Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-11 / 293. szám, szombat

Az ősi vetélytárssal... Riíkán fordul elű olyasmi, hogy két nagy vetélytárs so­rozatban öt alkalommal, egymás elleni párharcon mérje le felkészülése pillanatnyi fokát, állapítsa meg, milyen a játék­ereje, ütőképessége. Ilyesminek leszünk tanúi Csehszlovákia és Svédország legjobb jégkorongozóinak, válogatottjainak ma kezdődő vetélkedésén. A csehszlovák jégkorongozók leg­gyakoribb ellenfelei a svédek, akikkel ma, Bratislavában, a Téli stadionban már 102. alkalommal mérkőznek. Ezt az erő­próbát holnap a Brnoban sorra kerülő visszavágó követi, majd két alkalommal a svédek lesznek a házigazdák, s az ötödik találkozó Moszkvában, az Izvesztyija nemzetközi tor­náján kerül sorra. Evek óta nagy küzdelmet folytat egymással ez a két csa­pat. Érdekes, hogy a barát­ságos erőpróbákon szinte kivé­tel nélkül a csehszlovák együt­tes volt eredményesebb, de a világbajnoki mérkőzések, illet­ve az Eu'rópa-bajnoki találko­zók során éppen csapatunkkal szemben sikerült várakozáson felül a svéd helytállás. Annyi bizonyos, hogy mind­két válogatott keresi a leg­jobb felállítást, s az igazi for­mák még nem jelentkezhetnek. Erre még az említett Izvesztyi­ja-tornán is hiába várunk, mert a javát minden csapat az olim­piái tornára és azután a világ­bajnokságra tartogatja. Ürömmel tölt el bennünket, hogy Bratislavában, a csehszlo­vák jégkorongsport egyik fel­legvárában kerül sorra egy ilyen érdekes válogatott mér­kőzés, amilyennek a csehszlo­vák—svéd erőpróba kétségte­lenül Ígérkezik. így szemtől­szembe láthatjuk az utóbbi esz­tendők Világbajnokságainak ezüst és bronzérmeseit, akik a világ élvonalába tartoznak, s egyaránt a vitathatatlanul leg­jobb jégkorong-válogatott, t szovjet együttes legnagyobb el lenfelei. Sokan már-már attól tartót tak, hogy a csehszlovák vá logatottnak „svéd-komplexusa' van. Erre abból következtettek hogy a kétszer egymásután: Svédországban sorra kerüli svéd—csehszlovák erőpróba kon nem termett "Válogatott jaink számára babér. Azóta a csehszlovák együttes tagjai be bizonyították már, hogy a své dek már nem mumusaik, nem riadnak meg a nagy akadály tói sem. A vendéglátó-csapatból még hiányozni fog Suchý, akit a szakértők posztján a világ egyik legjobbjának tartanak, akinek autóbalesetét csak kivizsgálták, de még nem tárgyalták le, — egyelőre csak együttese, a Duk­la Jihlava legutóbbi bajnoki találkozóin szerepelt, — a ven­dégeknél nem találjuk a küzdő felek között Sternert, az utób­bi évek legelismertebb svéd já­tékosát. Ennek ellenére mind­végig izgalmas, szép és ered­ményes játékot és természete­sen csehszlovák győzelmet vá­runk. Az ilyen jelenetnek bajnoki mérkőzésen és válogatott ta­lálkozón sohasem kívánunk szemtanúi lenni, amikor a két csapat játékosai vitatkoznak a játékvezetővel. Jégkorong ta­lálkozón mindig a csíkos mezű embernek (játékvezetőnek) van igaza. (Jančovič felvétele.) Tizenhét ország negyven csapata a zürichi sorsoláson Egyenesbe jutott minden je lentős európai labdarúgó ver sengés. Nyolc csapat áll a vá logatottak és a 23 éven alul nemzeti együttesek Európa-baj nokságán, ugyanannyi a Baj nokcsapatok és a Kiipagyözte sek Európa Kupájában, eggyel kevesebb az - UEFA Kupában ahol egy "visszavágó van hát­ra, de az angol együttes to vábbjutása szinte biztosra ve hető. A még versenyben lévő 4C csapatot 17 ország adja. Janu Készítik a futballmüsort Tegnap ülésezett Prágában a Csehszlovák Labdarúgó Szövet­ség vezetősége, s ennek kere­tében elkészült labdarúgó-válo­gatottunk jövő évi műsora. Válogatott találkozókra Len­gyelország, az NDK, Luxem­burg és