Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-30 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó

A százhuszonöt évvel ezelőtt született klasszikus magyar elbeszélőről Pavel Bújnák szlovák Irodalomtörténész szellemesen azt íra, hogy korának legjelentősebb szlovák írója volt. Ezen persze elsősorban Mikszáth műveinek tartalmát, szlovák sajátosságait értette. Valamikor a Balassiak családi birtokához tartozott a Kürtös patak völgye, s azt a helyet, ahol ez a patak az Ipolyba ömlik, szintén róluk nevezték el Balassagyarmatnak. Az egykori uradalom szívében feküdt Sklabiňa (Szklabonya), írónk szülőfaluja, a történeti feljegyzések szerint Igen régi település (a XIV. században már temploma is volt). A falu nagyrészt szlovák lakosságú, s Mikszáth apja mint elszegényedett kurtanemes Itt a kocsmát és a mészárszéket bérelte, később pedig gazdálkodott. Anyja, Veres Mária, a szomszédos Ebeck községből származott, Nagykürtösön kötött házasságot írónk apjával, aki még Mixadt-nak írta a nevét. Mint a Veľký Krtíš-i evangélikus egyházi anyakönyvben ma Is olvasható, Kálmán fiuk 1847. január 16-án látta meg a napvilágot, s már másnap megkeresztelte a szlovák evangélikus pap.

A kis Mikszáth gyönge testalkatú és félénk gyermek volt. Életrajzírói feljegyezték, hogy nehezen tudott elaludni, ezért szülei öreg falusi mesemondókat hívtak ágyához. így ismerkedett meg egészen kisgyermekkorában a szlovák népköltészettel, s vált később Jókai után ő maga is kiváló mesemondóvá. Sok szép népmese és népdal ^haláláig megmaradt emlékezetében, s hatásuk, nyomuk megtalálható az írónak szinte valamennyi jelentősebb művében. A szklabiňai elemi iskolában egyébként nem tartozott a jó tanulók közé, s írása is csúnya volt. Tizenhárom éves korában szülei beíratták a rimaszombati protestáns középiskolába; itt már jobban tanult, s író ambíciója is felébredt. Osztályuk egyszer kirándult az aggteleki cseppkőbarlangba, s Mikszáth az önképzőkör számára kedvesen megírt beszámolót készített a kirándulásról, amely azonnal felhívta a diákság érdeklődését. Az író rimaszombati diákéveit egyébként részletesen feldolgozta Veress Samu a rimaszombati protestáns főgimnázium 1910. évi értesítőjében. A rimaszombati gimnáziumnak azonban csak hat osztálya volt, s azután Mikszáth abban a selmeci líceumban folytatta tanulmányait, amelyben valaha Petőfi is tanult.

Szülei Mikszáthot — akárcsak valaha Petőfit — azért küldték Selmecre, mert az itteni líceumnak igen jó híre volt. Itt Is jól tanult, és gyakran szerepelt az önképzőkörben. Diák létére bámulatos élességgel figyelte meg a selmeci és selmeckörnyéki életet, melyet később igen sok művében ábrázolt. 1866-ban itt tett érettségi vizsgát, s utána már nem tért vissza Selmecre. Az író ezután elhagyta szülőföldjét, Pestre ment jogászkodni, majd a balassagyarmati vármegyeházán hi- vatalnokoskodott. Ekkor már elbeszéléseket is írt. 1871-ben jelent meg Ami a lelket megmérgezi című novellája. A megyeházán szerzett tapasztalatait rövidesen meg is írta A tekintetes vármegyében, s ebben Nicsy István néven főszolgabíráját, későbbi apósát, Mauks Mátyást is emlegette.

