Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1971-11-06 / 263. szám, szombat

Elszakíthatatlan szálak fűznek a Szovjetunióhoz Beszélgetés dr. ANTONÍN KROUŽILLAL, a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottságának titkárával A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség eredményes mun­kájával nagyban hozzájárul társadalmunk konszolidációjának sikeréhez. Az 1968—1969-es években is érezhető volt, hogy negyven esztendővel ezelőtt a párt állt a szervezet bölcsőjé­nél, az a párt, amely mellett a CSSZBSZ jőban-rosszban hűsé­gesen kitartott az évek folyamán. Vete együtt harcolt hazánk és a Szovjetunió barátságának elmélyítéséért. A szövetség elért sikereiről, eredményeiről, terveiről dr. An­tonín Kroužil, a Csehszlovák— Szovjet Baráti Szövetség Köz­ponti Bizottságának titkára a következőket mondotta: — Szövetségünk tevékenysé­gét elsősorban elért munkasi­kerei dicsérik, melyről a CSKP XIV. kongresszusán is elisme­rően nyilatkoztak. A plenáris üléseken, békeünnepélyeken, szemináriumokon kívül a XIV. pártkongresszus határozataiból kiindulva, ez év júliusáig 84 nagy jelentőségű politikai ak­ciót rendeztünk. A 86 járásban megtartott körülbelül 2640 ösz­szejövetelen több mint 97 000 ember vett részt. Brnóban 140, a prešovi járásban 62, Ostraván 47, a mosti járásban 26 akciót bonyolítottunk le. Májustól szeptemberig több mint 90 béke­ünnepélyt rendeztünk a szlová­kiai járásokban. A CSKP meg­alakulása 50. évfordulójának és XIV. kongreszusának tiszteleté­re vállalt kötelezettségeinket teljesítettük. A számok azon­ban csak számok maradnának, ha a szövetség hatékony mun­kával nem járulna hozzá gaz­dasági életünk további fellen­dítéséhez, ha nem támogatná a nemzeti bizottságok által szer­vezett akciókat. Újjászerveztük szövetségünk kerületi bizottságait valameny­nyi cseh és a közép-szlovákiai kerületben, új üzemi szerveze­tek létesültek és ami szintén fontos: tagjaink száma egyre emelkedik. Ezzel magyarázna­VÁLASZTÁSI s z e I j e g *y z e t 1971. XI. B. Választási programok A választási kampányban ed­dig is sok szó esett a választá­si programokról. Ez természe­tes, hiszen ezek a programok tulajdonképpen a gerincét képe­zik az egész szerteágazó és minden szinten folyó felkészü­lésnek és egyben kiindulópont­jai az egész új megbízatási idő­szak alatti tevékenységnek. A Nemzeti Front központi vá­lasztási programja mellett az egyes kerületek, járások, váro­sok és községek is kidolgozták saját programjaikat. Ezekben politikai, gazdasági, kulturális és szociális vonatkozásban konk­retizálják a képviselőtestüle­tek feladatait az elkövetkező öt esztendőre. Ezek a programok egészen magától értetődően Csehszlovákia Kommunista Párt­ja XIV. kongresszusának idevá­gó határoŽataira épülnek. Ket­tős céljuk az, hogy egyrészt megszilárdítsák pártunk vezető társadalmi szerepét, másrészt pedig még szorosabbá fonják kapcsolatát a dolgozó tömegek­kel. A választási programok köz­vetítésével arra törekszünk, hogy megnyerjük a választók bizalmát és ily módon szavaza­tukat a Nemzeti Front jelölt­jeire adják. Ezen túlmenően e programok segítségével akarjuk elérni azt is, hogy minden be­csületes embbrt megnyerjünk a szocializmus további építése ügyének, bevonjuk az állam a közügyek irányításába, igazga­tásába. A választási programokkal a képviselőjelöltek lépnek válasz­tóik elé a nyilvános gyűlése­ken és beszélgetéseken. Itt min­denkinek módjában áll, hogy megtegye észrevételét, javasla­tát és azzal gazdagítsa ezt a programot. Nem vitás, hogy mi­nél több gondot szentelünk a programok kidolgozásának és pontosításának, annál valószí­nűbb meggyőző és mozgósító "hatásuk. Márpedig ez nemcsak a választás, hanem a további fejlődés szempontjából is alap­vető fontosságú. lg) tó, hogy szövetségünk tekinté­lye napról napra nő, s hogy ennek következtében sikeresen teljesítjük a XIV. pártkongresz­szus határozataiból ránk háru­ló feladatainkat is. # A kerületi ko nferenciák azt bizonyítják, hogy a CSSZBSZ ismét a legnépesebb tömegszervezetek egyike lett. Hány tagja van már a szövet­ségnek? — Ez év október 15-ig tag­jaink száma meghaladta a 900 ezret. Ezzel elégedettek va­gyunk, azzal viszont nem, hogy tagjainknak aránylag magas az életkora. Becslések szerint ugyanis szervezeteinkben az át­lagos életkor 56—59 év között mozog. Legsürgősebb felada­taink egyike tehát — a politi­kai-nevelő munkán kívül — mi­nél több fiatal érdeklődésének a felkeltése szervezetünk tevé­kenysége iránt. # Hogyan és milyen mérték­ben vesz részt a CSSZBSZ a vá­lasztások előkészítésében? — Abból a tényből indulunk ki, hogy a választók döntő többsége politikailag nem szer­vezett polgár, ezért agitációs és propaganda-tevékenységün­ket ennek a körülménynek a fi­gyelembevételével folytatjuk. Sokat foglalkozunk az ifjú­sággal, ugyanis több mint 1 mil­lió 800 ezer fiú és lány járul az idén először az urnák elé. Ugyanilyen figyelemben része­sítjük a nőket, akik a válasz­tók 50 százalékát képezik. Ez utóbbi azért is fontos, mert a nők nagyobb mértékben való részvétele" a közéletben társa­dalmunk további fejlődésének egyik lényeges feltétele. A választásokkal kapcsolatos tevékenységünk során megma­gyarázzuk az embereknek a XIV. pártkongresszus határoza­tainak értelmét, népszerűsítjük a szocializmus építésében el­ért eredményeinket, méltatjuk a bizottságok és a jó eredménye­ket elérő képviselők munkáját. Az elmondottakon kívül szövet­ségünk alapszervezeteinek tag­jai kiállításokat rendeznek, elő­adásokat tartanak, megismerte­tik a lakossággal a választási programot, sőt a Nemzeti Front választóbizottságainak is segí­tenek. 0 Hogyan készültek tel a ba­rátság hónapjára, és a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom évfordulójának a megünneplé­sére? — Az októberi ünnepségek keretében méltóan ünnepeljük meg a barátság hónapját. Ez a néhány hétig tartó megemléke­zés ismét kitűnő alkalomnak kínálkozik arra, hogy népeink még alaposabban megismerjék a szovjet nép életét, munkáját, ^célkitűzéseit, a kommunista tár­sadalom építésében elért ered­ményeit. A barátság hónapjának szer­ves részét képezik a szovjet tu­domány és technika napjai, melyeknek keretében számos érdekes rendezvénynek leszünk tanúi. A leglényegesebbek közé két kiállítást sorolok. Az egyik — mely a Szovjetuniónak az atomkutatásokban elért ered­ményeit mutatja be — már meg is nyílt a prágai Hibernium­ban. December 1—16. között a bratislavaiak is megismerked­hetnek a kiállítás anyagával. A másik kiálítást, mely a Szovjet­unió világűr-kutatásaival és a Naprendszer megismerésével kapcsolatban szerzett nagy hord­erejű tapasztalatokat • szemlél­teti. november 16-tól a prágai Fučík Parkban rendezzük meg. A további akciók közül bizo­nyára nagy viszhangra találnak majd a népszerű tudományos filmek napjai, kiváló szovjet tu­dósok csehszlovákiai látogatá­sai, szovjet művészegyüttesek, csoportok és egyéni művészek fellépései, a szovjet filmek és színdarabok bemutatói és a ván­dorkiállítások. Máris élénk ér­deklődés mutatkozik az orcjz klubok akciói, a Puskin emlék­mű — Rosszijana 1971. címen is­mert verseny központi forduló­ja iránt. A felsoroltakon kívül még számos rendezvényre ke­rül sor a barátság hónapjában. • Október 26-án és 27-én tar­tották meg Moszkvában a Szov­jet—Csehszlovák Baráti Társa­ság III. össz-szövetségi kong­resszusát. Kroužil elvtárs is részt vett ezen a fontos tanácskozá­son? — Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy tagja lehettem a CSSZBSZ Központi Bizottsága küldöttségének, mely részt vett a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság III. össz-szövetségi kongresszusán, jóleső érzéssel és gazdag tapasztalatokkal tér­tünk vissza Moszkvából. Küldött­ségünk az ott szerzett ismerete­ket érvényesíti majd munkájá­ban. A baráti társaság elsősor­ban az utóbbi években kifejtett tevékenységének eredményeit értékelte, majd kitűzte a to­vábbi feladatokat. Meghatároz­ta a munkamódszereket is. A kongresszuson meggyőződhet­tünk arról, hogy a szovjet elv­társak fontosnak és hasznos­nak tartják a testvéri nemzetek közötti kölcsönös kapcsolatok további elmélyítését. Ez a mi cé­lunk is, mert meggyőződésünk, hogy elszakíthatatlan szálak fűzik hazánkat és népeinket a Szovjetunióhoz és népéhez. KARDOS MÁRTA AZ ANTI KOMMÜN IZMUS SZLOVÁKIAI SAJÁTOSSÁGAI Tűzijáték Bratislavában a Nagy 54. évfordulójának tiszteletére. Októberi Szocialista Forradalom (M. Mendrej felvétele — CSTK) Figyelemre méltó tanulmányt közöl a CSKP Központi Bizott­sága elméleti és politikai fo­lyóirata, a Nová mysl októberi száma az antikommunizmus szlovákiai sajátosságairól. A ta­nulmány szerzője dr. Alfonz Ro­sa, az Antonín Zápotocký Kato­nai Akadémia előadója beveze­tőjében rámutat: az antikommu­nista erők végső stratégiai cél­jai Szlovákiában nem kiilönböz­tak a cseh területeken követett célkitűzésektől. Az antikommu­nista stratégia és taktika Szlová­kiában kihasználta a ludák ideológia és a politikai katoli­cizmus csökevényeit. A szerző az antikómmunizmus szlovákiai stratégiai saiátosságai közé so­rolja az úgynevezett intellek tuális forradalom ellenforradal­mi elméletét, a keresztény nemzeti szocializmus fudák és klerikális teóriáit, valamint a CSSZSZK nemzetei közti inter­nacionalista kapcsolatok felszá­molására irányuló törekvése­ket, amelyeket a szocialista for­radalom vívmányainak fokoza­tos revíziója, az „önálló Szlo­vákia" nyugati orientációja, majd Szlovákiának a Nyugat által konstruált közép-európai föderációba való bekapcsolása követett volna. Taktikájuk sa­játossága a vallási érzés tartó­sításában, az internacionaliz­mus értékeinek feladásában, a cseh- és szovjeteilenesség élez­getésében és általában a mar­xizmus—leninizmus kétségbevo­násában jutott kifejezésre. Ezek az erők igazi céljaik kendőzésére kezdetben támo­gatták a föderáció követelmé­nyét, azonban a föderációnak olyan értelmezését akarták el­fogadtatni, amely hátrányos lett volna a szlovák nemzet számára és gyengítette volna internacionalista kapcsolatain­kat gazdasági, politikai és ka­tonai tekintetben is, ezért kö­vetelte az önálló szlovák nem­zetgazdaságot, az önálló nem­zetvédelmi minisztériumot, a szlovák hadsereget stb. A nem­zeti eszmét mindenek fölé he­lyezték: a párt, a szocialista állam és a szlovák nép érdekei, gazdasági igényei fölé. Támad­ták az SZLKP-t, hangoztatva, hogy paradox helyzet az, ha egy nemzett pártnak a jelszava az internacionalizmus. Kétség­be vonták Szlovákia szocialista iparosításának eredményeit, a cseh munkásosztály és a Szov­jetunió segítségét. Alfonz Rosa tanulmányában kitér a Tudák antikommunizmus kialakulása egyes szakaszainak elemzésére. A fudákok 1968 ja­nuárja utáni taktikájáról meg­írja,. hogy a ľudák elemek 1968 januárja után a többi szo­cialistaellenes erővel együtt lendültek támadásba, és még az egészséges marxista—leninista erőknek az előző időszak hibái­nak felszámolására irányuló tö­rekvését is kihasználták céljaik elérésére. Szövetségre léptek a jobboldallal, hogy így még könnyebben a politikai porondra léphessenek s bejuthassanak a különféle társadalmi intézmé­nyekbe, hogy azokon keresztül is fokozhassák befolyásukat. Kihasználták a tömegtájékozta­tási eszközöket, a kulturális és vallási szervezeteket, a külön­féle gyűléseket és összejövete­leket. élesztgették a régi bur­zsoá és katolikus hagyományo­kat, a vallási érzést, szitották a cseh- és szovjetellenességet. A Iudákság maradványai an­tikommunista céljaik elérésére vissza akartak élni a Matica slovenská nemzeti kulturális in­tézménnyel is. Számoltak azzal, hogy ezt a mély kulturális és nemzeti hagyományokkal rendelkező intézményt ültalá­nos tisztelet övezi s jelentős befolyása van a szlovák nem­zetre. Amikor 1968 januárja után a Matica felújította tevé­kenységét, vezető szerveibe és egyes létesítményeibe különfé­le fudák és a neotomizmus, valamint az egzisztencializmus talaján álló klerikális elemek férkőztek. Ezek, ideológiai és politikai befolyással voltak a Matica slovenskára, arra töre­kedve, hogy ebből a szervezet­ből intézményes bázist teremt­senek egy, az SZLKP-vel szem­ben álló ellenzéki politikai párt számára. Azok az erők vol­tak ezek, amelyek egykor uraU mon voltak Szlovákiában, 1968-ban elérkezettnek látták az időt, hogy ismét megkapa­rintsák a hatalmat. Céljuk ér­dekében visszaéltek a Matica slovenská klubjainak és alap­szervezeteinek megalapításával, ezeket sok helyen hatalmukba kerítették és a közvélemény be­folyásolási szócsövévé változ­tatták őket. Nyíltan hirdették, hogy a Matica kluboknak és szervezeteknek ellenzékét kell képezniük a politikai és ál­lamigazgatással szemben. Vég­ső céljuk az volt, hogy az SZLKP-tól elragadják a hatal­mat. Azonban ezek a kísérletek a Matica slovenská becsületes tagjaínak ellenállásába ütköz­tek. Az antikommunista erők Dél­Szlovákiában szitották a régi magyar nacionalizmust is, bom­lasztották a szlovák és magyar lakosság internacionalista együttműködését. Kihasználták a CSEMADOK magyar kulturális és nemzeti szervezet tevékeny­ségének fellendítését és befo­lyását. Art* törekedtek, hogy a CSEMADOK szocialistaellenes célokat megvalósító politikai eszköz legyen. Ezzel a szerve­zettel is sok esetben visszaél­tek — s így keletkeztek a nemzeti szenvedélyek, az inci­densek és erőszakos cselekmé­nyek. A fudák nacionalista tenden­ciák felélesztése 1968-ban több tömeggyűlésen ís megnyilvá­nult. A tanulmány szerzője pél­dául említi a bradlói Štefánik emlékgyűlést, amelyen cseh- és szovjetellenes jelszavakkal el­látott transzparenseket is lehe­tett látni. Az igazság az, hogy Štefánik antikommunista orientációját nem lehet a történelemből ki­radírozni — írja dr. Rosa — sem pedig azt, hogy mint mi­niszter 1918-ban Szibériába lá­togatott és ott átszervezte a csehszlovák hadsereget, a kato­naságot a szovjet állam elleni harcra buzdította és ugyanak­kor a demokratikus gondolko­dású katonákat elnyomatta. A szerző az alábbiakban ösz­szegezi az antikommunizmus szlovákiai sajátos megnyilvánu­lásairól írt tanulmányát: » A fudákság, a politikai kato­licizmus és a Löbl-féle elitszo­cializmus antikommunista ideo­lógiai aknamukájának hatását a Dubček-vezetés opportunista része tette lehetővé. Bebizonyo­sodott, hogy a legyőzött ki­zsákmányoló osztályok marad­ványait és rszmei hagyatékát a nemzetközi antikommunizmus kihasználta a szlovák nép el­len. A régi ideológiák elleni ál­landó harc ma is időszerű fel­adatunk — olvassuk a Nová myslben. Meg kell magyarázni mindenkinek: annak ellenére, hogy az elmúlt húsz év alatt nem volt föderáció, a szlovák nép nagy változásokat hajtott végre és nagy eredményeket ért el. A mi feladatunk a testvéri internacionalista kapcsolatok szilárdítása és a csehszlovák szocialista hazafiság erősítése. A jelenlegi antikommunizmus taktikájának változása, az ideo­lógiai fellazításra való törekvés, a szlovák emigráns központok tevékenységének fellendülése, a korszerű"M fett eeyházi ideo­lógia új módszerekkel való ter­jesztése is azt bizonyítja, hogy Szlovákiában az antikómmuniz­mus megnyilvánulásai .elleni harc továbbra is sajátos fela­dat. A Nová mysl októberi számá­ban a többi közt olvashatunk a szocializmus úgynevezett plu­ralista koncepciójának kritiká­járól, a tőkés országok válasz­tási rendszereiről, az európai biztonság és együttműködés kérdéseiről és Z. Bfezinský kül­politikai prognózisairól. (smf

Next

/
Thumbnails
Contents