Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1971-11-14 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó
ARANY A TISZAKERTBEN MEGÉRKEZETT A VOLGOGRAD) OKTATÖBRIGAD Csehszlovákia legkeletibb pontja a hármashatárnál — a három baráti ország, a Szovjetunió, Magyarország és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság határainak találkozópontján —, a Tisza partján van Maié Trakany (Kistárkány) határában. Itt végződik a falu szövetkezetének híres Tiszakertje. Tavaszonként, amikor az egész Tisza mente ezen a tájon víz alatt van, senki idegen nem mondaná, hogy ez nyáron még ezrek kedvenc fürdőhelye, táborozóhelye lesz, azt még kevesebben, hogy itt százezreket jövedelmező zöldség és gyümölcs terem. De a trkanyiak tudják, hogy őket még nem hagyta cserben a Tisza árterü. letébe eső almáskert, még nem volt mostoha hozzájuk. Tavasszal a Tisza tajtékzó szennyes vize a falu végső házának több héten át tőszomszédja volt. Csak a töltés volt a kerítés közöttük. A vízszint egyezett a ház kalapjával. Alig fél méter, hiányzott ahhoz, hogy á hívatlan vendég becsurogjon az udvarba, rémületben tartva a falu lakosságát. De átélték ők már ezt nagyon sokszor, s annak az örömét is, hogy a felbőszült Tisza meggondolta magát, s mint aki szégyellte, óvatosan visszahúzódott medrébe. Az emberek tudták, hogy borúra derű következik, tudták, hogy a tajtékzó tenger helyén szorgos kezek nyomán kivirul a Tiszakert zamatos gyümölcsöt nevelő élete. Most ls, hogy ott jártam, 10— 12 asszony és leány válogatta, osztályozta a mosolygó almákat Pitócky István bácsi irányításával, aki már 18 éve dolgozik egyfolytában az efsz gyümölcskertészetében. Bálint István kísérőm, a szövetkezet főkönyvelője magyarázta, hogy ez csak az egyik kertészcsoport. Ezen kívül még kettő van, amelyeket Váradí Ferenc és Nagy Barnabás gyü• mölcskertész irányít. A száz hektáros terület három egyenlő részre van felosztva közöttük. Űk hárman gondoskodnak a gyümölcsfák szakszerű kezeléséről. A szövetkezet minden vezetőségi tagjának nagy szerepe van abban, hogy a munka zömét már korszerű gépek segítségével végzik. A mostanában legkorszerűbbnek mondott német gyártmányú permetezőgépet is beszerezték már, amely nagyban hozzájárul a növényvédelem eredményességéhez. Évente kilenc-tíz alkalommal szükség szerint permetezik a gyümölcsfákat. A korántsem egyszerű és veszélytelen munkát rendszeresen a szövetkezet traktorosai végzik. Amíg mások nyaranta a langyos Tisza vizében hűsítik magukat, addig ők tűző napon a védőszerek permetködében mentik nemzetgazdaságunk drága értékét. Tirpák István, Pusztai József és Gönczi József minden alkalommal becsületes munkát végez. Leggyakrabban velük lehet találkozni a fák között, hiszen a gyümölcsösben csak akkor kényszerszünetel a munka, ha éppen az árvíz teszi megközelíthetetlenné a vidéket. Most az almaszüret vége felé tartanak már, s ezzel egyre kevesebb is a dolog. A begyűjtött terméssel azonban a tél folyamán is akad tennivaló. Az egykét hete már kádakbán, hordókban erjedő szilvából telente saját üzemükben főzik a meszsze környéken jól ismert, aranyszínű 50 fokos trkanyi szilvapálinkát. Ilyenformán hasznosítják a többi hullott gyümölcsöt is, így szinte semmi nem vész kárba. Évenként összesen mintegy 80 hektoliter párlatot készítenek, amelyből csak egészen kis mennyiséget tartalékolnak saját fogyasztásra