Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-26 / 21. szám, szerda
A szovjet iparitanuló-képzés eredményei PtaszHktfti tömörílen hitvallás A művésznek mindig a saját pártja prizmáján keresztül kell látnia az emberiséget. (ŠALDA) Egy három és fél évtized művészi terméséből rendezett gyűjteményes szobrászati kiállítás plasztikai önéletíráshoz hasonlatos,. Szemünk láttára bontakoznak ki a művész ismereteket, tapasztalatokat gyűjtő tanulmányi ideje, szellemi és lelki alkata s alkotó korszakai. Bratislavában a Művészet Házában Rudolf Pribiš nemzeti művész kiegyensúlyozott, emberséget sugárzó, nagyvonalú rajzai, szobrai, domborművei sorakoznak harmonikus rendben. A megelevenedett biográfiából előlép a rajeci mézeskaiácsos mester 1913-ban született fia, később a trenčíni gimnázium jeles tanulója s rajzolója. Bátyja példájára orvosnövendék lett Prágában, s érdeklődése középpontjában a bonctan állt. Közben kábultan, szomjas lélekkel szívja magába a múzeumok és képtárak lenyűgöző képzőművészeti szépségeit. Fokozatosan formálódik művészi hivatottságának tudata s ezzel párhuzamosan politikai szemlélete. Szülei anyagi nehézségektől küzdelmes életének emléke, a fokozódó létbizonytalanság s a kor politikai zűrzavara mutatják számára az irányt. A szocializmus és kommunizmus mellé kötelezi el magát, s 32- ben belép a pártba. Társadalmi S művészeti kérdések foglalkoztatják. így négy év után szakít az orvostudománnyal, s a rajztanári pályát választja. Ekkor jut először kezébe a képlékeny agyag s meghatározza útját. Kellő előtanulmányok után 1935 és 1937 között mestere a kitűnő Spániel tanár lesz. 1936-os figyelmet keltő domborművé, a Boncolás, díjat nyer. Kétévi katonáskodás után a válságos harminckilences évben már csak a Szlovák Államba térhet vissza. Érzi, hogy eddigi tanulmányai elégtelenek. A bécsi Akadémiára való felvételről elkésik. De hat hétig az Albertinát és a Szépművészeti Múzeumot járja áhitato- san kereső szemmel. Ismerkedik az egyiptomi, az archaikus görög és az etruszk művészettel. Lelkesedik az akadémiz- must megtagadó, az európai szobrászatot megújító mesterért: Rodinért, s tanítványáért, az impresszionizmusból expresz- szionizmusba forduló Bourdelle- ért. — Itthon negyvenegyben jut műteremhez. A hosszú kényszerű munkaszünet után kezdődik el kamaraplaszlika korszaka. Szemlélete annyira önállósult, hogy mestere tár- gyias felfogását elvetve, a kor kegyetlenségétől indíttatva fiatalos hévvel expresszionalista megoldásokra törekszik. A barna métely miazmás levegője megfojt minden reményt. De a prágai és a szlovákiai fiatalok, Pribiš kortársai mind hevesebben tiltakoznak. Javában tombol a háború s a nyomában járó sötét bánat szítja az elkeseredést. Tilos a nyílt szó, ezért Pribiš a Bukást, s a Sebesültet metaforásan expresszioniszti- kusan, izgatott vázlatossággal formálja. A féktelen pusztítás közepette az ember egyedül érzi magát. A Magányt csontra- és bőrré fagyott, hátsó lábaira támaszkodó nyüszítő ebet, a szörnyű Mát térdre kényszerí- tett, izmos, felegyenesedni képtelen férfi alakjával fejezi ki. Pribiš lelkéböl-lelkedzett műfaja a dombormű. Ebben a formában érzékelteti az Élet féktelen eszeveszettségét, az ellipszis pályán száguldó négy ló paroxizmusig fokozódó izgalmával. Itt megáll, érzi, ezen az úton nincs tovább. Vissza a légi görög szellemhez, a reneszánszhoz, Maillol mediterrán harmóniájához s -mindenekelőtt a szoborszerűség alapelvéhez: a szilárd formához! Ezentúl kiegyensúlyozott arcmásokat formáz. A Csalódás reliefje egyetemes érvényű, tömör, befejezett alkotás. Időtlen csöndjében csak a lélek halk zenéje remeg. Az aktok, a Fürdő után, a Fésülködő, a Pihenés nem csupán meghitt kumaraművek. Eddig riasztó