Ausztria együtteseivel kerül sor, de nagy a valószí­nűsége annak, hogy a csehszlo­vák együttes megmérkőzik Svédországgal és Hollandiával is. Lényegesen igényesebbnek látszik a csehszlovák váloga­tott 1973-as műsora, Akkor a Skócia és a Dánia elleni világ­bajnoki selejtezőkön kívül a Szovjetunió, Bulgária, Francia­ország és Olaszország lesz a csehszlovák tizenegy ellenfele. A Dánia—Csehszlovákia vi­lágbajnoki selejtező mérkőzést Koppenhágában olasz, a visz­szavágót nálunk svájci játék­vezető irányítja. A skótok elleni két világbaj­noki erőpróbának bírái Cseh­szlovákiában nyugatnémet, ide­genben pedig norvég játékveze­tők lesznek. Kodeš veresége Párizsban a bajnokok-torná­ján Kodeš kikapott a román Nastasetől. Ez immár a harma­dik veresége. A negyedik nap első mérkö­, zésén az amerikai Richey 6:3, 6:3-ra győzött a francia Bart­hes ellen, majd Nastase 5:7, 6:2, 6:2-re verte Kodešt, Franu­lovics pedig 6:4, 7:6-ra Gräb­nert. • • • Az aucklandi nemzetközi te­nisztorna eredményei: férfiak: Stone—Carmichael 4:6, 7:5, 6:1, 7:5, Alexander—Bowrey 6:7, 6:2, 6:3, 6:2. Nők: Cassals —Hunt 6:1, 4:6, 6:1. ár 12-én Zürtchben egyszerre öt sorsolást bonyolítanak le. A legjobban az olaszok állnak, csupán az utánpótlás-váloga­tottak EB csatározásai zajlanak le nélkülük, viszont a további négy sorsoláson öt csapatuk neve kerül az urnába. Az olaszokon kívül egy or­szág áll 4 csapattal, méghozzá Anglia, 3—3 együtessel a Szov­jetunió, Románia, Magyaror­szág, Belgium, Jugoszlávia, az NSZK és Hollandia képviselte­ti magát, 2 ország (Svédország és Skócia) 2—2 csapattal, to­vábbi hat nemzet pedig 1—1 csapattal indul a sorsoláson. Amennyiben a még visszavágó­ra váró Tottenham—Rapid Bu­karest párharcból a román együttes menne tovább, akkor Románia lenne 4 és Anglia csak 3 csapatos. Fedettpályán is Az első ízben sorra kerülő Egyesült Államok—Szovjetunió fedettpályás atlétikai viadalon, amelyet 1972. március 17-én Richmondban bonyolítanak le, 23 versenyszámban mérik össze egymással tudásukat a két or­szág válogatottjai. Döntetlen az első mérkőzésen Csehszlovákia — Románia 10:10 (7:5) A román férfi kézilabda válogatott csehszlovákiai vendég­szereplését Trinecen kezdte, ahul tegnap a csehszlovák együt­tes ellen lépett pályára. A hazai csapatban nem szerepelt a sérült Klimčík, valamint Bruna, akinek a legutóbbi mérkőzé­seken a románok ellen nem ment valami jól a játék. A csehszlovák csapat gyor­san megszerezte a vezetést, sőt rövidesen 2:0-ra növelte az elő­nyét. A 7. percben azonban Gruia egymás után elért két góljával a vendégcsapat egyen­lített. Ezt követően a hazaiak csaknem végig egy-két góllal vezettek, és úgy tűnt, hogy meg is nyerik a mérkőzést. A csehszlovák válogatott bár nem nyújtott kimagasló telje­sítményt, rosszul sem játszott. Elsősorban a két kapus, Králik, majd a szünet után beállt Kor­ger nyújtott kitűnő teljesít­ményt. Nem volt zökkenőmen­tes a csapat támadójátéka. Né­ha sokáig tartották a labdát, volt viszont több támadás is, melyek azért nem végződtek góllal, mert -a játékosok kissé könnyelműen „eladták" a lab­dát. A második félidő elején a csehszlovák válogatott i^ár 9:6-ra vezetett, ezután azonban Gruia percei következtek, aki egymaga 7 góllal terhelte meg ellenfele számláját. Ö volt az, aki a 26. percben egyenlített és 10—10-re beállította a vég­eredményt. Ismét bebizonyosodott, hogy a romári csapat kulcsembere Gruia, aki nemcsak társait, ha­nem önmagát is kitűnően hoz­za helyzetbe, remekül dob min­den pozícióból kapura Tüs egy­maga képes a mérkőzések sor­sát eldönteni. Ezúttal sem volt másként és Románia válogatott­ja elsősorban neki köszönheti