Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-08 / 239. szám, péntek

Heves összecsapások a Munkáspárt kongresszusán Erősödik az NDK tekintélye Díszünnepség a német munkás-paraszt állam fennállá­sának 22. évfordulója alkalmából Berlin — A Német Demokrati­kus Köztársaság kikiáltásának 22. évfordulója alkalmából a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága, a Német Demokratikus Köztársaság Ál­lamtanácsa és Minisztertaná­csa, továbbá a Demokratikus Németország Nemzeti Frontjá­nak Országos Tanácsa szerdán este ünnepi gyűlést rendezett a berlini Német Állami Opera­házban. Az ünnepi megemléke­zésen Horst Sindermann, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, az NDK Minisztertaná­csának első elnökhelyettese mondott beszédet. Mindiq készek voltunk és va­gyunk, hogy elősegítsük olyan kérdések megoldását, amelyek terhelik az európai helyzetet és zavarják a népek együttélését — mondotta. — Ezt mondjuk és ezt tesszük is, bár nem le­het azt állítani, hogy ez min­denütt megértéssel találkozik. Mindig következetesen képvi­seltük ezt az álláspontot, szá­mot vetve a valóságos helyzet­tel, s nem hagyjuk magunkat eltéríteni ettől még akkor sem, ha az NSZK és más országok reakciós köret a gyűlölet és az ellenségeskedés hullámát állít­ják szembe ezzel. Horst Sindermann aláhúzta, hogy a Nyugat-Berlinről kötött négyhatalmi egyezmény meny­A Szakszervezeti Világszövet­ség szerdai nyilatkozatában kö­veteli Mudzsibur Rahman sejk­nek, az Avami Liga letartózta­tott vezetőjének haladéktalan szabadon bocsátását. A Szakszervezeti Világszövet­ség leszögezi: Mudzsibur Rah­man sejk letartóztatása és a katonai kormány által beveze­tett terror-rendszer példátlan helyzetet teremtett: milliók vol­tak kénytelenek elhagyni ott­honukat és menedéket keresni a szomszédos Indiában. A nyilatkozat követeli, hogy haladéktalanul és feltétel nél­kül bocsássák szabadon Mudzsi­bur Rahman sejket, azonnal hagyjanak fel a tömegterrorral a dolgozó lakosság és vezetői ellen és teremtsenek Pakisz­tánban olyan viszonyokat, ame­lyek lehetővé teszik, hogy a menekültek visszatérhessenek otthonaikba. Az SZVSZ felszólítja a viiág dolgozóit és szakszervezeteit, hogy minden eszközzel támo­gassák ezeket a követeléseket. nyire megnövelte a Német De­mokratikus Köztársaság nem­zetközi tekintélyét, s hangsú­lyozta: „Nem lesz sokáig lehet­séges, hogy megtagadják a nemzetközi jogi elismerést egy olyan államtól, amely annyira aktív szerepet játszik az euró­pai békéért és biztonságért ví­vott harcban." * *« Moszkva — A Német Demok­ratikus Köztársaság megalaku­lásának 22. évfordulója alkal­mából Leonyid Brezsnyev, Nyi­kolaj Podgornij és Alekszej Ko­szigin táviratban üdvözölte a köztársaság polgárait. A szov­jet vezetők hangsúlyozzák, hogy a német szocialista állam 22 év alatt nagy nemzetközi te­kintélyt, elismerést és tisztele­tet vívott ki a békeszerető ál­lamok szemében. A távirat, amely Erich Ho­necker, Walter Ulbricht és Wil­li Stoph címére szól, a továb­biakban méltatja a szocialista építés valamennyi szakaszán elért eredményeket. Az idő sür­geti és az egész világ széles­körűen támogatja az NDK kap­csolatainak rendezését az álta­lánosan elismert nemzetközi jogszabályok alapján, felvételét az ENSZ-be