Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1971-11-13 / 269. szám, szombat
KÉPVISELŐJELÖLT KELEN JOLÄNt Nem csalódnak benne Ligán Bé.íi M űszakkezdés előtt érkeztem a Rimavská Sobota-i Járási Iparvállalat egyik részlege elé. Figyeltem az érkezőket. Ligárt Bélát kerestem. A műszakot megkezdték, nem maradt más hátra, mint hogy az üzemi őrnél érdeklődjem. — Béla mindig az elsők között érkezik. A karbantartó-műhelyben találtam rá. A nagy zaj arra kényszeritett, hogy a műhelyvezető szobájában beszélgessünk. — I Szentkirályon) születtem — kezdi a beszélgetést. Apám vaqy negyven évig vasöntőként dolgozott a fiTakovói Kovosmultban. Én is itt kezdtem 1954-ben tanoncéveimet. Egy évvel a segédlevél megszerzése után bevonultam a határőrséghez. A két év hamar letelt. Újra ott kezdte, ahol abbahagyta, a Kovosmaltban. Aztán 1963 végén munkahelyet változtatott. Ebben több esemény is közrejátszott, de talán leginkább az, hogy közelebb volt, s a kereset is jobbnak ígérkezett, persze csak azoknak, akik becsületes munkát végeztek. Ö pedig azok közé tartozott. Pontosan járt munkába, nem henyélt, kihasználta a munkaidőt. A szocialista munkaversenybe is bekapcsolódott. Elért eredményeiért többször kapott elismerő oklevelet, s 1967-ben megkapta „A helyi gazdálkodás legjobb dolgozója" jelvényt. — Nálunk, karbantartóknál az a jelszó: gyorsan és jól ki javítani a gépeket, hogy rriinél kisebb legyen a termelésből való kiesés. Ligárt Béla ezt az elvet mindenkor betartotta. Munkatársai körében tekintélyre tett szert. Így aztán nem csoda, hogy 1967-ben beválasztották az üzemi bizottságba, majd később a műhelybizottság elnöki tisztségébe. Néhány héttel ezelőtt pedig képviselőjelöltnek javasolták. — Igen meglepett, amikor megtudtam, hogy az SZNT-be jelöltek. Egy éve vagyok a SZISZ helyi szervezetének elnöke, s a járási futballszakosztályban betöltött tisztségemen kívül más funkcióm nem volt. Megkérdeztem apámat mit tegyek. — Mit válaszolt? — Ha a képviselői teendőket is úgy végzed majd, mint ahogyan a munkahelyeden dolgozol, akkor nem lesz sem mi baj. Igazat adott nyugdíjas édesapjának. Azóta talán egy icipicit még keményebben markolja a kalapácsot, gyorsabban dolgozik, esténként pedig bemutatkozásra jár. Nem ígér, csupán csak annyit, hogyha megválasztják, gyakran találkoznak majd. — Ha bekerülök az SZNTbe, szeretnék a helyi gazdálkodási szakbizottságban tevékenykedni. Ügy érzem, ez áll a legközelebb hozzám, s a szolgáltatások azok, ahol igen sok a tennivaló. Csendes, komoly, szerény ember, 32 éves pártonkívüli. Szereti családját, a sportot és a munkáját. Részlegvezetője így jellemezte: „A legjobbak egyike. Bár sok ilyen emberem lenne". NÉMETH JÁNOS Magyar kommunisták a cári vonaton Magyarul tanulo prágaiak A prágai Magyar Kultúra nyelvtanfolyamai iránt már hagyományosan nagy az érdeklődés. Az idén október közepén kezdődött a tanítás a kultúrközpont nyelvtanfolyamaiban. Nyolc csoportban több mint kétszáz prágai érdeklődő sajátítja el a magyar nyelv alapjait, illetve gyarapítja az előző években szerzett nyelvtudását. Figyelemre méltó tény, hogy a hallgatóknak több mint a hetven százaléka fiatal. A nyelvtanfolyamot dr. Blaskovics József professzor vezeti. (sm) A Nagy Októberi Szocialista Forradalom idei évfordulóján én arra az internacionalista akcióra emlékeztem, mellyel Lenin és a fiatal szovjet állam kiszabadította a magyar ellenforradalom börtöneiben sínylődő kommunista foglyokat. Éppen a napokban volt ötven esztendeje, hogy alőször nyíltak meg a Horthy-börtönök nehéz vasajtói a kicserélendő kommunisták előtt. A Tanácsköztársaság tíz népbiztosát 1920 karácsonyán „felségsértés és lázadás, 167 rendbeli gyilkosságra való felbújtás és lopós, valamint pénzhamisítás" címén ítélték el. A karácsonyi ajándék súlyos volt: négy népbiztost halálra, hatot életfogytig tartó börtönre