a döntetlen eredményt. A cseh­szlovák együttesben a két ka­puson kívül Beneš, Kavan, Laf­ko és Matušák játéka érdemel dicséretet. A román válogatott­ban elsősorban Gruia remekelt, kívüle pedig Gacu áttekintő játéka emelkedett az átlagos fölé. A két válogatott holnap a bratislavai Sportcsarnokban játssza a visszavágót, mely az első mérkőzéshez hasonlóan bizonyára érdekes játékot hoz. • Magyarország férfi kézilabda válogatottja barátságos mérkőzé­sen 17:12 (7:5) arányú győzelmet aratott Svájc együttese lelett. A győzelem ellenére csak húsz per­cen át játszott jól a magyar csa­pat. Egyénileg Adorján a védeke­zésben, Stlller a támadásban nyúj­tott jó teljesítményt. Kosárlabdázók a KUPÁKÉRT E héten folytatódtak a kosárlabda BEK és KEK küzdelmei. A második forduló visszavágóit bonyolították le, és így most már ismeretesek azok a csapatok, amelyek bejutottak a ne­gyeddöntőbe. Eredmények Hort döntetlenje Moszkvában az Aljehin sakk* emlékverseny 12. fordulójában Hort csehszlovák nagymester már a 13. lépésben döntetlen­ben egyezett meg a szovjet Petroszjannal, az exvilágbaj­nokkal. A torna élén jelenleg a szovjet Stejn nagymestert ta­láljuk, aki nyolc pontot szer­zett, s a 12. fordulóban az NDK-beli Uhlmannt győzte le. Ráadásul egy félbeszakadt játszmája is akad, amelyet az amerikai Byrne ellen kell be­fejeznie. A második helyen egyaránt 7,5 ponttal 3 szovjet nagymester osztozik: Petrosz­jan, Szmiszlov és Bronstejn. Szpasszkij, a világbajnok, megbetegedése miatt nem játsz­hatta le Korcsnoj elleni mérkő­zését. A kínaiak győzelme A Kínai NK férfi asztalite* nisz-válogatottja Cardiffban 6:2 arányban legyőzte Anglia együt­tesét. A vendéglátók két győ­zelmét Davies és Barnes aratta, Liang Ke-liang, illetve Tiao Wen-yuan ellen, egyaránt 2:1 arányban. A veszélyes mandulák „A sportolói halálesetek B0 százaléka fel nem ismert, vagy rosszul kezelt mandi^lagyulla­dás következménye." Ezt a meg­állapítást dr. Eugen Gossner, nyugatnémet sportorvos tett* a bajor sportorvosok szövetségé­nek szaklapjában. Tanulmányát statisztikai adatokkal támasz­totta alá. Shane Gould a legjobb A TASZSZ, a szovjet hírszol­gálati iroda ez évi sportankét­ja a 15-esztendős ausztrál úszó­nőt, Shane Gould-ot minősítette az év legjobb női sportolójának, Tippjeikkel Európa, Amerika és Ázsia hírszolgálati irodái segí­tettek kialakítani a világrang­listát. A négyszeres világcsúcs­tartó (100 m. 200 m. 400 m és 800 m gyors) 134 pontot gyűj­tött össze. A második helyen 117 ponttal az osztrák Ilona Gusenbauer, a női magasugrás világcsúcstar­tója (192 cm) végzett, a 101 pontos szovjet Melnyikova előtt. A további sorrend: 4. Turis­cseva (szovjet) 76 p — női tor­nász világbajnok, 5. Goolagong (ausztrál) 71 p — a wimbledo­ni nemzetközi bajnokság női egyesének győztese és az ame­rikai nemzetközi bajnokság el­ső helyezettje, 6. Pröll (oszt­rák) 54 p — a női lestklók vi­lágkupájának nyertese, 7. Falck (nyugatnémet) 42 p — az 1000 méteres síkfutás világcsúcstar­tója, 8. Gigova (bolgár) 32 p # — a modern gimnasztika világbaj­noka, 9. Schuba (osztrák) 25 p — világ- és Európa-bajnok a női műkorcsolyázásban, 10—12. Balzer (NDK-beli) — a 100 nv es gátfutás világcsúcstartója, Csizsova (szovjet) — a női súlylökés világcsúcstartója, Sztatkevicsova (szovjet) — a gyorskorcsolyázás világ- és Eu­rópa-bajnoka. Mindannyian azo­nosan 24 pontot kaptak. Az ankét előző évfolyamai során kétszer a híres lengyel női atlétát Irena Kirszenstejnt, az amerikai úszónőt Debbie Mayert, a már említett szovjet Csizsovát és honfitársnőjét Tn­riscsevát minősítették elsőnek. Tíz ország nevezett A jövő évi, marokkói