Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)
1971-10-07 / 238. szám, csütörtök
A PLASTIKA NITRA ELLENFELE A FRANCIA BAJNOK Bratislavában kisorsolták a női mérkőzéseit. A csehszlovák bajn Saint Maur csapatával találkozik, fele a jugoszláv RK Vozsdovec A további párosítások: Sportklub Leipzig—Freidig (norvég), Koppenhága—Amszterdam. Krapkowice (lengyel)—Union Admira Landhaus Wien, Dimitrov Szófia—Bakonyi Vegyész, Maccabi Harazim Ramat Gan (izraeli) — Universitatea Bukarest (román). A KSV Kiel (nyugat-német) erőnyerő. Néhány vélemény: — Borisz Ju masev, a kijevi csapat küldötte: ,,Meglehetősen erős ellenfelet kap kézilabda BEK első fordulójának ok, a Plastika Nitra a francia A kupavédő Szpartak Kijev ellenBeograd lesz. tunk. Lányainkra nehéz két mérkőzés vár." Hargitai Kálmán, a Bakonyi Vegyész képviselője: „Elégedettek vagyunk, annak ellenére is, hogy egyszer már találkoztunk egy nemzetközi torna keretében a bolgárokkal és akkor rövidített játékidőben 4:3 arányú vereséget szenvedtünk. Bízom, h»gv csapatunk bekerül a második fordulóba " Bengísson is indul Miskolcon Tizenhárom ország legjobb as ztaliteniszezői indulnak október végén a Miskolcon megrendezésre kerülő magyar nemzetközi baj nokságon. A Magyar Asztalitenisz Szövetség elkészítette az egyéni és páros szfimok kiemelését és sorsolását. A férfiaknál az idei egyéni világbajnok svéd Bengtsson, a nőknél az enrópai rangéi sőnek számító csehszlovák Vostová vezeti a listát. Miskolcra a csehszlovák versenyzők közül a következők készülnek: Orlowski. Turai. Kollárovits, Dvorák Kunz, Ovčaŕík. Vostová, Grófová, Šmídovú. Poláčková és Silbanová. Közülük választják majd kl azokat, akik az október 26-án Prievidžan sorra kerülő Svédország elleni Európa liga mérkőzésen, valamint a miskolci nemzetközi találkozón Csehszlovákia színeit képviselik. A sportolók agitációs központja Košicén. az egyik agitációs központban amelynek vezetője Lu dovit Fischer. a csehszlovák válogatott kerékpározó, gyakran ad nak egymásnak találkát a sportolók. Az agitációs központ a múlt hét végén műsoros estet rendezett, amelyen a 41. Békemaraton versenyzői ls részt vettek. A műsort érdekessé tette, hogy „ki mit tud" formában a helyi elektrotechnikai ipariskola, a kohóipari tanoncotthon és a 16. alapfokú iskola tanulói vetélked tek. Feltételenül érdekes és hasznos volt a jelöltek bemutatása. A képviselőjelöltek aktívan bekapcsolódtak a vitába, tanácsokkal látták el a vetélkedőket, s egyet-mást elárultak abból, mit akarnak elvégezni a következő választási időszakban. Ebben az agitációs központban 14 agltkettős dolgozik — jobbára a TJ Lokomotíva Košice sportolói. Japánba utazik a csehszlovák röplabda-válogatott A csehszlovák férfi röplabdaválogatott október 11 éli, hétfőn Japánba utazik, ahol portyája során 6—7 mérkőzést játszik. A hivatalos Japán—Csehszlovákia országok közti találkozóra Tokióban kerül sor. A csapatot a kövekezők képezik: Fiala, GrössI, • • « Koudelka. Nekola. Nemec, Pavlik, Penc. Petlák. Pipa, Schenk, Stančo, Vápenka és Zajíček. A