Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-12 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

Az ember emlékezete úgy őrzi meg egyes városok képét, ahogyan azt először meglátta. Így vagyok én is Dunajská Stredával (Dunaszerdahely}. Tizenhét évvel ezelőtt voltam ott először. Az állomásról vezető úton a cipőm belemerült a finom porba, amint a város egyetlen szállodája felé tartottam. Az éjszakai kiadós eső után már bokáig érő sárban kerestem fel riportalanyaimat. Azóta ezt a helységet számtalanszor meglátogattam. Tíz évvel ezelőtt olyan fejlődésnek Indult ez a járási székhely, mintha varázspálcával legyintették volna meg. Ma már annyira más a város látképe, hogyha nem állna eredeti alakjában a járásbíróság épülete, az ember nem hinné, hogy ugyanazon a helyen jár. A jellegzetes járásbíróság, amely az egyetlen emeletes épület volt a városban, többemeletes szomszédokat kapott: a járási nemzeti bizottság, a járási pártbizottság épületét, a legkényesebb igényt is kielégítő Duna-szállót, melyet sok más város is megirigyelhetne. Nem szólva a szép, széles utakról, és a rendezett, korszerű lakótelepekről, ahol nyáron a parkokban rengeteg virág pompázik, és fiatal fák lombosodnak. Az elmúlt hét éven keresztül a városi nemzeti bizottság bekapcsolódott a falu- és városszépítési akció országos versenyébe. Ennek keretében a város lakói társadalmi munkával 8 hektár területen zöld övezetet, hat gyermekjátszóteret és több kisebb parkot létesítettek. A város az elmúlt hét év alatt országos méretben egyszer második, kerületi méretben ötször első és kétszer második helyezést ért el. — Mi okozta ezt a rohamos fejlődést? — teszi fel az ember önkéntelenül is a kérdést. — Mi az a „varázspálca", amely ezt a változást előidézte? — Ezzel a kérdéssel fordulok a legilletékesebb személyhez, a városi nemzeti bizottság elnökéhez, Gyurcsik József elvtárshoz. Neki tudnia kell, hiszen tíz évvel ezelőtt került az elnöki tisztségbe. A felszabadulás óta ő az első elnök, aki a város szülötte. — Sajnos, semmilyen varázspálcával nem rendelkezünk — mondta. — A változás, melyet a külső szemlélő lát, sok kitartást, igyekezetet és munkát takar. A hajdani poros mezővároska az én szülővárosom. Az itt élő emberek számomra nem csupán állampolgárok, ügyfelek, hanem iskolatársaim és azok gyermekei, szomszédaim, elvtársaim. Engem éppen úgy, akárcsak őket, nyugtalanítanak a hiányosságok. A járási pártbizottság és a járási nemzeti bizottság vezetői is szívesen segítenek városunk, a járási székhely gondjainak megoldásában. Nem árulok el titkot,

Í ha elmondom, hogy Gyurcsik József alaposan rácáfolt arra a közmondásra, miszerint: „Senki sem lehet próféta saját hazájában". Szeretik, hallgatnak szavára, köztiszteletnek örvend. Mindezt azokkal az eredményekkel vívta ki, amelyeket az elmúlt választási időszakban a nemzeti bizottság a város fejlesztésében az ő vezetésével ért el. Ezer lakással gyarapodott a város, 360 családi ház épült. Ehhez tartozik még a két napközis óvoda, 110 férőhellyel. A városban 16 kilométer hosszú, korszerű autóutat és 22 ezer négyzetméter járdát építettek, 10 kilométer hosszú új vízvezeték és 5 kilométer hosszú kanális-hálózatot adtak át rendeltetésének. Hogy egy helység valóban városi külsőt öltsön, ahhoz feltétlenül szükséges, hogy ipari jellege is legyen. Az elmúlt hét év alatt felépült a korszerű cukorgyár. Üzemel az „Agrofigor" gyümölcs és zöldség tároló is. Üzemel a takarmányszárító és őrlő „Atritor" üzem. Megnyílt a bratislavai Tesla üzem leányvállalata. Az építkezést könnyíti a panelgyár és az Üsvit famegmunkáló üzem. — Bizony, sokszor jól jött volna az a bizonyos varázspálca. Mivel azonban nem volt, sok utánjárás, tárgyalás előzte meg, míg ennyi üzem „telepedett le" városunkban — foly tatja Gyurcsik József. — A város lakosai helyben találtak munkát. Életszínvonaluk lényegesen emelkedett. Tudjuk, hogy mindez még mindig nem elég. A régi „sárfészeknek" a nyomát ls el kell tüntetnüffk. Ez viszont annál is nehezebb, mivel a felszabadulás után a lakóházak 70 százaléka már nem felelt meg az igényeknek. Ezt a szomorú hagyatékot nekünk kell eltüntetnünk. Ez persze csak úgy sikerülhet, *ha egy percre sem állunk meg a fejlődésben. Sőt, most mindjárt a választások után hozzá kell látnunk további merész, de reális terveink megvalósításához. A kanalizáció és a vízvezeték, valamint a vízderítő berendezés bővítésére 13 és fél millió koronát fordítanak. 