ítéltek. Az ítéletre a volt népbiztosok — enyhén szólva — fütyültek. Már ismeretesek voltak ugyanis azok a tárgyalások, amelyeket a király nélküli magyar királyság képviseletében dr. Jungert Mihály külügyminisztériumi államtanácsos folytatott Litvinovval, az Orosz . Szovjetköztársaság revali követével. Ezek szerint a Tanácsköztársaság alatti tevékenységükért súlyosan elítélteket a Szocialista Szovjetköztársaság kicseréli a még kezükben tartott körülbelül 2400 tiszti állományban levő háborús bűnössel, akik viszont a szovjetek büntetőtáboraiban élnek. A kicserélés ötlete Lenintől származott. A több mint négyszáz kicserélendő névsorának összeállítása a Kommunisták Magyarországi Pártja Bécsben működő vezetőinek feladata volt. A lista elvileg a halálra ítéltek, az életfogytiglanosok és a 10—15 évre ítéltek nevét és személyi adatait tartalmazta. I)e felkerültek rá azok is, akiket a vérszomjas ellenforradalmi kormány amúgy sem bocsátott volna szabadon. Tudvalevő, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik rendszabálya volt a hadifogoly közlegénytábor kapuinak tágranyítása. Idővel azok a tisztek is szabadok lettek, akik részt vettek a Vörös Gárda harcaiban. Magyarország nagy dicsősége, hogy mintegy százezer „internacionalista" közlegény és haladó szellemű tiszt, akik között még vezérkari is akadt, harcolt vitézül a szovjet frontokon. De a tisztek nagy része, a tábornokok, grófok, bárók és egyéb gyanús elemek fogva maradtak. Közöttük egy Széchényi, Prónay, Bornemissza és Héjjas (a gyilkos, herélő Héjjas István öccse) is. A kicserélést két oldalról sürgették: mert a fehér ellenforradalmárok családjai is minél hamarabb viszont kívánták látni az „orosz pokolban sínylődőket". A kicserélés hat transzportban ment végbe. A magyar királyi államrendőrség gondoskodott arról, hogy minden transzportban legyen egy-két befolyásosabb kicserélendő, lehetőleg népbiztos. Kéri Pált és Kelemen Józsefet az utolsó előtti transzportra hagyták. Én magam abban a szerencsében részesültem, hogy csatlakozhattam ehhez a transzporthoz. A berlini orosz képviselettől vöröskeresztes nővéri igazolványt kaptam. Üzentem férjemnek: Berlinben tálálkozunk. Találkoztunk is volna, ha a berlini miniszteri biztos nem gondoskodik arról, hogy egy órával későbbre mondja be az anhalti pályaudvaron keresztülhaladó transzport idejét. így azok a német elvtársak, akik kolbásszal, szalonnával, sörrel várták a vonatot — és jómagam — már csak az áthaladt vonat füstjét láthatták. Rohantam a minisztériumba, és felelősségre vontam a megtévesztő hivatalnokot. — Ne kiabáljon, váltson vonatjegyet Stettinig, ott megtalálja a férjét — válaszolta ridegen. — Délután kettőkor megy a legközelebbi vonat. Erről már nem késtem le, jő egy óráig rostokoltam a pályaudvaron. A stettini állomásfőnök mit sem tudott egy ilyen vonatról, és Altdammban, Stettin elővárosába utasított azzal, hogy ott lenne egy orosz kicserélőtábor. Altdammba nagy nehezen el is jutottam, de ott egy udvarias orosz közölte velem, hogy ők csak hadifoglyok kicserélésével foglalkoznak. Lógó orral utaztam vissza Stettinbe. Még távol voltunk az állomástól, amikor a vonattól nem messze néhány barakkot s körülötte néhány embert pillantottam meg. Különös intuíciótól vezérelve kofferemet lehajítva leugrottam a mozgó vonatról, és sántikálva közeledtem a barakkhoz. Magyarul szólítottam meg néhány szovjetcsillagos embert — de már j III 1971. XI. 13. H úsz évvel ezelőtt, 1951. november 13-án született meg a csehszlovák —magyar kulturális egyezmény, amely megalapozta az országaink közti tudományos, oktatásügyi és kulturális kapcsolatok további fejlődését. Ha visszatekintünk az egyezmény gyakorlati megvalósítására, jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy az eltelt 20 esztendő alatt jelentős eredmények születtek népeink kultúrájának, szellemi