Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-23 / 3. szám, Vasárnapi Új Szó
1 I 15 A motorizmus fejlődése az utóbbi illőben hazai viszonylatban is rendkívül meggyorsult. Közutainkon egyre több autó közlekedik. Ez a fejlődési folyamat nem torpan meg az idén sem. A Mototechna nemzeti vállalat ebben az évben 113 000 személygépkocsit ad a hazai piacra, ami azt jelenti, hogy a múlt évvel szemben az idén közel tízezerrel több érdeklődő igényét elégítheti ki. Az eladásra kerülő kocsiknak több mint a felét külföldről hozzuk be. Legtöbb autót a Szovjetunióból importálunk, számszerűit 10 000 Moszkvicsot (a 408-as, a 412-es és a 427- es típusokat), 16 000 Zsigulit és kisebb mennyiségben Az idei piacon 113 000 személyautó Volgát. A Német Demokratikus Köztársaságból 8000 Wartburgot és 10 000 Trabantot. a Lengyel Népköztársaságból 10 000 lengyel Fiatot (ötezer 1300-asat és ötezer 1500-asat) hozunk be. A választékot bővítik a hazai piacon a Román Szocialista Köztársaságból behozott Dacia 1300-as kocsik. (A Romániában gyártott Renault 12-esekről van szó.) A csehszlovák gyártmányú kocsikból 53 380 kerül a hazai piacra. Ezek zömét a Skoda 100 képezi, ezenkívül 10 000 .Skoda 110 L és 540 Škoda Coupé talál gazdára. A hazai piacon először lesz kapható a Škoda 110 LS típus. A Coupé motorral szerelt kocsit a 110- es L kissé módosított karosszériájával látták el. Az autósok száma tehát lényegesen gyarapodik. Szeretnénk azonban remélni, hogy ezzel nem lesz párhuzamos az autóbalesetek számának növekedése. IrloToRoSoK START ELŐTT Beszélgetés dr. JOZEF BOČKAI elvtárssal, a PRAVDA — az SZLKP Sajtókombmátja vállalati igazgatójával A szocialista országok baráti együttműködése minden téren fokozatosan elmélyül. Tapasztalható ez a motorizmus terén is. A gazdasági, tudományos- és műszaki együttműködések mellett bővülnek kapcsolataink egyéb területeken is. Ilyen például a baráti országok újságírói együttműködésének elmélyítését célzó legújabb rendezvény — az I. Tátra—Balaton Barátság Rallye. Megkértük dr. Jozef Bočkai elvtársat, a PRAVDA — az SZLKP Sajtókombinátja — vállalati igazgatóját, a rallye szervező bizottságának elnökét, hogy válaszoljon kérdéseinkre. • Mi a Tátra—Balaton Barátság Rallye alapgondolata? — A KGST-országok egyre eredményesebb gazdasági, tudományos-műszaki fejlődése, valamint a kölcsönös együttműködés sokoldalúsága kedvező feltételeket teremt a baráti országuk gazdasági életének internacionalizálására. S amikor a kölcsönös együttműködés sokoldalú fejlődését hangsúlyozom, gondolok a motorizmus fejlődésére is. A baráti szocialista országokban ezen a téren is rendkívül gyors előrehaladás tapasztalható. • Ki szervezi a rallyet és mikor kerül lebonyolításra? — A PRAVDA — az SZLKP Sajtókombinátjának JOURNAL Kiadó Vállalalat — ahol többek között a STOP autós magazin is havonta megjelenik — s a Szlovákiai Újságírók Szövetsége mellett működő Újságírók Autóklubja kezdeményezésére kapcsolatba léptünk a budapesti VUE TURISTIQUE Kiadó Vállalattal, valamint az Interpress Autóklub Magyar Tagozatával és ez év május 17—21 között közösen megrendezzük az I. Tátra— Balaton Barátság Rallyet. • Mi a rallye célja? — E nemzetközi rendezvénnyel politikai-társadalmi célokat követünk, éspedig, hogy a részt vevők közelebbről megismerjék egymást, kicseréljék tapasztalataikat, újabb baráti kapcsolatokat teremtsenek, vagyis: elmélyítsék az együttműködést a motorizmus fejlődésével összefüggő különféle munkaszakaszokon. Kölcsönösen népszerűsíteni kívánjuk a két ország természeti szépségeit, a turistaforgalmat, s általában azokat az eredményeket, amelyeket a szocializmus építése során értünk el a motorizmus fejlesztése terén. A rallye szervezésével ezen kívül humánus célokat is követünk. Különféle szempontból szeretnénk felhívni á figyelmet a biztonságos közúti közlekedésre, hatni akarunk az emberek érzelmeire és lelkiismeretére. A balesetek s azok következményei ellen folytatott harc ugyanis minden embert érint. A motorizmus fejlődését is az emberek és a szükségleteik kielégítésére irányuló törekvés viszi előbbre. Az autó — csupán eszköz. Hogy hogyan állítja saját szolgálatába, az attól függ, hogyan uralkodik fölötte. A társadalom befolyása abban nyilvánul meg, hogy szervein, szervezetein, intézményein — a sajtón, a rádión, és a televízión keresztül hatást gyakorol a közlekedés minden résztvevőjére: legyenek óvatosak, ne kockáztassák életüket... • Milyenek a rallye távlatai? — A kérdés az alapgondolathoz fűződik. Az idei rallye a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területéről — a Magas Tátrából startol, s a cél a Magyar Népköztársaság területén — a Balatonnál lesz. A következő évben fordított lesz a sorrend. Számolunk azonban azzal, hogy az idén szerzett tapasztalatok alapján e nemzetközi rendezvény visszhangra talál a többi szocialista ország pártlap kiadó vállalatánál is, s a következő években kibővül a Barátság Rallye résztvevőinek a száma. (ks) A biztonságos közlekedést SZOLGÁLJA Felvételünkön a Daimler-Benz biztonsági autó, az ESF-05 jelzésű kísérleti Mercedes látható. Erről a kocsiról, illetve a már megvalósított és a szériagyártásban bevezetésre váró konstrukciós elvekről, biztonsági szerelvényekről tartott részletes ismertetőt egy október végén rendezett konferencián dr. Hans Scherenberg mérnök, a gyár fejlesztési osztályának képviselője. A sötét és világos színek feltűnő alkalmazását is hangsúlyozó kocsi különleges előre-, illetve hátranyúló réteges vész- hárítói a 16 km/óra sebességgel történő ütközéseknél teljes épséget biztosítanak, de még 80-as tempónál is hatékonyak. HOL, MENNYIT IHATNAK? Az egyes országok különféle rendszabályokat vezettek be az iszákos gépkocsivezetők ellen — több-kevesebb sikerrel. Néhol beérik a felelőtlenek me gbír sáq olásával, másutt azonban szigorú börtön vár a szeszesitalt fogyasztott gépkocsivezetőkre — függetlenül attól, hogy baleset vagy egyéb szabálysértést is elkövettek-e vaqij sem. Szinte országonként más és más ezrelékfokban vonták meg a felső határt: mekkora lehet a gépjárművezető vérének alkoholtartalma. A legszigorúbb előírások az NDK- ban és Finnországban vannak, ahol a megengedett alkoholtartalom: nulla ezrelék. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy fél liter sör elfogyasztása után körülbelül 12 óra hosszat nem veheti kézbe a vezető a qépkocsi kormányát. A legnagyobb „alkohol-demokrácia“ viszont Belgiumban van: ott 1,5 ezrelék az engedélyezett vér alkohol-tartalom. Érdemes megjegyezni viszont, hogy ugyanakkor Belgiumban viszonylag a legkevesebb balesetet okoz az autó- sok-motorosok ittassága. Olaszországban, Spanyol- országban és Portugáliában nincs törvénnyel megszabott ezrelékhatár, hanem a rendőrség egyénenként állapítja meg, hogy az ittas-gyanús gépjárművezető folytathatja-e útját, vagy pedig kizárják a forgalomból. az I. latra—Balaton Kocsimosás télen Az utak sózása és salakozása a biztonságosabb közlekedés érdekében történik. Ezek az anyagok azonban bizonyos értelemben veszélyeztetik magát a gépkocsit — a só és a salak ugyanis bekerül a résekbe, s ezeken a helyeken megkezdődik a rozsdásodás. A karosszéria hamar tönkre megy. Szükséges ezért, hogy időnként — a téli hónapokban is — figyelmet szenteljünk az alváznak is, mossuk meg és konzerváljuk be. Az erős vízsugár a legeldugodtabb helyekről is eltávolítja a korrózió okozó anyagokat. Természetesen a kocsit nem akkor mossuk, amikor fagy, mert ilyen körülmények között több kárt okozunk, mint hasznot. Alapos „fürdetés“ után pedig konzerváljuk be a kocsit ismét. Abban az esetben, ha sokat közlekedünk sózott utakon, nem árt a kocsit többször is megmosni. Megéri a fáradságot! SIKERES PRÓBAÚT Jól sikerült az új szovjet óriásteherautó — a KAMAZ — pró- baútja. A prototípust a moszkvai Lihacsov Autógyárban készítették. Ezt követően indult el 50 ezer kilométeres próbaútjára, s annak sikeres befejeztével az épülő kámai autóvárosba, ahol a típust (és változatait) gyártani fogják. A háromtengelyes, négykerék-meghajtású autókolosszus átlagosan 8—10 tonna teherrel és 80—90 kilométer óránkénti utazósebességgel haladt. Még tart a KAMAZ alaptípusának és változatainak, köztük a 16 tonna teher szállítására alkalmas autóvonatnak a kipróbálása: a fékrendszer megbízhatóságát például a Krím- félsziget hegyi útjain ellenőrzik. Dieselmntorja 210 lóerős, és a jaroszlavli mérnökök tervei szerint készült. A francia Re- nault-cég a helyszínen felállítandó berendezéseivel vesz részt a szovjet tervezésű dízelmotorok gyártásában.