Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-22 / 18. szám, szombat

Visszatért Moszkvctbol a csehszlovák kormányküldöttség (ČSTK) — Tegnap tért visz. szá Prágába Moszkvából a KGST Végrehajtó Bizottságá­nak e héten megrendezett 56. ülésszakáról az a csehszlovák kormányküldöttség, amelyet František Hamouz, a szövetsé­gi kormány alelnöke, a KGST állandó csehszlovákiai képvi­selője vezetett. Az ülésen — amint Hamouz elvtárs mondotta a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának a re­pülőtéren — a legfőbb figyel­met az integrációs program megvalósítására összpontosítot­ták. Jóváhagyták továbbá a Végrehajtó Bizottság 1972. évi tervét. A KGST Végrehajtó Bizottsá­ga 56. ülésszakán elfogadott határozatokkal lényegében be. 'ejeződött a KGST szervezeti .elépítése. A KGST valamennyi szerve­zete további munkájában — hangsúlyozta František Hamouz — kétségtelenül kedvezően és hatékonyan érvényesül majd a tevezési bizottság szervezési és koordináló szerepe, és a tudo­mányos-műszaki együttműködé­si bizottság szerepe, melyek­nek alapszabályzatait elfogad­ták. František Hamouz elvtársat a ruzynéi repülőtéren moszkvai, valamint a VDK-ban t^tt láto­gatása után, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségé­nek képviselőin kívül Duong­Due-Ha, a VDK csehszlovákiai nagykövete, és Nguyen-Thanh­Cong, a Dél-Vietnami Köztár­saság csehszlovákiai ügyvivője fogadták. Fiatal mezőgazdasági dolgozok szlovákiai aktívaértekezlete (CSTK) — Mintegy 120 fia­tal mezőgazdasági dolgozó gyü­lekezett tegnap a Vrátna doli­nában levő Boboty-szállóban, hogy részt vegyen a SZISZ me­zőgazdasági alapszervezetei funkcionáriusainak kétnapos szlovákiai aktívaértekezletén. A mezőgazdasági üzemek és szaktanintézetek funkcionáriu­sainak aktívaértekezletén részt vett Stefan Jacenko, az SZLKP KB osztályvezetőjének helyette­se és Tibor Bohdanovský, az SZSZK mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterének he­lyettese. Alexander Milly, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságá­• / nak titkára fő beszámolójában méltatta a fiataloknak az ara­tás alatt végzett jó munkáját. A SZISZ-tagoknak a mezőgaz­daság terén kifejtett rendkívüli igyekezetéért tegnap 22 kollek­tívának, ill. egyénnek adták át a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának, három fiatal mezőgazdasági dolgozónak pe­dig az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterének ágazati kitüntetését. A kitünte­tettek között van Németh Fri­gyes is az Okoči (Ekecs) — Dunajská Streda-i járás — Efsz doigozója, a nemzetközi fejő­verseny győztese. Köszönet a jó munkáért Kempný elvtárs fogadta az építőipari dolgozók küldöttségét (CSTK) — Josef Kempný, a CSKP KB e)nökségének tagja, a KB titkára tegnap délelőtt fogadta az építőipari dolgozók küldöttségét, amelyet František Srámek, a CSSZK építőipari minisztere és Peter Sebesta, a brnói Építőipari Vállalat vezér­igazgatója vezetett. Šebesta ve­zérigazgató tájékoztatta Kemp­ný elvtársat a CSKP megalapí­tása 50. évfordulójának és a CSKP XIV. kongresszusának tiszteletére tett kötelezettség­vállalások teljesítéséről. Kempný elvtárs pozitívan ér­tékelte a termelési-gazdasági egység eredményeit, és a CSKP vezetőségének nevében őszinte köszönetet mondott a brnói Épí­tőipari Vállalat valamennyi dol­gozójának eddigi munkájukért. Egyben átvette a szocialista vállalások teljesítéséről szóló jelentést. Kempný elvtárs azután az építőipar dolgozóival az 1972. év alapvető feladatairól tanács­kozott. Az építőipari dolgozók a foga­dás befejező részében biztosí­tották a CSKP Központi Bizott­ságát arról, hogy az állami terv feladatait az 1972. évben ugyan­olyan becsületesen teljesítik majd, mint az 1971. évi felada­tokat. Felszabadítóinkat ünnepeljük (CSTK) — Tóth József par­tizánnak, a Bányászok terén ál­ló emlékműve megkoszorúzásá­val kezdték meg tegnap Rožňa­ván (Rozsnyó) a dicső szovjet hadsereg általi felszabadulás 27. évfordulójának ünnepségeit. A koszorúzást követően ünnepi ülést tartott az SZLKP városi bizottsága, a városi nemzeti bi. ssottság és a Nemzeti Front vá­rosi bizottsága. Az ülésen meg­jelentek a szovjet katonaság központi csoportjának képvise­lői. A részvevők üdvözlő levelet intéztek a Szovjetunió prágai nagykövetségéhez, melyben ki­fejezték hálájukat a város fel­szabadításáért és a szocializ­mus építésében nyújtott támo­gatásáért. Megemlékezés Smidke elvtársról (ČSTK) — Banská Bystricán tegnap emlékeztek meg Karol Smidke meg nem élt 75. szü­letésnapjáról. Az évforduló tiszteletére meg­rendezett akadémián részt vet­tek a közép-szlovákiai kerület politikai és kulturális életének és a szovjet hadseregnek kép­Viselői. KÖZÉLET — VASIL BIĽAK, a CSKP KB el­nökségének tagja, a KB titkára tegnap a CSKP KB székházában fogadta Aziz Muhammadot, az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát. A két testvérpárt képviselőinek szívélyes beszélgetésén teljes nézetazonos­ság nyilvánult meg. — BOHÜSLAV CHNOÜPEK kül­ügyminiszter tegnap fogadta Saa­daddin Matvalit, az Egyiptomi Arab Köztársaság új rendkívüli csehszlovákiai nagykövetét meg­bízólevelének közelgő átadásával kapcsolatban. — BOLESLAW BENDEK bratis­lavai lengyel főkonzul tegnap be­mutatkozó látogatást tett a Szlo­vák Tervbizottságon, ahol Herbert Űurkovic, az SZSZK kormányának alelnöke, az SZT vezetője fogadta őt. Herbert fiurkovič ugyancsak tegnap fogadta Nasztadin Rado­vicsot, a ISZSZK bratislavai fő­konzulját. — BJELIK GYÖRGY, az MNK bratislavai főkonzulja és a lengyel főkonzul tegnap bemutatkozó lá­togatást tett az SZSZK Mezőgaz­dasági Minisztériumán, ahol )án Janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere fo­gadta őket. — ERNESTO MELÉNDEZ BACHS, a Kubai Köztársaság rendkívüli és megbatalmazott prágai nagy­követe a nagykövetség tagjaival és családtagjaikkal együtt tegnap ellátogatott Duchcovba, a Pokrok külszíni bánya dolgozóinak köré­be. A CSKP a proletariátus egységfrontjáért (Folytatás az 1. oldalról) nyúló intézkedései ellen. Ennek a határozatnak óriási visszhang­ja volt egész Szlovákiában; alapján az egységfront körzeti konferenciákat szervezett Rož­ňaván, Poprádon, Prešovon, Mi­chalovcén. A hatalmas tömegmegmozdu­lásokat előidéző plešiveci kon­ferenciát követően a burzsoázia sajtótermékei kénytelenek vol­tak közölni, hogy a jelzett üze­mekben tovább folyik a munka, s a földosztást követelő pa­rasztok ellen Indított büntetőel­járásokat is beszüntetik. A jubileum al.kalmából tegnap emléktáblát lepleztek le annak a plešiveci épületnek a falán, mely előtt az emlékezetes ple­šiveci konferenciát 45 évvel ez­előtt megtartották. Ezt követően a Gem. Horka-i (Gömörhorka) CeHulóz- és Pa­pírgyár üzemi klubjában meg­rendezett emlékünnepségen Mi­lan Fillo elvtárs, az SZLKP Tör­ténelmi Intézetének igazgatóhe­lyettese a kerületi és a rožňa­vai pártbizottság, valamint a környék Ipari üzemei, falvai küldöttségeinek jelenlétében méltatta a 45 év előtti plešiveci konferencia jelentőségét. J kulik] Egy mozgalom elindult Meleg takarót a vietnami gyerekeknek Minden anya felsóhajt és szorosabban öleli magához gyermekét, ha azt a szót hallja: háború. Nem is csoda, hiszen a mai nemzedék saját bőrén érezte, mi a háború, megismer­te, mi a légiriadó, mit jelent a család számára, ha valaki kö­rükből elmegy és nem tér visz­sza. Érezte, hogy a háború íze keserű, mint a cukor nélküli árpakávé, és hideg, mint a mű­rostos ruha és a papírtalpú cipő. Szorong a szív és elfá­tyolosodik a tekintet, ha a tele­vízió képernyőjén látja, vagy az újságok hasábjain olvas a vietnami nép szenvedéséről. Talán éppen ezért talált olyan sok követőre országszerte a Csehszlovák Nőszövetség felhí­vása: „Meleg takarót a vietna­mi gyermekeknek." A mozgalom legbuzgóbb kö­vetői közé tartoznak a Dunaj­ská Streda-i (Dunaszerdahelyi) járás asszonyai. Tenni valamit Vietnamért! Ez volt a céljuk, és az, hogy felébresszék a há­borúellenes érzelmeket a fiata­lokban, akik csakis a televízió képernyőjéről, újságok hasáb­jairól és könyvekből ismerik, mi a háború. A somorjai gimna­zisták felhívást intéztek a járás többi iskolás fiataljához: Hor­golj meg egy gombolyag gyap­jút a vietnami gyermekeknek". A felhívás után nagy volt a buzgalom. A gyapjúból mind­egyik egy négyzetet horgolt — nagyon-nagyon meleget, mivel szeretetüket is belehorgolták —, ebből tizenkét darabot színes fonállal összehorgoltak, és ké­szen is volt a takaró. Olyanok is akadtak, akik horgolni nem tudtak, de segíteni szerettek volna. így indult el azután a pénzgyűjtés. A járás 27 nőszö­vetségi alapszervezete csaknem 50 000 koronát gyűjtött össze. Dicséretre méltő a baromfifel­dolgozó (izem munkásnőinek szép tette, akik szabad szom­baton vietnami műszakot szer­veztek, és a munkájukért járó bért, mintegy 26 000 koronát Vietnam megsegítésére adták. A járás nőszövetségének há­romtagú küldöttsége — Hajzok Mária titkárnő, Farkas Mária és Ferencey Anna — Prágába készül, hogy átnyújtsa a vietna­mi nagykövetségen a járás aján­dékát. A küldöttségnek főleg az a célja, hogy elmondják, mennyire együttéreznek a viet­nami édesanyákkal, és hogy munkájukban nem állnak meg, akciójuk tovább folyik. A me­zőgazdaságban dolgozó asszo­nyok sem akarnak lemaradni a baromfifeldolgozó üzem asz­szonyai mögött, és a tavaszi munkáknál ők is „vietnami mű­szakot" vállalnak. A diákok pe­dig tovább viszik mozgalmukat, és amíg kötik, horgolják, gom­bolyítják a fonalat, elbeszélget­nek a vietnami népről, hősies­ségéről, harcáról, a háborúról, a békéről és mindarról, ami ez­zel összefügg. LÉVAY ERZSÉBET Szadat és a diákok Kairó — Az alexandriai egye­tem diákjai üzenetben biztosí­tották támogatásukról Szadat elnököt, aki válaszképpen ígé­retet tett arra, hogy a Bajrám­ünnepek után, január végén vagy február elején ellátogat hozzájuk, s elbeszélget velük. A nagy egyiptomi kikötővá­ros egyeteméről érkezett távirat elmondja, hogy a diákok támo­gatják mindazokat a gyakorlati lépéseket, amelyeket Szadat tett és tesz a sorsdöntő ütközet előkészítéseként, s egyöntetűen sorakoznak fel az elnök „bölcs vezetése" mögé. Kairóban a diákok továbbra is megszállva tartják az egye­temet s a jelek arra vallanak, hogy Szadat elnök nem kíván tárgyalni velük. Ismeretes, hogy az elnök erőteljesen el­utasította a „belső nyomás" minden formáját, mielőbb még az egyetemisták követelték vol­na látogatását. A diákok viszont arra az állásponta helyezked­nek, hogy addig az egyetem te­rületén maradnak, amíg Szadat el nem jön közéjük, s nem „ad magyarázatot" a kormánypoliti­ka néhány ­t— általuk égetőnek tartott — kérdésére. A kairói rádió közlése sze­rint Anvar Szadat elnöki ta­nácsadóvá nevezte ki Mahmud Riadótaki 8 éven át volt Egyiptom külügyminisztere. Riad Erősödő amerikai bombatámadások az indokínai frontokon új tisztségében miniszterelnök­helyettesi rangban marad. Miniszteri rangú elnöki ta­nácsadó lesz Ahmed el-Szafed Darvis, aki korábban az idegen­forgalmi ügyek minisztere volt. Szadat elnöki dekrétummal Ahmed Eszmat Abdel-Mahidot a minisztertanácsi ügyek volt államminiszterét bízta meg az Egyiptomi Arab Köztársaság ál­landó ENSZ-képviseletének ve­zetésével. Washington — Sisco, az ame­rikai külügyminisztérium közel­keleti ügyekben illetékes állam­titkára csütörtökön Asraf Ghor­ballal, a Washingtonban műkö­dő egyiptomi érdekképviselet vezetőjével tanácskozott. Diplo­máciai források szerint Ghor­bal kijelentette, hogy kormánya rendkívüli módon nehezménye­zi a küszöbönálló Phantom-szál­lításokat s azt, hogy az Egye­sült Államok .tovább adta Iz­raelnek bizonyos fegyverfajták gyártási szabadalmát. Jeruzsálem — A cionista vi­lágkongresszus jeruzsálemi ta­nácskozásán felszólalt Golda Meir izraeli miniszterelnök is. A szokott hangnemben kifejtet­te, hogy Izrael „kicsi és cse­kély lélekszámú", viszont „sok­sok"ellenséggel van körülvéve, ami szükségessé teszi, hogy ka­tonailag szüntelen erősödjék. Minél erősebb Izrael, annál kö­zelebb a béke, jelentette ki. Párizs — A vietnami kér­désről tárgyaló párizsi értekez­leten résztvevő amerikai kül­döttség megerősítette, hogy az Egyesült Államok kormánya a vietnami háború ellen küzdő világkonferencia ügyében érint, kezesbe lépett a francia kor­mánnyal. A TASZSZ párizsi ^dósi t ójá­nak értesülése szerint az Egye­sült Államok durva nyomást gyakorolt Franciaországra és a francia kormányt arra akarja rábírni, hogy akadályozza meg az indokínai béke helyreállítá­sának ügyét szolgáló értekez­let 'megtartását. Saigon — Az amerikai légi­erő egyetlen nap alatt két Phantom-gépet veszített Laosz térségében. Az indokínai ország fölött idén most lőttek le elő­ször amerikai gépeket.. Mind­kettőt a népi erők lőtték le. A pilóták ejtőernyővel kiugrot­tak és megmenekültek. A B—52-es amerikai légi erő­dök pénteken is folytatták a hét eleje óta szakadatlanul fo­lyó szőnyegbombázásaikat a dél-vietnami Központi-fennsí­kon, a három Indokínai ország határának találkozása közelé­ben. Pénteken délelőtt Kontum tartomány hasonló nevű szók­helyétől alig másfél kilométer, re. egy másik alkalommal pedig 60 kilométerre vetették be. a B—52-eseket. A dél-vietnami harcterek kö­zül a Mekong deltájában és a Központi-fennsíkon voltak ösz­szecsapások a népi erők és a saigoni hadsereg egységei kö­zölt. További országok ismerték el Bangla Desht V] Delhi — Indira Gandhi in­diai miniszterelnök asszony pénteken Imphalban. Manipur állam közigazgatási székhelyén sajtóértekezleten közölte: kész tárgyalni Zulfikar Ali Buttho pakisztáni körtársasági elnök­kel. ,,ha mint realitást ismeri el a Bangla Desht." Helsinki — Finnország pén­teken „elvben elismerte" a Bangla Desh államot — hang­súlyozta a finn kormány nyi­latkozata. „Norvégia úgy döntött, hogy elismeri a Bangla Desht" — közölte a parlament pénteki ülésén Andreas Cappelen nor­vég külügyminiszter Hasonló lépésre szánta el ma-­gát Barbaros kormánya is. CSAK 21 SZAVAZAT MENTETTE MEG HEATH T London — Az angol Munkás­párt a csütörtökre virradó éj­szaka az alsóházban egy eljá­rási kérdésbe kapaszkodva pró­bálta megakadályozni, hogy Ed­ward Heath miniszterelnök szombaton aláírja a közös-pia­ci csatlakozás szerződését Allende átalakítja kabinetjét Santiago — A chilei alkot­mánybíróság nyilvánosságra ho­zott döntésében a kormánynak adott igazat és alkotmányelle­nesnek bélyegezte meg a költ­ségvetés elleni parlamenti ak­ciókat. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés a drasztikus tör­lések nélkül lép életbe, s a parlamenti jobboldal elvesztette a „költségvetési csatát*. Mint már jelentettük, lemon­dott a 15 tagú chilei kabinet, hogy lehetővé tegye Allende elnök számára a kormány át­alakítását. Allende már régeb­ben jelezte, hogy szélesíteni óhajtja a baloldali koalíciós kormány politikai bázisát, s ezért bizonyos átalakítást hajt végre a kormányban. A lemon­dott miniszterek jórésze felte­hetően megtartja tárcáját. Az ú] kormánylistát a hét végén vagy a jövő hét elején ismer­tetik. Brüsszelben. A labouristák ha­tározati javaslatot terjesztettek elő az alsóházban, amely fel­szólította a miniszterelnököt, hogy amíg a közös piaci tör­vények és rendelkezések teljes szövegét nem ismerteti a brit parlamenttel, addig ne írja alá a brüsszeli jegyzőkönyveket. Azzal a 112 főnyi többséggel szemben, amellyel október 28-án az alsóház elvben jóváhagyta a közös piaci belépést, a kor­mányt most csak 21 főnyi többség mentette meg a meg­aláztatástól. Francóék meghátráltak Madrid — Franco spanyol köztársasági elnök tegnap ösz­szehívta kormányát. A kabinet ülésén a négy napja tartó diák­zavargásokkal és Lorenzo Za­bala bilbaói gyárigazgató ügyé­vel foglalkoztak, akit szerdán raboltak el az ETA baszk sze­paratista szervezet emberei. A hatóságok meghátráltak az em­berrablók .követelései előtt, amelyeket Zabala szabadon bo­csátása fejében szabtak. A gyár igazgatótanácsa úgy dön­tött, hogy visszaveszi a 138 el­bocsátott munkást. A Cifra spanyol hivatalos hírügynökség jelentése szerint fogvatartói szabadon bocsátot­ták Zabalát. Í 1972. I. 22.

Next

/
Thumbnails
Contents