Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó
Tíz másikért Annyit futottam, nem futok ma. Annyit jajongtam, halkan szólok. Annyit zokogtam nyíltan, titkon, s most, mint a tapló, szikrát szórok. Szikrákat szórok, lánggal égek. Öröm ér? Bánat? Halkan szólok. Értő fülekre hogy találjak, mert megraboltak vad kalózok. Kit megraboltak vad kalózok - a maradékot gonddal mérem. Az életét a gyász helyett tíz másikért kell végigélnem. Tíz másikért az életet mindig vállalni, s mindig győzni, amíg bírom. S ha nem bírom -o csak az élet fog megelőzni. • ý- ' ' ■ v->\ Sir • •• 5*z'X-“ .-;v v'Csak csendesen Csak csendesen, tán éppen alszik, vagy azt figyeli, amit én: kis szíve titkos dobogását tapintom ujjaim hegyén. Csak csendesen, most éppen mozdult ^ börtönfalát veri vadul, amelynek íve lágy-merészen a szívem felé domborul. Boldog és büszke vagyok egyben: új élet gazdag sátora. Csak csendesen, figyeljük, mit üzen szerelmünk drága záloga. Vért nélkül Mégis eljött egy új tavasz. Kellett, hogy jöjjön, mégsem vártam. Csupaszon, mint egy újszülött, kerestem helyem a világban. Támaszt kutatott két kezem, hányódtam árny és fény között, teli emlőért sírt a szám, akár egy vak macskakölyök. Valaki mondta: nézd szegényt, milyen esett, gyámoltalan. S égy másik: ugyan, sose féltsd, mindünknek ilyen sorsa van. Megszül, életet ad anyánk, s mi sírva fogadjuk a fényt, hogy kezünk van, mely támaszt vár, és ajkunk van, mely enni kér. Csupaszon, mint egy újszülött, vért nélkül, mint ókori isten, megyek az új tavasz elé. Nézzétek, ez most minden kincsem: a dallá szépült zokogás s az ökölből simult tenyér. E két tenyérrel fogom át a világot, mely belefér. A közérthetőség végett A publicisztikai stílus egyik legfontosabb követélményé, a közérthetőség megkívánja, hogy legbonyolultabb pondolatain- kat is a nagyközönség számára érthető módon közöljük. \z újságírás csak így teljesítheti küldetését: csak így győzhetjük meg a dolgozókat igazunkról, és késztethetjük őket állásfoglalásra, cselekvésre. Mindez olyképpen érhető el, hogy a bonyolult gondolatainkat közlő összetett mondatokat megfelelő gonddal szerkesztjük meg, a logikai és nyelvtani összefüggéseket leginkább megvilágító sorrendbe állítjuk a mondatrészeket és a mellékmondatokat. Különösen nagy gondot kell fordítani a mondatrészekre, mivel ezek közül az összetartozók sokszor egymástól távol kerülnek, s esetleg a helytelen szerkesztés következtében kétessé válhat kapcsolatuk. Ebbe a bonyolult összetett mondatba például a helytelen központozás és a mondatrészek kapcsolatának szétzilálódása visz zavart: „Az új internacionalizmus gyakorlatiatlan és iro- dalmárkodó hívei erősen ennek befolyása alatt álltak, s ne- hezen vették tudomásul a történelmi tényeket, az újonnan kialakult államok létét, s a dunatáji népek összefogását a történelmi Magyarország talaján és viszonyai között fogant költői megfogalmazás táplálta bennük“. Világosabbá téve az • összetartozó mondatrészek kapcsolatát, jobb súlypontozással így mondható el: „... a történelmi tényeket: az újonnan kialakult államok létét: a dunatáji népek összefogásának vágyát (illúzióját)... táplálta bennük További példa ugyanerre a problémára: „A párt központi bizottságának a határozata alapján a háború ötödik napján megkezdődött a kommunisták és komszomolisták mozgósítása a frontra, azzal a ľfeladattal, hogy politikai munkát végző harcosi minőségben a hadsereg-pártszervezetek pilléreivé váljanak“. Ennek a — nyelvhasználatunkra jellemző — mondatnak több homályos része van, nem is beszélve az utolsó tagmondat gyengéiről. Először is nem világos, vajon „a kommunisták és komszomolisták“ mozgósítása indult-e meg, vagy a kommunistáké és a komszomolistáké; a kettő között — gondolom — jól érzékelhető különbség van. így változtathatnánk rajta: „... bizottságának határozata alapján a háború ötödik napján megkezdődött a kommunisták és a komszomolisták mozgósítása a frontra, akik azután azt a feladatot kapták (vagy: mozgósítása, akik azután azzal a feladattal mentek a frontra), hogy politikai munkát végző harcosokként a hadsereg pártszervezeteinek pilléreivé váljanak“. Vannak összetett mondatok, melyeket a sok szerkezet, közbevetés, különböző tagmondat annyira felduzzaszt, hogy az olvasó a végére érve, alig emlékszik, miről volt szó az elején. Az ilyenekben azután gyakran hiába keresik társukat az árván maradt szerkezettagok vagy tagmondatok. Ezt az amúgy is gyengébbre sikerült mondatot például a közbevetések szinte ízekre szaggatják: „Tény, hogy a székely ember egyénisége, életkörülménye, gazdaságtól és tisztaságtól csillogó mesevilága (más szóval természethez fűződő kapcsolata) legavatottabb mesterének e „játéka“ (Németh László meghatározása) talán a legsikerültebb színmüve. Az olvasó a mondat végén lévő megállapítást már nem is tudja mire, illetve kire vonatkoztatni. Maga a fogalmazó is ugyancsak belegabalyodott ebbe a bonyolult gondolatgubancba, mivel a „mesevilága mesteréiről ír és annak „játéká“- ról. Az egyszerű olvasó számára hozzáférhetőbbé tenni nem is olyan könnyű, ha az író stílusát, szóhasználatát tiszteletben akarjuk tartani. Nem sokkal egyszerűbb ugyan, de logikusabb és áttekinthetőbb így: „Tény, hogy ennek a székely ember egyéniségét, életkörülményeit, gazdag és tisztaságtól csillogó mesevilágát, azaz természethez fűződő kapcsolatát legavatot- tabban ábrázoló írónak ez a legsikerültebb színműve (N. L. véleménye4s ez). A további példák megvitatásától megkímélem a már túlságosan igénybe vett olvasót, összegezésül csak annyit, hogy az összetett mondat teherbírása is véges. Ha túlterheljük, esetleg a logikája roppan össze. MORVAY GÁBOR Díszes fegyverben pattant ki atyja bölcs fejéből Paliasz Athéné: harcot, ipart, tudományt védő. így őrzi pergamenjén a mítoszok világa, és így faragta kőbe a pheidiaszi véső. v Mi volt e nő? Nem más: csupán egy gondolat. Zeusz képzelte el, akár egy furcsa álmot, mely testet öltött s fegyvert, értelmet és erőt, hogy elbűvölje véle a kétkedő világot. Imádni kellett őt, a harcos, okos asszonyt, s hogy szentélyében, melyet lakásként emelt, az áldozatok lángja soha ki ne aludjon, nevével ajkán hódolt sok isteni keavelt Mégis - fölérünk véle, ki meddő asszonyisten. S bár húsunk, vérünk kínja száll áldozati füstben, kincsünk, mi néki nincsen: gyümölcstermő a méhünk, s nem kőben, holt betűben - gyermekeinkben élünk. K GROSSMANN: Téli tájakon €RI€K€INK L GÁIY OLGA VEtSG Nem kőben, holt betűben