és más nemzetkö­zi szervezetekbe — szögezik le táviratukban a Szovjetunió ve­zetői. Moszkva — „A szovjet kor­mány humánus megfontolások­ból élelmiszersegélyt nyújtott és nyújt a jövőben is a nyo­morúságos helyzetben levő ke­let-pakisztáni menekülteknek" — írja a moszkvai Pravdában Orehov „Milliók tragédiája" című cikkében. A cikkk szerző­je közli, hogy a calcuttai ki­kötőbe nemrégiben befutott a Razdolnoje szovjet hajó újabb rizsszállítmánnyal a kelet-pa­kisztáni menekültek számára. Az indiai kormány sok intéz­kedést tett, hogy könnyítsen a menekültek helyzetén — írja Orehov. — Ebben a pénzügyi évben több mint egymilliárd rúpiát fordít India a menekül­tek ellátására. Tekintettel azon­ban arra, hogy a menekültek áramlása folytatódik és napon­ta körülbelül 30 ezer ember keres Indiában menedéket — mint az indiai kormány mellett működő tájékoztatási hivatal közli — csupán ebben a fél­évben négymilliárd rúpiára lenne szükség. Brighton — Harold Wilson­nak a keddi beszéddel nem si­került kibékítenie a közös pia­ci feltételek körüli taktika kér­désében szembekerült erőket. Roy fenklns, a párt parlamen­ti frakciójának helyettes vezé­re és szép számú követője — egyes hírek szerint 70 munkás­párti képviselő a kormánnyal akar szavazni az alsóházban a közös piaci belépés október 28­i vitáján, míg a többi mun­káspárti törvényhozó elutasítja a csatlakozás feltételeit. Wtl­sont a párt brightoni országos kongresszusán élesen bírálják, amiért célzott arra, hogy a jobboldali Jenkins-csoport „túl­élheti" a zendiilést. A baloldali Hanoi — Hanoiban tegnap szovjet—vietnami közös nyilat­kozatot írtak alá. A Szovjetunió nevében Nyiko­laj Podgornij, a szovjet párt­és kormányküldöttség vezetője, az SZKP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Elnökségének el­nöke, a Vietnami Demokratikus Köztársaság nevében Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkára írta alá a nyilatkozatot. Előzőleg a szovjet vendégek Nyikolaj Podgornij vezetésével ellátogattak a hanoi Pionírok Házába. K. Mazurov, K. Katu­sev, valamint a szovjet küldött­ség további tagjai a hanoi Poli­technikai Intézet diákjainak és tanárainak vendégei voltak. A Nyikolaj Podgornij vezet­te szovjet párt- és kormánykül­döttség tegnap megtekintette az „Indokínai frontokon" című kiállítást. A küldöttség kísére­tében volt Voh Nguyen Giap, a Vietnami Dolgozók Pártja Köz­ponti Bizottsága Politikai Bi­zottságának tagja, miniszterel­nök-helyettes, nemzetvédelmi miniszter. A szovjet párt- és kormány­küldöttség tagjai — V. Novikov és Sz. Szkacskov — szerdán Le Thanh Nght, a Vietnami Dol­gozók Pártja Központi Bizottsá­ga tagja és más vietnami sze­mélyiségek kíséretében meglá­togatták Quang Ninh tartomány bányászait. A VDK e legfontosabb bánya­körzetében vietnami—szovjet barátsági nagygyűlést tartottak. V. Novikov tolmácsolta a szov­jet dolgozók testvéri üdvözletét csoportokat képviselő delegátu­sok felháborodva atasitják el az alkut. Wilson szerdán este a BBC mikrofonja elé állt és cáfolta, hogy valamilyen titkos megállapodása volna Jenkins­szel, hogy csoportja a közös piaci kérdésben a kormánnyal szavazhat, ha utána leszavazza a Heath-kormány következő törvényjavaslatait. A cáfolat ellenére a munkás­párti parlamenti