allegóriákkal harcolt a barbárság ellen, most új eszménnyel, a szép tiszta asz- szonyi testtel utal az emberi méltóságra. A szilárdan mintá-' zott, változatos mozdulatú figurákat a jó, békés nyugalom állítása forrósitja ál. A negyvenhármas év az érett termés ideje. Vágyálma megtestesítője a megkapó klasszikus fogalmazásit Csend. Az egyiptomi hatás érdekes példája a Jósnő. Merev és mozdulatlan mind a fáraó szobrok, de átszellemült tekintete mintha jobb jövőt ígérne. A Fekvő nő zártsága, összhangja maillolei sugalmazású. — Pribiš állandó törekvése a plasztikát közei hozni az építészethez. Falra kívánkozó domborművei a szellemi és formai harmóniát sugárzó Tavasz, valamint a háborúra célzó, remekül megosztott ritmusú Lovak. A monumentális hatású Háború az antik mitológiához nyúl visz- sza. Allegóriával mutat a háború abszurditására: a védtelen asszonytest a bősz bika áldozata lesz. Nyílt erkölcsi állásfoglalás a két háborús ellenfél ádáz egymásra törése a Bikák párviadalában. Negyvennégyben az ellenállásban vesz részt és élményanyaga egyre gyarapodik. A fel- szabadulás után Bratislavába siet s a képzőművészeti élet szervezésében is részt vesz. Pri- biš életében most stílusváltás áll be, elkezdődik monumentális korszaka. Az eszmeileg és társadalmilag elkötelezett művész alkotja az első, a prie- vidzai Fölszabadítási emlékművet, mely 54-ben készült el s a szocialista művészet elveit példázza. Felfelé törő pilonon áll a Győzelemnek népe ellenálló erejét kifejező diadalmas nőalakja. Alatta a vízszintes hasáb frízén harcos partizánok s a segítségükre jövő polgári •lakosság vonul biztos rendben. Értékes pedagógiai ténykedése közepette is változatlan teremtő erővel alkotja nagyerejű, monumentális domborműveit, szobrait, melyeknek realista formálási! ízig-vérig szlovák alapjait belső tartalmak éreztetésével varázsolja élővé, meggyőzővé, ötvenkettőben másik szívügye: az érem- művészet kerül előtérbe. Fő motívumai a szocializmus s a béke. Harmadik alkotó korszakába tartozik a minden eddigit felülmúló hatalmas mű, a szlovákiai szobrászat kiemelkedő alkotása: a Slavín szertartástermének bronz kapuja. Hagyományt és újat ötvöz egybe. Klasszikus és modern egyszerre. Reneszánsz példa lebegett szeme előtt, de a magasztos tartalmakat kifejező jeleneteket minden dísz mellőzésével humánus és realista szellemben ábrázolta hősi elbeszélésként nyolc négyzetbe foglalt, három-három figurával: a Szovjet család fájdalmas búcsúját az apától, a magára maradt asszony Kihallgatását, a Férjet a partizánoknál, s a Harc előtt és a Front mögöttet. Döbbenetes kegyetlenséget leplez le a Fasizmus arca, a felakasztott emberpár mellükre csuklót fejjel s a Gyújtogatok, a fasiszták rémtelte, kik egy szerencsétlen nő utolsó menedékét borítják lángba. Megrázó a Háború után, a felborított üresbölcső előtt zokogó nagyanya. Hálát, tragikumot, meleg emberséget, azonosulást kifejező magasszintü művészi megnyilatkozások. — Jelképes költői felfogású a bernolákovói Mezőgazdasági Technikum főbejáratát ékesítő finom formá- lású búzakalászos nőalak. A koreai csehszlovák nagykövetség belsejébe a Haza dala című hidronáliuin dombormű mintha a humánum kristályosán tiszta világából lopott volna be néhány sugarat. Felhők közül előbukkanó holdfényében két gyöngéd erővel alakított nőalak csillámlik ezüstösen. — A hatvanas évek óta Pribiš tanár a szlovák éremművészetet gazdagította egyetemeink és főiskoláink mesterien formált klasszikus ihletésű jelvényeivel. „A művészet a kimondhatatlan tolmácsolása“ (Goethe). Pribiš mesternek sikerült ebbe a magasságba emelni s egyben az ember szolgálatába állítania művészetét. BÄRKÁNY JENONÉ Oktatási rendszerünk korszerűsítése nem csekély mértékben attól is