Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-08 / 6. szám, szombat

„Nagyon okos volt“ HORTHY HAT KIHALLGATÁSA & HETVENKÉT LAPBÓL 16 SOR Magyarország ajándéka Kérdés: Miképpen történt Magyarország megszállása? Válasz: Ügy emlékszem, hogy a múlt év március 13-án a né­met katonai attasé jött hozzám azzal, hogy Hitler beszélni sze­retne velem, politikáról is, meg négy hadosztályunk haza­küldéséről is. Ezt a négy had­osztályt eredetileg a határaink­ra küldtük. Kérdés: Milyen határra? Válasz: Az északkeletire. De beleegyezésem nélkül messzi északra, a Pripjet-mocsarakhoz tolták előre őket. Semmilyen fegyverük sem volt, egyetlen darab puskájuk vagy tankjuk sem. Kérdés: Csak pisztolyuk volt? Válasz: Csak pisztolyuk. Ami­kor utoljára találkoztam Hit­lerrel, kértem, küldje haza eze­ket a hadosztályokat, mert ott elpusztulnak. És azt is mond­tam, hogy nincs más csapatom, pedig lehetséges, hogy Tito megtámad bennünket... Mielőtt visszaindultam volna (1944. március 18-án Klessheim- ből), Hitler úgy nyilatkozott, hogy soha nem akarta elvenni a mi szuverenitásunkat, s ha feladnám az álláspontomat, és olyan miniszterelnököt nevez­nék ki, akiben ő bízhat, akkor az összes csapatokat elengedné. Mire hazaértem, már egész Ma­gyarország a németek kezében volt. Számos hadosztály jött Ju­goszláviából báró Waschs (Weichs) marsall parancsnok­sága alatt. Ő gentleman volt, és abszolút kifogástalan magatar­tást tanúsított. Hadseregéből három ember lopott valamit, és mindhármat halálra ítélte. Mi­után kineveztem azt az embert (Sztójayt), Hitler valóban visz- szavonta hadseregét, de küldött egy csomó SS-t és Gestapót. Le­tartóztatták legjobb emberein­ket és mindent elvittek. Két hét múltával üzleteink üresek vol­tak, és száz és száz vagon in­dult útnak, tele lopott javakkal, ráírva: Magyarország ajándéka a kibombázott németeknek ... (A tények: Jagow budapesti német követ 1944. március 15-én este adta át Horthynak Hitler meghívását. A másnap megtartott Horthy—Kállay— Csatay—Chyczy—Szombathelyi tanácskozás úgy döntött, hogy Horthy elmegy a találkozóra. Március 17-én indult el kísére­tével Klessheimbe, ahol 18-án viharos tárgyalások után végül is megegyezett Hitlerrel: utasí­tást adott, hogy a másnap be­vonuló német csapatokat barát­ságosan fogadják. Menesztette a Kállay-kormányt, és Sztójay Döme, volt berlini követet ne­vezte ki miniszterelnöknek.) Horthy: Tavaly ősszel egy magyar úr, akinek birtokai vol­tak Csehszlovákiában, haza akart menni, mert különböző ügyeket kellett elintéznie. A határon egy orosz tiszttel talál­kozott, és ez azt mondta neki: jó, én elviszlek a birtokodra, de előbb a főhadiszállásra kell mennem. Ott már oroszok is voltak, akik együttműködtek a szlovák partizánokkal. És így ez az úr eljutott a főhadiszálás- ra. Ebéd közben megkérdezték tőle, miért nem próbálunk tár­gyalni az oroszokkal? Azt felel­te: men lehetetlen, hogyan is tudnánk felvenni velük a kap­csolatot? Erre tudomására hoz­ták, hogy orosz repülőgépek onnan startolnak Moszkvába, s ha mi ki akarnánk küldeni va­lakit, megtehetjük. Az említett úr azután egyenesen hozzám jött, hogy jelentse a történte­ket. Akkor elküldtem egy tá­bornokomat, egy magyar tábor­nokot, aki attasé volt, és egy harmadik embert, hogy tárgyal­jon. Jó bokszoló volt Fiam — az egyetlen gyere­kem, aki életben maradt a négy közül — mellettem volt, és azok a személyek, akiket nem tudtam vagy nem akartam fogadni, hozzá mentek. Tájékoz­tatták őt, és ő tájékoztatott