gazdagságának kölcsönös megismerése terén. Hosszú lenne az egyezmény alapján megvalósított rendezvények felsorolása. A kölcsönös kulturális közeledés, egymás kulturális és történelmi hagyományainak tisztelete nemcsak abban jutott kifejezésre, hogy 1954-ben együtt emlékeztünk meg Jókai Mór halálának fél évszázados évfordulójáról, továbbá hogy Jindfichűv Hradec-ban, ahol II. Rákóczi Ferenc töltötte diákéveinek egy részét — a múzeum épületében szakszerűen berendezett (és a mai napig rendben tartott) Rákóczi Emléktermet létesítettek, avagy abban, hogy Sárospatakon Jan Amos Komenský emlékét őrzik hasonló kegyelettel és tisztelettel. A húsz év kulturális együttműködésének legjelentősebb eredménye az, hogy mindkét országban százezreknek, mondhatni millióknak nyílt alkalma megismerni a cseh, szlovák, illetve a magyar kultúra értékeit. Ebben a nemes küldetésben nagy szerepet vállaltak magukra a csehszlovákiai és magyarországi kulturális intézmények. Az egyezmény tette lehetővé, hogy a cseh és szlovákiai közönséghez, az előző időszakokhoz viszonyítva, lényegesen nagyobb mértékben és gondosabb , kiválasztásban jutottak el a magyar képzőművészet, zene és irodalom alkotásai. Az egyre jobban kibontakozó kulturális együttműködés során ismerkedha ezen a téren még mindig sok az új lehetőség. Az egyezmény adja meg a keretet a Prágában és Budapesten működő magyar, 111. csehszlovák kultúrközpont tevékenységéhez is. Ezek az intézmények ugyancsak jelentős mértékben járultak hozzá a kölcsönös megismerés elmélyítéséhez. Az oktatásügy és a tudo nányos kutatás terén is nagy az egyezmény jelentősége. Nagyon ÜJABB ÉVTIZED KÜSZÖBÉ! hetetl ínég a magyar közönség a prágai és a bratislavai nemzeti színház és még más csehszlovákiai színházak művészetével. A Prágai Tavasz nemzetközi zenefesztiválon rendszeresen szerepelnek magyar előadóművészek és szimfonikus zenekarok. Esemény volt annak idején Budapesten a Laterna Magika szereplése, vagy a csehszlovák iparművészeti kiállítás. A tervszerű kulturális együttműködést a cseh, szlovák illetve a magyar kultúra legismertebb nevei fémjelzik, pl. Dvoŕák, Smetana, Bartók. Kodály, Janáček, Cikker . .. A magyar nyilvánosság nagyszabású kiállításokon kap betekintést a cseh és szlovák klaszszikus és modern képzőművészetbe — és viszont. A kulturális egyezmény a könyvkiadásra, illetve kiváló irodalmi alkotások fordítására is kihatott, nohasznosak és célszerűek a rendszeres tapasztalatcserék a tudományos és felsőoktatási intézmények között, illetve alapés középiskolai szinten is. Itt említjük meg, hogy az egyezmény nem feledkezik meg a nemzetiségi oktatásügy tapasztalatainak cseréjéről, az ezen a téren nyújtott kölcsönös segítségről sem. 1964-ben a két ország kulturális együttműködésének elmélyítése, magasabb szintre emelése érdekében csehszlovák— magyar munkabizottság alakult, amely figyelemmel kíséri ás megvitatja az együttműködés helyzetét és újabb lehetőségeit a kulturális élet valamennyi szakaszán. Az 1968-as válságos időszakban a revizionista, jobboldali erők lábrakapásával a szépen fejlődő kapcsolatokban is átmeneti törés állt be. A kapcsolatok stagnálása egészen 1969 áprilisáig tartott, amióta pártunk új vezetése a Központi Bizottság plénumának határozata értelmében egyértelműen azokat a marxizmus—leninizmushoz és a proletár internacionalizmus eszméihez hű erőket támogatja, amelyek valamennyi szocialista ország irányában a kapcsolatok normalizálását, újrafelvételét szorgalmazzák. Megnyugvással tapasztalhatjuk, hogy kulturális kapcsolataink terén sikerül az 1968 —69-es válságos időszak hatásának kiküszöbölése. Kétségtelen tény, hogy a kulturális életünk szocialista fejlődéséért vívott küzdelemben felbecsülhetetlen segítség a Szovjetunió és a többi szocialista ország, közöttük a Magyar Népköztársaság szocialista művészetének, szellemi