Erre az időre vonatkozik Az elfelejtett rab c. novellája, melyben élesen világít rá a megyei urak cinikus nemtörődömségére. Vrana Mihály csőszt beidézik a megyeházra, és a szolgabíró részegség címén bezáratja (bosszúból) a szín józan szegényembert. A szolgabíró közben elmegy a szomszédos fürdőbe, és megfeledkezik az étlen-szomjan maradt rabról. Amikor visszatér, szabadon bocsátja a jámbor szlovák csőszt, aki hálából még kezet is csókol kegyetlen urának, s később még egy kosár szőlővel is megajándékozza „jóságáért“. Az író mindezt leleplező szándékú realizmussal ábrázolja.,

1873-ban Mikszáth megpályázza a megyei aljegyzőséget, de az urak ezt az állást másnak adják, s ő kénytelen díjtalan állást vállalni Balázs József balassagyarmati ügyvédnél. Itt látta meg az elszegényedett dzsentri teljes anyagi csődjét, s itt ismerte meg a notórius perlekedőket, akikről oly gyakran szól későbbi írásaiban. Az írói véna azonban egyre erősebben lüktetett benne, s elment Pestre, hogy csupáncsak az irodalomnak élhessen. Pesti tartózkodását azonban meg kellett szakítania a nógrádi pestis miatt, amelyben szülei is elpusztultak. Az 1873-as évet azután szülőfalujában töltötte, s éjszakánként pásztortűz mellett hallgatta csőszük elbeszélését. A nógrádi csapás emlékét A fekete város c. regényben, a kolerajárvány leírásában idézi fel. 20 éves korában megnősült, de nemsokára azt tapasztalta, hogy nem tudja feleségét eltartani, válást ajánlott neki. Ekkoriban még lakbért sem tudott fizetni, bútorát is elárverezték. Később azonban népies, színes novelláival utat tört az elismeréshez, s ezután újból elvette első feleségét.

1878 végén Szegedéi tagja lesz az ellenzéki Szegedi Napló szerkesztőségének. 1881-ben pedig a Pesti Hírlap vette fel munkatársai közé. Ebben az évben jelent meg előbb A tót atyafiak, majd néhány hónappal később A jó palócok című novelláskötete. Mikszáth a Pesti Hírlap hasábjain kezdte meg a nagy népszerűségnek örvendő Országgyűlési karcolatok közlését. Irodalmi munkássága magára vonja az egész ország olvasóközönségének figyelmét. 1887-ben Tisza Kálmán támogatásával, a kormánypárt tagjaként országgyűlési képviselői mandátumot kapott. Ekkor lesz országszerte ismert, beérkezett íróvá.

Mikszáthot írói fejlődésének első szakaszában főként szülőföldjének, Nógrádnak elbájoló természeti szépsége, falvainak s e falvak szlovák és magyar lakosainak élete ihlette. írói hírnevét is e témakörökről szóló elbeszélés-gyűjteményeivel alapozta meg. A tót atyafiak négy nagyobb novellát, A jó palócok tizenöt apró elbeszélést tartalmaz. Mikszáth ezekben azt a paraszti világot ábrázolja, amelyben még élnek a feudális előítéletek, népi hősei még öntudatlanok, és alázatosan hajlonganak uraik előtt. De terjedelmesebb novelláiban már társadalmi problémáknak, szegények és urak társadalmi összeütközésének is hangot ad.

Olej Tamás, Az a fekete folt c. elbeszélés hőse a szabadság után vágyódik, amelyért Graca és Záhony, brezinai szlovák vitézek is harcoltak 1848-ban. A népdalokban is őrzi a szlovák nép a 48-as forradalom emlékét:

Jön még Garibaldi a szomszéd

faluba,

Klapka is vele van, Gracát, Záhonyt

hozza,

Bíróék Gyurija lovát kantározza.