en­gem arról, amit szükségesnek tartott. A németek gyűlöl­ték, mert ő is gyűlölte a nácikat. A német követ egyszer azt mondta neki, hogy szeretne vele megismerkedni, de a fiam nem fogadta. Kértem a fiamat, ne menjen ki a palotából, mert félek, hogy a németek elfogják. Hiszen kapcsolatban volt az önök embereivel. Például egy brit ezredessel, aki Németor­szágban volt fogságban, de Ma­gyarországra menekült; én is láttam őt vagy háromszor. Ezt a brit ezredest egy tábornokom­mal Olaszországba küldtem. At­tól tartottam, a németek tudták, hogy a repülőgép elment és nem tért vissza. Mindenesetre a fiam helyzete nagyon nehéz volt. Október 15-e előtt való este a fiam szólt, hogy valaki, egy megbízható ember, felkereste és közölte: Tito küldötte van itt és szeretne velem beszélni, de ha ez nem lehetséges, akkor ővele tárgyalna. Kérdezte, fogadhat­ja-e az illetőt, és én azt mond­tam, igen. De a fiam nem em­lítette, hogy ki kell mennie a palotából. Máskülönben nem en­gedtem volna. Behajtott autójá­val a városba, és meghagyta a sofőrnek, ha nem ér vissza tíz percen belül vagy nem hívja őt egy ablakból, akkor rögtön jelentse, hogy elfogták. Való­ban a ház tele volt SS-embe- rekkel, akik letartóztatták a fiamat. A sofőr visszasietett, én meg leküldtem a testőrségemet. De túl késő volt már. Fiamat re­pülőgéppel Németországba vit­ték. Hét hónapig nem tudtam, él-e vagy sem. Féltettem, mert jó bokszoló és arra gondoltam, ha valaki durva hozzá, leüti az illetőt, ezért pedig koncentrá­ciós táborban azonnal lelövik. Nos, jött a német követ, és közöltem vele, hogy mivel az orosz csapatok Magyarország­hoz közelednek, békét kérek. A követ megpróbált lebeszélni. De én közöltem, hogy nem változ­tatom meg a döntésemet, és fél­órán belül szólok a nemzethez. Másnap reggel a németek meg­támadták a királyi paloffit. Mi­vel én csak a testőrségemmel rendelkeztem, a németeknek pe­dig 600 tankjuk és több hadosz­tályuk volt Budapesten, pa­rancsot adtam a harc elkerülé­sére. Nem akartam lemészárol- tatni a testőrségemet — na­gyon jó testőrség volt. így azután letartóztattak és az SS főhadiszállására vittek. Egy szobában várakoztam, az őr is bent volt a miniszterelnö­kömmel, a katonai kabinet veze­tőjével együtt, aki korábban pa­rancsnokló tábornokom volt és egy a szárnysegédeim közül, egy nagyon jó bajtárs, aki azon a napon agyonlőtte magát. Déli 12 előtt egy német tiszt azzal nyitott be, hogy a miniszterel­nök szeretne beszélni velem. Miféle miniszterelnök? Hiszen a miniszterelnök mellettem ült. Erre a német: „Szálasi.“ Szálasi örmény származású, csak ma­gyar nevet vett fel. Kimentem, és Szálasi kért, hogy nevezzem ki miniszterelnöknek. Nem te­szem — mondtam, s erre el­ment. Azután egy másik ember jött, és szólt, hogy másnap családom­mal együtt Németországba visz­nek. Mondtam neki, hogy előbb elmennék a lakosztályomba be­csomagolni. Siralmas látvány volt. Vagy ötven SS-katona, SS-ek a feleségem, s menyem ágyában meg az enyémben. A ' fürdőszobába mentem borotvál­kozni, és még a fürdőkádban is volt egy SS-katona. Egy másik a köpenyemet viselte, és négy vagy öt géppisztolyos ember járkált körülöttem. Piszkos papír Akkor jött a miniszterelnö­köm, és kért, hogy írjak alá egy iratot. Piszkos papír volt, ma­gyar és német nyelven az állt rajta, hogy kinevezem Szálasit miniszterelnökké. Mondtam ne­ki, hiszen tudja, hogy tegnap már kétszer visszautasítottam ezt az embert, hogyan jöhet hozzám ilyesmivel? Ekkor tud­tomra adta, hogy