Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-30 / 308. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1971. december 30. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXIV ÉVFOLYAM 308. szám Ára 50 fillér Célba értek (ČSTK) — Az SZSZK Építő­ipari Minisztériumának építke­zési szervezetei az idei építő­ipari termelési tervet 12 mil­liárd 497 millió korona érték­ben teljesítették, és december végéig még több mint 87 mil­lió koronával akarják túlteljesí­teni a CSKP 50. évfordulójának tiszteletére tett vállalásukat. Ilyen módon 13 százalékkal emelik az évközi termelést, ami az építőipar államosítása óta a legnagyobb növekedés. Több mint 22 000 lakásépíté­sét kezdték meg, 19 820 lakást befejeztek és átadtak, s továb­bi 500 lakás áll átadás előtt. Az eddigi munkák megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy az év végéig terven felül kb. 150 lakást átadnak. Az SZSZK Építőipari Minisz­tériumának építkezési szerveze­tei a kulcsjelentőségű építke­zések ez idei tervét 108 száza­lékra teljesítették, ami a terv­hez viszonyítva 120 millió ko­rona értékkel többet jelent. Az SZSZK építőipari ágazata sikeresen teljesíti feladatait a takarmánykészítő ipar kapaci­tásainak építésénél is. Eddig 16 gabonasilót adtak át, amelyek­nek befogadóképessége 320 000 tonna. A csehszlovák vegyipar leg­nagyobb gazdasági-termelési egysége, a bratislavai Slovché­mia december 28-án délelőtt teljesítette évi termelési felada­tait. A terv 13 milliárd 677 mil­lió korona értékű áru gyártását irányozta elő. A szlovákiai vegyipari vállalatok az év vé­géig még több mint 150 millió korona értékű árut termelnek. A bratislavai Vasútépítő Vál­lalat dolgozói tegnap teljesítet­ték évi tervfeladataikat. Az év folyamán több mint 522 millió korona értékű építési munkát végeztek el. A gépipar teljesítette ez évi feladatát GUSTÄV HUSÄK elvtárs fogadta az ágazat dolgozóinak küldöttségét (CSTK) — A CSSZSZK gépipari ágazata vezető dolgozóinak és funkcionáriusainak küldöttsége tegnap ellátogatott Prágába, a CSKP Központi Bizottságára, hogy jelentse az 1071. évi tervfelada­tok teljesítését. A küldöttséget, élén Josef Simonnal, kohászati és gépipari szö­vetségi miniszterrel, fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára és Karel Hoffmann, valamint Josef Kempný, a CSKP KB elnökségé­nek tagjai. Šimon miniszter jelentette, hogy Csehszlovákia gépipari ágaza­tában december 29-én már nem volt egyetlen egy olyan termelési­gazdasági egység sem, amely ne teljesítette volna az egész évi elő­irányzatot. Minden előfeltétel adva van, hogy a gépipar az évi ter­ven felül mintegy 650 millió korona értékű árut termeljen. A gép­ipari termelés az elmúlt évhez viszonyítva 8,2 százalékkal növe­kedett. A miniszter hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia népgazda­ságában a gépipar kulcsfontosságú szerepet játszik és nafgy jelen­tőségű Csehszlovákiának a szocialista országok gazdasági integ­rációban elfoglalt pozíciója. Kiemelte, hogy Csehszlovákiában a gépipari ágazat 860 ezer alkalmazottja készen áll felelősségtelje­sen teljesíteni az elkövetkező év legigényesebb feladatait is. 1972­ben a termelés, emelkedése 8,3 százalékos lesz, az exportszállítá­sok a kapitalista államokba 18,6 százalékkal, a szocialista államok­ba 11 százalékkal emelkednek. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára válaszbeszédében nagyra ér­tékelte Csehszlovákia gépipari dolgozóinak eredményeit. Az ezt követő beszélgetés során azután a gépipari vállalatokat képviselő igazgatók külön is szóltak az elért eredményekről, ame­lyeket a gazdasági konszolidáció bizonyítékaként említettek. Ki­fejezték azt a meggyőződésüket, hogy az eredmények jó alapot je­lentenek az 5. ötéves terv feladatainak teljesítéséhez. Befejezésül (Folytatás a 2. oldalon) Tovább gépesítik a fejtést (ČSTKJ — A prievidzai Szén­ás Lignitbányák Szakigazgató­ságának bányavállalatai az idén csaknem 7 millió tonna szenet fejtenek. Ez 171 000 ton­nával haladja meg a tavalyi teljesítményt. A gazdasági ter­melési egység valamennyi fejtő­vállalata — a Handlovái Szén­bánya, a Cígel-Bánya, a pőtori Dolina-Bánya, a Novákyi Szén­bánya és a hodonini Dél-morva­országi Lignitbányák — így létezésük folyamán a legna­gyobb évi fejtést érik el. Ebből a szempontból értékel­te a tegnapi bojnicei ünnepi aktíván az elért eredményeket Miloslav Valovič, a prievidzai Szén- és Lignitbányák Szak­igazgatóságának főigazgatója. Az aktíván részt vettek a gaz­dasági termelési egységek poli­tikai és gazdasági vezető funk­cionáriusai, a legjobb bányá­szok és az egyes vállalatok szo­cialista munkabrigádjainak ve­zetői. Az aktíván tárgyaltak a szén­bányák lehetőségeiről is. A jö­vő a fejtés komplex gépesíté­séé. Széles körű építkezési be­ruházásokra került sor, ame­lyek lehetővé teszik a fejtés további növelését. Az állami terv erre az évre a szakigazga­tóság vállalatain belül 0 mil­lió 610 ezer tonna szén bányá­szását tűzte ki célul. A bányá­szok azonban — saját kezdemé­nyezésükből — tervfeladataikat 6 millió 850 ezer tonnára nö­velték. Ezeket már teljesítet­ték, és 135 000 tonnával túl is teljesítik. A jövő évben 7 millió 130 ezer tonna szenet kell bányász­niuk. E feladat teljesítéséből nagymértékben részt vállal a gépesítés. NEGYEDIK NAPJA SZAKADATLANUL BOMBÁZZA AZ AMERIKAI LÉGIERŐ A VDK TERÜLETEIT Szerdán az amerikai légierő több mint 200 repülőgépe ne­gyedik napja folytatta a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság különböző területeinek bomba-, zását. Az Egyesült Államok sai­goni hadvezetősége szerint a tá­madásban részt vevő repülőgé­pek thaiföldi, dél-vietnami tá­maszpontokról és a Tonkin-öböl­ben cirkáló repülőgépanyaha­jókról szálltak fel. A hanoi rádió bejelentette, hogy az amerikai repülőgépek lebombázták Don Hoi-ban azt a kórházat, amelyet az amerikai légierő 1968-ban egyszer már eltüntetett a föld színéről, s amelyet azóta felépítettek. A rádióközlemény szerint az ame­rikai repülőgépek golyósbom­bákkal, repeszbombákkal és ra­kétákkal támadnak. A hanoi rádió egy másik köz­leménye hazugnak és arcátlan­nak nevezi a VDK elleni újabb amerikai légitámadásokra fel­hozott ürügyeket. Az „amerikai katonák biztonságának védel­mére" való hivatkozással a Ni­xon kormány újabb kísérleteket tett a vietnami háború kiter» jesztésének és fokozásának iga­zolására, holott — mutat rá a rádió — az amerikai katonák életét legjobban úgy védheti meg, ha az amerikai hadveze­tőség minden katonát haladék­talanul kivon Dél-Vietnamból és azonnal beszünteti az agresz­sziős háborút. Miközben hivatalos részről el­ismerik, hogy a mostani sorozat a legsúlyosabb a VDK-t sújtó ál­talános bombatámadások hiva­talos beszüntetése óta, az ame­rikai külügyminisztérium azt hangoztatja, hogy az Észak­Vietnam ellen indított légitáma­dások nem jelentik a Johnson elnök által 1968-ban hivatalosan leállított légi háború felújítá­sát. A VDK külügyminisztériumának nyilatkozata — A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériu­_ma szerdán újabb nyilatkozatot tett közzé. Ebben tiltakozik az ország területeit sújtó folyama­tos amerikai bombatámadások ellen. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériu­ma erélyesen megbélyegzi az Egyesült Államok barbár hábo­rús cselekményeit és felszólít­ja az amerikai kormányt, hogy haladéktalanul szüntesse be a VDK szuverenitását és biztonsá­gát sértő akciókat. A hanoi rádió szerdai adásá­ban bejelentette, hogy huszon­négy polgári személy vesztette életét és» negyvenhét megsebe­sült, amikor december 26-án az amerikai repülőgépek Thanh Hoa tartományt bombázták és géppuskázták. Az áldozatok többsége gyermek, asszony és aggastyán. A halálesetek és a sebesülések többségét a min­dennapi munkáját végző polgári lakosokra válogatás nélkül szórt repeszbombák okozták — közöl­te a hanoi rádió. Tiltakozások a barbár bombázások ellen Washington — Az amerikai kongresszus 30 tagja kedden táviratot intézett Nixon elnök­höz követelve a VDK ellen in­dított bombatámadások azon­nali beszüntetését. Az Egyesült Államoknak a lé­gi háború fokozása helyett in­kább a párizsi béketárgyaláso­kon kellene kezdemény ezően fellépnie — hangsúlyozzák a táviratot aláíró kongresszusi képviselők. Wolff és Aspin képviselők kijelentették, hogy követelni fogják a Vietnamban folyó légiháború körülményei­nek kivizsgálását, mihelyt meg­kezdi munkáját az Egyesült Ál­lamok Kongresszusa. A XIV. kongresszus óta gazdasági éle­tünkben pozitív változás történt. Céltuda­tos szervező, irányító és nevelőmunkával gazdaságunk kikerült a bonyodalmakból és a dinamikus fejlődés útjára lépett. Bebizo­nyosodott a Tanulságokban lefektetett alapelv, a párt vezető szerepe érvényesí­tésének fontossága. A párt tagjai révén hatott arra, hogy az állami és a gazdasági apparátus helyesen viszonyuljon az irányí­táshoz, az irányítás szak- és politikai olda­lát ne válasszák el egymástól, és a gaz­dasági politikát ne helyettesítsék gazdasá­gi automatizmussal. Štrougal elvtárs a XIV. kongresszuson megállapította, hogy a gazdasági és az ál­lamapparátus dolgozóinak egy része még mindig azt képzeli, hogy irányító és szer­vező szerepükkel helyettesíthetik a gazda-, sági és az anyagi ösztönzők rendszerét. Még ma is találkozhatunk egyes „vállal­kozó szellemű" dolgozókkal. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy az emberek szavukkal egyetértenek az ötéves terv irányelveivel, de a gyakorlatban saját üze­mükben éppen ellenkező módon járnak el. Ez az opportunizmus az irányítás és a ter­melés terén évente többmilliárd kárt okoz. Az elmúlt hét év során az üzemek ezrei bebizonyították, hogy ki tudják használni saját tartalékaikat, a termelés növelését túlnyomórészt a munkatermelékenység nö­velésével, tehát saját erejükből, forrásukból fedezik. Sajnos, vannak azonban olyan üze­mek is, amelyek az év végi mérleg szerint teljesítették a tervezett feladatokat, de csakis aránytalan nagy költségek árán, miközben nem használták ki a gépeket és berendezéseket, a munkaidőt, és a nyers­anyaggazdálkodás terén is fogyatékossá­gok merülnek fel. Az év elején kidolgozott KÖVETKEZETESEN, TERVSZERŰEN racionális tervekről megfeledkeztek. Ezek az üzemek kedvezőtlenül hatnak a nemzeti jövedelem növekedésének ütemére. Felmerül a kérdés, hogy az illetékes pártszervek és szervezetek ott, ahol nem tartották be az