Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-11 / 293. szám, szombat

Nem félnek a téltől Üj hómarógépet kaptak % A szóróberendezések tökéletesek — saját újításuk £ Adó­vevő rádióállomásokat szereltek a teherautókba 0 Téli öltözéket kaptak a dolgozók Pocsék idő volt, nyirkos és rideg. Észrevettem azonban va­lamit, az emberek itt ügyet sem vetettek az időjárásra, ugyanúgy viselkedtek a nedves, fggyos ég alatl, mintha műhely üveg­teteje borult volna fejük fölé. Talán egytől egyig különösen edzettek? Azután rájöttem, hogy éppen ellenkezőleg ... Csupán azért nem vették észre a hit­vány időt, mert minden ener­giájukat a megoldásra váró feladatra, a tél fogadására összpontosították. Bezzeg, ha valaki tudja, hogy mit jelent a tél, akkor a ga­lantai (Galánta) járás közútjai­nak karbantartói csak tudják! Erejüket már nemegyszer ki­próbálta a tél. Különösen két évvel ezelőtt, amikor a szél hóval hordta tele a gondjuk ra bízott 430 kilométeres út­hálózat majd minden kilomé­terét, amikor a hóra ráhordta a szél a humuszt s olyan lett, mint a beton ... legveszélye­sebb volt a Nitrá—Senec (Nyit­ra—Szene) közötti útszakasz, mely az országos közlekedés egyik ütőere. Az 508-as Galan­ta—Sala (Galánta—Vágsellye I közötti utat sem hagyhatták hóval belepetten, hiszen a já­rás egyetlen szülőotthonába csak ezen az úton lehet bejut­ni.... FELKÉSZÜLTEK az idén a tél fogadására. Alaposan felkészül­tek. A minap ellenőrzési na­pot tartottak. Észre sem vet­ték a hitvány időt, mert min­den energiájukat a megoldás­ra váró feladatra, a tél fogadá­sára összpontosították. Pék István elvtárs, az igazgató összecsapta kezét, fázóan dör­zsölgette, miközben kijelentet­te: „Egész évben készültünk." Azután a felettes szervek kül­döttjeivel ellenőrzésre, amolyan kisebb fajta „seregszemlére ' indult. A hómarógépet 250 ezer ko­ronáért vásárolták a Szovjet­uniótól: Ez a rendkívül erős gép jó szolgálatot tett volna két évfrel ezelőtt, dehát akko­riban s áz előtte levő időszak­ban még egyesek „okoskod­tak" ... Az a fontos, hogy most itt áll, bevetésre készen. Négy 138-as Tatra teherautó, majd három 111-es Tatra teher­autó következik, hóekékkel fel­szerelve: Négy kisebb, 5—7 tonnás teherautó kanyarodik felénk. Mindegyiken működik a szóróberendezés. A hidrau­likus berendezés korongja a szíve-lelke ennek a furcsa szerkezetnek. Kollektív újítási javaslat alapján szerelték fel az autókat. Az újítók Hencze Imre, Kovács Károly műhely­főnök, Pék István igazgató és Hipp Ernest voltai^. Főleg biz­tonsági * szempontból jelent előnyt az újfajta szóróberende. zés. Következnek a munkagépek. Két autó-földgyalu, két vonta­tó-földgyalu és öt rakodógép. Mind rendben vannak. Az ellenőrzés azonban nem­csak szemle. Ki kell próbálni az autókba szerelt adó-vevő rádióállomások működését is. A TESLA PARDUBICE vállalat szerelői jó munkát végeztek. 70 km-es körzetben bármikor rádiós kapcsolatot teremthet­nek a gépkezelők a diszpécse­rekkel. Négy irányító központ, Galanta, Sered, Sala, Vetké Uľany (Galánta, Szered. Vág­sellye. Nagyfödémes) diszpé­cserei a mutatkozó szükséglet alapján pillanatok alatt intéz­kedhetnek. Akár át is csopor­tosíthatják a gépeket. AZ ELLENŐRZÉS során azon­ban a szükséges anyagkészle­tet is számba kell venni! Sok­évi tapasztalatok alapján meg­felelő helyeken 1100 tonna sa­lakot, 4000 tonna kőport és a múlt évihez viszonyítva kétszer annyi, azaz 700 tonna ipari sót tárolnak. Már felállítottak 6000 darab hófogót. Ez annyit jelent, hogy a legveszélyeztetettebb 20 000 méteren védettek az utak. A legfontosabb azonban a dolgozók, a karbantartók fel­szerelése. Bundát, téli kesztyű­ket, téli sapkát, új