Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)
1971-12-14 / 295. szám, kedd
néhány sorban Erélyesen fellépnek a szocialistaellenes és soviniszta ** t megnyilvánulásokkal szemben Ülést tartott a Horvát Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága Belgrád — A Horvát Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága hétfőn Zágrábban folytatta tanácskozását. A napirenden a JKSZ elnökség határozataiból fakadó feladatok megvitatása szerepelt. A napirend szerint tegnap került sor a vasárnapi ülésen lemondott dr. Szauka Dabcsevics-Kucsar, a horvát párt elnöke, Pero Pirker, a HKSZ KB titkára és Marko Koprtla, a Végrehajtő Bizottság tagja utódjának megválasztására. • Mint ismeretes, vasárnap Zágrábban összeült a Horvát Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága, hogy megtárgyalja azokat a feladatokat, amelyek a JKSZ elnöksége december első két napján megtartott elnökségi ülésének határozataiból fakadnak. A Központi Bizottság ülésén dr. Szavka Dabcsevics-Kucsar, a HKSZ KB elnöke és Pero Pirker, a HKSZ KB titkára lemondott a Horvát Kommunis- i ták Szövetségében viselt minden tisztségéről, ami egyidejűleg a Jugoszláv _ Kommunisták Szövetségében betöltött funkcióik megszűnését is jelenti. Elhatározásukat megindokolva, dr. Szavka -Dabcsevics-Kucsar kijelentette: „Egyetértek a JKSZ elnökségén'ek és Tito elvtársnak a személyemre vonatkozó bírálatával, amely szerint felelős vagyok azért, hogy Horvátországban elhatalmasodtak a szocialistaellenes és soviniszta kilengések. Hibás vagyok, mert Tito elvtárs figyelmeztetése ellenére is lebecsültem ezt a veszélyt, amellyel az osztályellenség fenyegetett és felelős vagyok azért is, mert a HKSZ szervezetei és vezetősége nem tanúsított kellő ellenállást e veszélyekkel szemben." Tripalo és Koprtla ugyancsak felelősnek ,érzi magát az eseményekért. A jugoszláv fegyveres erők főparancsnokának döntése értelmében felfüggesztették tisztségéből Janko Bobetkot, a jugoszláv néphadsereg vezérőrnagyát. A felfüggesztés addig marad érvényben, amíg „nem tisztázzák teljes felelősségét abban a politikai tevékenységben, amely Horvátországban és a jugoszláv néphadseregben kiváltotta a társadalmi és politikai szervezetek nyilvános bírálatát." « • • A jugoszláv belügyi szervek közlése szerint őrizetbe vették Iuan Zvonimir Csicsakot, a zágrábi egyetem. prorektorát, Drazsén Budisát, a zágrábi egyetemisták szövetségének elnökét és Gorán Dodikot, az egyetemista szövetség alelnökét, elfogató parancsot adtak ki fovábbá Ante Paradzsik pllen. Nevezettekkel szemben, hangoztatja a belügyi szervek közlése, annak alapos gyanúja merült fel, hogy tevékenységükkel az állami és társadalmi rend erőszakos és alkotmányellenes megváltoztatására törekedtek. A belügyi szervek' ezenkívül őrizetbe vettek még további 10 egyetemistát. Belgrád — A zágrábi városi szkupstina elnöke tegnap kijelentette, hogy a közbiztonsági szervek energikusan fellépnek a rendzavarok ellen minden esetben. Főként akkor 'járnak el szigorúan, ha a zavargások ellenforradalmi jelleget öltenek. A Horvát Szocialista Köztársaság fővárosának lakossága és a zágrábi főiskolák pártszervezetei követelik, hogy akadályozzák meg a zágrábi főiskolásinternátusok lakóinak mindennemű ellenforradalmi és szocialistaellenes megnyilvánulását. A hét végén — többnapos halogatás után — parafálták az NDK—NSZK közötti tranzitforgalomról, valamint az NDK és a nyugat-berlini szenátus között a látogatásokról és a területcserékről kötött megátlapodást. Képünkön: Günther Kohrt, az NDK külügyminisztériumának államtitkára fbalról) és Ulrich Müller, a nyugat-berlini szenátus irodavezetője