Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-29 / 24. szám, szombat
t J int a ííláskéken ereszkedő «Iko M nyatban legalább mínusz tizen* * öt fokot mutathat a hőmérő hi- ganyszála. Kilépve a fűtött autóbuszból azonban inkább harmincnak érzi a gyalogos járókelő. A takaros portá- kon megvénült fák csupasz ága, galy- lya hangosan, fápdalmasan nyögdécsel a süvöltve száguldó jeges északi szélben. Nem látni korai csillagot az égen. Nehéz, szürke hófelhők sűrítik az esteledő délután homályát. Néhány száz méterrel a faluvége előtt mintha már egész súlyukkal az útszéli eprek lomb- javesztett koronájára nehezednének. Bent a szövetkezet irodájában mindennél jobban esik a sarokban duruzsoló kályha barátságosan kellemes melege. Négyen üljük körül az asztalt. Nagy László agronómus, Z a h o r- c s e k Zoltán főkönyvelővel és j a k a b Lajos gépesítővei a Pribetai (perbetei) Egységes Földművesszövetkezet jó nevű szakembereivel beszélgetünk az elmúlt gazdasági év sikereiről, örömeiről, gondokat okozó fogyatékosságairól és problémáiról. — Szövetkezetünknek összesen háromezerszáz hektár mezőgazdasági földje van — kezdi bemelegíteni a szót az agronómus. Ebből 2852 hektáron foglalkozunk szántóföldi növények termesztésével. Szám szerint három termelési részlegünk van, amelyek egyenként is önálló gazdasági részleget képeznek. Ezek mindegyikének külön termelési terve, gépparkja, állatállománya és természetesen más-más munkacsoportja is van. Csapadékban szegény területen gazdálkodunk. Mintegy ráadásul határunknak körülbelül egyharmad részét homokos talajú, dombos terület képezi. Ennek ellenére azonban minden szépítés nélkül bátran elmondhatom, hogy szövetkezetünk már évek óta a komárnói járás jól gazdálkodó szövetkezetei közé tartozik. — Milyen eredményeket mutat a tavalyi gazdálkodás mérlege? — Mint a legtöbb helyen az országban, számunkra is kedvezett az elmúlt esztendő. Minden reményen felül kiválóan jók a gabonatermesztés eredményei. Az 1971-es aratásra harminc mázsás búzahektárhozamot terveztünk. A tavalyi nyolcszáz hektáros vetésterületről ilyenformán mintegy 140 vagonnal kellett volna eladni a felvásárló üzemnek. A kedvező időjárás folytán azonban negyvenkét mázsára alakult a búza, és negyvenötre a tavaszi árpa terméshozama. Kenyérgabonából tehát 35 vagonnal teljesítettük túl az őví tervet. Elsősorban szovjet búzafajtákat termesztünk, Mironovszkaját és Bezosztaját. Több éves tapasztalataink szerint ezen a vidéken mindenkor nagyobb és valamivel jobb minőségű hozamot ad a Mironovszkaja fajta. Ezért ősszel már többet vetettünk belőle. A mikor a kapásnövények hozamai felől érdeklődöm, kissé elkomo- rodik az agronómus arca. A kukoricára és a cukorrépára túlságosan száraz volt a tavalyi év időjárása. Júliusban és augusztusban, éppen a nyár derekán, amikor a kapások számára sok vízre van szükség, mindössze öt milliméternyi csapadék hullott a szövetkezet földjeire. Öntözésre pedig szinte alig van lehetőség, hiszen a talaj mélyebb rétegeiben is nagyon kevés a víz. A határban több helyen végeztek már 800 méter mély próbafúrást, mégsem sikerült egy valamirevaló forrást találni. Szükségmegoldásként több kisebb kútból gyűjtik egybe a vizet, s csak előmelegítés után szivattyúzzák az öntözőhálózatba. Elsősorban a hetvenegy hektáros kertészet igényelné az öntözést. A vízgondok ellenére azonban mégis örvendetesek a tavalyi év eredményei. — Kertészetünkben harmincegy