Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1971-11-25 / 279. szám, csütörtök

EB, CSEHSZLOVÁKIA NÉLKÜL ég S? ROMÁNIA—WALES 2:0 (1:0) Bukarestben, mintegy 50 000 játékvezetésével bonyolították döntő fontosságú mérkőzést a A hazai együttes egy poszt ki­vételével ugyanabban a felállítás­ban játszott, mint nemrégiben Csehszlovákia ellen. Mindössze az történt, hogy az edző Niculescu, Anca helyett Dumitrut szerepel­tette. A találkozó tapogatózó játékkal kezdődött. A hazai csapat a 8. percben szöglethez jutott, és a felfutó Lupescu fejese a későn eszmélő walesi kapus, Millington hálójában kötött ki. Továbbra ls a román csapat irányította a játé­kot és hamarosan akár 3:0 arány­ban is vezethetett volna. A 25. percben Nunweiler fejese a felső lécről az időközben kifutott, kétségbeesett kapus kezébe pat­tant vissza, majd két perc múlva Iordanescu közelről szintén óriá­si helyzetben Millington kezébe felelte a labdát. Szünet után ismét gólszerzési alkalom kínálkozott, ezúttal Demb­rószky előtt, de kihasználatlan maradt. Nyomban utána Iordanes­cu fejelt a kapu fölé nagy hely­zetben, majd a Dobrin 5 méterről lövésével a jobb oldali léc tövét találta el. A nagy román fölény ellenére az l:0-ás előny még nem látszott teljesen elégségesnek. A kedélyeket a 75. percben Lu­cescn nyugtatta meg, aki Iorda­nescu nagyszerű átadása után to­vábbította a labdát a walesi há­lóba. Most már valóban késő volt minden walesi kezdeményezés, s ráadásul az egyetlen kínálkozó helyzetet sem tudták a vendégek kihasználni: a 78. percben S. Da­vies közelről bombalövéssel a fel­ső lecet találta el. néző jelenlétében, a belga Belcourt le a csoportelsőség szempontjából román és a walesi csapat között. A román csapat jól felkészült erre a találkozóra, és helyzetek sorozatát dolgozta ki, de azoknak csak kis hányadát értékesítette góllá. Még így is meglátszott, hogy ellenfelénél jóval képzet­tebb. Érdekes módon az angol­szász csapatokra jellemző táma­dásvezetést választotta, általában magas labdákat ívelt a kapu elé, s ezek meglepetésre sokszor okoz­tak zavart a walesi védelemben. Ezen a találkozón ekkora erőbe­dobás is elég volt a győzelem megszerzéséhez, ami egyúttal a csoportelsőséget biztosította Ro­mánia csapata számára. A román labdarúgás ismét lec­két adott a csehszlováknak. A me­xikói világbajnokságon is ugyan­abban a csoportban játszott ez a két válogatott, s a románok a brazilok és az angolok mögött vé­gezve megelőzték együttesünket, most pedig ebben az Európa-baj­noki selejtezd csoportban megér­demelten végeztek az első helyen. Ezen a tényen még az sem vál­toztat, hogy a csehszlovák csa­pat lemaradását a VB után a szakvezetés is segített előidézni. Most már valóban nem marad más hátra, mint alapos munkával felkészülni az 1974-es VB selejte­zőire, ami szintén nem lesz köny­nyú feladat... Az EB I. selejtező csoportjának végleges táblázata: 1.Jftománia 6 4 11 11:2 9 2. Csehszlovákia 6 4 11 11:4 9 3. Wales 12 13 5:6 5 4. Finnország 6 B 1 5 1:16 1 A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA • A szovjet ligaválogatott lejátszotta első tengerentúli portyamérkőzését. Braziliában az Esporte együttesével 1:1 ará­nyú döntetlenre játszott. • Maratoni hosszúságúra nyúlt az angol labdarúgó kupa selejtezőjének negyedik fordu­lójában az Alwechurch — Ox­ford City találkozó. A két együt­tes ötszöri mérkőzésén sem le­hetett megállapítani melyik a győztes. Végre a hatodik ösz­szecsapáson az Alwechurch 1:0­ra győzött. A továbbjutás tehát, — a hosszabbításokkal