Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1971-11-16 / 271. szám, kedd
A köztársasági elnök fogadta a bolgár nagykövetet Interszputnyik-egyezményt írtak alá Moszkvában (ČSTK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök tegnap fogadta a prágai várban Anatasz Dimitrovot, a Bolgár Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevelek átadásánál jelen volt Ján Marko külügyminiszter és dr. Járt Pudlák, a köztársasági elnök irodájának vezetője. A nagykövet beszédében méltatta a csehszlovák népnek a szocialista építésben elért sikereit, Bulgária és Csehszlovákia nemzeteinek hagyományos barátságát, melynek további megszilárdításához Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának határozatai is hozzájárulnak. Megemlítette, hogy a két ország közti kapcsolatokat a marxizmus—leninizmus és a szocialista Internacionalizmus alapjaira építik, s e kapcsolatokra jellemző a teljes nézetegység a szocializmus építésének és a nemzetközi kapcsolatoknak valamennyi alapvető kérdésében. A nagykövet kiemelte, mily nagy hatással van a két ország szövetségi kapcsolataira a Varsói Szerződésben és a Kölcsö(ČSTK) — A Banská Bystrica-i Tesla vállalatban tegnap üdvözölték Dalibor Hanest, a Szövetségi Gyűlés elnökét, a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának képviselőjelöltjét. Hanes elvtársat elkísérte Vladimír Pirošík, az SZLKP középszlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának képviselőjelöltje és Ján Kuriatko jnb elnök, az SZNT képviselőjelöltje. A vendégek részt vettek a Tesla üzem dolgozóinak választás előtti nagygyűlésén. Hanes elvtárs beszédében rámutatott a szocializmus fejlesz(Folytatás az 1. oldalról) az 1975. évben a mai 38 százalékról 50 százalékra emelkedik majd. Fejlődést mutatnak fel a műszaki haladással kapcsolatos valamennyi ágazatokban, mint pl. a vegyiparban és a gépiparban. A tudománynak és a technikának természetesen visz. sza kell tükröződnie valamenynyi ágazat fejlődésében. Népgazdaságunk konkrét struktúrájában kulcsszerepet játszik a gépipari programok műszaki és gazdasági színvonalának észlelhető emelkedése. A tudományos munkamódszerek eltérők a termelési folyamattól. Itt nem alkalmazhatjuk ugyanazokat a mértékeket, mint a termelésben, itt más tervezési, irányítási és anyagi formákat kell alkalmaznunk. Ezzel kapcsolatban jelenleg elsősorban a központi irányítás előnyeit kell megfelelően kihasználnunk a tudomány és a technika hatékonyabb érvényesítésénél. A párt egyben súlyt fektet arra, hogy a XIV. kongreszszus határozataival összhangban az irányítás koncepciója olyan módon tökéletesedjék, hogy . fokozatosan megoldhassa az új, igényesebb feltételeket is. Ez irányban a Szovjetunióhoz hasonlóan számos kísérletet kell megvalósítani, amelyekből új ismeretek, tapasztalatok származhatnának. Pártunk bizalommal közeledik a tudományos-műszaki értelmiséghez, őszinte érdeke, hogy teljes mértékben a társadalom javára bontakoztassák ki alkotóképességüket, sikeres alkotómunkájukhoz kész megteremteni az összes szükséges feltételeket. A marxista—lenini elméletnek és a szocializmus gyakorlatának különböző bírálói, akik a munkásosztály és az értelmiség közti osztályharcról beszélnek a szocialista társadalmon belül, nem állnak a párt politikájának álláspontján. A tudomány fejlődése és a műszaki haladásért vívott küznös Gázdasági Segítség Tanácsában való tevékeny részvételük, melynek komplex programja kedvező előfeltételeket teremt a szocialista gazdasági integráció fejlődésére. A köztársasági elnök örömét fejezte ki azok felett az eredmények felett, amelyeket a testvéri bolgár nép elért a Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusa irányvonalának teljesítésében; Rámutatott arra, hogy a hagyományos csehszlovák—bolgár barátság' az elmúlt évek folyamán új szocialista tartalmat nyert, s ehhez tartozik a Varsói Szerződés keretében kifejtett bajtársiasság is. A két ország közti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés szellemében egyre bővülnek kapcsolataink. A köztársaság elnöke megelégedéssel szólt arról, hogy a