gazdagságának megismerése, népszerűsítése. A gyakorlatban tapasztalhatjuk, hogy a kulturális együttműködés is hozzájárul népeink kölcsönös megbecsüléséhez és internacionalista kapcsolatainak elmélyítéséhez. P ártunk XIV. kongresszusa határozatainak értelmében nemzetközi kulturális kapcsolataink egyik fő feladata a szocialista országok közötti együttműködés továbbfejlesztése és a szocialista közösség egységének szilárdítása. E feladat tudatában lépünk a csehszlovák—magyar kulturális együttműködés újabb évtizedébe. SOMOGYI MÁTYÁS kiabáltak is: Kelen elvtárs, megjött a feleségei Rohantunk egymás felé. Stettingtől Rigáig vasráccsal ellátott tehervonaton tettük meg az utat. Kalandos utazás volt. Kéri Pál, a „Tisza-gyilkos", gyűjtőfogházi pizsamában került elém, amely fehér zsinórral volt átkötve, mellén és üllepén „Magyar Királyi Gyűjtőfogház" felirattal. Egy zsák krumplit és egy összehajtható fekvőszéket hozott magával. Húsz ember feküdt szalmán a tehervagonban és huszonegyediknek én, Kéri fekvőszékén. A detektívek fapados, „luxusvagonban" foglaltak helyet. A rigat toloncházban szállásoltak el bennünket, amely kimondhatatlanul piszkos, poloskás volt. Ott láttunk először fekete kenyeret, egy téglalap alakú, gyanúsan sötét színű valamit, amit még feltörni is nehéz volt, hát még megenni. Máskülönben jól éreztük magunkat. Csakhamar megérkezett a kicserélés végrehajtásával megbízott szovjet delegáció, Gábor József vörösparancsnoki egyenruhában, formás kis beszéddel fogadott bennünket: „Szovjet-Oroszország nem feledkezik meg a Magyar Tanácsköztársaság szenvedő hőseiről" — mondotta. Meghatottan hallgattuk. Másnap a toloncház udvarán vörös kartonnal leterített asztal mellett foglalt helyet a kicserélő bizottság: jobbra az orosz delegáció, balra a magyar. A kicserélendők két csoportban álltak: az asztal egyik oldalán csupa fehértiszt — a másik oldalon magyar kommunisták csoportja nézett farkasszemet egymással. A neveket egyeztették, a kicserélt átment a másik oldalra. Egy napra rá díszes, fényes szalonkocsiból álló szerelvény futott be a rigai pályaudvarra. Frissen áthúzott, hófehér ágyak, csillogó kilincsek. Megtudtuk, hogy a cár kocsijai voltak valamikor. Itt csatlakoztak hozzánk azok a hozzátartozók, akik férjük után utaztak ki. Czobelné Lányi Sarolta négyéves kislányával, Perán^i elvtársnő két kisfiával. Czober Annuska elragadtatva felkiáltott: Né, aranybili! Az edény olyan fényes volt, hogy menten elhittük neki: a cár csak ilyent használhatott. Elérkeztünk a szovjet határra. Egyszerű, igénytelen, vörös anyaggal bevont nagy fakaput láttunk, rajta csillogó felírással: „Világ proletárjai, egyesüljetek!" — oroszul. A kapunál munkásdalárda és kis orosz pionírok jöttek köszöntésünkre. Leugráltunk a vonatról, könynyes szemmel veliik énekeltük az Internacionálét. Majd magyar dalokra gyújtottunk. „Idesüss Horthy" — kiabáltak az elvtársak, de a magyar detektívek már eltűntek. A vonat másnap berobogott a vörös kartonnal és zöld ágakkal feldíszített Belorusz pályaudvarra. Itt Kun Béla és a már előbb kicseréltek csoportja várt bennünket. Bokányi Dezső gyönyörű szónoklatot vágott ki, szólt a zenekar. A volt osztrák—magyar követség palotájában szállásoltak el bennünket. Garasin Rudolf elvtárs volt a ház „kommandánsa". Ö látott el minket mindennel. Csakhamar mind a 415 „börtöntöltelék" elhelyezkedett. Sokakat egyenesen szanatóriumba utaltak. Férjem azonnal munkába állott. Elég volt a háromévi szabadság — mondta —, most már ideje dolgozni isi A jól képzett magyar munkások igencsak kitüntették magukat a termelésben. Többen csakhamar üzemvezetők, igazgatók. sőt trösztigazgatók lettek. Az értelmiségiek mindegyike vezetőállásra talált. A Lenin által kezdeményezett nemes akciót a magyar kommunisták jó munkával háláltál* meg. (Megjelent az Élet és IrodaIont legutóbbi számában. J