függ, tudunk-e tanulni mások eredményeiből és problémáiból. Magától értetődő, hogy a legtöbb tanulsággal a szomszédos országok iskola- rendszere szolgálhat, s közülük is leginkább a Szovjetunió iskolapolitikája. Nemcsak gazdasági, társadalmi rendszerünk, pedagógiai céljaink hasonlósága, hanem elért eredményeik és sikereik is tapasztalataik hasznosítására késztetnek bennünket. A bratislavai Barátság Házában látott nagysikerű kiállítás arra sarkall bennünket, hogy a szovjet ipari tanuló-képzéssel részletesebben foglalkozzunk és elgondolkozzunk azon, hogyan lehetne a szovjet tapasztalatokat a mi körülményeink között hasznosítani és a munkásfiatalok képzésében elért eredményeket gyarapítani. A szovjet oktatásügy eredményeit, korszerűsítési törekvéseit, de kiváltképp az iskolahálózat kiépítettségét figyelve azt tapasztaljuk, hogy a szovjet iskolapolitika abból az alapelvből indul ki: „Az emberiség első termelő ereje a munkás, a dolgozó ember.“ S ezt az alapelvet szem előtt tartva, a Szovjetunió Kommunista Pártja már a húszas évek elején szorgalmazta a munkások képzését, szakmai ismereteik állandó növelését. Az első szakmunkásképző Intézetek — a Komszomol kezdeményezésére — 1920-ban alakultak meg. Az új, szocialista típusú iskolákban a fiatalok általános és szakismereteiket gyarapíthatták, innen kikerülve a termelésben, a politikai és a társadalmi eletben egyaránt jól megállták a helyüket. A szovjet iparitanuló képzés rendszerében 1940-ben lényeges változásokra került sor. A mennyiségi és a minőségi változást a tudományos-műszaki forradalom gyors előrehaladása s az a felismerés tette szükségessé, hogy a termelés szíuvo nalának növekedése és a társadalmi haladás során a munkás és a paraszt munkája egyre közelebb kerül a mérnök, a technikus és az agronómus munkájához. Ezért a párt arra törekedett, hogy a munkások sokoldalúan bővíthessék ismereteiket, és így alkotó módon részt vállalhassanak a társadalom építéséből. Márpedig ennek a követelménynek csak sokoldalúan képzett szakmunkások tehettek eleget. Ennek érdekében új típusú iskolákat létesítettek, melyek célja az, hogy a népgazdaság legkülönfélébb szakágazatait megfelelő szakkáderekkel lássa el, s az intézetekbe kerülő fiatalokat olyan elméleti ismeretekkel, gyakorlattal és jártassággal vértezze fel, hogy azok munkaviszonyba kerülve az új, egyre igényesebb műszaki feladatokkal is megbirkózhassanak. A szovjet iparitanuló-intéze- tek harmincéves fennállásuk alatt a népgazdaság különféle szakágazatai számára 23,5 millió szakképzett munkást neveltek; ebből az utolsó ötéves tervben 7 millió fiatal szerzett teljes szakmai képesítést. Az SZKP XXIV. kongresszusa nagy figyelmet szentelt az ifjú nem zedék nevelésének és a szakmunkáskáder utánpótlás kérdésének. Azonban már ezt megelőzően. 1969-ben az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa kidolgozta és jóváhagyta az iparitanuló- képzés fejlesztésének irányelveit, amelyek egyértelműen leszögezik, hogy az iparitanulók szakmai felkészítését általános középfokú szintre kell emelni. A Szovjetunióban az utóbbi években lényegesen nőtt az iparitanuló-intézetek rangja és tekintélye. A szakmunkásképző- iskolak vonzók a fiatalok körében, hiszen a nyolcéves alapiskolát befejezve lehetővé válik az ifjúság számára, hogy különféle típusú iparitanuló-intézet- ben folytassa tanulmányait, s a szaknak megfelelően egytől négy évig terjedő tanulással szakképesítést — egyes iskolatípusokban pedig teljes általános középfokú végzettséget — szerezzen. Ez idő tájt a Szovjetunióban 5500 iparitanuló-in- tézet működik, melyet mintegy 2 500 000 fiatal látogat. Az érdeklődők 1100 szakma közül választhatnak, a lakatosmesterség- től kezdve a gépszerelő szakmán át a