politikai, gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális együttműködés, amely céltudatosan az új hatékonyabb formákra törekszik, egyre nagyobb hasznot hoz Csehszlovákia és Bulgária nemzeteinek, egyben közös hozzájárulást jelent a szocialista közösség erejének és egységének növekedéséhez. tése során a közép-szlovákiai kerületben elért eredményekre. Az ipari termelés a kerületben a felszabadulás óta tízszeresére növekedett és a lakosságnak több mint kétharmada új lakásban lakik. A főiskolákon négyszer annyi fiatal tanul, mint a burzsoá köztársaság idejében egész Szlovákiában. A vitában elhangzottak arról tanúskodnak, hogy a Tesla dolgozói túltejesítik a terv által megszabott feladatokat és a választások tiszteletére szeretnék túlszárnyalni a CSKP megalapításának 50. évfordulója tiszteletére tett szocialista kötelezettségvállalásukat. delem igényes folyamat. A tudományos dolgozók és a tapasztalt technikusok jól tudják, milyen kemény és szorgalmas munkát kell kifejteni minden lépésben, milyen kitartás, lelkesülés és erős akarat szükséges ehhez. Hogy a nagy teljesítményhez miként kell megszervezni, serkenteni a nagy munkacsoportokat és kollektívákat, miként kell őszintén, elvtársi módon együttműködni azokkal a munkásokkal, akik az új gépeket előállítják, bevezetik az új technológiát. Milyen érzékenyen kell tanulmányozni ismereteiket, becsülni és tisztelni tapasztalataikat. Hiszen ez a kemény, megerőltető munka az igazi műszaki haladásért kockázattal, kereséssel, tévedésekkel, a beidegződött szokások, rendszerek és a kényelmesség leküzdésével jár. A tudományosműszaki haladás forradalmi jellege megköveteli a bátor, merész, elgondolásokat, az alkotó tehetségek határozott érvényesülését, az elszánt és szívós munkát, a harcos és következetes szervezést. A kommunista párt, amely forradalmi párt, természetesen nagy megértést tanúsít e kérdésekkel szemben. Pártunk egyértelműen a tudományos-műszaki haladás oldalán áll, és teljes mértékben támogatni fogja tudományos dolgozóink és technikusaink becsületes munkáját. Miloslav Hruškovič elvtárs beszédének elhangzása után az aktívaértekezlet résztvevőit üdvözölte Vlagyimir Alekszejevics Kirillin akadémikus, annak a szovjet kormányküldöttségnek a vezetője, amely hazánkban részt vesz a szovjet tudomány és technika napjainak megnyitásán. Beszédében értékelte hazánk lakosásgának érdeklődését a szovjet tudomány és technika eredményei iránt s ezt a két ország közti testvéri szövetség megszilárdítása megnyilvánulásaként könyvelte el. A továbbiakban a szocialista inKÖZÉLET — VINCZE JÓZSEFET, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai rendkívüli > és meghatalmazott nagykövetét tegnap Bratislavában fogadta Fábry István, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. A nagykövet kíséretében volt Bjelik György bratislavai magyar főkonzul. A nagykövet látogatást tett Krocsány Dezsőnél, az SZSZK munkaügyi és népjóléti miniszterénél is. — RUDOLF FROGER, a Holland Királyság csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tegnap hivatalos látogatást tett Ondrej Klokočnál, az SZNT elnökénél és Feter Colotkánál, az SZSZK miniszterelnökénél. A holland nagykövet ellátogatott az SZSZK Művelődésügyi Minisztériumába és Oktatásügyi Minisztériumába, valamint a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottságra. — VLADIMÍR PIROŠÍK, az SZLKP közép-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára tegnap Banská Bystricán „Az építésben szerzett érdemekért" kitüntetést nyújtotta át a párt három érdemes tagjának a kommunista partban és a társadalmi szervezetekben végzett sokéves aktív tevékenységéért. A kitüntetést Barna |ános 70 éves Rim. Sobota i (Rimaszombat) nyugdíjas, Košík István 85 éves jesenskéi (Feled) nyugdíjas és Gustáv Kajúch 60 éves iudrovái lakos vette át. — JÁN PAŠKO miniszter, az SZSZK Népi Ellenőrző Bizottságának elnöke tegnap logadta Sztefan Velicskovot, a Bolgár Népköztársaság bratislavai lőkonzulját. A szívélyes beszélgetés folyamán megtárgyaltak számos —a két ország közötti kölcsönös együttműködést érintő — kérdést, főként az ellenőrző