Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-09 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó
JIMMY STEWART Egy amerikai munkás leírja egy munkanapját. Tizennyolc óráról számol be a sok millió amerikai egyikének életéből, akik „dolgoznak , hogy megéljenek, és azért élnek, hogy dolgozzanak", s emellett észre sem veszik, milyen szegény, milyen értelmetlen élet ez, mennyire eltompulnak az érzéseik s mennyire elkorcsosodik a gondolkodásuk. Nem veszik észre, mert a tudatot befolyásoló ipar szállítja a „pótlékot“, a baseballt, a pornográfiát és a krimit. És tulajdonképpen boldogok; boldogok, hogy egyáltalán dolgozhatnak és élhetnek, hogy a csökkenő konjunktúra következtében nem kerülnek az utcára. Jimmy Stewart középkorú amerikai férfi, úgynevezett átlagamerikai, az a típus, aki „a hallgató többséghez“ tartozik. Nős, két gyermek apja. Jimmyt már évek óta ismerem, úgyszólván naponta találkozunk. Már csaknem 25 éve ugyanannál a cégnél dolgozik, s naponta kétszer lyukasztja kártyáját. Az üzemben minden kártya egy számot visel, és ugyanez a szám jelöli Jimmyt is. Munkája nem könnyű, általában csak igen kevés könnyű munka van az amerikai gyárakban. A magas fokú termelékenység, az akkordmunka, a stopperórával ellenőrző mester, a túlórák — idővel mindez úgy kifacsarja a munkást, mint a citromot. Jiminy New Yorkban dolgozik. Hogy reggel 7-kor pontosan munkahelyén legyen, már háromnegyed ötkor fel kell kelnie. Sietnie kell, hogy ne kerüljön be a csúcsforgalomba. Gépkocsin jár a munkába, s az utazás — aszerint, milyen a forgalom — másfél-két órát tart. A hazautazással együtt ez naponta 3—4 órát tesz ki. Nem az egyedüli, aki emiatt szenved. Milliókat gyötör ugyanez a probléma. Jimmy azonban már hosszú évek óta utazik így, és megszokta. A politika hidegen hagyja. Nixon elnök hangzatos szólamai a „fényes távlatokról és a nagy reményekről“ nem érdeklik őt. „Nos, ez csak a nagy fejeket érinti... Ez a dolguk, ezért kapják a fizetést... Nekik elég idejük van... Csaló az egyik, éppúgy mint a másik... A választások előtt fűt-fát ígérnek, azután marad minden a régiben.“ Jimmy naponta megveszi az újságját — a New York Daily News képeslapot, amelyben megtalálja mindazt, ami érdekli: a lottószámokat, a lóversenyt, a baseball-eredményeket, az ökölvívást, a bingót, a szerencsejátékokat, színes beszámolókat a különféle bűntényekről, autóbalesetekről, az apróhirdetést... Mindezt vegyesen kapja a primitív, könnyen emészthető antikommunizmus napi adagjával. Újságja öt- ven-száz oldal, s ennek mintegy 90 százaléka hirdetéseket tartalmaz. Jimmy 6,38 órakor lyukaszt. Mielőtt a kártyát visz- szateszi a rekeszbe, megnézi, milyen számot pecsételt rá éppen az óra. Majd odaszól a barátjának: „Tudod, valamilyen sejtésem van... Ez a szám jónak látszik, azt hiszem, ma megjátszom. Nem álmodtál mostanában valamilyen számról? A tegnapi számot majdnem eltaláltam, de a fene egye meg, a nulla a másik oldalán állott...“ Jimmyt érdeklik a legfrissebb újdonságok is, ezt megkapja a televízióban ingyen, a cigaretta- vagy szappanreklámok között, így aztán másnap van miről társalogni. „Hallottad, hogy megint meggyilkoltak egy fiatal leányt? ... S mit szólsz a tegnapi bankrabláshoz? A pénztárost kinyírták, és 200 000 dollárt zsákmányoltak ...