Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1971-11-21 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

U J SZO Al SZÁMUNKBAN NÉMETH LÄSZLÔ SZULANYI ISTVANNE FABRÍK ERZSÉBET WOLF JANOS A NEMZETI FRONT JELÖLTJEI BIZALMAT ÉRDEMELNEK Dr. Karol Šiška aka­démikust, „A szo­cialista munka hő se" kitüntetés tu lajdonosát a Nem­zeti Front a Nem zetek Kamarájába javasolja. Válasz­tóinak a bratislavai Vajnorská utcai kultúrházban mu tatkozott be. Töb­bek között hang­súlyozta a vá­lasztók és a képvi­selők szoros együtt­működésének, vala­mint a választősi program követke­zetes teljesítésé­nek szükségét. A szocializmus építésének törvényszerűségei (3. OLDAL) Büszkeségünk lesz az új autógyár (6. OLDAL) A Nemzeti Front jelöltjei bizalmat érdemelnek (7. OLDAL) A néppel a népért (8. OLDAL) Riport a Szovjetunióból {9. OLDAL) Az elmúlt két év alatt sikerült pártunknak olyan politikai lég­kört teremtenie, hogy az elért eredmények alapján ki tudta tűzni a programot, amely aktívan hozzájárul a szocialista társadalom fejlesztéséhez. A CSKP Központi Bizottsága és a Nemzeti Front választási felhívása hangsúlyozza: „Ez a politika fejezi ki a mun­kásosztály, a szövetkezeti parasztság, az értelmiség, nemzeteink és nemzetiségeink érdekeit és szükségleteit." Pártunk soha nem fogott hozzá a választások előkészületeihez csupán szűk pártszempontból, hanem a szocializmus építésének, a széles tömegek szükségleteinek megfelelően mindig igyekezett, és ma is igyekszik megteremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy pártállásra való tekintet nélkül egyesítse hazánk dolgozóit - a kommunistákat, a többi politikai párt tag­jait, a pártonkívülieket - egy reális egység' elmélyítésére. Azzal a céllal szervezzük a választásokat is, hogy az élet minden sza­kaszán tovább mélyüljön a munkásosztály élcsapatának, a kom­munista pártnak vezető szerepe. Ezt a tükörképet mutatják a je­lölőlisták is. A kommunisták mellett ott találjuk a kiváló, köztisz­teletnek örvendő állampolgárokat, a szocializmus bátor, párton­kívüli dolgozóit, a munkásokat, a parasztokat, az értelmiségieket, a nőket és a fiatalokat. A csehek és a szlovákok mellett pedig a magyarokat, az ukránokat, és a többi ntemzetiség képviselőit. Mindennek célja és értelme az, hogy erősítse és szilárdítsa a szo­cialista államnak, mint a proletár diktatúra eszközének szerepét. A szocialista forradalom megfosztotta a burzsoáziát politikai hatalmától, megsemmisítette állami gépezetét, és a proletár dik­tatúrát juttatta uralomra. A hatalmat a munkásoszóly ragadta kezébe, amely a dolgozó nép széles tömegeinek az élén haladt és a forradalom történelmi feladatának megvalósítására vezette őket. Folyamatosan, ahogy erősödik a proletariátus hatalma, szé­lesedik a proletárdiktatúra, amely az osztálytársadalmon belül a demokrácia legmagasabb foka. Ez a demokrácia a népnek, a tár­sadalom túlnyomó többségének szól. így elemezve a proletárdik­tatúra szerepét, bátran állíthatjuk - ezt saját tapasztalataink, valamint az egész szocialista tábor tapasztalatai bizonyítják -, hogy csakis a szocialista forradalom győzelme után, a szocialista álamban és társadalomban teljesedik ki a képviseleti testületek funkciója, demokratikus lényegében kifejezve a néphatalmat. Választási rendszerünknek, mint a szocialista rendszer szer­ves részének, elő kell segítenie a szocializmus tartós értékeinek szilárdulását, a munkásosztálynak és élcsapatának, a kommunista pártnak vezető szerepét, a szocialista államnak mint a proletár­diktatúra eszközének szerepét, a proletár internacionalizmus alapelveinek következetes érvényesítését a külpolitikában, fő­képp a Szovjetunióhoz való viszonyban. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy hazánk állampolgárai felelősségteljesen javasolták és választották ki kép­viselőjelöltjeiket. Igényes és felelősségteljes munkát végeztek. Olyan állampolgárokat jelöltek a képviselői tisztségekre, akiknek elsősorban a szocialista társadalom javára végzett becsületes munkájuk alapján előlegezik a bizalmat, akikről feltételezzük, (Folytatás a 2. oldalon) írta: SZIEGL FERENC, az SZSZK Nemzetiségi Tanácsának titkára Alig egy hét múlva megválasztjuk szocialista államunk új kép­viseleti szerveit. Ezekben a napokban csúcsosodnak ki a válasz­tási előkészületek. Szocialista társadalmunk további fejlődése szempontjából rendkívüli politikai és társadalmi jelentősége van a Csehszlovák Szocialista Köztársaság képviseleti testületeibe ­a Szövetségi Gyűlésbe, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanácsba és a nemzeti bizottságokba - való általános választásoknak. E rendkívüli jelentőség abban rejlik, hogy a választások a CSKP XIV. kongresszusa határozatai értelmében betetőzik társadalmunk politikai konszolidációját. Ugyanakkor az Idei választások, az előbbiekhez hasonlóan, egyúttal kifejezik hazánk dolgozó népének azon törekvését, hogy a kongresszus szellemében tovább növel­jük gazdasági erőnket, fejlesztjük szocialista társadalmunk politi­kai, eszmei és erkölcsi egységét, elmélyítjük a szocialista de­mokráciát, hogy így az ország föderatív elrendezése után tovább szilárduljon a csehek és a szlovákok, valamint a hazánkban élő nemzetiségek testvéri összefogása. Választási rendszerünkben nincs helye a politikai pártok ve­télkedésének és viszálykodásának. Maga a választási törvény, a választások politikai hangulata olyan egészséges légkört terem­tett, amely a lakosság, a dolgozó tömegek rétegei között kölcsö­nös együttműködés keretében biztosítja a választások spontán lefolyását. A képviseleti intézmények, valamint a választások lényegét mindig az határozza meg, hogy milyen osztálynak szolgálnak, mert az osztály határozza meg működésük módozatait, formáit és módszereit, az osztály határozza meg jogi formában maguk­nak a képviseleti intézményeknek a helyzetét, funkcióját és ha­táskörét.

Next

/
Thumbnails
Contents