hektáron paprikát, a többi parcellán pedig paradicsomot termesztettünk. Ezúttal jól termett mind a kettő. Sikerült kifogni a száraz esztendőn, ugyanis a kertészeti csoport dolgozói több mint egymillió koronával túlteljesítették a termelési tervet. A szövetkezet vezetősége éppen a minap értékelte a csoport múlt évi munkáját. Ebben az időszakban ezerötszáz koronára növekedett a lányok, asszonyok átlagos havi keresete. Ehhez persze azt is hozzá kell ten. ni, hogy október vége felé, november elején számukra már alig van munka a határban. Átlagos jövedelmüket viszont az esztendő tizenkét hónapjára állapítottuk meg. —• Az anyagiakat illetően szövetkezetünk többi tagjának sem lehet pa- naszolnivalója — mondja a főkönyvelő. Havonta előlegként huszonnégy koronát fizetünk minden munkaegységre. Most pedig, hogy már elkészült a tavalyi gazdálkodás mérlege, munkaegységenként öt korona év* végi prémiumot tudunk osztani. Az egyes termelési részlegek munkáját külön-külön értékeltük. így, ahol teljesítették, illetve túlteljesítették a tervet, több is jut ennél. Nálunk nem vált be az egységes év végi jutalmazás. Érdem szerint fizetjük a prémiumot. Tagjaink ilyenformán jobban érdekeltté vannak téve, ami minőségileg és mennyiségileg is kiválóbb munkát eredményez. A perbetei szövetkezetben bőven van miből osztalékot fizetni. Jól teljesítették a közös gazdaság pénzügyi tervét, összesen 32 millió 219 ezer koronás bevételt terveztek a tavalyi évre. A nemrégen véglegesített könyvelési kimutatás aljára azonban 37 millió 73 ezer koronás összbevételt ,kellett“ bejegyezni. Több mint ötmillió a túlteljesítés értéke. A szükséges kiadásokra viszont kétmillió koronával többet költöttek. — Mi volt ennek az oka? — Elsősorban a gabona rekordtermésével járó többletmunka, és a kiöregedett géppark tette szükségessé ezt a „túlteljesítést“ — kezdi magyarázni a fiatal gépesítő. Szövetkezetünk számára a legtöbb gondot az erő- és a munkagépek jelenlegi állapota, ezenkívül pedig még mindig az akadozó pótalkatrész-ellátás okozza. Kevés a kerekes traktor. Tavaly hat Zetor 5611- es típusú traktort igényeltünk. Sajnos, csak egyet kaptunk. Szerencsére sikerült helyettük U—651-es típusú román traktorokat vásárolni, amelyekhez elegendő alkatrészt is lehet kapni. Tudomásom szerint Olomoucban az. említett román traktorokhoz szükséges valamennyi alkatrész megvásárolható. Ugyanis ott egy központi raktárt létesítettek. Mindenesetre azért nagy szükségünk lenne hazai gyártmányú gépekre is. Kielégítő a növénytermesztés gépesítése. Jobbára már csak a cukorrépa termesztése igényli a fárasztó testi munkát. A tervek szerint azonban már az sem hosszú ideig. Ha sikerül beszerezni a szükséges gépeket, talán már az idei tavaszon sarokba kerül az egyelő kiskapa. Az őszi betakarításkor pedig a kézi erővel üzemeltetett kilenc. ágú gombos villának sem lesz majd sok dolga. S talán valamivel több is terem majd cukorrépából a tavalyi 380 mázsányi átlagos hektárhozamnál. Ez idő tájt, sajnos, még ‘nagyon gyenge az állattenyésztés gépesítése. A múlt évi eredménymutatókat azonban még így sem lehet lebecsülni. Hízó állatok eladásából hétmillió 318 ezer koronás bevételt terveztek, de értékesítésük december utolsó napjáig kilencmillió 35 ezer koronát hozott a szövetkezet konyhájára. A tojáseladás esetében valamivel kedvezőtlenebb a helyzet. A tojós tyúkok megbetegedése következtében kereken félmillió koronával