lábbelit, filcszárú csizmát kaptak. A ké­szenléti, azaz a második mű­szakban dolgozók számára már berendezték a pihenőhelyeket. Gondoskodtak arról is, hogy a munkából érkezők teát, levest, frissítőket kapjanak majd. Mind a 138 alkalmazott tud­ja, ismeri a tennivalókat. Az össziizemi gyűlésen megfelelő tájékoztatást kaptak, és mái­november 19. óta állandó ké­szültség várja „Hótábornok" viharos támadásait. Meddig tart majd a készült­ségi szolgálat? Ki tudja ... Er­re még a legtapasztaltabb disz­pécser sem tud felelni. Tavaly­előtt például április 5-ig tar­tott. VESZÉLY ESETÉN segítséget is kaphatnak. Már megkötöt­ték azokat a szerződéseket, amelyek alapján a nagyobb szövetkezetek és a járási épí­tővállalat teherautókat, gépe­ket és munkásokat küld. Azután röpke tapasztalatcse­rére kerül sor. Legveszélye­sebbek azok a hófúvások, ami­kor a szél a járás aránylag mélyen fekvő útjait telehordja hóval. 28 ezer fa szegélyezi az utakat, de hóiúvás idején mind­ez kevés természetes akadály. Bosszantó, amikor az autók, traktorok megpróbálják kielőz­ni az utat tisztító gépeket, hisz könnyen bennragadhatnak a hóban s ígv csak akadályoz­zák a karbantartók munkáját. 37 MILLIÓ koronába kerül évente a járás útjainak karban­tartása, modernizálása. A gép­park kiegészítésére 1 millió koronát kaptak, jól felhasznál­ták. Az ellenőrzés során bebi­zonyosodott. Két évvel ezelőtt három na­pig járhatatlanok voltak a já­rás útjai. Nem szeretnék, ha az idei tél folyamán az eset megismétlődne. Nem szeret­nék ... Ezért viselkedtek a nedves, fagyos ég alatt, ügyet sem vet­ve az időjárásra a közutak já­rási igazgatóságának dolgozói úgy, mintha műhely üvegteteje borult volna fejük fölé. Mun­kájukkal, felkészültségükkel, viselkedésükkel bizonyították, hogy ők nem félnek a téltől. Jöhet. HAJDÜ ANDRÁS Z < O > Z Ul > Z UJJ O Ul oŕ z < S < x X h­X < N O CO I * A Zľľ w 5 O 42. < Q. CO O CC < S CO O ot O * QĹ O 00 m -^fmmmmr i ;...;<. V - '> ' J! Ez év december 17-én adják át rendeltetésének a košicei Slo­van Szálló túlnyomó részét. Építése és berendezése 85 millió koronába kerüli, 14 szintjén 212 szoba kapott helyet. (Felvétel: St. Petráš — CSTI<) A dolgozók érdekében Sokuldalú a szakszervezetek dolgozúk iránti gondoskodása. A vállalati, a szövetkezeti és az egyéni lakásépítkezésekkel vagy akár az üzemi étkeztetés fejlesz­tésével kapcsolatos problémákat ugyanúgy a szívükön viselik, mint a munkabalesetek elleni har­cot. A rendelkezésre álló adatok ér­telmében a munkabalesetek száma az idei első félévben — a múlt év első hat hónapjához viszonyít­va — 2,3 százalékkal csökkent. Ez kedvező jelenség. A balesetek csökkenésével ter­mészetesen összefügg a munkából távolmaradt dolgozók számának lényeges csökkenése, ami nyilván a távolmaradások rendszeres el­lenőrzésével és a betegeket felül­vizsgáló bizottságok lelkiismere­tesebb munkájával is indokolható. Ugyanakkor azonban 12,4 száza­lékkal emelkedett a munkán kí­vüli balesetek száma. Ez a tény a szakemberek véleménye szerint azt bizonyítja, hogy a vállalatok az idén sem teljesítik a munka­balesetek bejegyzésével kapcsola tos kötelessegeiket. A munkabal­eseteket többnyire másként minő­sítik, hogy gazdasági eredményei­ket ne érje károsodás. A munkabalesetek folytán az idei első félévben majdnem 14 000 dolgozó, s a munkán kívüli bal­esetek következtében több mint 18 000 dolgozó maradt távol na­ponta munkahelyéről. A munkabalesetek okai a követ­kezőképpen oszlottak meg: 39 szá­zalékban a gazdasági szervek kö­telességeinek elhanyagolásával, 36 százalékban a dolgozók hanyagsá­gával, illetve könnyelműségével voltak magyarázhatók. Ebből az következik, hogyha a vállalatok