tevékenység területén. — A NEMZETKÖZI DIÁKNAP alkalmából -J bratislavai Prímáspalotábau Gejza Slapka, az SZLKP városi bizottságának vezető titkára, Pavel Lomén, a városi pártbizottság titkára és Antonín Michalička, a tőpolgármester első helyettese fogadta a bratislavai közép- és főiskolások küldöttségét, élén |uraj Doms-szal, a SZISZ városi bizottságának elnökével. llllllilillillllll^ tegrációval foglalkozott, amely — megállapítása szerint a szocialista országok közti gazdasági és tudományos-műszaki együtműködés további jelentős szakaszát jelenti. Rámutatott a Szovjetunió gazdasági sikereire és a tudományos-műszaki értelmiségnek e sikerekben való részvételére. Vlagyimir Alekszejevics Kirillin beszédének túlnyomó részében azokkal a feladatokkal foglalkozott, amelyeket az SZKP XXIV. kongresszusa tűzött ki az elkövetkező ötéves terv — a Szovjetunió tudományos haladása és a tudományos-műszaki alap fejlesztése ötéves terve számára. Ebből az alkalomból megemlítette, hogy a szovjet nép nagy érdeklődést tanúsít a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak realizálásában elért sikereink iránt. Befejezésül Vlagyimir Alekszejevics Kirillin akadémikus sok sikert kívánt az aktívaértekezlet résztvevőinek szocialista gazdaságunk fejlesztésében kifejtett igényes munkához. A délutáni vitában az országos értekezlet részvevői az egyes munkahelyek konkrét tapasztalatairól, a kutatás és a termelés tervezéséről és a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak tudományos-műszaki fejlesztés területén való érvényesítéséről beszéltek. A Csehszlovák Tudományosműszaki Társaság tevékenységéről Bohumil Kvasil, a Cseh Műszaki Főiskola rektora tartott beszámolót. A főiskola elsőrendű feladatának tartja a komplex racionalizációt. Az 5 milliárd korona megtakarításában a mozgalom során 1975-ig nagy részük lesz a csehszlovák feltalálóknak és újítóknak. A tudományos-műszaki értelmiség részvétele a szocialista racionalizációban — amint Kvasil elvtárs hangsúlyozta — szintén a tagság megnyerésének egyik fö eszköze a párt politikája számára. Moszkva — Moszkvában a Szovjet Tudományos Akadémia székházának oszlopcsarnokában hétfőn délután kilenc ország képviselői írták alá az Interszputnyik nemzetközi kozmikus távközlési rendszer létrehozásáról szóló egyezményt. Az Interszputnyik egyezményt alapító tagként aláírta Bulgária, az NDK, Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia, Mongólia és Kuba, s természetesen a Szovjetunió illetékes minisztere, valamint a román közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes. Az Interszputnyik-tárgyalásokon megfigyelőként részt vettek és az aláírásnál is jelen voltak Finnország, Kanada, Norvégia, az Egyesült AllaBerlin — Az NDK sajtója továbbra is nagy figyelmet szentel az NDK párt- és kormányküldöttsége nemrégen lefolyt csehszlovákiai látogatásának. A találkozás kétségkívül mérföldkövet jelentett országaink kapcsolatainak továbbfejlesztésében — írja a Neues Deutschland. A legutóbbi találkozó is, az 1967. március 17-1 országaink között megkötött barátsági szerződés szellemében folyt le. Már jó szokássá vált, hogy vezető elvtársaink összejönnek, hogy keressék a CSKP XIV. kongresszusa és az NSZEP VIII. kongresszusa által kitűzött célok realizálásának a legjobb és leghatékonyabb formáit. London — "Nagy-Britannia Komunista Pártjának országos kongresszusa hétfőn az északírországi helyzetet vizsgálta. A problémára megoldást ajánló határozati javaslatot a Végrehajtó Bizottság nevében jack Woddis, a Politikai Bizottság tagja ismertette. A dokumentum a probléma gyökerét Írország 50 évvel ezelőtti, imperialista felosztásában jelöli meg, és aláhúzza, hogy az ír kérdést alapvetően csak akkor lehet megoldani, ha kivonják Észak-Írországból az angol erőket. Az ír nép csak így érheti el a kívánt célt: a demokratikus, egységes Írországot, amelyben nem lesz megkülönböztetés, szektás széthúzás és új lehetőség nyílik a nép égető gazdasági bajainak orvoslására. Ennek előkészítésére a Végrehajtó Bizottság ötpontos programot ajánlott. A kongresszus vasárnap feÜj Delhi — Hétfőn Űj-Delhiben