“ Megszólal a sziréna — 7 óra van. Vége a oeszél- getésnek. Megindulnak a gépek, a zaj egyre hangosabbá válik. Körülbelül egy óra múlva a munkavezető lép hozzájuk. „Uraim, ez postamunka! Várnak rá, sietnünk kell“ — mondja jó hangosan, túlkiabálva a gépek dübörgését... Ismét felharsan a sziréna hangja, 9 óra — rövid szünet. — Tíz perc áll rendelkezésre a tízórai elfogyasztásához. Ez nem sok. Jimmy hamar felhajt egy csésze kávét, és egy darab kalácsot eszik hozzá. „Mi újság a baseball terén? A Dodgerek tegnap vesztettek, és a Yankeek győztek. Nagyszerű volt.“ Körben a falakon zúgnak a szellőztetők és kívülről forró levegőt kavarnak be, fullasztó a hőség. A párás hőségben Jimmy Inge teljesen átnedvesedik. A munkások vizet isznak, majd még jobban izzadnak. „Átkozottul meleg van ma.“ Leveti az Ingét, és csak kis trikóban dolgozik tovább, de egy idő múltán azt is leveti. Nyáron a külső hőmérséklet gyakran eléri o 35 fokot. Előfordul, hogy valamelyik munkás nem bírja tovább a hőséget, haza kell mennie. Ezáltal elveszti félnapi bérét, sőt néha még többet is. „Ott fenn, az irodákban jó dolguk van. Ott hőszabályozó berendezés működik.“ Az amerikai üzemekben nagy problémát okoz a hőség, csaknem oly nagyot, mint a hajcsárkodás vagy a balesetek. 12,30 órakor van az ebédidő, és Jimmynek sietnie kell az evéssel. Hamar lenyeli, amit magával hozott, majd a gyárral szemben levő bódé előtt sorba áll, hogy egy pohár sört hajtson fel hamarjában — s máris vége az ebédidőnek. A gép fut, és Jimmynek néhány perc ideje akad, hogy nadrágzsebéből egy pornográf képesújságot húzzon elő. „Láttad már?“ — kérdezi a szomszédjától. Nézd meg hamar, mert a következő szünetben vissza kell adnom, én is kölcsön kaptam.“ Egy másik általános érdeklődésre számot tartó téma a pénz. „Kölcsönözhetnél nekem péntekig 10 dollárt?“ — kérdezi Jimmy az előtte levő gépnél dolgozó kollégájától. „Már megint felemelték a házadót és ezen a héten kell kifizetnem az autóbiztosítást is. Egyébként ez is drágább lett... Az asszony pedig állandóan pénzért nyúz, a gyerekek tandíjára ... Nem is tudom, de a dollár egyre jobban zsugorodik. A fogtechnikus 15 dollárt kért el azért, hogy 10 perc alatt betömte a lyukas fogamat, feleségem pedig felső műfogsoráért 350 dollárt fizetett... Űristen, de jó dolguk van az orvosoknak!“ 14 órakor ismét kávészünet van. Jimmy végre leülhet, holtfáradt a munkától, a hőségtől, bőréhez tapad az átizzadt ruha. „Hallottad már — kérdi a szomszédjától —, odaát a fél üzemet bezárták, New Bruns- wickban pedig rövidített munkaidőre tértek át, heti négy napot, 32 órát dolgoznak. Nincs elég munka. A Remco Toys Co. egyáltalán bezárt, és a munkások mind az utcára kerültek. Most munkanélküli segélyből tengődnek... Ez Igen nehéz. A segélyből nem lehet fizetni a részleteket. És ha az ember 40—50 éves, már nehezen talál új munkát. A bossok a fiatalokat részesítik előnyben.“ Jimmy másik szomszédja fűzi tovább a szót: „A háborúban és utána jó volt, mindenütt elég munka volt. Most pedig egymás után bocsátják el a munkásokat. Öt, sőt hatmillió a munkanélküliek száma! Nézzétek csak, milyen hosszú sorok állnak a munkahivatalok előtti Ebek harmincadjára kerül az egész ország. Eisenhower all right volt, de ez a mostani elnök nem ér egy fabatkát sem. Nem törődik a kis emberrel.