parafálja a megállapodást. (Foto: ČSTK—ZB) A MOSZKVAI ÉS A VARSÓI MEGÁLLAPODÁS a Szövetségi Tanács előtt A moszkvai Pravda" a LEMP VI. kongresszusáról Maudling Ulsterben London — Az Észak-Írországban egyre rosszabbra forduló helyzet arra kényszerítette a brit konzervatív kbrmányt, hogy ismét a tartományba küldje Reginald Maudling belügyminisztert. Kétnapos kiszállása során a miniszter az Unionista Párt és a tartományi kormány képViselőivel folytat tárgyalásokat. A miniszter tárgyalásait követően várható,Ahogy az északírországi Ulsterben fokozódnak Kommentárunk Pénteken a kora délutáni órákban ért véget Brüsszelben az atlanti blokk szokásos évVégi miniszteri értekezlete — és pénteken a késő. délutáni órákban jelentették be, hogy elhárultak az utóbbi napokban felbukkant akadályok a két német állam tárgyalásain. Az időzítésnek mindig igen nagy szerepe volt a diplomáciában. Fel lehet tételezni, hogy ha ezek a sokat emlegetett és meglehetősen váratlanul, szinte „megrendelésre" érkezett akadályok nem lettek volna, akkor Nyugat-Berlin és az NSZK közötti tranzitforgalomra, valamint a nyugat-berlini lakosok NDK-ban teendő látogatásaira vonatkozó egyezményeket már az atlanti blokk értekezlete előtt parafálni lehetett volna. Ebben az esetben, persze, az Egyesült Államoknak és a legközelebbi szövetségeseinek keményebb küzdelmet kellett volna vívniuk, s a megegyezésre hajlamosabb NATO-tagállamok miniszterei nagyobb eredményekkel térhetnek haza. Rogers külügyminiszternek, az amerikai delegáció vezetőjének így sem volt könnyű dolga. Számos NATO-tagállam — -élén a franciákkal, belgákjcal, dánokkal — erőteljesen követelte, hogy adjanak konstruktív választ a Varsói Szerződés országainak legutóbbi javaslataira. Ennek a nyomásnak volt köszönhető, hogy a 35 pontból a megtorló akciók, főként a tartomány határmenti térségeiben. Ürügyül szolgál ehhez John Barnhill, a tartományi parlament szenátorának halála is, aki tegnapra virradóra merénylet áldozata lett. Az unionisták most már nemcsak a kormány tagjainak és a párt élenjáró képviselőinek a személyes védelmé! követelik, hanem az összes politikusét. Ezt a védelmet a fegyveres polgári gárdák biztosítanák. áljó' záróközlemény — az európai biztonsági értekezlet előkészítésével kapcsolatban most először hivatalosan tudomást vesz a finn kormány javaslatáról. Eszerint a Helsinkiben akkreditált nagyköveteknek kell megindítaniuk a sokoldalú konzultációt az értekezlet többoldalú előkészítéséről. Az eddigi kétoldalú, szükségszerűen lassúbb és kezdetlegesebb előkészítési módszer helyett tehát sikerült elvben „átvonszolni" a vonakodó amerikaiakat a „többoldalúság" határvonalán. Az időzítés ügyében a két német állam tárgyalásain felbukkant ideiglenes nehézségeket az amerikai delegáció jól ki tudta használni. Elfogadtatta szövetségeseivel azt a korábbi fogalmazást, hogy a sokoldalú előkészítés megkezdése a Nyugat-Berlinről szóló tárgyalások „sikeres befejezésétől" függ. A NATO-értekezlet befejezése után tett nyilatkozatból kiderül, hogy ezt is különféleképpen értelmezik. A franciák és néhány más NATO-tagállam számára a „sikeres befejezést" a két német állam között pénteken parafált — azaz ellenjegyzett — szövegek közeli aláírása jelenti. Az amerikaiak — és nyomukBonn — A nyugatnémet kormány hétfőn délelőtt a Bundesrat (Szövetségtanács) elé terjesztette a moszkvai és a varsói szerződés ratifikálásáról^ szóló törvényt. Az alkotmány értelmében a nyugatnémet parlamentnek e felsőháza hat hétig foglalkozhat a törvényjavaslattal, mielőy az rákerülne a döntő jelentőségű Bundestag (Szövetségi Gyűlés) elé. A parlament elé terjesztett