együtt, — 11 őrás játékidő után dőlt el, ami valószínűleg a maga nemé­ben világcsúcsnak számít. • A West Ham United csapa­ta egy európai válogatottal ját­szott érdekes mérkőzést, amely l:l-es félidő után 4:4 arányú döntetlent hozott. A találkozó tiszta bevételének jelentős ré­szét a West Ham United játé­kosa Geoff Hurst kapta. A ven­déglátók góljait Robson (2), Hurst és Best lőtték, az európai válogatott részéről Marsh (2), McDougall és Greaves volt ered­ményes. A találkozóra 30 000 néző volt kíváncsi. Az „úgyne­vezett" európai válogatott a kö­vetkező felállításban szerepelt: Jackson (angol) — Gemmel (skót), Mackay (skót), Schultz (nyugatnémet), Spiegler (izrae­li), Johnstone (skót), Eusebio (portugál), Seeler (nyugatné­met), Marsh (angol), McDougall (skót), Greaves (angol). A kézilabdázók olimpiai előkészületei A csehszlovák férfi kézilabdázók számára is nagyon fontos felkészülési szakasz következik december 13 és 18 között, ami­koris az NDK-ban nemzetközi tornát bonyolítanak le. A cseh­szlovák válogatott december 13-án, hétfőn Schwerinben 19 órai kezdettel Jugoszláviával mérkőzik. Ugyanott 20,30 úrától az NDK első csapata Magyarországgal játszik. Egyidejűleg Wis­marban az NDK II.—Dánia mérkőzést rendezik meg. December 14-én, kedden Schwerinben a Magyarország — Jugoszlávia és a Csehszlovákia —Dánia, Wismarban pedig az NDK első és második csapatá­nak erőpróbája lesz soron. De­cember 15-én, szerdán Rostock­ban az NDK I.—Csehszlovákia és a Jugoszlávia—Dánia mérkő­SPQRTHIRADD • Pénteken Potsdamban kerül tor az NDK és Lengyelország legjobb ökölvívóinak találkozójá­ra. Ezúttal tizenharmadszor mér­kőznek egymással. Eddig a len­gyelek voltak eredményesebbek, akik 9 alkalommal győztek, míg az NDK csupán egyszer nyert, 3 erőpróba döntetlenül végződött. • Ramsey, az angol labdarúgó­válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a IS játékost, akik közül a december 1-én Athénben sorra kerülő Görögország—Anglia EB selejtező-mérkőzés vendégcsapata kerül ki. A keretben 5 olyan já­tékost találunk, akik 1966-ban az angol csapatot a világbajnoki címhez segítették: Banks, Moore, Peters, Ball és Hurst. Egyetlen második ligás játékos is akad a keretben, mégpedig Marsh, a Quens Park Rangers labdarúgója. t Moszkvában a Szovjetunió és Csehszlovákia hadsereg cselgáncs csapatai mérkőztek egymással. Eredmények: Szovjetunió A—Cseh­szlovákia A 2:3, Szovjetunió B— Csehszlovákia B 4:1, Szovjetunió A—Csehszlovákia B 5:0, Szovjet­unió B—Csehszlovákia A 2:2. >J t. A JIHLAVA hengerelt és a PARDUBICE Az I. jégkorong-liga 22. fordulója nagyon érdekesnek bizo­nyult. A vezető Dukla Jihlava vendége a sokszoros bajnok ZKL, a sokszor kiszámíthatatlan Pardubicéé pedig a nagyon igyekvő SONP volt. Mindkét helyen a hazaiak azonos, 8:2 ará­nyú vereséget mértek a nagynak vélt ellenfélre, míg a Slo­van Litvínovban mentette meg az egyik pontot. Mivel a VSŽ együttese Budéjovicén ismét a vereséggel volt kénytelen meg­ismerkedni, továbbra is az utolsó helyen várja a következő fordulót zést játsszák, míg Neubranden­burgban az NDK II.—Magyaror­szág erőpróbára kerül sor. Csü­törtökön, december 16-án sza­badnap lesz. Pénteken, decem­ber 17-én Schwerinben Cseh­szlovákia Magyarországgal, az NDK I. csapata Dániával, ugyan­akkor Wismarban Jugoszlávia az NDK második együttesével mérkőzik. December 18-án, szombaton Schwerinben a Cseh­szlovákia—NDK II., a Magyar­ország—Dánia és az NDK I.