ha aláírnám, a fiam csatlakozna hozzánk a vonaton, és velünk jönfte. Én persze, remegtem egyetlen gyer­mekem életéért. Figyelmeztet­tem, ha alá is írom azt a pa­pírt, miközben négy vagy öt géppisztolyos fenyeget, a tör­vény értelmében úgy sem ér semmit az egész. De ha ön sza­vát adja, hogy fiam valóban csatlakozik hozzánk a vonaton, ideírom a nevemet. Nem az írás alatt, hanem fölötte, mondván (szóval): ez érvénytelen, mivel én soha nem mod tani le, csak a parlamentnek mondhatok le, nem neki, a német követnek vagy ezeknek a géppisztolyos embereknek. Erre ő becsület­szavát adta, én meg odaírtam a nevem. Másnap kivittek a pályaud­varra, vagy száz SS előttem és mögöttem. A családom már a vonaton volt, feleségem, me­nyem, négyéves unokám, továb­bá a szárnysegédem és egy tá­bornok. (Horthy kormányzó Zichy La- domér gróf és Aczél Ede báró közvetítésével jutott érintkezés­be a Szlovákiában működő szov­jet partizánparancsnoksággal. A tárgyalások eredményekép­pen 1944. szetember 28-án há­romtagú delegáció indult Moszk­vába, vezetője Faraghó Gábor altábornagy, egykori moszkvai magyar katonai attasé volt, tag­jai gróf Teleki Géza, Teleki Pál fia és Szentiványi Domokos mi­niszterelnökségi osztálytaná­csos. Az előzetes fegyverszüneti egyezményt 1944. október 11-én írták alá. Horthy nem teljesítet­te az egyezményben vállalt kö­telezettségeket — fegyveres szembefordulás a németekkel, csatlakozás a szövetségesekhez —, s a szovjet főparancsnokság­nak és a magyar ellenállási mozgalom vezetőinek értesítése nélkül október 15-én délben a rádióban felhívást tett közzé, hogy a kialakult helyzet miatt fegyverszüneti kérelemmel for­dul a szövetségesekhez. Az em­lített lemondó irat — és az ígéret — Lakatos miniszterel­nök és Veesenmayer német kö­vet tárgyalása nyomán szüle­tett, s az előre elkészített ok­mányt Horthy, sajnos, szabályo­san ellátta kézjegyével.) KARSA1 ELEK Az elmúlt hét végén nyitották meg a Stratená és a Dobšinai jégbarlant közötti alagutat. A 325,70 méter hosszú, 7 méter magas és 9,66 méter széles alagutat a kosicei Mélyépítő Vál­lalat dolgozói építették a bratislavai Közlekedéstervezési Vállalat tervei alapján. Az alagútban állandóan kétirányú a forgalom. A relé-berendezéssel szabályozott villanyvilágítás lehetővé teszi, hogy a gépkocsivezető ne érezze a megvilá­gítás változását. As. alagútban óránként 60 km-es sebesség­gel haladhatnak a jármüvek. (O. Doboš felv. — ČSTK) Lengyelországban általában hosszúéletűek a színpad hősei, a legkiválóbb művészek. A hí­res Ludvik Solsky száz esztendőt ért meg, és élete utolsó napjait is a színpadon töltötte. Ma országszerte nagy szere­tettel emlegetik a világhírű szí­nésznő Mieczyslawa ČwikWfiSika nevét. A művésznő 1972. január 1-én töltötte be 92. életévét. Egész életét a színpadon töltöt­te, és még ma is meglepi a né­zőt temperamentuma. Tán ele­gendő ha csupán egy példát említünk: Cwikliilska 90 esz­tendős korában határozta el, hogy körutat tesz az Egyesült Államokban. Csupán néhány hónapja tért vissza a sikeres turnéról. El kell mondanunk azt is, hogy Cwikliilska Len­gyelországban is sokat játszott a vidéki színházakban. Öregek, fiatalok egyaránt lelkesednek művészetéért. Cwikliúska vará­zsa nem múlott el, sőt egyre több embert hódít meg művé­szetének. A híres művésznő színészcsa­ládból származik, már nagyszü­lei is Thália papjai voltak. Ö maga a színészdinasztia utolsó tagja. Apja és édesanyja nem szívesen engedték leányukat erre a pályára. Úgy