megnyílt az indiai parlament téli ülésszaka. Indira Gandhi miniszterelnök beszámolt a képviselőknek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tett látogatásáról, amelyet hasznosnak nevezett. Gandhi asszony hangsúlyozta, hogy sürgősen rendezni kellene a kelet-pakisztáni problémát. Kifejezte azt a reményét, hogy a nemzetközi közvélemény nyomásának hatására Pakisztán nem intéz támadást India ellen. A miniszterelnök-asszony a parlamenti ülésszak megnyitását megelőzően a Kongresszus Párt képviselői előtt kijelentette, hogy India nem hoz semmilyen elhamarkodott döntést és megragad minden lehetőséget a kelet-pakisztáni válság rendezésére. A parlament hétfői ülésén elhangzott beszédében Dzsagzsivan Ram hadügyminiszter hangsúlyozta, hogy Pakisztán támadást készít elő India ellen és megelőző csapásokat tervez az indiai repülőterekre. Az indiai—pakisztáni határon a helyzet igen, súlyos, mivel a pakisztáni hadsereg egységei teljes készültségben felsorakoztak a térségben — mondotta a miniszter és hozzáfűzte, hogy mok, Nagy-Britannia, India, Szomáli és más országok képviselői. Az egyezmény továbbra is nyitva áll minden ország előtt, amely csatlakozni kíván hozzá. A nemzetközi kozmikus távközlési rendszer célja, hogy a tagországok számára közvetítő csatornákat biztosítson, amelyek segítségével — a mesterséges holdak felhasználásával — nemzetközi telefon — és távírókapcsolatokat létesíthetnek, színes- és fekete-fehér televíziós közvetítéseket valósíthatnak meg. A megállapodás a ratifikációs okmányok letétbe helyezése után lép életbe. Bárki észreveheti, hogy az országaink között megkötött egyezmények a két baráti nép legalapvetőbb érdekeit szolgálják és egyben hozzájárulnak a KGST Komplex Programjának a teljesítéséhez. A tanácskozások ismét világosan megmutatták, hogy országaink következetesen harcolnak az európai biztonsági és együttműködési rendszer megvalísótásáért. Az NSZEP és az NDK természetesen támogatja Csehszlovákia azon követelését, hogy ismerjék el a müncheni szerződés érvénytelenségét, kezdettől fogva, ami lényegesen hozzájárulna kontinensünk békéjének a biztosításához. jezte be a vitát a Végrehajtó Bizottság dokumentumáról. VItazáró beszédében George Matthews, a Politikai Bizottság tagja, a Morning Star főszerkesztője azoknak a küldötteknek, akik a nemzetközi szolidaritás erősítését és a Morning Star szerkesztőségi politikájának módosítását sürgették, így választolt: „A Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő kapcsolataink maradéktalanul elvi alapon állnak". Azok a küldöttek, — mondta —, akik úgy érveltek, hogy a taglétszám növekedését a pártnak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseiben követett politikája akadályozza, „helytelen elemzés" alapján vonták le következtetésüket. Matthews emélkeztetett rá, hogy a párt erélyesen elítélte a Sir Alec Douglas-Home külügyminiszter által felkorbácsolt szovjetellenes kémhisztériát. az Indiai alakulatok minden eshetőségre felkészülve a két ország határai mentén állomásoznak. NEHRU-SZEMINÄRIUM Delhi — Hétfőn Dzsavaharlal Nehru, a nagy indiai államférfi születésének 82. évfordulóján kétnapos szeminárium kezdődött az indiai fővárosban. A szeminárium témája: „Nehru és a szocialista országokkal folytatott gazdasági együttműködés". A szeminárium ünnepélyes megnyitásakor felolvasták Indira Gandhi miniszterelnök üdvözlő üzenetét. Mint Gandhi asszony üzenetében hangsúlyozza, a jelenlegi helyzetben India számára mind nagyobb jelentőségű a gazdasági és egyéb kapcsolatok fejlesztése a szocialista országokkal. Ram, indiai hadügyminiszter felszólalásában rámutatott, hogy Dzsavaharlal Nehru vetette meg India gazdasági együttműködésének alapját a Szovjetunióval és más szocialista országokkal. A szemináriumon felolvasták Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin és Nyikolaj Podgornij üdvözlő üzenetét. VÁLASZTÁSI NAGYGYŰLÉS Aktívaértekezlet Prágában a tudomány és a technika fejlesztésének feladatairól Mérföldkő kapcsolataink továbbfejlesztésében A brit kommunisták folytatják tanácskozásukat India nem hoz elhamarkodott döntést