— Jugoszlávia mérkőzésekkel fe­jezik be a nagyon rangos nem­zetközi tornát. A sportfogadás hírei A Športka 47. játékhete nye­reményeinek elosztása: I. húzás: 1. díj: nincs nyertes, II. díj: 79 nyertes, á 18 855 korona, III. díj: 5496 nyertes, á 300 korona, IV. díj: 89 688 nyertes, á 40 korona. A második húzás nyeremé­nyei: I. díj: nincs nyertes. II. díj: 65 nyertes, á 17 045 korona, III. díj: 3861 nyertes, á 420 ko­rona, IV. díj: 69 269 nyertes á 40 korona. A SAZKA 47. játékhetének nyereményei: I. díj: 3 nyertes, á 22 875 ko­rona, II. díj: 79 nyertes, á 1310 korona, III. díj: 949 nyertes, á 180 korona. D. JIHLAVA—ZKL BRNO 8:2 (2:1, 2:0, 4:1) Gólütők: M. Novák és Kla­páč (2—2), a Holík fivérek, J. Novák és Hrbatý (1—1), illetve Mráz és Stehlík. A bajnokcsapatban hosszabb szünet után helyet kapott Su­chý is. A kezdeti tapogatózó játék után a hazai csapat az utolsó harmadban szinte néző szerepre kárhoztatta hajdani nagy ellenfelét. PARDUBICE—KLADNO 8:2 (1:0, 5:0, 2:2) Gólütők: Hanka és Martinec (2—2), Dočkal, Provazník, Pa­leček, Vohralík (1—1), illetve Pospíšil és Novák. A második harmadban a ha­zaiaknak szinte minden sike­rült. Ezzel magyarázható a kü­lönben megérdemelt Tesla győ­zelem ilyen aránya. LITVlNOV— SLOVAN 3:3 (1:0, 1:0, 1:3) Gólütők: Beránek, Hlinka és Zelenka, illetve Kordiák, Tajc­nár és Šťastný. Amikor az 54. percben Zelen­ka lövését Dzurilla elnézte, s a hazaiak 3:2-es vezetésre tettek szert, szinte mindenki tényként könyvelte el a SlovSn veresé­gét. Starší dr. edző 45 másod­perccel a befejezés előtt lehív­ta kapusát a jégről, s az elke­seredett hajrá az egyik pont megmentését jelentette. GOTTWALDOV— SPARTA 4:5 (1:3, 2:2, 1:0) Gólütők: Dolák, Králik, Prik­ryl, Mariik,. illetve Sima (2), Nykl, Kasiák, Kochta. A Sparta ezúttal kihasználta a vendéglátók minden hibáját és a 24. percben már 5:1 arány­ban vezetett. Azután a gottwal­doviak már csak a támadások­kal törődtek, de az eredményt csak szorossá tudták tenni. BUDÉJOVICE— VSŽ KOŠICE 4:2 (0:1, 2:1, 2:0) Gólütők: Marík (3) és Edel­mann, illetve Metelka és Hegyi. Holeček volt a mezőny leg­jobbja. Edzője közvetlenül a be­fejezés előtt, a hazaiak 3:2-es vezetésénél lehívta a jégről, s akkor kapták a vendégek a 4. gólt... A táblázat állása: 1. Jihlava 22 14 2 6 93:57 30 2. Slovan 22 11 5 6 81:51 27 3. Kladna 22 11 3 8 64:60 25 4. Pardubice 2210 3 9 78:68 23 5. Litvínov 22 10 2 10 86:88 22 8. ZKL Brno 22 9 3 10 54:62 21 7. Budéjovice 22 10 111 69:83 21 8. Sparta 22 8 3 11 55:78 19 9. Gottwald. 22 6 4 12 61:72 16 10. VSŽ Košice 22 7 2 13 52:74 16 Az I. jégkorong-liga 23. for­dulójára szombaton a követke­ző párosításban kerül sor: Slo­van—Pardubice, Brno—Litvínov, Sparta—Jihlava, Košice—Gott­waldov, Kladno—Č. Budéjovice. Halmstadi rajt, vereséggel Göteborg városa fennállásá­nak 350. évfordulója alkalmá­ból, valamint a Svéd Kézilabda Szövetség 50. születésnapjának tiszteletére nemzetközi férfi kézilabda tornát rendeznek Halmstad városában. Ennek el­ső mérkőzésén Csehszlovákia együttese 19:13 (10:6) arányú vereséget szenvedett Romániá­Egy nyertes 17-es szelvényünk eredmé­nyeit (Slovan— Prešov 4:2 és Bp. Honvéd—Csepel 3:0) csu­pán egy olvasónk találta telibe, s így őt illeti az egész nyere­mény: HUDEC RÓBERT, Malý Kiar 117, Levice-i j. tői. A győztes csapat góljait Gruia (6), Kicsid (4), Birtalan (4), Dan Martin (2), Gatu (2), és Voinea (1) dobták. Csehszlo­vák részről Lafko (4), Konečný (4), Beneš (2), Bröna, Kavan és Klimčik (1—1) volt eredmé­nyes. Nagyon sportszerű talál­kozó volt, mindössze két játé­kost állítottak ki. A torna to­vábbi eredményei: Norvégia — NDK 