ötéves terv irányelveit, nem használták ki saját tartalékaikat, megtettek-e mindent, maradéktalanul tel­jesítették-e a kommunisták a párttagsá­gokhól eredő feladatokat. A népi ellenőr­z zuttság egyik jelentése megállapítja, hogy a termelési költségek csökkentésére vonatkozó kormányrendelet hatékonysága, elsősorban azért nem nyilvánul meg, mert nem vonják felelősségre a felelős dolgo­zókat, akik nem teljesítik kötelességeiket. Ennek oka az irányítás fogyatékosságai, valamint az elfogadott intézkedések álta­lános ellenőrzésének hiánya. Tudjuk, hogy ez az ellenőrzés elsősorban a pártszervek és szervezetek feladata. Említsük meg, hogy a Szlovák Szocialis­ta Köztársaság Építésügyi Minisztériuma az idei tervben a költségek 3,2 százalékos csökkentését irányozta elő, az építőválla­latok vezérigazgatósága viszont már csak 2,73 százalékos csökkentést irányzott elő az egyes vállalatoknak. A Žilinai Építő­vállalat még csak az előirányzott összeg felére csökkentette a költségeket. Hasonló esetek másutt is előfordultak. Több üzemben nincs rend a normák kö­rül, s az is előfordul, hogy nincs termelési kalkuláció. Ugyancsak fontos feladat, hogy a munkakezdeményezést az eddigieknél jobban összpontosítsuk a termelés haté­konyságának növelésére. Tudjuk, hogy a terv megsértése megká­rosítja gazdaságunkat. Családjaink sem léphetik túl a családi költségvetést, ha nem akarnak kellemetlen helyzetbe kerül­ni. Nem veszünk új bútort, ha a régi még megfelel, nem veszünk fel kölcsönt, ha a törlesztés után maradó összeg nem lenne elegendő a megélhetésre. És mégis egyes üzemek veíetői így járnak el. Ezért az új évben az a legfontosabb fel­adat, hogy az állami- és a pártszervek, valamint szervezetek megjavítsák ellenőr­ző tevékenységüket és a kommunisták job­ban teljesítsék küldetésüket: az összes dol­gozót kötelességeik következetes teljesíté­sére vezessék. Csak így teljesíthetjük a CSKP XIV. kongresszusának határozatait. Az amerikai légierő által a VDK területei ellen intézett bar­bár támadások az Egyesült- Ál­lamok számos városában tilta­kozó tüntetéseket robbantottak ki. Washingtonban a tüntetők elfoglalták á Fehér Ház közelé­ben levő Lincoln emlékművet. A rendőrök száz tüntető fiatalt " letartóztattak. Moszkva — A szerdai szov­jet lapok bő terjedelemben szá­molnak be arról, hogy a szovjet és a nemzetközi közvélmény erélyesen megbélyegzi a VDK területei ellen indított tömeges méretű amerikai légitámadáso­kat. A moszkvai Pravda New York-i tudósítója közli, hogy az Egyesült Államok több nagyvá­rosában háborúellenes tünteté­sek robbantak ki. A VDK terü­leteit sújtó amerikai bombatá­madások — írja a tudósító — mélységesen megrázták az ame­rikai közvéleményt. Ma már mindenki előtt vliágos, hogy a Fehér Ház továbbra sem mon­dott le a vietnami kérdés kato­nai úton történő megoldásának reményéről. | A Komszomolszkaja Pravda kommentátora felhívja a figyel­(Folytatás a 3. oldalon) Előkészítik Nixon útját Washington — A floridai Fe­hér Házban és Pekingben egy­idejűleg bejelentették, hogy 25 amerikai hivatalos személyből álló csoport utazik a Kínai Nép­köztársaságba. A küldöttség, amelyet Alexander M. Haig dan­dártábornök, Kissinger nemzet­biztonsági főtanácsadó helyette­se vezet, Nixon februárban ese­dékes pekingi látogatásának technikai előkészítését végzi el. A csoport a tervek szerint ja­nuár 3-án érkezik meg a Kínai Népköztársaságba, ahol egy he­tet tölt.

Next

/
Thumbnails
Contents