Gracza és Záhony Brezinából tettek kirohanást, és orvul ejtették el őket Vadkerten, de a „jó tót nép visszavárja őket valahonnan, s az akolnál új dal kél szárnyra a tót nép modorában, melankolikusan, fájón ...“ A lélek mélyéről feltörő szabadságvágy motívuma szólal itt meg. Most Anika énekli ezt a dalt, a madarak hallgatják, a rigó is ezt fogja fütyülni lassan. Amikor a bacsa lánya, Anika megszökik a csábítóval, nem bírja elviselni a gondolatot, hogy úgy nézzen rá, mint aki eladta lányát egy akolért. Inkább felgyújtja, s világgá megy. Az egyszerű ember utolsó csepp véréig becsületes típusát találjuk meg ebben az alakban, aki mielőtt felgyújtaná az ak- lot, zokogva búcsúzik a birkáktól, az életét betöltő akoltól és a hegyek rengetegébe veti magát.

A másik feledhetetlen hős: Lapaj, a híres dudás. Szintén szegény hegyi ember, akinek egyetlen szenvedélye a dudája. Lapaj egy híres szlovák juhászdinasztia utódja, de ő már csak egyszerű csősz. Mogorva, kevésbeszé- dű, magányos ember, aki azonban szépen, szívhezszólóan tudja eldudálni a mélabús szlovák népdalokat. Az öreg

Fátra környékén Is Lapaj dudája fújja el a hegyek legszomorúbb nótáját:

Hej, szomorú, akol

Ott künn a havasban;

Hiányos a nyája,

Bacsa talpig vasban!

•%

Messzi vidék őt hívja meg lakodalmakra, farsangra, s előre megszabott fizetése van: „egy verdung dohány, estefelé egy kancsó törkölypálinka, éjféltáján egy itce mézes, hajnalban egy messzely szilvapálinka, enni torkig, készpénzben nyolc garas“. De ez nem Is sok, mert Hikszumot, a kékkői dudást, Balassa báró Olaszországból hozatott piktorral le is festette, s a képét odaakasztották a palotaterembe, a főispánok közé. „Petrust, egy másikat a nyitrai gróf lát el mindennel, s oly jó dolga van, hogy borban fürdik, zsír az élete, olvasztott vaj az itala (melyhez hasonló életmódot a szlovák fantázia is csak a jövő életben ígér az igazaknak)“. Ez a motívum a Jánosík- típusú népmesékből való; máshol is előfordul, a Jasztrabék pusztulása című novellában Gerge István szolgabíró így akarja katonának beszervezni Szlimák Matyejt: „Zsírt ennél ott

folyvást száraz kenyér helyett, és olvasztott vajat innál szomjúságodban“.

Mikszáth többször utal arra, hogy nem lehet a szlovák dalok varázsát visszaadni fordításban, mert sután, ügyetlenül jönnek ki a sorok, amelyek az eredetiben gümbölydeden, gördülékenyen kapcsolódnak. Ilyen kevéssé

jól sikerült dal a következő is, amelyet Lapaj Istók kedvesen, megnye- rően tudott játszani. A szűkkeblű természet rányomja bélyegét az emberre, türelmesebb, de szenvedélyesebb lesz.“

„Kedvesem oldalánál ültem,

Szíveink dobogni kezdtek,

Orcáink kigyúltak,

S már-már elcsattant volna az első bűbájos csók,

De e pillanatban a pipám kialudt,

S kénytelen voltam eltávozni,

hogy azt megtömjem“.