képviselők többsége úgy érzi, hogy kiját­szották, Wilson és Jenkins át­nyúltak a fejük felett. Egyre többen követelik, hogy a helyi pártszervezetek vonják meg bi­zalmukat a lázadó képviselők­től. a vietnami munkásosztálynak. A szovjet vendégek este visz­szatértek Hanoiba. „Az internacionalizmus és a forradalmi hagyományok ne­mes szellemében a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet kormány és a szovjet nép test­véri szolidaritását nyilvánítja a dél-vietnami nép harcával, határozottan támogatja ezt a harcot és hatékony segítséget nyújt neki", — hangzik az üze­netben, amelyet Nguyen Hu Tho, a DNFF Központi Bizott­sága elnökségének elnöke, Huynh Tan Hat, a DIFK elnö­ke küldött N. Podgornijnak. Az üzenet rámutat, hogy az SZKP XXIV. kongresszusának nyilatkozata annak az ellenál­lási háborúnak határozott és sokoldalú támogatásáról, ame­lyet a vietnami, a kambodzsai és a laoszi nép folytat az ame­rikai agresszió ellen, valamint a DIFK hét pontjának támoga­tása a tényleges forradalmi szolidaritás, az internacionaliz­mus nemes szellemének a meg­nyilvánulása. Ujabb bombázások Saigon — B-52-es amerikai repülőgépek tegnap újból bom­bázták a Tay Ninh tartomány­tól északra, a kambodzsai ha­tártól nem messze fekvő terü­leteket, ahol a saigoni csapatok igyekeznek visszaverni a haza­fias erők támadásait. A nagy­arányú bombázások sem csök­kentették a hazafias erők har­ci tevékenységét, akik újból tűz alá vették a Krek közelében le­vő támaszpontot. Milliók tragédiája SZOVJET—VIETNAMI KÖZÖS NYILATKOZAT A szovjet párt- és kormányküldöttség az „Indokínai frontokon" kiállításon 1971. X. 8. Ausztriában október 10-én új­raválasztják a parlamenetet. Céltalan volna a választás ered­ményét illetőleg jóslásokba bo­csátkozni, egyet azonban bizo­nyosan előre megmondhatunk: nem lesz „földcsuszamlás". A két nagy párt, az ÖVP és az SPÖ továbbra is nagy párt ma­rad választóinak csekély növe­kedésével vagy veszteségével. Az FPÖ, az úgynevezett Szabad­ság Párt az eddigi hatnál több mondátummal vonul majd be a parlamentbe. Hisz az új válasz­tási törvény alapján még akkor is, ha ugyanannyi szavazatot kap, mirit az előző választáso­kon, mandátumainak száma 10­re emelkedik. Mint ismeretes, a választások idő előtti kiírása, a .támadás­sal való védekezés" azon a fel­tételezésen alapult, hogy egy későbbi időpontban a gazdasági konjunktúra már lényegesen csökkenne, az ÖVP pedig bizo­nyos mértékben kiheverné az 1970-ben elszenvedett választá­si vereségét. A választások Idő előtti kiírásának további oka az volt, hogy a Szocialista Párt­ban is, bizonyos rétegek köré­ben egyre fokozódik a csaló­dottság és az elkeseredés amiatt, hogy az SPÖ nem tar­totta be az 1970. évi választá­sok előtt tett legfontosabb ígé­reteit. Minden ok megvan arra, hogy az osztrák választópolgá­rok csalódottak és kiábrándul­tak legyenek. Mi a helyzet Ausztriában a szocialista párti kisebbségi kormány másfél évi uralma után? Csak a leg­fontosabb pontok felsorolására szorítkozunk: A drágaság (amelynek leküz­dését az SPÖ megígérte) na­gyobb mint a néppárti kormány idején volt. A Szocialista Párt többek között azt is ígérte, hogy a béradó emelkedése nem fogja többé felemészteni a bér­emeléseket. A valóságban azon­fejt ki