“ A sziréna vet véget a beszélgetésnek. Vége a kávé. szünetnek. „Legények — kiáltja a munkavezető — gyerünk, fogjunk hozzál“ Por és izzadtság borítja Jimmy arcát. Az izzadtság, a hőség és a por a nehéz munkát még nehezebbé teszi. De az üzem, amelyben Jimmy dolgozik, nem rosszabb a többinél, és Jimmy örül, hogy egyáltalán dolgozhat. Olyanokat is elbocsátottak, akik már húsz éve dolgoztak az üzemben. Csaknem minden második munkás az utcára került. Jimmyt csak az mentette meg, hogy még régebben dolgozik az üzemben. De jól tudja, hogy helyzete nem biztos. Mihelyt a munka akadozik, a boss munkásokat bocsát el. „Az ember sohasem tudja, ki lesz a következő. Ha elkap a hajókötél, nincs más hátra, én is »cédulás« leszek. Majd pedig 39 hét után, amikor lejár a munkanélküli segély, csupán szükségpénzt fogok kapni. Könyöradományból kell tengődnöm. De ki fogja megfizetni az adósságaimat, ki fogja törleszteni a kölcsönök részleteit? ... Ezeknek itt az irodákban Jó dolguk van. Amúgy sem a mindennapi betevő falatért dolgoznak, és nem okoz fejtörést az esedékes számlák kifizetése sem. Ez az ő Amerikájuk.“ A leghosszabb 8 órának is vége van egyszer, és így Jimmy is végül az öltözőbe mehet, hogy átizzadt munkaruháját utcai öltözékkel cserélje fel. Kártyáját megint bedugja a bélyegző órába, majd a szemben levő bódéba siet egy pohár sörre. Itt jó hűvös van, a bódénak höszabályozó berendezése van, kellemes itt ülni. Jimmy nehezen hagyja ott e helyet, de nem segít semmi, megint négy óra van. Hazafelé tart. Mire gondol? Semmire. A kemény, egyhangú munka, de az egész sokat dicsért „amerikai életmód“, a szellem befolyásolásának ez a tökéletesített gépezete is, eltompította érzéseit, embertelenné tette. Feje tele van baseball játékkal, lotéria- számokkal, bűnesetekkel, cowboy-filmekkel, pornográfiával, boxmeccsekkel. Fejében csak nagyon kevés hely maradt a világos gondolatok számára, csak nagyon kevés érdeklődés a tartalmas szórakozás iránt, a nagy világ eseményei iránt. Egyébként gondjai is vannak. Már nem olyan egészséges, mint azelőtt, és fél a gonosztevőktől... Amerika nem olyan, mint azelőtt volt. Sok utca és park az est beállta után már nem biztonságos. Napirenden vannak a betörések. „Egy új zárat tetettem az ajtóra, mert nemrég megint betörtek hozzám... Egy ilyen bonyolult biztonsági zár sok pénzbe kerül. Manapság az embernek pénzre, pénzre és megint csak pénzre van szüksége. Alig vált fel az ember egy húszdollárost, máris elfogy. Egy autóbuszjegy azelőtt 5 centbe került, ma már 30 cent. A cigaretta is egyre drágább és drágább. Ha ez így megy tovább, az ördög tudja, hol végződik.“ Az utcák ismét zsúfoltak, másfél óráig tart, míg Jimmy hazakerül. „Mi újság?“ — kérdezi a felesége. „Ah, ez a szörnyű közlekedés“ — morogja vissza. „Holtfáradt vagyok, megint borzalmas nap volt. Szörnyű a hőség.“ Az ablakon ventillátor búg. de semmit sem használ, csupán a forró levegőt fújja be. Jimmy bekapcsolja a televíziót. Kisvártatva szólítja a felesége: „Kész a vacsora“. Jimmy azonban a kényelmes székben már elaludt. (VOLKSSTIMME) 1 14 EOT NAPJA