ratifikációs okmányok között Moszkva — A moszkvai Pravda a lengyel pártkongreszszus eredményeit értékelő vezércikkében írja: „A lengyel kommunisták VI. kongresszusa megmutatta a lengyel nép hűségét a szocializmus eszméihez, a lenini úthoz, amelyen a testvéri Lengyelország már több mint 27 esztendeje halad, ugyanakkor kinyilvánította, hogy a lengyel dolgozók a népek barátságának megerősítésére törekszenek, szilárdítani akarják azokat a testvéri kapcsolatokat, amelyek a Szovjetunióhoz, a szocialista közösség más országaihoz fűzik Lengyelországot". A Pravda vezércikke megállapítja, hogy „a LEMP — internacionalista 5)árt, a nemzetközi kommunista mozgalom nagy harci osztaga. Lengyelország a Szovjetunióval és más ban az angolok, s az NSZK — azt is meg akarják várni, míg ezt követően a négy nagyhatalom is aláírja és ezzel életbelépteti a megegyezéseket. Az utóbbi aktus már közvetlenül is függ az amerikaiaktól, akik maguk is határozhatnak, hogy ez az aláírás mikor következik be. Brüsszel tehát tett egy kis lépést az európai biztonsági értekezlet felé, de az amerikai lassítási taktika azért érvényesült! A halogatásnak számos oka van. A legfontosabb valószínűleg az 1972 novemberi elnökválasztás. "Ha az értekezletre még ez előtt sor kerülne — a Nixon-kormány aligha engedhetné meg magának a túlzottan kemény és merev magatartást. Washington számára az tehát a taktikailag, legkellemesebb megoldás, ha még az elnökválasztás előtt bejelentenék a konferencia tényét — de arra csak 1973-ban kerülne sor. így Nixon novemberben zavartalanul sütkérezhetne az európai enyhülés melegítő sugarainál — és megőrizné tényleges cselekvési szabadságát magán a biztonsági értekezleten. Az amerikai halogatás okainak egy másik csoportja is kapcsolatban van az USA belpolitivan a moszkvai és a varsói szerződés német, orosz, illetve lengyel nyelvű hivatalos szövege, az NSZK jegyzékváltása a három nyugati nagyhatalommal a szerződések tárgyában, eredeti nyelven, továbbá a moszkvai szerződéshez függesztve az a nyugatnémet kormánynyilatkozat, amely szerint a Szovjetunióval kötött szerződés nem áll ellentétben a kormánynak a német egységre, mint végcélra való törekvésével. testvérpártokkal együtt következetesen küzd Európa és a világ békéjének megszilárdításáért." A kongresszusi határozatokról szólva a Pravda hangsúlyozza, hogy ezeknek a határozatoknak teljesítése — amelyekben tükröződnek a tapasztalatok, a bölcsesség és az akarat —, biztosítja a gazdaság továb bi fellendülését, a népjólét emelését, a szocializmus lengyelországi állásainak erősödését. PANMINDZSONBAN véget ért a koreai katonai fegyverszüneti bizottság 325. ülése. Az ülésen felszólalt Han Jen Ok vezérőrnagy, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttségének Vezetője és erélyesen tiltakozott a Dél-Koreában szított háborús hangulat miatt. kai problémáival. Az amerikai törvényhozásban igen jelentős erők követelik a Nyugat-Euró pában állomásozó amerikai csapatok létszámának csökkentését. E követelés támpgatására hatásos pénzügyi érveket is felhoznak. Az amerikai kormány nem kíván engedni az ilyen irányú nyomásnak. Ebben a vonatkozásban is jó szolgálatot tettek tehát Rogersnek a német horizonton felvonultatott mesterséges fellegek. A NATOtanácskozás ugyanis leszögezte, hogy a nyugat-európai országoknak az eddiginél több terhet kell vállalniuk Amerika „katonai ielenlétének" finan szírozására. Ez persze magában foglalja azt az elvi döntést is, hogy a NATO-tagállamok ismét leszögezik: az amerikai csapatoknak Nyugat^urópában kell maradniuk. A brüsszeli mérleg azt mutat ja, hogy a jelenlegi, enyhült európai helyzetben is csak las san és csakis külső nyomásra vonul vissza merev pozícióiból az amerikai diplomácia. Ez ízelítő és figyelmeztető! Európa problémáinak megoldása a második világháború vége óta nem került oly „érinthető" közelségbe, mint most. De ahhoz, hogy az első félénk érintés után tartós {ormát adjunk a kontinens biztonságának, ahhoz még hoszszú tárgyalásokra és kemény politikai harcra lesz szükség. -teANDREJ GROMIKO szovjet külügyminiszter fogadta dr. Rainer Baltelt, a CDU/CSU parlamenti* csoportjának vezetőjét, a CDU elnökét, aki hivatalos látogatáson van a Szovjetunióban. MOHAMED ZAHIR sah afgán király a Szovjetunió Legfelső Tanácsa és a szovjet kormány meghívására nem hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. ANDREJ GRECSKO marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere hivatalos látogatásra Bagdadba érkezett. Grecsko marsall Irakon kívül Szíriába és Szomáliába is ellátogat. AZ AZORI SZIGETEKEN megkezdődtek Nixon és Pompidou megbeszélései. A ikét államfő a nemzetközi valutaválsággal kapcsolatos kérdéseket, valamint az időszerű nemzetközi problémákat vitatja meg. LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke befejezte hivatalos látogatását a Kongói Népi Köztársaságban. A látogatás befejeztével magyar—kongói közös közleményt tettek közzé. .A SZOVJET HADSEREG felkéseültségének bizonyítéka volt a „Dvina", az „Óceán" és a „Fegyverbarátság" elnevezésű hadgyakorlatok sikeres lefolytatása. Pillanatnyilag a szovjet hadsereg katonáinak mintegy 80 százaléka párttag, vagy tagja a Komszomolnak. Az elmúlt négy éy során hősiességért és bátorságért mintegy 100 ezer kitüntetést adtak át a szovjet katonáknak. GOLDA MEIR izraeli miniszterelnök befejezte 12 napos amerikai látogatását. Egy zsidó szervezet New York-i díszvacsoráján mondott beszédében úgy jellemeáte Izrael és az Egyesült Államok viszonyát, hogy az időnkénti nézeteltérések ellenére is a barátságon alapul. AZ ANGOL HALÁSZOK szakszervezete újabb „árulásnak" minősítette a Nagy-Britannia és a Közös Piac között kötött halászati szerződést. TRIPOLIBA érkezett vasárnap Sir Anthony Mamo máltai főkormányzó. Látogatását e kis szigetország és Líbia között egyre szorosabbra fűződő barátság újabb Jelének tekinti. MOHAMED SZADEK egyiptomi hadügyminiszter és Murád Ghaleb külügyi áliamminiszter az Al Ahram hétfői jelentése szerint „sürgős megbízatással" Tripoliba repült, hogy tárgyalásokat folytasson a líbiai vezetőkkel. A lap nem közölte sem látogatásuk fontos célját, sem időtartamát. SANTIAGOBAN befejeződött a Chilei Szakszervezeti Központ VI. kongresszusa, melynek 2400 küldötte több mint egymillió szervezeti dolgozót képvisel. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK és az NSZK képviselői Brüsszelben megállapodást írtak alá, amelynek értelmében az NSZK 6,65 milliárd márkát fordít amerikai katonai felszerelések vásárlására és az országban tartózkodó amerikai csapatok fenntartási költségeihez való hozzájárulásra. Meghalt ivan Basev Szófia — Vasárnap éjszaka, a hegyekben történt baleset következtében meghalt lvan Basev, a Bolgár Kommunista Párt í.jzponti Bizottságának tagja, a Bolgár Népköztársáság külügyminisztere, nemzetgyűlési képviseJ/5 — jelentette be hétfőn délután adását megszakítva a Szófiai Rádió, lvan Basev temetésének megszervezésére bizottság alakult, amelyne"k vezetője Zsivko Zsivkov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, minjszterelnökhelyettes. A tragikusan elhunyt külügyminisztert kedden a helyi Idő szerint déli tizenkét órakor temetik, előtte pedig a Bolgár -Néphadsereg központi tiszti házában ravatalozzák fel. üzenet Brüsszelből