és mindent megígért: „Növelni fogjuk a vásárlóerőt", „Egészségesebb életet terve­zünk" olvasható a Néppárt óriási választási plakátjain. Az adóemelkedés megszüntetését, az árak szilárdságának biztosí­tását és még sok minden mást ígérget ez a párt, amelynek a fő feladata mindig a nagytőke érdekeinek védelmezése volt. Az SPÖ választási agitációjá­ban egyre jobban előtérbe he­lyezi azt a felhívást, hogy a Választások elolt Ausztriában ban a béradó nagyobb, mint bármikor azelőtt. Évtfnfe a i eddigmél 5000-reI több lakás építését ígérték, de a Szocialista Párt uralmának első évében már 4000 lakással kevesebb épült, mint azelőtt. További ígéret volt „Harc a szegénység ellen"; a valóság­ban viszont a szegénység meg­maradt, de a gazdagok még gazdagabbak lettek. Minden' egyes munkás és alkalmazott családja kerek 5000 schilinget vesztett a Kreisky-kormány alatt az áremelkedések és az adóterhek növekedése következ­tében. Az SPÖ választási propagan­dájában mindezt leplezni igyek­szik. Ez a propaganda szándé­kosan ködös és nem konkrét; látható ez a következő válasz­tási jelszavakból is: „Biztonság és haladás", „Tovább építjük a demokratikus Ausztriát". Az ÖVP féktelen demagógiát választók abszolút többséget biztosítsanak számára. A kommunisták rámutatnak, hogy egy szocialista párti több­ségi kormány sem folytatna szocialista politikát. Egyébként Kreiskv maga kijelentette, hogv a parlamenti többség az SPÖ számára könnyebbé tenné a „népszerűtlen intézkedések" fo­ganatosítását, s ez alatt további áremeléseket, adóemeléseket, a szövetségi hadsereg költségei­nek felemelését stb. kell értet­ni. A Kreisky-féle vezetőség na­gyon jól tudja, mennyire' való­színűtlen, hogy abszolút több­séget szerezzen. Ezért törekvé­seik arra irányulnak, hogy a nacionalista FPÖ-vel fénnálló csendes koalíciót, amelyen a szocialista párti kisebbségi kor­mány alapult, nyílt koalícióvá változtassa. Kreisky nemrégen kijelentet­te, hogy pártja kész minden párttal együttműködni, kivéve a kommunistákat. Ugyanakkor a Szocialista Párton belül egy­re gyakrabban hangzik el az a követelés, hogy ismét nagy koalíció (ÖVP—SPÖ) jöjjön létre. A kommunisták választási programja a következő köve­teléseket tartalmazza: az árak befagyasztása és a drágaság csökentése, igazi béradóreform, több és olcsóbb lakás, főként a fiatal házasok számára, az államosított ipar nagyobb ará­nyú fejlesztése, hathónapi kato­nai szolgálat fegyvergyakorla­tok nélkül, a szövetségi hadse­regre fordított kiadások csök­kentése, aktív semlegességi és békepolitika, az európai bizton­sági rendszer kezdeményezése. Nem túlzás azt állítani, hogy a mostani választásokon a fő kérdés, vajon sikerül-e a kom­munistáknak újból bekerülni a parlamentbe. Az új választási törvény ugyan ezt megkönnyíti, de csak akkor lehetséges, ha Bécsben tízezer szavazatot sze­reznek. Nem lebecsülhető ne­hézséget jelent számukra a Szocialista Pártnak az a kísér­lete, hogy a munkásság köré­ben újabb illúziókat keltsen annak érdekében, hogy a maga számára biztosítsa az abszolút többséget. Mindenesetre a kommunisták­nak reális esélyük van arra, hogy két, esetleg három kép­viselővel újból bekerüljenek a parlamentbe. A kommunisták jelenléte a parlamentben olyan Igazi baloldali ellenzék volna, amely hatékonyan ellensúlyoz­hatná Kreisky jobboldali irány­zatát. JAROSZEWICZ: A tudomány a modern lengyel állam alapja Varsó — Piotr faroszewicz lengyel miniszterelnök, Nowa Huta-i látogatását követően ta­lálkozott a krakkói tudományos élet képviselőivel. Nagy beszé­dében foglalkozott a tudomány és a tudósok szerepével és fel­adataival. — A LEMP KB 8. plénuma óta a pártvezetőség és a kor­mány többször hangoztatta, hogy a lengyel tudomány fejlő­déséről elsősorban maguk a tudósok döntenek — mondotta. — Álláspontunkat két tényező határozza meg: 1. Nagyra ér­tékeljük a lengyel tudomány eddigi eredményeit, s a tudó­sok állampolgári felelősségér­zetét, eszmei és politikai érett­ségét; 2. elítéljük azt a múlt­beli gyakorlatot, amely néha korlátozta az alkotó kutató­munka szabadságát. — A tudomány fejlődése ki­hat az egész társadalom és gaz­daság fejlődésére — folytatta. Eddig azt mondtuk, hogy a „tu­domány az ipar agya". Most áttérve egy átfogóbb meghatá­rozásra, aláhúzzuk, hogy a „tu­domány a modern lengyel ál­lam alapja". CSEHSZLOVÁKIA párizsi nagykövetségére egymás után érkeznek részvétnyilvánítások František Zachystal csehszlovák nagykövet elhunyta alkalmából. Dr. IGNÁC RENDEK, a CSSZSZK Szövetségi Árhivatal megbízottja több napos tanács­kozásra az NDK-ba érkezett. Utazásának célja a CSKP XIV. és a Német Szocialista Egység­párt VIII. kongresszusán kitű­zött feladatok megvalósításával kapcsolatos tapasztalatcsere. MIROSLAV MAMULA, a CSKP észak-morvaországi kerületi bi­zottságának vezető titkára ve­zette észak-morvaországi párt­küldöttség Volgográdban párt­aktíván vett részt. M. Mamula megismertette a volgográdi kol­légákat a Csehszlovákiában fo­lyó szocialista munkaverseny­nyel, valamint az észak-morva­országi kerületi ipari és mező­gazdasági sikereivel. JOSZIP BROZ TITO és felesé­ge október 13—17 között Irán­ba látogat és részt vesz a per­zsa császárság 2500 évforduló­jának ünnepségein. AZ NDK Minisztertanácsának elnöksége részletes javaslatot dolgozott ki az újítási mozga­lom fellendítésére. A javaslatot nemrég hozták nyilvánosságra. AZ OKINAWÁN lévő amerikai katonai támaszpontok alkalma­zottai négynapos sztrájkba lép­tek. A sztrájkolók követelik az amerikai csapatok azonnali ki­vonásájt, és tiltakoznak az ellen, hogy az amerikai egységek he­lyett japán fegyveres erőket he­lyezzenek el Okinawán. A DÁN KIRÁLY Jens Ottó Krag szociáldemokrata képviselőt bíz­ta meg kormányalakítással. CARACASBAN heves összetű­zésekre került sor az egyetem diákjai és a rendőrség között. A diákok a főiskolai oktatás de­mokratikus megreformálását követelik. AZ ARGENTIN KOMMUNISTA PÁRT és a Kommunista Ifjúság Argentin Szövetségének sorai 15 000 új taggal bővültek. HABIB BURGIBA tunéziai el­nök egészségi állapotával kap­csolatos kombinációk nélkülöz­nek minden alapot -f közölték hivatalosan Tuniszban. BRÜSSZELBEN parafálták a Közös Piac tagállamai és Argen­tína közötti kereskedelmi egyez­ményt. HIROHITO japán császár lon­doni tartózkodása idején talál­kozott Earl Mountbattennel, aki 26 évvel ezelőtt, a második vi­lágháború végén átvette a ja­pán feltétlen fegyverletételéről szóló okmányt. „Meghitt talál­kozás volt" — mondotta egy ja­pán szóvivő.

Next

/
Thumbnails
Contents