válogatottat két edző, Lazík és Malý, dr. Jánosdeák orvos, Vyoral játékvezető és Dvoŕák, a Csehszlovák Röplabda Szövetség elnöke kíséri el. A KÜLFÖLD LADDARDGASA • Az NSZK ellen készülő len gyei labdarúgó válogatott, edzőmérkőzésen 4:0 (2:0) arányban győzött a Polonia Varsó csapata ellen. Varsóban egyébként minden elképzelést felülmúl az érdeklődés az EB mérkőzés iránt, minden jegy elkelt a vasárnapi Lengyelország—NSZK erőpróbára. • Az Angol Labdarúgó Szövetség döntése alapján a Tottenham Hotspur 200 font büntetést fizet, mert az augusztus 8-i Newcastle United elleni mérkőzésen a nézők megdobták McFaült, a vendégcsapat kapusát. • Az angol labdarúgó liga kupában a harmadik fordulóban váratlan eredmény született. Az I. osztályú Manchester City 3:0 arányú vereséget szenvedett a harmadik osztályban szereplő Bolton Wandererstől. Ennek a mérkőzésnek különben kellemetlen volt a befejezése ls. mert 20 manchesteri fiatal torzsalkodást váltott kl és a rendőrség őrizetbe vette őket. TY-közvet'tés Sapporobóí • Moszkvában nemzetközi ba rátságus mérkőzésen a Torpédo Moszkva együttese 2:'l arányban legyőzte a Beerschot Antwerpen csapatát. • A Mount Everesten lejátszották az első labdarúgó-mérkőzést. Az argentin hegymászók a nepáli serpák ellen 3:C ra győztek. A találkozót 4500 méter magasban rendezték meg a Thyangboche kolostor közelében, ahol az expedíció tagjai és a serpák néhánynapos pihenőre rendezkedtek be. Továbbra is Szavon A Szovjetunió sakkbajnoksága nak élén a 13. forduló után a veretlen Szavon áll 9,5 ponttal. A további sorrend: Tal 8,5, Bronstejn, Geller és Szmiszlov 7,5— 7,5 pont. Az utóbb emh'tett sakkozó ls veretlen. Néhánv eredmény: Szavon — Stein 1:0. Geller—Karasz jev 1:0, Tal—Tajmanov (1,5:0,5. A Szocsiban folyó női sakkbajnokság élén a harmadik forduló után Szkegyina áll 2 ponttal és egy függő játszmával. 1971. X. 7. A japán rádió és televízióval kötött megegyezés értelmében az Intervízió naponta több órás adást sugároz a téli olimpia versenyeiről. A műsoron lesősorban jégkorongmérkőzések és az ugróversenyek szerepelnek, de a sí-, műkorcsolya-, biatlon , szánkó- és bobversenvekröl is lesz közvetítés. Hárman az EB-re Október 15—17-én Minszkben rendezik az Idei tornász Európabajnokságot, melyen Csehszlováklát Dorňáková, Némethová és Brázdová képviseli. A helyszínen határoznak majd. hogy melyik kettő versenyezhet. Hármuk közül csak Némethová vett már részt EB-n, Dorňáková és Brázdová ezúttal szerepel első ízben kontinensünk legjobb tronásznőinek találkozóján. A sportlondás hírei A SAZKA 40. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 6 nyertes: á 10 280 korona, II. díj: 195 nvertes, á 525 korona, III. díj: 21157 nyertes, á 70 korona. A MATES nyerenényelosztása: 1. díj: 9 nyertes, á 61 920 korona, II. díj: 672 nyertes, á 1275 korona, III. díj: 16 017 nyertes, á 85 korona. Leleplezték Pelé szobit Trés Corascoes brazil városban futballünnepély keretében, 80 000 néző jelenlétében leplezték le a legjobb labdarúgó, Pelé szobrát. Pelé apjával együtt — aki