kerék­páros országúti körversenyen, amelyet április 21 és május 8 között rendeznek meg, 10 or­szág: Olaszország, Franciaor­szág, Lengyelország, Spanyolor­szág, Belgium, a Szovjetunió, Algéria, Tunézia, Csehszlovákia és Svájc csapata'vesz részt. A szovjet kerékpárosok először indulnak ezen a viadalon. SPORTHÍRADÓ # Brnoban a Rudá Hvezda Nagydijáért bonyolították le a női és a férfi 200 m-es gyorsúszás versenyét. A nőknél Anna Krej­číová (Slávia Bratislava) 2:25 perces teljesítménnyel végzett az éten, míg a férfiaknál Jan Voka­tý, a Dukla Praha versenyzője 2:03,9 perces eredménnyel győzött. # A Zbrojovka Brno lérfi rüp­labdázói az Erfurtban sorra kerü­lő nemzetközi tornán 3:1 arányú vereséget szenvedtek a Nippon Kokan Tokio együttesétől. Mindkét csapat kiváló teljesítményt nyúj­tott, és nagy küzdelmük több mint két órán át tartott. Mindkét együt­tes a modern röplabdázás legjavát mutatta be. A torna másik talál­kozóján a CSZKA Moszkva együt­tese könnyedén aratott 3:0 arányú győzelmet a Botafogo Rio de Ja­neiro felett. # A FIFA meghatározta, hogy melyik ország világbajnoki selej­tező mérkőzéseit milyen nemze­tiségű bíró irányltja majd. A Ma­gyarország—Málta találkozónak Jugoszláv, a Magyarország—Svéd­ország erőpróbának olasz, az Ausztria—Magyarország mérkőzés­nek NDK-beli, mlg a Magyarország —Ausztria visszavágónak francia bírája lesz. BEK — FÉRFIAK: VŠ Praha—Tapion Honka Ta piola 101:73 (47:44). A cseh­szlovák bajnokcsapat csak a második félidőben nyújtott jó játékot, de így is fölényesen győzte le ellenfelét, és tovább­jutott. Real Madrid—04 Leverkusen 113:63, (45:32). Az első találko­zón is a spanyolok győztek 84:77-re, és így biztosan jutot­tak tovább. Jugoplasztika Szplit—17. Nendori Tirana 85:58 (47:33). Mindkét mérkőzést a jugoszláv bajnok nyerte és bejutott a ne­gyeddöntőbe. Panathenaikosz Athén—Mac­cabi Tel Aviv 80:81 (41:39). Mivel a görög bajnok az első mérkőzésen 81:73 arányú győ­zelmet aratott, tovább jutott. KEK Racing Malinois—AS Denain 90:73. Mivel az első ípérkőzé­sen a belga bajnok csak 74:68 arányú vereséget szenvedett, jobb kosárarányának köszönve tovább jutott. AEK Athén—Lewszki Szófia 115:67 (68:29). A görögök ju­tottak tovább. BEK — NŐK: Sparta Praha—FIAT Stars Amsterdam 91:42 (44:21). A csehszlovák bajnok az első mérkőzésen is győzött és így továbbjutott. Budapesti Egyetértés—Creff gyar bajnokcsapat első mérkő­zésen idegenben is megsze­rezte a győzelmet és biztosan jutott a negyeddöntőbe. UC Clermont Ferrand—Logis Brüsszel 96:36 (36:12). Mind­két mérkőzést a francia baj­nok nyerte és bejutott a ne­gyeddöntőbe. Zselezsnyicsar Szarajevó — Maccabi Tel Aviv 78:69 (38:36). A jugoszlávok jutottak a ne­gyeddöntőbe. KEK Lokomotíva Szófia—Székesfe­hérvári Videoton 52:43. Az el­ső találkozón a magyar csapat 65:57-re győzött és egy pont­különbséggel jutott tovább. Haker meglepő győzelme Az idei síidény legnagyobb meglepetésével szolgált Erik Haker norvég versenyző, aki Val d'Isere-ben a világ legjobb­jait maga mögé utasítva nyerte az óriás műlesiklást. Kitűnően kezdte az évadot a lengyel Ba.chleda ls, aki a negyedik helyen végzett. A két futam végeredménye: 1. Haker (norvég) 2:59,55, 2. Augert 2:59,90, 3. Duvillard (mindkettő francia) 3:00,89, 4. Bachleda (lengyel) 3:01,95, 5. Tresch (svájci) 3:02,47, 6. Blei­ner (osztrák) 3:02,87. Sport a tv-ben A csehszlovák tv ma 17,00 órai kezdettel egyenes adásban közvetíti a bratislavai Téli sta. dionból a Csehszlnvákia—Svéd ország válogatott jégkorong mérkőzést. Vasárnap ugyancsak 17,01 órától a visszavágót a csehszlo vák tv második adása köz vetíti Brnóból.

Next

/
Thumbnails
Contents