döntöttek, hogy a kislányt eltávolítják a színház közelségéből és meg­akadályozzák, hogy kedvet kap­jon ehhez a valóban nehéz és fáradságos hivatáshoz. így ke­rült a fiatal Cwikliúsika Poz­nanba. Leányiskolába Íratták be, de nemsokára kitört belőle ha­tártalan szeretete a színház iránt. A kislány szülei nem tud­ták, hogy az intézet tulajdonosa szintén nagy rajongója a szín­háznak, s a szülök akarata el­lenére is felébresztette a kis­lányban a színpad iránti szere- tetet. Az történt ugyanis, hogy Cwikliilska életében először Poznaüban találkozott a szín­házzal, itt látta meg az európai hírű lengyel filmszínésznőt, He­lena Modrzejewskat. Az intézet tulajdonosnője azzal bízta meg a kislányt, hogy ő adja át a csokrot a híres színésznőnek az intézet tanárai és diákjai nevében. És ekkor kezdődött az egész!... Cwikliris-ka befejezi tanulmányait és teljesen önálló­an lát hozzá, hogy színésznő­vé képezze magát. Elhatározá­sánál kitart minden lebeszélés ellenére is. 1900 novemberében már felvételi bizottság előtt áll, amelynek édesapja is tagja. Sa­ját műsorát mutatja be, olyan műsort, amelyet önállóan tanult be. Még az év elején sikerrel mutatkozott be Cwikliúsika a nagyközönség előtt. A bemu­tatkozásról szóló sajtóvélemé­nyek lelkesen írtak a fiatal te­hetségről, a nagyszerű sikerről. Elmondhatjuk azt is, hogy Cwikliúska varsói bemutatkozá­sa szintén sikeres volt, s már sztárként érkezett a fővárosba. Pályafutása a könnyű műfa­jokkal kezdődött, s rövid idő (jTfttf " k Ter­ven ce lett. Az első sikereket párizsi tanulmányok követik. Cwikliúska legszívesebben ope­retteket játszik. Repertoárjában az európai szerzőgárda legjava megtalálható. Többek között Kálmán Imre és Lehár FerenG is. A hazai sikereket hamarosan külföldiek követik. Cwikliúska nagy sikerrel lép fel Kijevben, Minszkben, Moszkvában, Lenin- grádbán, Drezdában és Berlin­ben. Mindenütt kiváló hírnek örvend. Játéka vérbő, a színpadi művészet minden elemét tartal­mazza, ugyanakkor ízes és ere­deti. S ez kevés színésznőről mondható el, pályafutása kéz* detén. Nos, ezzel még nem értünk Cwikliilska karrierjének végére. A művésznő a sikeres operett­bemutatók után immár az ope­rára gondol. Tosca és Mimi sze­repére készül — a Faust, a Traviáta és a Trubadúr jár az; eszében. Mint az előbbi műfaj­ban, itt is valóban nagy re­pertoárt alakított ki — hiszen a Lohengrinben is nagy sikerrel szerepel. Tény, hogy Cwikliň- ska a lengyel operaszínpadot is jelentős mértékben befolyásol­ta, sőt azt is mondhatnónk, bi­zonyos mértékben átalakította. A világégés befejezését köve­tően az immár világszerte híres lengyel színésznő új utakat ke­res. 1922-ben a drámai színház­nál köt ki, s hű maradt hozzá napjainkig. A drámai színpadon is szép sikereket ér el, sőt „re­kordokat“ állít fel. Még ma is évente mintegy 200-szor lép színpadra. Cwikliilska alakítá­sai méltón vonulnak majd be a lengyel színháztörténetbe, hi­szen szerepeit eredetien, az egyéniségéhez idomítva alakít­ja. A lengyel közönség nem vé­letlenül rajong Cwikliňskáért, hiszen mintegy átlényegíti, ak­tualizálja a klasszikus hősöket, hozzáférhetővé teszi őket a mai közönség számára. Erről ta­núskodik az a 39 filmalkotás is, amelyeknek szintén ő a fősze­replője. Szavai mindig eltalál­tak és ma is eltalálnak a kö­zönség szívéhez, amely reméli, hogy még sokáig láthatja a színpadon kedvenc „Cwiklá“- ját. JANUSZ MARCI SZEWSKI 197 u. I. 8. 4 A színpad hőse

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents