Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-16 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó

VS I N 'S3 1 Megjelent „Diákszó“ címen iskolai lap szerkesztését kezdték meg a levicei (Léva) gim­názium tanulói. Az újság­nak, amely havonként jele­nik meg, már a második száma is elkészült. Ebben a számban „Aki élt a jogá­val“ címmel a választások­ról szól a vezércikk. Mit ol­vashattunk még az újság­ban ...? Az „Emberi hang“ című írás szerzője a CSE- MADOK helyi szervezete által rendezett énekkari hangversenyről tudósít. A „SZISZ-híradó“-ban egy ta­nulmányi kiránduláson szerzett tapasztalatokról esik szó. A „Hadüzenet“ cí­mű cikkben a harmadiko­sok „Kié a legjobb műsor“ jelszóval versenyre hívtak fel az alsóbb osztályok ta­nulóit. A cikkből az is ki­derül, hogy a műsorral egy táncdélutánon mutatkoz­nak majd be. Ezt követően Sztribula Sándortól, a lap egyik szerkesztőjétől közöl verset a Diákszó. Az újság negyedik oldalán a „Rájuk emlékezünk“ rovatban rö­viden megemlékeznek Beethoven születésének kétszázegyedik évforduló­járól, és ugyanitt írnak Adorján Jánosról is az el­ső magyar gyártmányú re­pülőgép tervezőjéről. Kiszela Erzsébet Unokája már nagyapa Nem akármikor találko­zik az ember százévesek­kel. Olyannal pedig mint Ipelské Predmostie (Ipoly- hídvég) községben özvegy Bálint Istvánné, a kedves, jó egészségnek örvendő Rozi néni, bizony ritkán találkozni. Rozi néni tavaly október 10-én ünnepelte 100. szü­letésnapját. Az ünnepi tor­ta körül unokáján és 3 dédunokáján kívül ott volt még 3 ükunokája is. Egy hónappal később kettős lakodalom volt az Ipoly parti takaros házban — ahol nagyapa sorban élő unokájával lakik —: egyik dédunokája férjhez ment, a másik pedig megnősült. Rozi néni igen jól érezte magát a lakodalomban. Még táncra is perdült, és eldalolta kedvenc nótáját „Amerre én járok “ A régi világról nem sze­ret beszélni. Sok szomorú­ságra, keserűségre emlé­kezteti. Neki minden hó­napban elhozza a postás a 900 koronát, s ezért érthe­tő, hogy nem szívesen em­lékszik a régi időkre. Szü­lőfalujában, Sečianky (Szé- csénke) községben járt is­kolába 12 éves koráig. Majd az urasági birtokon dolgozott. A házasság negy­ven esztendejének egy ti­zedét, az első világháború idején, Idegenben töltötte férje. De ha együtt voltak, akkor sem volt könnyű az élet. Nyáridőben gyako­ri volt a „hagymaszár ke­nyérrel“ ebéd. És gyakran fenyegette családjukat az áradó Ipoly folyó is. Nem egy esetben Rozi néni há­zát is elöntötte a víz. Rozi néni fiatalos moz­gása meglepő, ráncoktól mentes, sima arca kedves, tekintete vidám. Amikor beszélgettem vele, a jövőre koccintott velem. Böjtös János A kis kézbesítő Czeronko Pisti a Moldava nad Bodvou-l (Szepsi) AKI hetedik osztályos tanulója, szombatonként nagy táskával az oldalán, biciklijén a városka utcáit rója. Hordja szét az újságok hétvégi példányszámait. Táskájában Prav­da, Práca, Új Szó. Az olvasók hálásak ezért Pistinek, mert az ő érdeme, hogy a szellemi táplálékot szombaton is megkapják. Győri Sarolta Fejlesztik Visszapillantás Január elsejével a Veľký Krtíš-i (Nagykürtös) No- votex (férfiingeket, pizsa­mát, női kötényeket stb. gyártó üzem) új családba tartozik. Beleolvadt a Ban­ská Štiavnicai Pieta nem­zeti vállalatba, ami az üzem további fejlődése szempontjából nagyon elő­nyös. Fejlesztésére, bőví­tésére elsősorban azért van szükség, mert a járásban kevés a munkalehetőség, főleg a nők számára. Jelen­leg négyszáz női alkalma­zottja van az üzemnek, de ettől sokkal többen jönné­nek ide dolgozni, akiket azonban helyszűke miatt nem alkalmazhatnak. Fábry Zoltán elvtárs az üzem Igazgatója elmondot­ta, hogy a fejlesztési terv alapján rövidesen hozzá­fognak az új üzem építésé­hez. A Centroprojekt terve­zővállalat már készíti is az új üzem tervét, amelyet a város szélén építenek fel s amelyben körülbelül ezer női munkaerőt alkalmaz­nak majd. B. J. Ha visszapillantunk a Veiké Kosihy (Nagykeszi) SZISZ-szervezetnek az 1971-es évben végzett munkájára, elmondhatjuk, hogy derekas munkát vé­geztek. A községfejlesztési munkálatokból bőven ki­vették a részüket és a falu kultúrájának a fellendítése terén is sokat tettek. Az év utolsó hónapjaiban dol­goztak a legaktívabban. November negyedikén a jelöltek nyilvános bemuta­tása alkalmával a KAI ta­nulóival együtt kultúrmű­sorral köszöntötték a je­lenlevőket. A választásokat megelőző időszakban újra felléptek. S mivel előző alkalommal a bemutatott műsor a közönségnek na­gyon tetszett, aminek híre ment a faluban, a követ­kező előadásra, aki csak tehette, eljött. Ezt követően nagy lelkesedéssel egy há- romfelvonásos színművet tanultak be. Legutóbb pe­dig hozzáláttak egy tánc­csoport szervezéséhez. Bi­zonyára ilyen lelkesedéssel dolgoznak majd az 1972- es évben is. Hodek Mária Egy gombnyomás és... Karlovy Vary egyik kórházának belgyógyászati osz­tályán a betegek rádiókészüléken keresztül érintkezhet­nek a szolgálatot teljesítő nővérrel. Ha a beteg óhajt va­lamit, csak megnyom egy gombot az ágynál. Ugyanakkor a szolgálati szobában sípolni kezd a rádió, a készüléken megvilágosodik a szoba és az ágy száma, és a beteg kö­zölheti is az óhaját. Ugyanígy az egészségügyi dolgozó is utasítást adhat a betegnek arra vonatkozólag, hogy mikor vegyen be gyógyszert stb. A képen Dáša Hliníčková egészségügyi nővér a rádió- készüléknél. Kovács Arpád Századunk jutalomkirándulásban részesült, amelyet az­zal érdemeltünk ki, hogy egész évben becsületesen dol­goztunk, kifogástalanul karbantartottuk a katonai jár­műveket, üzemanyagot takarítottunk meg és a minden­napi feladatoknak is maradéktalanul eleget tettünk. Ki­rándulni a kaszárnya saját autóbuszával mentünk. Az egész napos jutalomút során meglátogattuk Banská Bystricát. Itt megnéztük a Szlovák Nemzeti Felkelés em­lékmúzeumát. A múzeumban megcsodáltuk azt a monu­mentális szoborcsoportot, amely a partizánharcokban el­esett katonáknak állít méltó és örök emléket. Megszem­léltük a felkelés kirobbanásának előzményeiről össze­gyűjtött dokumentációs- és a felkelési harcokat szemlél­tető képes anyagot. Megtekintettük a felkelésben hasz­nált harci eszközök kiállítását is. Múzeum látogatás után városnézésre indultunk. Ennek befejeztével autóbusz­ba szállva tovább mentünk Banská Stlavnicára. A törté­nelmi múltú bányászváros érdekességeinek a megtekin­tése után vidámság és nótaszó közepette, szép élmé­nyekkel gazdagodva indultunk el hazafelé a kaszárnyába. Moncz László Jutalomkiránduláson Futballbirónő Sok férfi játékvezetőnek példaképül szolgálhatna. Erről két alkalommal is meggyőződtem azokon a mérkőzéseken, amelyeken Nagyváthy Veronika bírás­kodott. Sem a játékosok, sem a nézők részéről az elégedetlenség legkisebb jele sem volt tapasztalható. A játékvezetés nehéz fel­adat. Talán ezért kevés a játékvezető a komárnói já­rásban. Nagyváthy Veroni­ka azonban elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy a sokat bírált játékvezetői funkciót betöltse. Szerinte fontos a játékszabályok alapos ismerete, a teljes igazságra való törekvés és akkor nincs reklamálás sem a játékosok, sem a szurkolók részéről. Civil­ben olyan mint a többi fia­tal lány. Okoličná na Ostro­ve (Ekel) községből szár­mazik és a komárnói ha­jógyár alkalmazottja. Mun­kája mellett esti iskolába jár. Pálinkás István Barátság Vinica (Ipolynyék) és a magyarországi Magyarnán- dor lakossága baráti kap­csolatot tart fenn. Kölcsö­nös látogatásokon ismer­kednek egymás munkájával s együttműködnek a kultú­ra és a sport terén is. Leg­utóbb a magyarnándori kul- túrcsoport tagjai egész es­tét betöltő műsorral léptek fel a vinicai művelődési otthonban. Az itteniek szín­játszó csoportja még a tél folyamán viszonyozza láto­gatásukat. B. /. Találkoztak A könyv a legjobb ba­rát, tanít, nevel, szórakoz­tat. A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Járási Népkönyvtár dolgozói gondosan ügyelnek arra, hogy elegendő olvasniva­ló legyen a polcokon, s író-olvasó találkozókat is rendeznek. Legutóbb meg­hívásukra Egri Viktor lá­togatott el a városba, a gimnázium diákjai közé. Az író a találkozó alkal­mával a munkásosztály fel­adatairól, küldetéséről be­szélt a fiataloknak, majd egyéni írói élményeit ele­venítette fel. Ezt követően Rácz Olivér, az SZSZK ok­tatásügyi miniszterének helyettese tett eleget meg. hívásuknak. A vele tartott „Embert formálni“ című író-olvasó találkozóra nagyszámú, irodalmat ked­velő közönség jött el. Horvát Márta

Next

/
Thumbnails
Contents