maradtak el az előirányzott tervtől. Tejből sikerült elérni a tervezett mennyiséget. Malacelválasztásban és nevelésben viszont járási viszonylatban első a szövetkezet. Ami még az anyagiakat illeti: az állattenyésztői munkabrigád az év végére egy- millió 279 ezer koronával teljesítette túl a 13 millió 426 ezer koronára szabott bevételi tervet. — Körülbelül ennyi volt a növény- termesztés bevétele is — mondja a főkönyvelő. Hozzászámítva a melléktermelési ágazat bevételeit és az egyéb bevételeket, összesen hárommilliónégyszázezer koronával gyarapodott tavaly a szövetkezet vagyona. Ez valamivel több, mint az elmúlt évek átlaga. Ha legalább így sikerül zárni majd az idei gazdasági évet is, a közös vagyonának értéke meghaladja már az ötvenmilliót. K ilépve a szoba barátságos, vendégmarasztaló melegéből, pil- • lanatok alatt csontig, velőig tolakszik a viharos szél hozta hideg. Néhány perccel később már a terepjáró kocsi erős reflektorfényében vadul kergetőznek a sűrűn hulló apró hópi- hék. A néptelen utcákon közben öreg téli este lett az iménti homályos januári délutánból. A csillárfényű tágas házakban a családi körben talán éppen arról beszélgetnek a fáradt kezű emberek, hogy mire fordítják majd a szövetkezetből kapott zárszámadási prémiumot. Szinte valamennyien ezrekben számolgatnak mostanában. Pribe- tán ennyi pénzt elkölteni — valljuk meg őszintén — nem is olyan egyszerű dolog. LALO KÁROLY ESTI SZÉLBEN IZGALOMMAL TELT HETEKET élnek át tizenöt éves diákjaink, hiszen elérkezett az ideje annak, hogy jövőjükről döntsenek és a lehetőségek, illetve képességeik mérlegelésével életre szóló pályát, szakmát válasszanak. A pályaválasztás pillantának közeledtével töprengenek a szülők tíz- és tízezrei, s teszik fel a kérdést önmaguknak, a családnak, a pedagógusoknak: milyen pályát válasszon a gyermek, milyen típusú iskolában folytassa tanulmányait. Nem könnyű a kérdés, mert a döntés bármennyire is egyéni, a továbbtanulás problémája mégiscsak közügy, a népgazdaság munkaerőgazdálkodásának kérdése. A gyermek további sorsa az egyéni és a közösségi érdekek, a család, a gyermek elképzelései, vágyai és a tényleges lehetőségek összeegyeztetésétől, az egyéni törekvések és a népgazdaság szükségleteinek megfelelő összehangolásától függ. Hamarosan eljön a végső döntés ideje. Ogy hisszük, előtte nem árt, ha tájékoztatjuk az érdekelteket az elhelyezkedés, illetve a továbbtanulás lehetőségeiről és néhány olyan lényeges intézkedésről, melyet célszerű végiggondolni, érdemes mérlegelni. Évről évre jelentős gondot okoz népgazdaságunknak és a diákság tekintélyes részének is az az ellentmondás, ami a pályaválasztó fiatalok, illetve szüleik vágyai, igényei, törekvései és a gazdasági élet szükségletei, lehetőségei között áll fenn. Ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a pályaválasztás támogatásának jelentőségét, a népgazdaság és az ifjúság érdekel közelítésének sürgető szükségességét. A pályaválasztás előkészítése, a helyes pályairányítás az iskola pedagógiai tevékenységének szerves része; eredményesen csak akkor oldható meg, ha az egyén egész személyiségére, önálló és társadalmi szempontból értékes életvezetése kialakítására irányul. Célja az életre, munkára nevelés s ezen belül a tanulóifjúság pályaalkalmazkodásának hatéIGÉNYEK ÉS LEHETŐSÉGEK A15 évesek elhelyezkedési gondjai kony segítése. A fiatal tudatos pályairányítása az iskolára, az osztályfőnökre, illetve