az olyan nevezetesebb alkalmakra, mint az aratóünnepély, vagy az évzáró taggyűlés. A többit jó áron értékesítik. Ottjártamkor többször is megcsodáltam a szépen rendben tartott, ápolt hatalmas almafákat, amelyek koronája a gyümölcs súlyától csaknem a földet simogatja. Öreg fák ezek már. Igen, ezen a részen valóban nagyobbára öregebbek. Ezekkel indult a szövetkezeti gyümölcstermesztés, de huszonöt hektáron új telepítésük is van már, amely most kezd termőre fordulni. Főleg Jonathán, Starking és Delicious fajtákat ültettek. Azt ls tervbe vették, hogy fokozatosan az egész gyümölcsöst megfiatalítják. Még a fagyok beállta előtt tizenhét hektáron szeretnék befejezni ezt a munkát. Az addig hátralevő időben viszont ezen kívül is bőven akad még tennivaló. Trágyázni, szántani kell a sorközöket, a rágcsálók kártevése ellen meszelni, körülkötözni szükséges a fák törzseit is. Mindez jobbára a szövetkezet női dolgozóinak lesz a feladata. Végül a terméshozamok alakulása felől érdeklődöm. Gyorsan telik a jegyzetfüzet, korántsem szűkszavú a válasz és a magyarázat. Az átlagos évi almatermés 70 vagon. Volt már jóval több is ennél. Sajnos azonban a jobb termés csaknem minden esetben egy tucat problémát is okoz a közösnek. Főleg a tárolás jár nagy gondokkal. Kevés a megfelelő helyiség. Az idei év ebből a szempontból némileg gondmentesen zárul. A mutatkozó termés egy része még virágzáskor a tavaszi fagyok következtében pusztult el, a maradék pedig szinte egész éven át hullott a fákról. A tervteljesítéssel azonban még így sincs baj. Ez pedig magában is jól bizonyítja a gyümölcskertészek igyekezetét. CSONTOS DÉNES A SZERVATÜLTETES Már a XVf. században is álmodoztak az orvosok az átültetési sebészetről. Gaspare Tagliacozzi leírta kísérleteit, amelyek során orrokat, ajkakat és füleket ültetett át — sikertelenül. Ambroise Páré, a sebészet atyja fogakat transzplantált, de a fogak kihullottak. A nagy álom megvalósulására a XX. század közepéig kellett várni. A kiemelkedő dátumok sorában, amelyek a szervátültetések útját Jelölik, 1950 volt az az év, amikor az első sikeres veseátültetést végrehajtották. A szervátültetés őse A szervátültetés első kísérlete, a vérátömlesztés volt. A vér voltaképpen szövet, de sejtközi állománya folyékony. A vérátömlesztés gazdag tapasztalatokkal szolgált a későbbi szervátültetések nagy feladataihoz. A vérátömlesztés első alapfelétele a vérkeringés megismerése volt. Az első vérátömlesztés 1667-ben bárányvérrel történt, és ez Jean Denis nevéhez fűződik. Egy évre rá ugyanaz a Denis professzor halálos kimenetelű vérátömlesztést végzett, melynek balsikere mintegy száz esztendőre vetette vissza a transzfuzió fejlődését. 1818-ban Blundell felállította a transzfúziő első Immunbiológiai alapszabályát: embernek csak embervért szabad adni. De még így is sok halálos kimenetelű komplikáció volt mindaddig, amíg 1901-ben Landsteiner felállította a vércsoportrendszer 3 csoportját: a 0, A és B csoportot, majd De Castello és Sturll felfedezik a negyedik vércsoportot, amelyet AB-vel jelöltek. A fejlődés útjában nem állott több akadály. Előállították az első citrátos vérkonzerveket, megszervezték az első véradókat, és ezzel emberek millióit mentették meg az életet adó vérrel. További kísérletek A szervátültetések eleinte a vesére korlátozódtak, miután az embernek két veséje van, és egyet tud