és a dolgozók betartanák a biz­tonságos munka feltételeit, akkor a munkabalesetek többnyire meg­előzhetők volnának. Számuk lé­nyegesen csökkenne, és nem ke rülne sor oly nagy veszteségekre, mint amilyeneknek 1971 június végéig lehettünk tanúi. A munka termelékenységben esett károk ez idő alatt ugyanis teljes egymil­liárd koronára becsülhetők, nem beszélve a szociális biztosítással, a károk megtérítésével és a dol­gozók egészségének megrongálá­sával járó többletkiadásokról és egyéb károsodásokról. Az előírá­sok pontos betartása tehát vala­mennyiünk kötelessége, és a tár­sadalom elsőrendű érdeke. —km— 19 MILLIŰ TONNA (CSTK) — A sokolovi bar­naszénbányák és brikettgyárak dolgozói tegnap teljesítették évi tervüket. A tervUen előirány­zott 18,9 millió tonna szén­mennyiségen felül december végéig még több mint 1 130 000 tonna tüzelőanyagot szállíta­nak. A sokolovi szénmedence történetében az idén először lépik túl a 20 millió tonnát. A nagyfokú munkaütemet je­lentős mértékben befolyásolta a dolgozók alkotó kezdeménye­zésének hatalmas kibontako­zása — a CSKP megalapítása 50. évfordulójának és a vá lasztások tiszteletére indult szocialista munkaverseny. Va­lamennyi bánya maradéktala­nul teljesítette kötelezettségeit. APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL • Simca 1301 GL garázsolt, kitű­nő állapotban eladó. Palárikovo, telefon 933 31. 0 722 • Kitűnő állapotban levő Octávia sürgősen eladó. Ár megegyezés szerint. Barti Ľudovít, Cajakovo­Hronovce, 71., okr. Levice. 0-735 • Jó karban levő Moszkvics 4(18 eladó. Jelige: Azonnal. 0 740 ISMERKEDÉS • Magános, középkorú 59 éves nyugdíjas nő házasság céljából megismerkedne inteligens, hozzá­illő férfival. Jelige: Szeretném a boldogságot egyszer megtalálni. 0-734 • 23 éves, szolid, irodai dolgozó vagyok. 1 éves kislányommal élek. Szeretek mindent, ami az életben nemes. Hiányzik a megértő, ko­moly gondolkodású társ, aki sze­rint az emberi kapcsolatban nem az ismerkedés módja, hanem tar­talma a döntő. Jelige: Várunk. 0-719 VEGYES • Háromszobás szövetkezeti la­kásomat Banská Bystricán, Uhlis­ko, elcserélném két-, három vagy négyszobás szövetkezeti, esetleg más lakásért Bratislavában, Cím a hirdetőlrodában. 0-739 • Budapesti házaspár I. osztályú lakást bérelne 1 évre, telefonnal, zongorával: Havi 2200. Ü-738 KÖSZÖNTŐ • S e n k á r Józsefnek Bajc­Vlkanovúra, a legdrágább férjnek 50. születésnapján szívből gratu­lál, hosszú és még nagyon bol­dog házas évet kíván őt mindig nagyon szerető felesége Margit Ü-738 • id. Bogár Ferencnek és fe­leségének Okočra (Ekecs) arany­lakodalmuk alkalmából szeretet­tel köszöntik, jó egészséget és további boldog, békés életet kí­vánnak gyermekeik, unokáik, valamint Enikő, Anikó és Marika. 0 723 FIGYELMEZTETÉS Felhívjuk kedves olvasóinkat, hogy amennyiben hirdetést kívánnak a t U j Szóban feladni, postautalvá­nyon küldjék be a megfelelő ösz­szeget és egyben közöljék a hir­detendő szöveget. A hirdetés díja a napilapban 2 korona, a Vasár­napi Új Szóban 3 korona szavan­ként, plusz 3 korona kezelési költség. Az összeg beküldése után hirdetésüket egy héten belül kö­zöljük-. Címünk: 6j SZÓ, hirdetőiroda, [e­senského ul. 12., Bratislava. ÉRTESÍTÉS jeligés hirdetések beküldőinek cf­mét nem adjuk ki, csak továbbít­juk a részükre beérkező ajánla­tokat. A jeligés hirdetésekhez beküldött ajánlatokon, leveleken (a boríté­kon) tehát fel kell tüntetni a jeligét és a hirdetés számát. A komárnói (komáromi) Szakszervezeti Ház kulturális-nevelő munkára azonnali belépéssel felvesz egy önálló szakelőadót. J O M ODBOROV Združený závodný klub ROH Komárno, námestie SNP 1971. XII. 11. 6

Next

/
Thumbnails
Contents