Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1971-11-28 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó

A

z iskolaügy területén rendkívül kézzelfoghatóan lehet bizonyítani, hogy a „lopakodó ellenforradalom" hazánkban fokozatosan, gyakran szinte észrevétlenül kétségbevonta a kommunista nevelés elveit és eszmei vértezetét, aláásta az ifjúság és a dolgozók szocialista nevelésének rendszerét. A kollektív szellemre, érzésre és cselekvésre való nevelés a kommunista nevelés alapvető igénye és feladata, mert ez a szocialista társadalom lényegéből, tehát a termelés társadalmi jellegéből adódik, amely a társadalmi tulajdonban levő termelőerőkön alapul. A kommunista nevelés éppen e kollektivista szemléletével különbözik legalapvetőbben a burzsoá neveléstől, amely — bár szintén közösségekre hat — lényegében mindig individualista jelleget ölt, hiszen önzésre, a kíméletlen konkurrencia körülményei között nevel az életre. Éppen ezért a szocialista pedagógia — s ennek legjelentősebb képviselői, Makarenko, Krupszkája és sokan mások — a kollektív szellemű nevelésnek megkülönböztetett figyelmet szenteltek. Emlékszünk még arra, amikor 1968 előtt és 1968 januárja után a szocialista nevelés eme alapvető elvét teljesen kendőzetlenül deformálták és tulajdonképpen felszámolták. A jobboldali és más szocialistaellenes erőknek sikerült fokozatosan felbomlasztani az egységes ifjúsági szervezetet és gyakorlatilag elfojtani a pionírszervezet munkáját is. Az iskolákon megszűnt a tanulók mindenfajta önigazgatása is. A kollektív szellem becsmérlését és kétségbevonását nemcsak az iskolákban és az ifjúság iskolán kívüli nevelésében lehetett észlelni, hanem társadalmi méretben is. Feltehetjük a kérdést: hogyan fajulhattak idáig a dolgok? Dolgozó népünk 1948-as februári győzelme, s a szocializmus építésének kezdeti sikerei után hazánkban is bekövetkezett a politikai hatalom konszolidációja. A forradalmi mozgalom problémája nem az egyetlen kizárólagos országos gond volt. A nemzetközi és a hazai kommunista mozgalomban tárgyilagos kritikák és önkritikák révén sikerült leleplezni a személyi kultusz deformációit. Ez sok ember fejében eszmei és politikai megrázkódtatásokhoz vezetett, többen súlyos erkölcsi válságba kerültek. Az embereket olyan kérdések kezdték foglalkoztatni, mint az ember személyisége, szabadsága, felelőssége egyes nagy horderejű tetteknél, továbbá a lelkiismeret és a fegyelem konfliktusa, valamint a társadalmi mozgalmak és az egyén kapcsolata stb. Ezeket a körülményeket használták ki a külső szocialistaellenes erők és a mi ingatag álmarxistáink segítségével marxistaellenes világnézeti koncepciókat és eszméket csempésztek szocialista Ideológiai rendszerünkbe. Megítélésünk szerint a szocialista nevelés elveit és az emberek tudatát leginkább az egzisztencionalista filozófia bolygatta meg. A filozófiai irányzat kiindulópontja az ember szubjektivitásának elve, tehát az emberi realitás azon része, amelyre napjainkban a társadalmi kapcsolatok mechanizmusa, a korszerű műszaki előrehaladás és A kollektív szellem a kommunista nevelés alapvető vonäsa frta RUDOLF PRAVDÍK docens, a tudományok kandidátusa az ipari civilizáció a legnagyobb hatással van. Az egzisztencionalisták nem tagadják az ember természeti és társadalmi függőségét, de túlzottan hangsúlyozzák e kapcsolatok sajátosságát, különlegességét és eredetiségét. A természeti és a társadalmi függőség lebecsülése lehetetlenné teszi az egzisztencionalisták számára, hogy tárgyilagosan