nélkülözni, másrészt a vese sebészi beavatkozása nem olyan bonyolult, mint más szervek átültetése esetében. Durva becslések szerint mintegy 2000 veseátültetést végeztek eddig, az operáltak több mint fele ma is él. Ezek nagy része munkaképességét is visszanyerte. Az első élő emberen végzett szívátültetésről szóló közlemény 1964-ben látott napvilágot. Hardy és munkatársai egy betegbe csimpánz szívet ültettek, amely azonban kicsinynek bizonyult viselője igényeihez képest. A beteg nem sokkal a műtét után meghalt. Csehszlovákia az elsó szocialista állam, ahol a volgográdi traktorgyár dolgozói iskolázást tartanak a DT 75-ös lánctalpas traktorok kezeléséről. Négy szakosított mozgó-tanteremnek berendezett autóbusszal, melyek modern szemléltető eszközökkel vannak felszerelve, szovjet szakemberek 12 tagú csoportja érkezett a napokban hazánkba. Az első háromnapos tanfolyamon 45 traktorista vett részt a csehországi Litovel-ben. Innen az oktatócsoport Týnište . nad Orlicf-be vonult, ahol további 400 traktoristát képeznek ki a DT 75-ös traktorok hibamentes kezelésére. November hó második felében az oktatócsoport már a Szlovák Szocialista Köztársaság vendége lesz, ahol szintén többszáz traktoristát részesítenek ebben a különleges oktatásban. Az oktatócsoport innen Magyarországra, majd Romániába, és Jugoszláviába látogat, s munkáját a távoli Mongóliában fejezi be. (jdu) APRÓHIRDETÉS • Lovakat szerető munkásokat kedvező fizetési feltételekkel azonnal felveszünk udvarainkra. Hajtani és lovagolni tudók előnyben. Kényelmes elhelyezést biztosítunk. 22 ledolgozott nap után 8 szabad nap. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban, esetleg távbeszélőn. Správa žrebčína Muráň — dvor Dobšiná. Telefon: Dobšiná 942 84. ŰF-1076 B Felveszünk gyakorlattal rendelkező faipari technológust és építészmérnököt. Fizetési feltételek megegyezés szerint. Komu- nálne služby mesta Kolárova. ÚF-1074 ADÁSVÉTEL • Simca 1301 eladó. Szőcs László, Sikenlčka 177., okr. Nové Zámky. Ü-607 • Eladö alig használt komplett diófa-hálószoba. Megtekinthető 17 órától. Bezéková, Bratislava, Dax- nerovo nám. 6. Ű-620 • Vojnlcén (okr. Komárno) a 43. számú ház eladó. 0-608 • 1200 négyszögöl termő gyümölcsös, kis termetre perzsabunda, Yetas mosógép, Lada 121 típusú varrógép, Berkei sonkaszeletelő, leveses, lapos, desszerttányérok, vlllanysütő, képek, könyvek eladók. Nové Zámky, Lasto- vičia 13. 0-602 H A Dunajská Streda-i Jednota felvásárlási osztálya felvásárol' minden mennyiségű babot, borsót, diót, lencsét, kölest, kendermagot. Érdeklődni a 23 56 telefonszámon lehet, Dun. Streda. OF-1071 • 83/155 magyar, jól szituált körülmények között élő özvegy férfi szeretne megismerkedni 48—5a éves tisztességes özvegy- vagy elvált asszonnyal. Jelige: őszinteség. 0-621 • 28/165 önhibáján kívQI elvált technikus, két gyermek édesany ja, partnert keres 30/178-on felül, jelige: Intellignn'-iü. 0-619 VEGYES • Bratislavai l'/fc szobás szövetkezeti, luxuslakásomat elcserélj ném hasonlóra Budapesten. Cím a hirdetőirodában. 0-613 c • Főiskolás lány szobát keres. Jelige: Református. 