1974-re felépítik a 22 tantermes magyar nyelvű 9 éves alapfokú iskolát, a tanítók számára készülő 8 lakásegységgel együtt. Nálunk is munkaerőtartalékot jelentenek a háztartásban dolgozó édesanyák. Hogy ez a munkaerő felszabaduljon, hatvan gyermek számára új napközis óvodát adnak át az 1973-as évben, az óvárosi részben. 1974-re birtokukba vehetik a diákok a mezőgazdasági középiskola új épületét, a 250 férőhelyes internátussal együtt. A lakosság nagy örömére, 1973-ban végre elkezdik a városi kultúrközpont építését, 22 millió koronás befektetéssel. — Talán még nem mindenki tudja, hogy városunk határában gyógyvízre bukkantak — folytatja Gyurcsik József. 1972-ben felépítünk egy ideiglenes vízgyógyintézetet. Ezzel egyidejűleg elkezdjük az üdülőközpont építését, úszómedencékkel, hogy így is élvezhessék városunk és a környék dolgozói a hőforrás vizét. De ez még nem minden. Hogy a város tovább fejlődjön, az Iparosodásnak is fejlődnie kell. Az ötéves terv keretében 62 milliós befektetéssel bővítik a „Juhocukor" üzemet. A baromfifeldolgozó vállalat 70 millió koronás beruházással épít egy új kombinátot. A Tesla nemzeti vállalat 100 millió koronás költségvetéssel épít új üzemet. Az „Agrofigor" 57 milliós ráfordítással üzembővítést valósít meg. Üj húsüzem létesül a városban, 94 millió koronás befektetéssel. Folytathatnám még a milliók sorolását. Persze ezt a sok millió koronát munkával kell városunkhoz kötni, mert különben elgurul. Így a varázspálca helyett a lakosság ragaszkodását, vállalkozó szellemét és munkakedvét kell számításba vennünk. Valóban, ha azt látjuk, hogy az elmúlt választási időszakban a város lakosai évente átlag 10 millió korona értékű társadalmi munkával járultak hozzá a város építéséhez és szépítéséhez, akkor az új választási időszakban sem kell attól tartani, hogy nem akad majd munkáskéz, amely a nagyszerű terveket valóra váltsa. És ez felér egy varázspálcával. LÉVAY ERZSÉBET November elején helyezték üzembe Dunajská Streda (Dunaszerdahely) egyik legkorsze rübben felszerelt ipari létesítményét, az íÉpületelemgyárajt, amely évente B00 lakás elemeit gyártja le olyan . pontossággal, hogy , a szerelés közvetlenül^a szállító mechanizmusokról történik. Képünkön: a teljesen automatizált., programirányitású keverd berendezés vezérlő asztala előtt Gustáv Ružínský technikus. Felvétel: ČSTK iffHfffMrarTBBa mtUDonaosHa sok van belőle, baj. Ha nincs, az talán még nagyobb baji A sivatag perzselő szárazságában aranyat ér, de még azért sem adják. Ha váratlanul megnő és kilép a medréből, gátat szakít, békés családi otthonokat söpör el. Nem titok, a vízről van szó. A Duna menti, főleg a csallóközi emberek jól ismerik. Tudják, mi a veteményeket pusztító talajvíz, de ismerik a töltéseken feltörő buzgárokat, a mindent elsöprő szennyes áradatot is. A saját kárukon, bőrükön ismerték meg. 1965-ben bűzt árasztó tengerré változtatta a' kalászokat ringató búzamezőket, hátborzongató puffanással rombolta le a házakat. Víz... Aki alkonyatkor kisétál a Duna-partra, és nézi, mint ringatja a sima víztükör a sápadtarcú Holdat, hallgatja, hogyan feleselnek a hullámok a kavicsos partokkal, nem is érzi azt a gigászi erőt, melyet a békés folyam mélyen a keblében rejt. Ezer arca van a víznek. A lázas beteg sóvárogva egy korttyal is beérné, a mélyebb merülési színtű hajók viszont már sokat akarnak belőle. Ha nincs víz, nincs élet, ha sok a víz, akkor sincs élet. Megsárgult könyvek lapjain régi históriák számolnak be arról, hogy Csallóközben a Duna gátrendszerének kiépítése előtt tavaszi áradáskor vagy télvíz idején nem volt tanácsos közlekedni. Sokan indultak el Komáromból Bécsbe, de kevesen érkeztek meg. Mindent elárasztott a víz, a magasabb helyeken keskeny ösvények kanyarogtak, amelyeket