a pálya- választási tanácsadó testületekre hárul. Feladatuk, hogy a népgazdaság munkaerőszükségletének és a pályaválasztó személyiségének együttes figyelembevételével az egyén adottságai és hajlamai alapján a legmegfelelőbb pályára irányítsák. Segíteniük kell a fiataloknak megtalálni azt az iskolát, azt a szakmát, amelyhez nemcsak kedvük és képességük, hanem esélyük is van a felvételre. Ehhez átgondolt, mélyreható pályairányítás, felvilágosítás, kellő propaganda, önismeret-nevelés szükséges, hogy minél kevesebb fiatal rekedjen az iskola kapuin kívül, vagy kallódjon el. TÁRSADALMUNKNAK egyálr talán nem mindegy, hogyan alakul a tizenöt évesek további sorsa, ezért a fiatalok érdeklődése és a lehetőségek, illetve a népgazdaság szükségletei közti aránytalanság megszün- -tetése érdekében központilag jóváhagyott terv alapján határozzák meg a különféle iskolatípusokban továbbtanulni szándékozók és a munkaviszonyba kerülők számát. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy bizonyos fokú korlátozásra, szabályozásra szükség van, hogy elejét vegyük az ösztönösségnek és esetlegességnek, mely az 1968 —69-es években a továbbtanulás terén Is elhatalmasodott. Ennek áldatlan következményeit senkinek sem kell bizonygatni. Gondoljunk csak arra, milyen veszélyt rejt magában a keretszámok túllépése: talán egy évtized sem telne el, s egy- egy divatos szakmában munkaerő-felesleggel, más, kevésbé vonzó pályán vizont munkaerő- hiánnyal küzdenének. Ilyen „fényűzést“ viszont nem engedhet meg magának egyetlen társadalmi rendszer sem. A jövő szempontjából hasonló veszéllyel járhat az osztályszempontok mellőzése is. A felvételi vizsga során már a múlt tanévben is figyelembe vették a pályázók szociális összetételét, azaz tekintettel voltak a tanulók származására és az ebből adódó esetleges hátrányos helyzetre. Az oktatás demokratikus elvét szem előtt tartva, nem engedhetjük meg, hogy a pályázók tárgyilagos értékelésénél kirekesszük az egyéni tényezőket s csak a tanulók tudását, illetve bizonyítványát tekintsük kizárólag az egyetlen objektív mércének. Ezzel a módszerrel diszkriminálnánk a munkás- és parasztszármazású fiatalokat s eleve hátrányos helyzetbe kerülnének azok a diákok, akik egyébként is hátrányos helyzetűek. Pártunk XIV. kongresszusának határozata nyomatékosan hangsúlyozza, törekedni kell arra, hogy a továbbtanulók között növekedjen a kétkezi dolgozók gyerekeinek az aránya. A szocialista társadalomnak, a népi hatalomnak mindig is fontos volt és fontos lesz, hogy a fizikai munkát végzők gyermekei megfelelő arányban tanulhassanak tovább, mégpedig azért, hogy folyamatosan érvényesüljön az egészséges társadalmi mobilizáció, s az oktatási intézményeknek megfelelő bázisuk legyen a tehetségek kiválogatásához. Ehhez azonban szükséges a hátrányos helyzet megszüntetése, az egyenlő oktatási feltételek megteremtése, a munkás- és parasztfiatalok fokozottabb segítése. ÉVEK ÖTA általános az az igény, hogy a felvételek elbírálásánál a jelöltek felkészültségét, tehetségét, rátermettségét és erkölcsi-politikai magatartását együttesen vegyék figyelembe. Ezt a célt szolgálja a tanulókról készített komplex véleményezés, mely a javasló iskolának lehetővé teszi, hogy átfogó értékelést adjon a pályázók képességeiről és adottságairól, a választott szak iránti készségéről, környezetéről és tanulási körülményeiről. Megtörténhet, hogy egyesek a megfontolt tervezést, a