elemezzék az ember szubjektumát, s ez végső soron gátolja a valóban reális, helyes magyarázatot. Az egzisztencionalista filozófia hatása nemcsak a filozófiai élet szakaszán, de jóval szélesebb területen, elsősorban a tudományos és. kulturális élet, de különösen a művészet terén mutatkozott meg. Az egzisztencionalizmus jelentős mértékben hozzájárult marxista ideológiai rendszerünk részleges felbomlásához. Sikerült azt is keresztül vinni, hogy az egzisztencionalista elvek képezzék az emberrel foglalkozó tudományág alapját, s ugyanígy minden elemzését is. Az egyik végletből — amikor az egyén és az ember személyiségének problémáival keveset foglalkoztak — a másik végletbe csaptak át, mindent elemeztek, s minden jelenséget az ember személyiségének, korlátlan szabadságának, önmegvalósításának szempontjából ítéltek meg. A történelmi materializmus, az osztályharc, az osztályviszonyok problémái, az egyén társadalmi függőségének kérdései természetesen a háttérbe szorultak, elvesztették értéküket és jelentőségüket. Az egzisztencionalista irányzat a pedagógiában is érezte hatását, ezt példák egész sorával lehet igazolni. Szlovákiában is — habár önálló könyv, vagy rendszeres elméleti tanulmány nem látott napvilágot — több szerzőt kerített befolyása alá. A gyakorlatban a tanítókat sem kerülte el, s így atapiaiban érintette szocialista nevelési rendszerünket. Egyre több hang követelte az egységes iskola elvinek eltörlését, ugyanígy a nevelés politikai voltának felszámolását, mindenfajta ideológia egyenjogúsítását, melyekből minden tanító és tanuló szabadon azt választhatja, ami neki tetszik. A pedagógiai elmélet terén az utóbbi években szinte kizárólagosan csak olyan kérdésekre irányult a figyelem, mint a differenciáció, a gyermek egyéni fejlődését befolyásoló lehetőségek javítása, a tehetségek kérdése, ami bizonyos rendszerben nem hiba, de annak" mondható akkor, ha a kollektív nevelés kérdései ugyanakkor háttérbe szorulnak. Nem vitás, hogy a közeljövőben részletesen fel kell mérnünk és elemeznünk a szubjektivista filozófiai gondolatok közvetlen hatását pedagógiai elméletünkre és gyakorlatunkra, úgy hisszük azonban, hogy ennél jóval nagyobb volt a közvetett befolyás, elsősorban a tömegtájékoztatási eszközök és a művészeti alkotások „jóvoltából". Az egzisztencionalista nézetek, gondolatok, elképzelések különösen a fiatalok körében terjedtek, főleg az irodalom, a film, a színház, a rádió és a televízió révén. Emellett nemcsak importáltuk az ilyen irodalmat, hanem a mi irodalmunk is az egzisztencionalista nézetek hordozójává és terjesztőjévé vált. A kollektivizmus elvét a nevelésben nem lehet csupán a pedagógia szűk látókörén keresztül értékelni. A szocializmus és a kommunizmus építése során ugyanis nemcsak a termelőerők közös tulajdonba vonásáról és a szocializmus anyagi alapjának megteremtéséről van szó. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberek nevelését, az ember szocialista tulajdonságainak fejlesztését, melyek sokszor homlokegyenest ellenkeznek az előző társadalmi. rendszerek emberének tulajdonságaival. Hiszen a világnézeti, politikai, erkölcsi és esztétikai értékek és kritériumok rendszere — amelyekre a letűnt rendszerek emberei életük értelmét, politikai nézetüket és munkájukat, etikai viszonyaikat, szokásaikat, hagyományaikat építették — a magántulajdon elvén, s az ebből adódó társadalmi különbségeken alapult. A szocializmust és a kommunizmust csak akkor építhetjük fel, ha végérvényesen felszámoljuk a régi eszméket, erkölcsöket, nézeteket, szokásokat és hagyományokat, melyek a magántulajdon elvének taIájából nőttek ki. Éppen a kollektív szellem, érzés és tett (ide soroljuk a kollektív szellemmel motivált viszonyt a munkához és a köztulajdonhoz) az a tulajdonság, amely a szocialista embert megkülönbözteti a magántulajdon korszakának emberétől. A kollektív szellem elvének lebecsülését egész társadalmunkban és főleg az ifjú korosztály nevelésében sürgősen meg kell- szüntetni. E téren is fontos feladat hárul különösen a pedagógusokra, nekik kell fokozott figyelmet szentelni az egyre jobban aktivizálódó ifjúsági és pionírszervezet tevékenységének. Beszélgetés dr. Pavel Buncák költővel Lapunk hasábjain rendszeresen foglalkozunk a szlovák és a cseh kulturális élet időszerű eseményeivel. Ezúttal dr. Pavol Bunčák költőt, a bratislavai Komenský Egyetem Bölcsészkara szlovák irodalmi tanszékének adjunktusát kértük meg, tájékoztassa olvasóinkat a szlovák irodalom Időszerű kérdéseiről. • A választásokat előkészítő időszak többek között a különböző értékelések, jelmérések jegyében telt el. Véleményünk szerint ilyen értékelés a kortárs szlovák irodalomban is elvégezhető. Kérem, röviden jogiálja össze a szlovák irodalom fejlődését, az elmúlt évek ilyen jellegű pozitív és negatív vonásait. — A szlovák irodalmat a múltban többek között az jellemezte, hogy nem egyedül elégítette ki az érdeklődők és az igényes olvasók kulturális szükségleteit. A szlovák írók alkotásai mellett cseh, magyar, német és más műveket is olvastak Szlovákiában, jórészt eredetiben. A szlovák műfordítás tulajdonképpen csak a harmincas-negyvenes években kezdett fejlődni, viszont a kibontakozás olyan erőteljes volt, hogy ma szlovák nyelven annyi fordítás jelenik meg, hogy egy olvasó, sőt még kritikus, vagy irodalmár sem tudja áttekinteni, nem is beszélve az elolvasásról. — Egy, két, vagy több év távlatából értékelni az irodalmat és azt hangoztatni, hogy irodalmunk állandóan fejlődik, vagy fordítva, stagnál, véleményem szerint helytelen lenne. Ugyanis még a legviharosabb fejlődés időszakában sem született például évente egy-egy kiváló alkotás, sőt még az átlagosnál jobb sem. Tudjuk, hogy kiadóink, melyek részben a nyomdaipartól is függnek, többnyire meghatározott irányszámokat teljesítenek. Ilyen értelemben tevékenységük kielégítő. Más a helyzet viszont, ha a könyvek művészi értékeiről beszélünk. Annyi bizonyos, hogy tehetségesek, figyelemre méltó alkotásokat nem lehet tervezni, úgy mint egy épületet, gyárat, vagy más létesítményt. A művészetben nem elegendő csupán a szorgalom és az akarat, habár ezek a tulajdonságok pótolhatatlanok. • Véleményem szerint a szlovák irodalmi életből hiányzik a jó értelemben vett mozgalmasság, eseménygazdagság. Kíváncsi vagyok az ön véleményére. — Egyetértek. Az utóbbi kéthárom évben valóban kevés a jó értelemben vett esemény. Ugyan mozgalmasságból nem volt hiány, csakhogy ezeknek nem kívánatos jellegük volt és nem volt közük az igazi irodalomhoz. Ezeket az eseményeket nem valamelyik értékes irodalmi alkotás szülte, hanem az a feszültség, ami az irodalom képviselői és irányítói között létrejött. A sajnálatos események az írószövetséget sem kerülték el. Az egészséges társadalmi kibontakozás azonban e téren is éreztette jótékony hatását és remélhetőleg szlovák irodalmi életünk is minden tekintetben konszolidálódik. • Véleménye szerint mit kell tenni, hogy a szlovák irodalmi élet sodrása visszatérjen a normális mederbe? — Erről napokig lehetne beszélni. Tény, hogy az írók egy része 1968 előtt és után a szó szoros értelmében bedőlt a valamiféle abszolút szabadságot hirdető külföldi és hazai propagadának. Olyan hamis Illúziókat tápláltak, melyek ellenkeztek meggyőződésükkel és szocialista társadalmi rendszerünk alapvető elveivel. Megítélésem szerint nem hittek művészeti elveinkben, kifejezésmódjainkban és eszközeinkben, valamiféle megváltók és mártírok szerepében tetszelegtek. Nem árt megjegyezni, hogy a téves nézeteknek túlnyomórészt nem művészi formában — tehát nem versben, regényben, novellában, vagy akár drámában — hanem propaganda jellegű cikkekben adtak hangot. Ezek a megnyilatkozások érthetetlenséget és zűrzavart keltettek az írók soraiban is, hiszen olyan emberektől származtak, aki előzőleg fenntartás nélkül kommunistáknak vallották magukat. Az okokat sokáig lehetne sorolni, de végső soron — szerintem — tudatosítani kell, hogy az író erkölcsi konfliktusa nem rövid lejáratú, a kikristályosodás hosszabb időt igényel, s ezért e téren türelemre és megértésre van szükség. Ürömmel állapítom meg, hogy pártvezetésünk íróink között ilyen politikát folytat. • Ön egyike azoknak, akiknek nézeteit az elmúlt évek hullámverései nem ingatták meg. Ezért várjuk érdeklődéssel feleletét arra a kérdésünkre, hogy milyen a társadalmunk és az író kapcsolata, szélesebb összefüggésben a politika és a művészet viszonya? — A művészet és a politika viszonya nemcsak dialektikus, hanem dinamikus is. Ismerünk olyan időszakot, amikor ez a viszony harmonikus volt, sőt a két sík bizonyos ideig szinte egybeolvadt. Természetesen jöhetnek olyan idők is, amikor néhány ember miatt a feszültség már szinte antagonisztikus jelleget ölt, s az egyik vagy a másik fél úgy érzi, hogy indokolatlanul avatkoznak bele hatáskörébe. Az író és a társadalom kapcsolata még bonyolultabb. Valamikor azt olvastam, hogy I. Miklós cár volt Puskin első cenzora. Ha ez igaz, akkor Puskin helyzete nem volt irigylésre méltó. Különben megrázkódtatásokkal teli élete' ugyanezt igazolja. Szocialista társadalmi rendszerünkben az említett viszony helyes elveken alapul. Időszerű feladat az elveket rugalmasan és megfelelően a mindennapok gyakorlatává tenni. • A testvéri szocialista országok irodalmának kapcsolata állandóan időszerű, fontos kérdés. A mi szempontunkból milyen jelenleg ez a viszony? — Ezek a kapcsolatok nemcsak időszerűek, hanem szükségesek is. Testvéri irodalmaink között meglévő kapcsolatokat röviden úgy jellemezhetem, hogy Ismét szívélyesek, sokrétűek és őszinték. A baráti országok Irodalma leginkább á közlekedő edényekhez hasonlítható. Jórészt azonos körülmények és feltételek mellett, azonos művészetpolitikai és művészeti célokat, feladatokat oldanak meg. így a magyar, lengyel, vagy más nemzetiségű írók alkotása, tapasztalata sokatmondó lehet számunkra is és ugyanez fordítva is érvényes. Az irodalom és a művészet mindig közelebb hozza a nemzeteket. Ma is időszerű, hogy egyre jobban, elmélyültebben ismerjük meg egymást, becsüljük meg és tiszteljük testvéri nemzeteink szellemi értékét. • Befejezésül hadd érdeklődjünk az ön mostani irodalmi tevékenységéről. — Egyetemi elfoglaltságom, sajnos, kevés időt enged az olvasásra és a kikapcsolódásra, nem is beszélve az írásról. Különösebb tervekről ezért nem is beszélek, hiszen kl tudja megvalósulnak-e. Így csupán anynyit mondhatok, hogy ezekben a napokban jelenik meg a Tatran Könyvkiadó gondozásában egy vékony könyvecske, amely legújabb verseimet tartalmazza. SZILVA SS Y JÓZSEF