12:12, és Jugoszlávia — Szovjetunió 15:11. A torna következő műsora: Norvégia — Jugoszlávia, Svéd­ország — Csehszlovákia, Romá­nia — Spanyolország és NDK — Szovjetunió. Európa-liga időpontok A csehszlovák asztalitenisz, válogatott megkapta magyar és francia ellenfelétől a tervezett találkozók időpontjának jóvá­hagyását. A Csehszlovákia—Ma. gyarország Európa-liga mérkő­zésre január 27-én, csütörtökön kerül sor Prágában, míg a Cseh­szlovákia—Franciaország talál­kozó ugyanott, február 2-án, szerdai napon lesz. A magyar és a francia asz­taliteniszezők részt vesznek Csehszlovákia nemzetközi baj­nokságán, amelyet Ceské Budé­jovicén, 1972. január 30 és feb­ruár 1 között bonyolítanak le. Érdekes jóslat -J iO o U, N CB a G. A Bostonban tanuló húszéves nyugatnémet világcsúcstartó Hans Fassnacht a következőket jelentette ki: „Münchenben az Egyesült Államok úszói aratják a legtöbb győzelmet". Saját ma­gáról az a véleménye, hogy a 400 m-es gyorson és a 200 m-es pillangóúszásban éremesélyes. Ehhez még hozzátette: „Egyet­len világcsúcstartó sem lehet biztos abban, hogy tudásából olimpiai éremre is futja". Önmagáról még azt mondta el, hogy heti munkája 25 órai tanulás és 30 órai edzés. Azt is megjegyezte, hogy az NSZK­ban is kapnak hasonló megter­helést a legjobb úszók. Ott azonban hiányzik az olyan ké­pességű edző, mint amit ma az Egyesült Államok úszősportja számára a 37 éves Lon Gamb­rill jelent. ' Gambrill egyébként hamaro­san átveszi a 66 főből álló ame. rikai olimpiai úszókeret edzé­seinek vezetését. Újabb kegyvesztett edző A Zbrojovka Brno I. ligás lab­darúgó csapatának házatáján nem elégedettek az őszi sze­repléssel. Ennek már az ered­ménye is megmutatkozott. A ve­zetőség keddi ülésén határozat született, amelynek értelmében Zdenék Hajský, a csapat edző­jének szerződését, amely 1971. december 31-én lejár, nem hosszabbítják meg. Közben a csapat franciaor­szági portyára készül, ahová 16 játékos utazik. Az együttes ifjű tehetségei közül helyet kap a portyacsapatban Minaíík és Ji­ŕí Hajský, aki az említett edző fia. Hajský, az apa, a jelenlegi edző, a portyán már nem vesz részt. Navara megfigyel A jövő hét szerdáján érdekes válogatott mérkőzés lesz: Hol­landia csapata Skócia együtte­sét fogadja. Erre a találkozóra megfigyelőként a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség képvisele­tében Milan Navara utazik. Uta­zásának kettős célja lesz: meg kell figyelnie a skótok játékát, akik a világbajnoki selejtező csoportmérkőzéseik során vá­logatottunk legnagyobb vetély­társai lesznek, valamint tár­gyalnia kell a Skót Labdarúgó Szövetség vezetőivel, a két vi­lágbajnoki selejtező-mérkőzés időpontjáról. Moszkva sakkozói győztek A szovjet fővárosban befeje­ződött a Moszkva — Budapest sakkcsapatverseny. A negyedik fordulót a hazai csapat 6:4 arányban nyerte (két Játszma függőben maradt), így Moszkva csapata 25:21 arányú vezetés­re szert téve, már megnyerte a vegyestaláikozőt. # Gerhard Kiessling, a nyugat­német jégkorong-válogatott szö­vetségi kapitánya 25 játékosból álló keretet jelölt ki az olimpiai torna előkészületeire. Legtöbbjük, szám szerint 7, a Füssen csapatá­ból való. Négyen vannak Düssel­dorfból, hárman Landshutból és Bad Töltztből, Augsburgból és a Rlesselseeből, még 2 a Bad Neu­helm tagja. • A Pahtyakor Taskent labda­rúgó-csapata Nairobi városában 1:1 arányú döntetlent ért el a ven­déglátó Kenya csapatával szem­ben. 1. BULGÁRIA—FRANCIAORSZÁG 2. TATABÁNYA—VASAS Beküldte:. Lakhely: , Utca: ( : ) 19.

Next

/
Thumbnails
Contents