pályairányítást, a továbbtanulás szabályozását és a szociális Összetétel figyelembevételét félremagyarázzák s úgy vélik: ellentmondás van az oktatás de- mokrtizmusa és a művelődéshez való jog között. A felületes szemlélő számára valóban úgy tűnhet, mintha a továbbtanulás során egyesek „kiváltságos“ jogokat élveznének. Ez azonban csak látszat, és szocialista iskolarendszerünk egyoldalú, felületes ismeretéről tanúskodik. Tudnunk kell ugyanis azt 4s, hogy a továbbtanulásnak nem egyetlen útja módja a nappali tagozaton folytatott tanulmány. Míg ebben a formában évente mintegy 30—35 százalék nyerhet középiskolai végzettséget, addig csaknem 20 százalék a dolgozók iskolájában szerezhet középfokú képesítést. Ám meg kell jegyeznünk, hogy a továbbtanulásnak ez a formája még ma sem honosodott meg a fiatalok körében, tehát sokan nem élnek a lehetőséggel, vagy hiányzik tudásvágyuk. Nem véletlen, hanem követelő szükségszerűség az a társadalmi méretű törekvés, mely áthatja iskolapolitikánkat: minden lehető módszerrel és eszközzel elérni, hogy a serdülő Ifjúság megszeresse, megismerje az alkotómunkát, annak minden összetevőjét, megtalálja helyét a dolgozó társadalomban. A nagy célkitűzés jut kifejezésre pártunk XIV. kongresszusa határozatában is: „Lényegesen meg kell javítanunk a munkásutánpótlás szakmai és ideológiai-politikai felkészítésének rendszerét, elsősorban a szakiskolákban, az iparitanuló- iskolákban és szakmunkásközpontokban.“ A fiataloknak és szüleiknek is tudatosítaniuk kellene, hogy nemcsak a szellemi munka, az értelmiségi pálya, tehát az íróasztal ad társadalmi rangot, hanem minden, becsülettel végzett fizikai munka is. Az iskolák és a pedagógusok legfőbb feladata, hogy megmagyarázzák a gyerekeknek a szakmai végzettség jelentőségét, népgazdasági hasznosságát, valamint a fiatal szakmunkások érvényesülésének lehetőségeit. Azok a fiatalok, akik rövid idő után kereső foglalkozást kívánnak, akik mielőbb valamilyen szakmai képesítés megszerzésére törekszenek, célszerű, ha a szakmunkásképzést választják, amely két-három év után kész szakemberekké neveli őket. A szakmunkás-képesítés megszerzése után a továbbtanulni szándékozók számára sokféle lehetőség kínálkozik: szakmailag továbbképezhetik magukat, de módjuk van az érettségi megszerzésére is. A rátermett, szorgalmas fiatalok munka mellett, esti tagozaton is elérhetik a középiskolai végzettséget, sőt főiskolára, egyetemre is nyerhetnek felvételt. SZLOVÁKIAI VISZONYLATBAN ez évben 92 970 tizenöt éves fiatal (ebből 45 760 lányj elhelyezéséről kell gondoskodniuk az illetékeseknek, ami mérhetetlenül nagy felelősséggel jár. Az SZSZK kormánya által jóváhagyott tervek értelmében közülük 35,1 százalék (32 600 gyermek) gimnáziumban és szakközépiskolákban tanulhat tovább. A tankötelezettséget befejező diákok 52,4 százaléka, azaz 48 694 fiatal kerülhet iparitanuló-viszonyba. Tizenöt éveseink 7,4 százaléka vagyis 6876 tanuló az alapiskola kilencedik évfolyamát befejezve vagy az alsóbb osztályokból kimaradva munkába lép. 1900 diák (2 százalék) pedig folytatja alapiskolai tanulmányát. Ám elgondolkoztató, hogy 3,1 százalék, vagyis 2900 fiatal otthon marad — a szülők terhére. Befejezésül szeretnénk hangsúlyozni: a sorsdöntő lépés előtt a tizenöt évesek igyekezzenek reálisabban megítélni a lehetőségeket s mérlegel iék, hol érdemes .próbálkozni, hol van nagyobb esély az elhelyezkedésre. TÖLGYESSY MÁRIA 1972 I. 29.