0-617 1967-ben két név került a világsajtóból a világ érdeklődésének homlokterébe: Christian Bernardé és Philip Blaibergé. Itt halott ember szívét operálták a régi, beteg szív helyére. Blaiberg elődje Washkansky 18 hónapot élt, de Blaiberg 9 hónappal a műtét után kitűnő állapotban hagyta el a kórházat. Képes magazinok közölték azt a felvételt, amelyen Blaiberg mosolygó arccal, új szívvel a mellében — kerékpározott. Ma azonban már Blaiberg sem él. Azóta egyre több szívátültetés történt, az eredmények sajnos még nem kielégítőek, a túlélők száma igen alacsony. Sor került tüdőátültetésre is, de a tüdő az immunreakcióval szemben fokozottan érzékeny. így az eredmények meglehetősen gyengék. Az irodalom két év előtti beszámolója szerint kb. 15 ilyen műtétet hajtottak végre, de egy kivételtől eltekintve valamennyien meghaltak. Nem kielégítőek még a máj- és lépátültetéssel folyó kísérletek sem. Valamivel több sikerrel kecsegtet a hasnyálmirigy átültetése. A szervátültetés javallatai Ha egy létfontosságú szerv megbetegedése esetén valamennyi terápiás eljárás kudarcot vallott, és ha a beteg várható élettartama hetekre vagy hónapokra korlátozódott, sor kerülhet a szervátültetésre. Ellenjavallt a műtét rosszindulatú daganatok, előrehaladott cukorbetegség, magas életkor, az elmebetegségek súlyosabb kórformái esetén stb. Jelen pillanatban három forrásból szerzik az átültetendő szerveket: élő emberekből, halott emberekből és állatokból. Az állatokból átültetett szervek erős szervezeti reakciót váltanak ki, s ezért kevésbé alkalmasak az átültetésre. De van még egy újabb lehetőség: a műszervek beültetése. A nagy akadály A szövetműködést irányító mechanizmus igen bonyolult. A sejtek csodálatos módon felismerik egymást. Ha az a felismerés idegeneknek minősíti az átültetett szerv sejtjeit, működésbe hozza azt a folyamatot, amely elpusztítja és kilöki magából az idegen szervet. Az immunbiológusok feladata, hogy ezzel a sajátos védekező berendezéssel megküzdjenek. A védekező reakció ellen először röntgensugarakat vetettek be, amelyek bénították az ellenanyag termelését. Majd olyan gyógyszert alkalmaztak, amely gátolja a sejtoszlást, de az eredmény nem volt kielégítő. Az immunreakció sikeres leküzdése remélhetőleg nem várat soká magára. A szervátültetések számtalan jogi és etikai kérdést vetnek fel, amelyek elhárítása nem könynyű feladat. Dr. MARÉK ANTAL Rendeljen nálunk GYÜMÖLCSFACSEMETÉT ± Kajszi- és cseresznye-, • meggy-, A alma-, körte-, A szilva- és diófát. Kiváló minőségben, többféle alanyon, bő fajtaválaszték. Vállalatoknak megrendelésre, magánszemélyeknek postán utónvételre, címére megküldjük hivatalos áron. Államilag elismert ültetőanyag. JRD-EFSz GBELCE, Nové Zámky járás OF-1078 A bratislavai J. DIMITROV Vegyipari Művek, a Munkaérdemrend kitüntetettje azonnali belépéssel, kedvező fizetési feltételekkel nagyobb számban alkalmaz: 0 segédmunkásokat vegyi és segédüzemeltetéshez R 5—7 kategóriában + prémium. Havi kereset 1960,— koronától 2930,— koronáig lehetséges. © társadalmi munkásokat (brigádosokat) meghatározott időre, valamint szombat- és vasárnaponként szakmánymunkára. 0 Szaktanintézetünk és legényszállásunk számára lányokat, illetőleg asszonyokat azonnali belépéssel alkalmazunk. Nőtlenek számára elszállásolást biztosítunk. Étkezés üzemünk éttermeiben. A munkaerőtoborzást a városi nemzeti bizottság és a kerület járási nemzeti bizottságai is engedélyezték. Bővebb felvilágosítást üzemünk személyzeti osztálya nyújt. Telefon: 177, 24-76-os és 20 41 es mellékállomás. Villamosjárat: 3-as, 5-ös és 7-es. Chemické závody J. Dimitrova Bratislava nositeľ Radu práce OF-1060