Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-05 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

M ár-már kezdtem feladni a re­ményt, hogy találkozom ve­lük. Haza ugyanis csak nagy ritkán, inkább vendégségbe járnak, néhány percnél to­vább a munkahelyükön sem igen tar­tózkodnak. Tulajdonképpen nincs is állandó munkahelyük. De nem is le­het, hiszen rendszerint úton vannak: valahol Prága és Žilina, vagy Zilina és Prága között... Több mint egy esz­tendeje teljesítenek együtt szolgálatot ezen a vonalon: Emil Klatt és Josef Tomšu, a két mozdonyvezető, össze­szoktak, akár a testvérek. Hacsak le­het, egymás nélkül egy lépést sem tesznek. Csak otthon válnak el egy­mástól néhány órára,^ amikor haza­mennek. Legtöbbször Zilinán töltik az éjszakát, a vasutasok szállásán. A moszkvai gyors megérkezett Végre befutott a prágai főpályaud­varra a vonat. Akikre várok, fáradtan, piszkosan vesznek búcsút szeretett „paripájuktól". Első útjuk a zuhany alá vezet, onnan ebédelni mennek, és csak azután jelentik az irodában az őrségváltást. Ólomlábakon járnak a percek, las­san telnek-múlnak a -negyedórák. Végre megjelennek az ajtóban. Az egyik kezükben vasutassapkájuk, a másikban a nélkülözhetetlen aktatás­ka, a legszükségesebb kellékekkel. Látszik rajtuk, keveset aludtak az éj­jel, de azért nem kéretik magukat. Szívesen beszélgetnek velem. — Hőstett? — Klatt elmosolyodik. — Szó sincs róla, hiszen csak a köte­lességünket teljesítettük ... Az idén, szeptemberben történt. Pontosan szeptember 10-én, a kora délutáni órákban. A moszkvai gyors menetrendszerű pontossággal indult Zilináről Prága felé. Tomšu és Klatt fütyörészve foglalták el helyüket a villanymozdonyon, ezúttal a váltásra Žilinán került sor. Néhány perc múl­va ismét felhangzott a motor zúgá­sa, és a vonat elhagyta a pályaudvart. Az utasok észre sem vették a cse­rét, hogy a mozdonyt már másik két személy irányítja. Ez nem is érdekel­te őket, fő, hogy időben megérkezze­nek rendeltetési helyükre. Egyesek az órájukra tekintgettek vagy elszundí­tottak, esetleg olvasgattak. Mások fu­tó ismeretségeket kötöttek, beszélget­tek, hogy gyorsabban múljék az idő. Ilyenkor — ebéd után — elnéptelene­MIÉRT MOSZKVAIIGYORS? dik az étkezőkocsi. Csak a sörözők és a kávézók maradnak ott. Italukat szürcsölgetve únottan számolgatják a villanypóznákat, vagy szemlélik a gyorsan változó tájat. Életmentés kockázattal Klatt mozdonyvezető is ezt teszi, izzadságcseppeket csal a homlokára. De akkor nem engedhette meg magá­nak, hogy a saját bajával foglalkoz­zon. Azzal sem törődött, hogy vak­merősége az életébe, de legalábbis a lábába kerülhet. — Minden mindegy — gondolta —, nem adhatja meg magát. A vagonokat minden körülmények közt le kell fé­közben jóízűen falatozik. Nem csoda, hogy megéhezett, hiszen már a déli egy óra is elmúlt. A gépnél Tomšu ül. Fütyörészik, szerinte ez a legjobb kikapcsolódás. Már alig egy kőhajításnyira vannak a morvaországi Suchdoltól. A vonat a jelzőberendezéshez közeledik. Sza­bad a vonal — állapítja meg Tomšu elégedetten. A szemafor is szabadot jelez, ám egyszerre — ki tudja, miért — kigyullad a vörös fény. Egy isme­retlen kéz tilosra állította. — Hát ez meg micsoda? Valami nincs rendben — kiáltja izgatottan, és minden erejéből fékezni kezd. Most már ketten várják visszafojtott léleg­zettel az eseményeket. Azaz, hogy vá­rakozásra ilyenkor nincs idő, hiszen már látják a vágányon feléjük szá­guldó vonatot. Szénnel megrakott te­herkocsik. Még néhány pillanat vagy talán még annyi sem: Klatt leugrik a mozgásban lévő vonatról. A gyor­san közelgő ellenfél felé rohan. — Szaladtam, ahogy