Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó
Filmszínházainkban ez évben mutatják be a VÄNYA BÄCSI című új szovjet filmet. A nagy érdeklődéssel várt alkotásban SZERGEJ BON- DARCSUK játssza Asztrov szerepét, IRINA Ml ROSNYICSENKO pedig Jelena Andr<ejovna figuráját kelti életne. A SZOVJET ÚJ FILM IRÁNYAIRÓL MARK DONSZKOJ rendezőtől azt kérdezték, milyen elvi fontosságú sajátosságok jellemzik a szovjet film fejlődési folyamatát az utóbbi öt évben. Donszkoj szerint a legszembeötlőbb a nemzetiségi filmművészetek nagyarányú fejlődése. Régebben is jelentek meg a szövetségi köztársaságokban érdekes, sőt kiváló filmek is. De ritkán történt ilyen eset. A nemzetiségi filmgyártások kádereinek megteremtődéséhez, kiformálódásához hosszabb folyamatra van szükség. A Nagy Honvédő Háború előtt csak néhány köztársaságban — Ukrajnában, Grúziában, Örményországban — folyt jelentős filmgyártás, másutt csak jóval később kezdődött meg a filmművészeti fellendülés. Ma pedig érett, szakmailag jól elkészített, magas művészi színvonalú művek kerülnek filmvásznainkra a Kirgiz, a Moldovai, az Üzbég, a Litván, az Azerbajdzsán és a Kazah SZSZK stúdióiból. Valóban művészi filmek, telve gazdag és árnyalt megfigyelésekkel. Jellemző rájuk az élet megközelítésének filozófiai mélysége, a lélektani jellemzések pontossága, a kifejező stílus, a képi világ megteremtésére való törekvés. A továbbiakban Mark Donszkoj rendező az utóbbi évek szovjet filmjeiről szólva kiemeli az alkotók azon törekvését, hogy egyre mélyebbre hatoljanak az ember belső világába, fontos társadalmi problémákkal foglalkozzanak, vizsgálják a mai konfliktusok természetét, s végül azt a törekvést, hogy megteremtsék a mai, akt5v, cselekvő hőst. Donszkoj arról is beszél, hogy a szovjet filmgyártásban, ahol olyan nagyszámú film készül évente, szinte törvény- szerű, hogy köztük bizonyos százalékban értéktelen film, selejt is legyen. De igyekezni kell csökkenteni ezek számát, annál is inkább, mert erre megvan a lehetőség. Éppen ennek érdekében — hangsúlyozza Donszkoj — támogatni kell minden erővel, minden területen a tehetséges fiatal filmművészek útkereséseit, hiszen a soha nem szűnő keresés az alapja és kiindulópontja a filmművészet fejlődésének. ALEKSZEJ SZALTIKOV, a nagy figyelmet keltett Elnök című film rendezője (újabb műve Az igazgatój arra a kérdésre válaszolt, milyennek látja a korszerű film központi hősét. A rendező nem általánosságban beszélt a problémáról, hanem saját művészi elképzeléseit fejtette ki, s elmondotta, hogy hozzá legközelebb az olyan hős áll, aki a cselekvés emberét, az alkotó, az építő embert formálja meg. ANDREJ TARKOVSZKIJ véleménye szerint: a kritikában, a filmtudományban a „szerzői film“, a „rendezői film“ fogalmak hol szinonimákként használatosak, hol pedig eltérő jelentésben. Tar- kovszkij szerint a film kétségkívül szerzői művészet, bár nem tartja helyesnek az ilyen megfogalmazást. Szerinte nem létezik szerzői és nem szerzői filmművészet, szerzői és nem szerzői rendezés. A nem szerzői film egyszerűen nem alkotói produkció. Ezért az effajta felosztás nagyon mesterségesnek hat. A film valójában akkor válik szerzőivé, amikor megszűnik „általában film“ lenni, és művészetté nő, amikor a művész egyénisége annyira jelentős, hogy meghatározza az alkotás művészi sajátosságait. Következésképp a szerzőség fogalma a filmben — minőségi fogalom. A jó film — szerzői film. A jó rendező olyan személy, akinek van egyénisége, és meg. határozott nézetei vannak az élet jelenségeiről. A rendező szerzői munkája a filmben a forgatókönyv kiválasztásával kezdődik, azaz a leendő mű alapeszméjének elsajátításával. A forgatókönyvben foglalt eszméket a rendező „lefordítja“ saját szemléletére, csak akkor tudja filmen megformálni. Mire az elgondolás a rendezőé lesz, el is távolodhat az irodalmi alaptól. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy forgatókönyv nélkül forgathatjuk a filmeket. A jó irodalom sajátos emocionális inpulzust ad a rendezőnek, bizonyos hangulatot alakít ki. bevezeti őt a cselekmény atmoszférájába. De ez alapötlet csak akkor lehet fontos és értékes a rendező számára, ha a felvetett probléma személyes, szerzői problémájává válik. Ez az elsajátítandó tapasztalat és a saját tapasztalat összeütközésének folyamata, s ugyanakkor a legyőzés folyamata is, amennyiben a rendelkezésre álló anyag szerzői befogadását jelenti, a szerzői hangsúlyok elhelyezését. S ez a folyamat minden problémát érint, a legáltalánosabbakat is. Bármilyen témához fordulunk is, azt szem előtt kell tartanunk: a rendező csak akkor válik művének egyenrangú szerzőjévé, ha filmjében ki tudja alakítani saját képi rendszerét. De e kívánatos eredményt csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk pontosan felmérni és meghatározni önmagunk számára saját lehetőségeinket. Ezután Tarkovszkij az alapgondolat kikristályosodási folyamatának nehézségeiről szólt. — Én a művészetet megismerési formának tekintem. Állandóan újat kell keresni, új módon, új oldalról kel] nézni a megszokott dolgokat. Élettapasztalataink tudatunkban halmozódnak fel. Emlékezetünk, érdemünk, a ma problémái — ez az alapgondolat megvalósulásának az útja. Ha betű szerint próbálunk követni egy koncepciót, legyen az akármilyen nagyszerű is, javíthatatlan kárt okozhatunk a film eleven szövetében, s ennek eredménye halva született mű lesz. Nemegyszer a saját koncepciónkkal folytatott harc ^teremti meg a film harmóniáját és emocionális töltését, ami nélkül nincs igazi művészet. ROSZTYISZLAV JURENYEV kritikust a mai filmkritika problémáiról és perspektíváiról kérdezték. A kritikus elmondotta, hogy a Szovjetunióban jelenleg körülbelül másfélszáz filmkritikus működik. De ezek nem csupán filmkritikusok, hanem egyesek közülük a filmtudomány művelői is, mások pedig mint dramaturgok, művészeti tanácsok tagjai közvetlenül is részt vesznek a filmgyártás folyamatában. A szovjet filmkritikára bizonyos széttagoltság jellemző. Működnek kritikai szekciók az Állami Filmiskola katedráin, az Állami Filmarchívumban, egyes folyóiratok szerkesztőségében stb. De a filmkritika társadalmi szerepének növeléséhez egy tudományos kutatóközpont megszervezésére lenne szükség, amely koordinálná a különböző törekvéseket, s lehetőséget adna a filmkritika területén még nagy számban előforduló „fehér foltok“ felszámolására. DANYIIL HRABROVICKIJ rendező arról beszélt, mit jelent számára a mai film fogalma. — A mai film — viszonylagos fogalom. A filmvásznakon nagy számban jelennek meg olyan filmek, amelyek cselekménye „napjainkban“ játszódik, de ez még nem jelenti azt. hogy ezek mai filmek is. Számomra az olyan film korszerű, amely korunk fontos, aktuális kérdéseit veti fel. Ezzel kapcsolatban említette a rendező új, történelmi témájú filmjének tervét, amely a nürnbergi perről fog szólni. — Ebben a témában nem a német fasizmus története mint olyan, hanem annak erkölcsi aspektusa foglalkoztat. A nürnbergi per talán az egyetlen eset a történelemben, amikor egy állam vezető személyiségeit mint közönséges gyilkosokat ítéltek el, akik gonosztetteiket nem igazolhatták „államérdekkel“. Az egyéni felelősség kérdéséről volt itt szó. S ez a probléma nem naptár szerint, hanem a lényegét tekintve, mai, korszerű. Végül, mint több nyilatkozat közös mozzanatát érdemes megemlítenünk, hogy a szovjet filmművészetben szemmel láthatólag nagy figyelmet szentelnek a fiatal tehetségeknek. A fiatalok egyre jobban tért hódítanak a filmművészeti munkában. MALIK KAJUMOV üzbég rendező például elmondja, hogy az üzbég dokumen- tumfilm-stúdióban a munkatársak átlagos életkora nem magasabb 27 évnél. S hogy a fiatalok törekvéseinek támogatását milyen fontosnak tartják, az már Donszkoj fentebb idézett nyilatkozatából is kitűnik. A Szovjetunióban minden évben állami díjjal tüntetik ki a legjobb irodalmi, képzőművészeti munkákat. 1971-ben ezt a díjat kapta meg „A tónál“ című játékfilm alkotói kollektívája. A filmet a jónevű Szergej Geraszimov rendezte a Gorkijról elnevezett gyermek- és ifjúsági filmgyárban. A kitüntetettek egyike Na- talja Belohvosztyikova színésznő. Natasa a legifjabb állami díjas, hiszen mindössze 21 éves. Nemrég végezte el az Állami Filmművészeti Főiskolát. Ez az első nagyobb filmszerepe, amellyel bebizonyította, hogy nem mindennapi tehetségű művész, s máris az átélés mesterének bizonyult. „A tónál“ című filmben Belohvosztyikova nemcsak eljátszotta Lena Barminát, ezt a mai szovjet lányt, hanem olyan embert formált, aki saját kezével építi fel jövőjét, s abba méltó módon illeszkedik be. Az 1969-ben befejezett film után Natasa megkapta az első elismerést — a filmgyár díszoklevelét. A tavalyelőtt Karlovy Varyban megrendezett XVII. nemzetközi filmfesztiválon, ahol bemutatták első nagy filmjét, a női főszerep kiváló alakításáért kitüntették. Belohvosztyikova jelenleg ismét főszerepet alakít: Anna Sznyeginát játssza a „Szergej Jeszenyin“ című filmben, amely az ismert orosz költőről szól. Natalja Beiohvoszíyikuva Az Iszkussztvo Kino című szovjet folyóirat, azzal a szándékkal, hogy képet adjon a mai szovjet filmművészet jellegzetességeiről, irányairól, útkereséseiről, interjút kért a szovjet film különféle ágaiban és területein működő alkotóktól, kritikusoktól, a filmmel kapcsolatban álló íróktól stb., mégpedig olyan módon, hogy mindenkihez más, sajátos, alkotói munkájával összefüggő kérdést intézett. Az alábbiakban a válaszok közül néhány számunkra is jigyelemre méltó megfigyelést, véleményt ismertetünk.