annak idején e város csapatában játszott — negyedórán át helyet kapott a helyi együttesben, amely barátságos mérkőzésen szerepelt az FC Santos ellen. SPQRTHÍRADO 0 A budapesti sportcsarnokban a magyar női kosárlabda-válogatott barátságos mérkőzésen 79:45. arányban győzött Ojvidék együttese ellen. # A dániai Aarhusban bonyolították te a sakkcsapat Európabajnokság egyik selejtezőcsoportjának mérkőzéseit. Nem kis meglepetésre a legutóbbi EB bronzérmese, az NDK csapata nem jutott a döntőbe. • A pasienkyi fedett sportcsar nokban október 8 és 10 között a Blažek emlékverseny nemzetközi női kosárlabda tornáját rendezik meg. A résztvevők között találjuk az Akademik Plovdiv, a Lokomotíva Bratislava és a Slávia Prešov együttesét. Az első találkozó pénteken 17 órakor a Lokomotíva—Plovdiv erőpróba lesz. NADRCHAL (képünk jobboldalán), aki Bratislavában. a Slovan elleni jégkorong rangadón bebizonyította, hogy tudása csorbítatlan . . . Oankovlč felv.) Már nincs veretlen csapat Az 1. jégkorong liga hatodik fordulójában a Slovan Bratislava is vereséget szenvedett, méghozzá saját pályáján, fgy nincs már ve rellen csapat a mezőnyben. Ahogy a tabella is mutatja, a bajnokság nagyon kiegyensúlyozott, a második és az utolsó között mind össze három pont a különbség. SLOVAN-BRNO 2:4 (1:0. 0:2. 1:2) Gólütők: Slastný. Nednmanský, illetve Mráz, Farda, Sršeň, Ševčík. A szépszámú közönség (8000) azt várta, hogy az addig veretlen Slovan biztosan győzi le a sereghajtó, sokszoros bajnok Brnót. Nem így történt. A hazaiak olyan gyengén korongoztak, hogy mérkőzés közben és utána is kifütyülte őket a közönség, loggal, mert játékuk nélkülözött mindennemű tervszerűséget, a koncepciót, csak ösztönszerűen korcsolyáztak összevissza a jégen. És ha mindehhez hozzá vesszük, hogy alapvető védelmi hibákat vétettek, akkor megérdemelten győzött a ZKL. Pedig a vendégek sem kápráztatták el a nézőket. Nem Is ők voltak jók, hanem a Slovan volt nagyon, de nagyon gyenge. Igaz, hiánvzott a csapatból Haas, Miklošovič és Kužela (sérültek), de ezzel nem magyarázható az ötlettelen, erőtlen, rangon aluli játék. Nedomanskýt szorosan fedezték, a többlek pedig nem voltak képesek alkotni a jégen. Ami feltűnt még. hogy a hazaiak gyorsasága. küzdenitudása sem volt kellő szinten. Az összjátékról nem is beszéve. A Slovantól nem lehet csodákat várni a bajnokságban, mert sok a csapatban a fiatal, rutintaMiért nincs magyar részvevője a vízilabda BEK-nek? Ez idén nem lesz magyar részvevője a vízilabda Bajnokcsapatok EK-jának. Ezzel kapcsolatban a Magyar Vízilabda Szövetség vezetősége így adta meg a választ: „Számunkra most a legfontosabb az olimpiai felkészülés, s ezért kellett a bajnokság régebbi ni'iso rán is váltnztatni. Ez csak kivételes eset, mert jövőre már úgy bonyolítjuk le a bajnoki mérkőzéseket, hogy ismét ott legyünk a BEK-ben is." lan korongozó, akiknek nemcsak a játék okoz problémát, hanem az erőnlét is. Sok idő eltelik még, míg a Slovan újra megpályázhatja a bajnoki címet. A gólok sorrendje — 13. perc: Šťastný 1:0, 