csak bírtam, nemegyszer megbotlottam, a halánté­komon az erek pattanásig feszültek, szívem zakatolt az izgalomtól, úgy éreztem, mindjárt végem van — mondja. A felidézett borzalmas emlék ismét keznie, hogy megakadályozza a ké­szülő vasúti szerencsétlenséget, s megmentse az utasok életét... Izzad­va, fulladozva ért a vele szembe roha­nó, halált hozó szerelvényhez. — Az elsőre fel kell jutnom, ha ad­dig élek is — villan agyába a gondo­lat, s máris cselekszik. Magasan van­nak a lépcsőfokok, ki tudja, sikerül-e felugrania? Megmarkolja a robogó vagon korlátját, minden erejét össze­szedve, hatalmasat lendít a testén, így jut fel egyik lábával az első lép­csőfokra, onnan kúszik tovább, hogy elérje a kocsi peronját. Végre hely­ben van. Mindkét kezével nagyot ránt a féken, majd csavarja ... csavarja ... — Még most is hallom a borzalmas csikorgást. A berendezés fokozatosan engedett, már nem rohant oly eszeveszetten — de már nagyon közel voltak a gyors­hoz. Valóságos örökkévalóságnak tűnt, míg sikerült a szerelvényt tel­jesen megállítania .. . Az utasok türelmetlenek a késésért A Moszkva—Prága gyors mozdonyá­tól mindössze 50—60 méterre álltak meg a vagonok. Az utasok erről mit sem tudták, türelmetlenül tekintgettek órájukra. — Miért állunk már 17 perce a nyílt pályán? — kérdezgették egy­mástól, anélkül, hogy tudták volna, ­hogy egyik embertársuk — a saját életét kockáztatva — éppen a halál torkából ragadta ki őket. Mert bizony neki, Emil Klattnak köszönhetik, hogy megmenekültek. Néhány órával később befutott a szerelvény a prágai főpályaudvarra. Az utasok elözönlötték a kijáratot, siettek, hogy behozzák a késést. Csak a két mozdonyvezető lépkedett ráérő­sen, megfontoltan. Mosakodás közbeji nem sok szót váltottak egymással. Később sem volt több kedvük a tere­ferére. Rövidesen napirendre tértek a dolgok felett. A fő, hogy sikerült... Kitüntették Az eredmény a fontos, a feltűnést egyikük sem szereti. Azután még nem egy példa volt már az ilyesmire. Nincs is a-csoportjukban olyan, aki másként cselekedett volna. Hiszen Klatt és Tomšu a Csehszlovák—Szov­jet Barátság Brigádja nevét viselő kollektívának a tagja. Ez a megtisz­teltetés pedig kötelez. Különben is csak a kötelességünket teljesítettük — ismétli meg Klatt a véleményét. A két vasutas otthon sem beszélt az esetről. Feleségük is csupán szűksza­vú újsághírből tudta meg, hogy: „Dr. Antonín Kroužil, a Csehszlovák —Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottságának titkára, A. I. Cserka­szovnak, a Szovjetunió prágai nagy­követsége titkárának a jelenlétében Emil Klatt és Jozef Tomšu mozdony­vezetőket egy vasúti szerencsétlenség megakadályozásánál tanúsított hősies magatartásukért a Csehszlovák—Szov­jet Baráti Szövetség emlékérmével tüntette ki". KARDOS MARTA Ennek a határmenti városnak, Veiké Kapušanynak tNagykapos) nevét az utóbbi időben egyre gyakrab­ban emlegetik. Szóba került már sokszor a szomszé­dos Vojönyi Hőerőmű építésével kapcsolatban, amely valójában rugalmassá tette fejlődését. Ebben a vá­rosban hirdette ki az ötvenes években volt köztár­sasági elnökünk a kelet-szlovákiai síkság vízgazdál­kodása rendezésének többmilliárdos beruházási prog­ramját. Neve szóba került és kerül ma ls a Barátság elnevezésű kőolajvezeték, valamint a nemzetközi gázvezeték építésével kapcsolatban. S nem túlzás, ha azt mondjuk, a jövőben Is számíthat hasonló hírnévre. Hiszen folyamatban van a második hőerő­mű építése, s ez a város a későbbiek folyamán Ke­let-Szlovákiának nemcsak energetikai, hanem vegy­ipari központjává is válik. Ezt a hatalmas változást könnyebben érzékelhet­jük, ha