azonban csak a törvény szigora elől bújdosó haramiák ismertek, s Jaj volt annak, aki rájuk bízta magát. Kocsiját, lovát, pénzét elvették, őt magát pedig a vizek mélyére süllyesztették. Ha aztán keresték, soha nem találtak rá, mert a víz nem pletykás. Simán fut gépkocsink a csallóközi országúton. Haramiáknak, rejtett ösvényeknek nyomát sem látjuk, de a folyam ott hömpölyög a közelben. Most amolyan „szelíd bárányka". Kicsi, majdnem silány. A Steiner Gábor Hájógyárból hosszú idő óta egyetlen hajó sem mozdulhatott kl az üzem kikötőjéből. Komáménál (Komárom) 90, Štúrovónál (Párkány) 95 centiméteres a víz szintje. De volt még alacsonyabb isi A hajógyárba megközelítőleg 730 centiméternél folyik át a védőgáton. A gyár fennállása óta erre kétszer is sor került. Milliós károkat okozott a földalatti vezetékekben, megbénította a termelőmunkát. A Duna menti ember nem hisz a 80—90 centimétereknek. Megkezdődik az Alpokban az olvadás, egy-két héten át esik az eső, s máris félreverik a harangokatl A „csermely" tengerré, töltéseket döngető, talajvizeket fakasztó tengerré változik. Tudják- ezt déli szomszédaink, a magyarországiak is. Nekik is kimutatta már „foga fehérjét" a Duna. Ezért határozták el a két ország szakértői, hogy a legkorszerűbb technika alkalmazásával térdre kényszerítik a szörnyeteget. Ügy fog majd táncolni, ahogyan mi fütyülünk, nem pedig megfordítval G'abčíkovo— Nagymaros. Újságolvasó, tájékozott ember máris tudja, miről van szó: a Dunának, mint óriási energiaforrásnak a hasznosításáról és az árvízveszély lehetőségének teljes kizárásáról. 1951-ben kezdődött. A Duna 7,5 kilométer hosszúságban a csehszlovákosztrák határt képezi. Hazánk felségterületén mindössze 22,5 kilométeres szakaszon folyik át, további, mintegy 145 kilométeres szakasza a csehszlovákmagyar határt képezi. Ez tette szükségessé, hogv a tanuffhányl, kutatási és feltárási munkálatokat hazánk szakemberei az osztrák és a magyar féllel közösen végezték. A csehszlovák—magyar Duna-szakasz hasznosításának közös sémáját az oldalcsatornás Gaböíkovo (Bős)—Nagymaros vízerőműrendszer képezi, mely két önálló vízerőműből áll, amelyek a vízszintek és hasznosítási mód szempontjából egymásra kapcsolódnak, de külön-külön is kihasználhatók. A Duna medrét úgy mélyítik, hogy alacsony vízállás esetén is hajózható legyen, és a folyam útjába olyan berendezéseket építenek be, melyek egyrészt féken tartják a háborgással fenyegető elemeket, másrészt a Duna óriási „vitalitását" energiatermelésre használják fel. A munkálatokat hét évre tervezték, a rendszer első gépcsoportjának próbaüzemét az építés hatodik évében indítják meg. Nem kis anyagi ráfordításról van szó, de a víz által kitermelt elektromos áram — melyet a csehszlovák és magyar fél 50—50 százalékban használ fel — hét éven belül megtéríti a költségeket. A tervek szerint a gabőíkovói vízlépcső monoblokkrendszerében 9 turbinát helyeznek el. Az erőtelep évi 700 MW teljesítménnyel dolgozik majd. Nagymaroson építik kl a tulajdonképpeni védelmi rendszert, de az ott megépítésre kerülő erőtelep ls termel majd elektromos áramot. Igy, Ilyen módszerekkel zabolázzák meg a szépséges és sajátos romantikája mellett örökös veszéllyel fenyegető vén Dunát. 1526-tól, az első feljegyzett árvízkatasztrófa óta sok bajt okozott a Duna. Mint nemzetközi hajózási útvonal ls sok „borsot tört" a kapitányok orra alá, mert hol az alacsony vízállás, hol az árvíz miatt nem használhatták. A nemzetközi összefogás több legyet is üt egy csapásra: megszelídíti a rakoncátlan folyamot, befogja energiatermelésre, és alkalmassá teszi a mindenkori hajózásra. A Gaböíkovo—Nagymaros-! vízierőmű építése, a Duna szabályozása végre biztonságérzetet ad a Duna-menti embereknek, ugyanakkor pedig értékes megawatokkal járul hozzá az állam energiaháztartása kiegyensúlyozottságának biztosításához. És még valamit: a kék Duna medré. 2n mindig annyi víz folyik majd, amennyire a közelében élő embereknek szükségük lesz. Mert a víz furcsa „jószág": ha sok van belőle, baj, de problémát okoz az is, ha olyan kevés, hogy szinte átgázolható. KOMLÖSI LAJOS