Lapaj is szegény, mint a szlovák hegyek vagyontalan emberei, kunyhója előtt süti meg burgonyáját, és néha egy kis méretlen húst is. Ehhez való vonzalmát juhász őseitől örökölte, ugyanis a nagyapja számadó bacsa volt a hlinal akolban. Kalyibája falához támasztott görcsös botja a fegyvere, s a vörös szélű halinán kívül más ingósága nem is akad. A halina több szót érdemel, mert az „családi genealógia volt, a nyakán levő repedés nagyapjára emlékezteti Lapajt, mert ő viselte azt száz évvel ezelőtt a híres körmöci verekedéskor, ahol hat juhászt vert meg ötven közönséges paraszt. Az egyik lyuk a zseb tájékán az apja idejében keletkezett: egérrágás. A hóna alatti zöld folt az édesanyja ünneplő szoknyájából való. Van még egy mélységes titok a zseb fölött, Szent György éjszakáján talált kétfar- kú gyík van oda aszaltan bevarrva, mely a halina gazdáját megőrzi minden gonosztól és kísértéstől ezen az árnyékvilágon“. A gyík szintén népmeséi elem, a Jasztrabék pusztulásában is ír róla, hogy a szlovák nép közt az a hír járja, ha valaki bekeni szemét a Szent György éjén fogott százéves gyík májával, belát a szívekbe. A duda Lapaj mérhetetlen értékű kincse. Egy Pokolka nevű, eltévedt fekete bárányka bőréből készült. „A felső sípja gazdagon le van öntve színezüsttel, alsó fogsora, ha nem arany, hát legalábbis sárgaréz“. De ettől a drága kincstől is megválik, hogy egy é hagyott, szerencsétlen kis árva gyereknek tejet, vánkost szerezzen. Mi bizonyíthatná jobban Mikszáth nép iránt érzett szeretetét, mint ez a csupaszív történeti Nem véletlen, hogy épp egy szlovák embert ábrázol ilyen nemes erkölcsűnek. Az író mindezzel a szlovák nép jóságáról, emberi nagyságáról tesz vallomást.

Mikszáth előadásmódjában, stílusában sokat merít a népnyelvből és a

népköltészet stílusából. „Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem a magyar paraszttól“ — írja saját módszerének jellemzésére. Már Rubl- nyl Mózes megállapította Mikszáth Kálmán stílusa és nyelve c. könyvében, hogy a „fordulatok, áthajlások, sztereotip kifejezések mind többnyire a népiélek alkotásai, vagy továbbfejlődések azok analógiáira. Mert Mikszáth népiessége sajátos, művészi népiesség: „Gyakran találunk elbeszéléseiben népmesei fordulatokat, ilyenek például az ellentétes ismételgetések: „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag juhász ezen a tájon, de olyan gazdag...“ (Magyarország lovagvárai) „Csüggedten ballagtunk a piacon, most már igazán nem tudva, mitévők legyünk, mikor csak honnan, honnan nem, ott terem Pernye Mihály.“ (A tekintetes vármegye).

Ugyancsak népmesei színezetű az a stílusfordulata, melyet magára utalásnak lehetne nevezni: elbeszélés közben, mintegy közbeszólással magára tereli a szót: „Az anyóka kalácsot dagasztott, s uram bocsáss, valami száz esztendő előtt dalt dudorászott.“ (Az én kortársaim) „Ha /ól emlékszem, a Szlankovics a tótok legnagyobb poétája“ (Club és folyosó). „Jaj igen... Mimit elfelejtettem mondani, hogy kicsoda. Hát Mimi az én jelöltem ... (Az apró gentry és a nép). Mikszáth elbeszélés közben az átmenetet, áthaj- lást igen gyakran a népi hiszen, iszen szavakkal jelöli: „Egyéb rosszat a szegény Pistáról nem is igen lehetett mondani. Hanem iszen elég volt ez: a képviselők összesúgtak elképedve a folyosón“ (Az én kortársann). „Ked vés mamácskám, én hála istennek egészséges vagyok. Hanem iszen egészséges volt már a nagyasszony is...“ (Urak és parasztok].

Rubinyi Mózes mutatott rá arra is, hogy Mikszáth prózá;a néhol ritmikus, rímes, s ezeket helyenként a nép dalokra emlékeztető sorokba lehetne tördelni: „Építik a / várat / nagy sürgés / forgással. Építik, / építik , inig csak meg nem / unják. Kilencvenhét / pallér / a téglákat rakja, / ezerszáz / napszámos / váltig / adogatja”. / Club és folyosó /.

CSANDA SÁNDOR

Mikszáth Kálmán

életművének szlovák és népi sajátosságai