figyelembe vesszük, hogy az ötvenes évek­ben mint mezőváros és járási székhely harmincegy környező mezőgazdasági községet képviselt. Sok erő­feszítésbe került, míg a város kezdetben egy-egy új középületet kapott, amilyen az iskola, a polikli­nika, a kultúrház, a jnb épülete volt, s míg néhány lakóház tető alá került. Felvételünk az új lakótelepen készült R. Berenhaut felvételei Bpül Vojanyban a második hőerőmű hűtőtornya Az ipart abban az időben az alig száz embert foglalkoztató Veiké Kapušanyi Gép- és Traktorállo­más és a Vojanyi Kenderfeldolgozó Üzem képviselte. A város másfél évtizedig volt járási székhely, ez alatt az idő alatt a beruházások értéke nem haladta meg a százmillió koronát. A hatvanas évek második felétől már nem milliók­ról, hanem milliárdos beruházásokról tárgyaltak a város vezetői. A korábbi és a jelenlegi ötéves terv­időszak alatt több mint négymilliárd koronát fordí­tanak a város és környéke fejlesztésére. Valaki — nagyon találóan — az energetikusok városának nevezte a nem is oly régen még három­ezer lakosú mezővárost, amelyet a jövőben méltán megillet majd a „nagy" jelző is. Lakosainak száma ma már jóval meghaladja az ötezret, s ez a szám a közeljövőben a néhányszorosára növekedhet. Hi­szen itt laknak a Vojanyi Hőerőmű dolgozói és csa­ládjaik, épül a második hőerőmű, következik majd a vegyipari üzem, és ezek dolgozói részére is ebben a városban épülnek lakások. Kenyhercz Gyula elvtárs, a városi nemzeti bizott­ság elnöke és képviselőtársai s mindazok, akik va­lamit is tettek e város fejlődése érdekében, nyugodt lelkiismerettel adtak számot választóiknak eddigi eredményes munkájukról, s örömmel számoltak be a városfejlesztés biztató távlatairól. Csupán az elmúlt évek folyamán 537 lakás, 172 új családi ház, 73 garázs épült a városban. Ezenkívül 56 családi házat felújítottak. Jelenleg három torony­házban 51, továbi kettőben 36, illetve két újabb la­kóházban 72 lakás építése van folyamatban. Csak nagy gondok — s nem kevés bosszúság — közepette sikerült a vnb vezetőinek kiépíttetni az egész városban a vízvezeték-hálózatot.: Kivéve a Ves­kóci utcát. Sajnos, a humennéi Chemkostav hiányos munkája folytán a kanalizáció építését nem fejezték be. Sok-sok minden felépült még ebben a fiatalodó városban. Bőven akad olyan építkezés ls, amely — a vnb hibáján kívül — alaposan megkésett. Jelentős eredményt ért el a város az utak portalanítása, újabb utak és járdák építése terén. Minden akciót, megvalósított beruházást nehéz lenne ezen a helyen felsorolni. A lakosság aktív társadalmi munkával viszonozta a városvezetők gondoskodását, közel 340 000 brigád­órát dolgozott, aminek értéke meghaladja a 4,6 mil­lió koronát. A távlatok felől érdeklődve Kenyhercz elvtárs, a vnb elnöke annyi mindent felsorolt, hogy képtelenek vagyunk feljegyezni. A tervben szerepel egy cipőké­szítő üzem létesítése, ahol a város és környéke asz­szonyai találnak munkaalkalmat. Felépül további 540 lakás, egy új iskola, vendéglő, élelmiszerüzlet, áru­ház, szolgáltatások háza, bölcsőde, óvoda, sporttelep, szabadtéri színház. Kiépül a város gázvezetékháló­zata és még sok egyéb létesítmény. A működő első hőerőmű kétszáz méteres kéménye közelében egy újabb, háromszáz méteres kémény emelkedik a magasba, hirdetvén, hogy épül a máso­dik hőerőmű, és alatta terebélyesedik a város, ha­zánk szövetségi kormánya határozatának értelmében készítik a családi „fészkeket" az új lakók számára, így válik ez a nemrég még mezőváros valóban naggyá, fontos ipari centrummá. Ezt a választási program teljesítése biztosítja. KUL.K GELLERT

Next

/
Thumbnails
Contents