szabómesterségig sokfélét. Ezenkívül 920 olyan új típusú iskola is létezik, melynek növendékei a szakmai képzésen kívül általános középfokú oktatásban is részesülnek. Ezekben mintegy 300 000 ifjú folytatja tanulmányait. A termelés szüntelen növekedése egyre több szakképzett munkást igényel, ami azt jelenti, hogy ebben az ötéves tervben az iparitanuló-intézeteknek 9 millió fiatal munkást kell nevelniök. Ezek közül csaknem 400 ezren teljes középfokú végzettséget fognak szerezni — olvashatjuk a pártkongresszus irányelveiben. A jól szervezett és hatékony képzés összhangban van a népgazdaság szükségleteivel és követelményeivel. A szovjet állam évről évre óriási anyagi eszközöket fordít a fiatalok oktatására és nevelésére. A tanintézetet látogató diákok ingyenes oktatásban részesülnek; térítésmentes a kol- légiumi elhelyezésük és az el* látás is. Egyes ipari körzetek- ben külön városokat építenek az iparitanulók számára, melyekben a tantermeken és a műhelyeken kívül kollégiumokat is létesítenek, biztosítva a kulturális és sportolási lehetőségeket is. Az oktató-nevelőmunka során nagy gondot fordíta* nak az ifjú nemzedék személyiségének és politikai arculatának formálására, a marxista— leninista világnézet és a munkához való Jó viszony kialakítására. A nevelést mélységes internacionalizmus hatja át, az iparitanulók többek közt megismerkednek a szocialista országok fiataljainak életével is. A nemzetköziség eszméihez híveri az utóbbi években nagy segítséget nyújtottak a fejlődő országoknak is. Közvetlen segítségük eredményeként számos afrikai és ázsiai országban létesült ipari tanuló-intézet, melyben szovjet pedagógusok gondoskodnak a fiatal szakmunkások képzéséről. Az ifjú szakmunkás-jelöltek elméleti ismereteiket laboratóriumi gyakorlatok során tartósítják. A legkorszerűbb szemléltető eszközök, segédeszközök, gépberendezések és műszerek segítségével tesznek szert szakmai Ismeretekre is. Az oktatás évről évre egyre modernebbé válik. A korszerűsítési törekvések körül, úgy véljük, elegendő ha megemlítjük a programozott oktatást és az iskolatelevízió bevezetését. Az oktatás során szerzett ismereteket a fiatalok a gyakorlatban közvetlenül a termelési folyamatban mélyítik el, s így jártasságokra tesznek szert. Egyes intézetek növendékei részt vesznek a különféle üzemek számára készülő gép- berendezések megszerkesztésében is. 1970 ben az Orosz és az Ukrán SZSZK ipari tanulói például 1100 különféle megmunkálógépet terveztek és készítettek el, melyeket azóta már sorozatban gyártanak. A fiatal szakmunkások sokoldalú ismereteinek bővítését szolgálják az iskolán kívüli tevékenység különféle formái, a szakköri munka, a változatos rendezvények. A petrozavodszki iparitanulók például Lenin-mú- zeumot rendeztek be — ennek anyagát a diákok szorgos munkával gyűjtötték össze. A fiatalok szoros kapcsolatot tartanak fenn neves művészekkel is, rendszeresen színházba, múzeumba, hangversenyre járnak. Soraikból neves művészeti együtteseket toboroztak, mint például a Ívovi, a voronyezsi vagy az uráli együttest. Ezekben az együttesekben számos, ma már híres művész kezdte pályafutását (E. Mirosnyicsen- ko, V. Klepeckaja). A tanintézetekben összesen 20 000 szakkör működik. Ezek tagjai a mesterek irányításával értékes munkát végeznek; ezeknek egy része Moszkvában az iparitanu- lő-intézetek állandó kiállításán látható. A Szovjetunió iparitanuló-in- tézeteiben a kommunista társadalom lelkes építőinek több milliós gárdája nőtt fel. Bennük rejlik az az erő, mely a szovjet tudomány sikereivel és a nép munkájával párosulva biztosítja az SZKP XXIV. kongresszusa grandiózus feladatainak teljesítését. T. M. RUDOLF PRIBIŠ: A sztrájk élén, u Nemzetem c. ciklusból, bronz, 1962.