29. perc: Mráz 1:1, 40. perc: Farda 1:2, 44. perc: Sršeň 1:3, 50. perc: Sevcík 1:4, 57. perc: Nedomanský 2:4. |t. v.) IIHLAVA— KOŠICE 3:1 (0:0, 1:1, 2:0) Gólütők: Rykl, |irí Holik, Kla páč, illetve Brunclík. Jó benyomást keltettek a keletszlovákiaiak a bajnok otthonában. Kár, hogy túlzásba vitték a keménységet az utolsó harmadban, így a- vendéglátók kétszer kihasználhatták az emberelőnyt. LITVlNOV— SPARTA 4:0 (1:0, 1:0, 2:0) Gólütők: Zelenka, Beránek, Egermajer, Machulda. A mérkőzés sorsa az utolsó harmad elején dőlt el, amikor az esélyes Sparta egy perc leforgása alatt két gólt kapott. Előtte négyszer játszottak emberelőnyben a prágaiak, eredménytelenül. COTTWALDOV— KLADNO 5:5 (2:2, 3:1, 0:2) Gólütők: Kepák f2). Marsík. V. Králik, Kožela. illetve Novák (2|, Nedvéď. Hrabé, Nový. A vezetést a vendégek szerezték meg; utána a hazaiak diktálták az iramot. A Kladno egy perccel a befejezés előtt egyenlített. PARDUBICE —BUDE|OVICE 10 3 13:1. 2:2, 5:0) Gólütők: Vohralik és Dočkal |2—2|, Čižek, Sekera. Štastný, Martinec. Provazník, Paleček. illetve Hejda, Hovora. Kolár. A Budéjovlce keményen játszott, de nem bírta végig erővel. 3:2es hazai vezetésnél a vendégek öilntetőlövést hibáztak. egyenlített 1. lihlava 2 Pardubice 3. Slovan 4. Kladno 5. Litvinov 6. Sparta 7. Btidéjovice 8. Gottwaidov 9. Brno 10. Košice Bili 29:17 ti 3 t 2 32:18 1 2 3 I 22-15 6 3 1 2 24:22 6 3 1 2 27:26 K 3 1 2 13-14 B 2 n 4 21:27 B 1 2 3 18-24 fi 2 11 4 13 »4 6 2 t) 4 14:28 Buenos Airesben kedden este játszották- le a Fischer—Ptroszjan sakk világbajnok jelölti párosmér közés második játszmáját. Ezúttal Petroszjan játszott világossal. A szovjet nagymester fokozatosan fölénybe került és a 32. lépésben Fischert a játszma feladására kényszerítette. A találkozó állása tehát: 1:1. A harmadik játszmára csütörtökön, közép európai időszámítás szerint pén tekén hajnalban kerül sor. A homokok megpróbáltatása Az INTER—TRNAVA találkozók Bratislavában általában nem hoznak sikert a Irnavaiak számára. Most is legfeljebb döntetlenre számíthatnak. SALGÓTARfÁN otthonában különösen félelmetes, ezért pontszerzése elképzelhető. Tippszelvényünk beküldési határideje: október 15. T«nn#in!í, tiiHwn... Illovszky közbeszólt az MLSZ nél, s elmaradt a lü-es számú tipp szelvényünkre is felvett Salgótar ján —Ferencváros NB l-es mérkő zés. Emiatt az érdemleges értéke lés nem történhetett meg. Remél jiik, hogy 11-es szelvényünkkel kapcsolatban ilyen jnelőre nem Iá tott problémák nem lesznek. 1. INTER—TRNAVA 2. SALGÓTARJÁN —Ü. DÓZSA BeViilfite: Lakhely: ..<>.. •<•.••) Utca: : ( : ) : ( : ) •.t A labda r gás világából A szurkolók bosszúja A kétszeres dél-amerikai baj-. nok és világkupa-győztes Hstudiantes de la Plata együttese 3:1 arányú vereséget szenvedett hazai nagy vetélytársától, a Boca Juniors csapatától. Ezt szurkolói sehogysem akarták tudomásul venni. Főleg az boszszantotta őket, hogy kedvenc csapatuk csapnivalóan rosszul játszott. A pályíról levonuló Estudiantes játékosokat szépen sorjában meqpüjölték. Egyikükmásikuk úgy meisínylette ezt a nem kívánatos véleménynyilvánítást, hogy kórházi ápolásra szorult . . . Brazil gyarapodás Brazíliában ez idén három újabb, több mint 100 000 nézőt befogadó stadiont fejeznek be. Ezek: a Morumbi-stadion, Sao Paulában, .amelynek befogadóképessége 150 000 néző. a Beira Rio-stadion Port o AlegrOben, valamint a Mierao-stadion Belo Horizontében, a két utóbbi 110 ezer néző befogására alkalmas. Ha a brazil labdarúgás tartani tudja eddigi színvonalát, ez az újabb befektetés is hamarosan megtérül. A viláqbajnok-csapat játékosai próféták lehetnek a saját hazáinkban is . .. Dzsajics az élen Jugoszláviában megszavaztatták a szurkolókat, vajon kit tartanak a második világhábcrü utáni hazai labdarúgás legjobbjának., A sorrend így alakult ki: 1. Dragan Dzsajics, a Crvena Zvezda Belgrád játékosa, aki 110 396 szavazatot kapott. Mögötte, 89 715 szavazattal, tehát meglehetősen leszakadva foglalja el a második helyet Rajkó Mitics, aki nemrégiben még szövetségi kapitány volt. Harmadik: Dragoszlav Sekularac 63 455, negyedik: Sztyepan Böbék 60 546 szavazattal. Dzsajics kétségtelen világklasszisa mellett talán az is jelentős szerepet kapott a szavazásnál, hogy mindmáig hű maradt a jugoszláv színekhez, ellen tudott állni minden, csillagászati valutákat ígérő külföldi csábításnak. Az angolok nélkül Brazília jövőre világbajnoksággal felérő nemzetközi tornát rendez, amelyre természetesen meghívták Anglia együttesét is. Az 1966-os világbajnok már most lemondta szereplését a jövő júniusban sorra kerülő , vetélkedésen. Arra hivatkozik, hogy elsősorban az Európa-bajnokság további küzdelmeire kell összpontosítania, a legjobb nyolc, majd a legjobb négy között. — Igaz, előbb még csoportjában kell az első helyen végeznie, ahol hozzá hasonlóan a svájci válogatott sem vesztett eddig pontot, s kettejük két találkozója dönti el a csoportelsőség kérdését A válogatott hazavárja Marokkó egyik legkiválóbb játékosa, Maaroufi enqedélyt kapott a Marokkói Labdarúgó Szövetségtől, hogu profiszerződést írhasson alá a francia liga egyik élcsapatánál, az Olympique Nimes együttesénél. A szerződésben azonban az is áll, iogy Maaroufinak minden esetben a marokkói válogatott rendelkezésére kell állnia, ha ezt a szakvezetők 'nénylik. Kramer rangja A FIFA jól választott, amikor évekkel ezelőtt a nyugatnémet Dettmar Kramert küldte japánba labdarúqó-edzőként. japán labdarúgása, amely tíz évvel ezelőtt még teljesen ismeretlen volt, a legutóbbi olimpiai torna egyik meqlepetését szolgáltatta kiváló szereplésével, s azóta is figyelemreméltó eredményekei ér el. A japán kormány Kramert érdemei elismeréséül a „Szent Kincs" harmadik osztályának érd"mrpnrj'°vel tüntette kl. A milliomos postás Rafael Fontanduran. 70 éves spanyol postai kézbesítő, aki rendszeresen tippelte a labdarúgás eseményeit minden héten 5 svájci franknak megfelelő összegű toto-szelvényt adott fel, a legutóbb két és fél millió franknyit nyert. Övé lett a spanyol toto első díja. — Bizonyára ezt gondolhatta az idős postás: „főbb későn, mint soha..." Izala)