Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-06 / 237. szám, szerda

termelési mód idejében. A hűbériség Jobbágyaitól eltérően a munkás személyesen nem függ a kapitalistáktól. Gazdaságilag azonban függ a kapitalistáktól, arra kényszerül, hogy munkaerejét eladja nekik. A rabszolgatartó és hübér-állam számára oly tipikus, nem gazdasági jellegű, elsősorban fizikai kényszerítő eszközöket a kapitalizmusban gazdasági eszközök helyettesítik. A kapitalistáknak azonban nem kell személy szerint azonosulniuk az államapparátussal, nem kell az állam szerepében fellépniük a proletariátus előtt. Számukra előnyösebb, ha az államhatalmat egy önálló réteg, az állambürokrácia gyakorolja. A bürokráciának mint különleges szociális csoportnak a létezése, melyben az uralkodó osztály teljes mértékben megbízhat (tekintettel a sokoldalú létezési függőség kapcsolataira) egyes emberek szemében azt a látszatot és illúziót kelti, mintha a burzsoá állam osztályfeletti lenne, hogy az osztálykonfliktusok kiegyenlítődnek és az állam mindenkit egyformán szolgál. A burzsoá ideológia ezt rendszeresen kihasznál]a a burzsoá állam lényegének leplezéséhez. A burzsoá állam jellegére hat az a tény is, hogy a kapitalista, a munkapiacon szerzi meg a munkás munkaerejét, ott, ahol a munkás és a kapitalista formálisan olyan szerepben lép fel, mint különböző árufajták, a munkaerő és a tőke, egymással egyenrangú tulajdonosa. Nem veszik figyelembe, hogy a munkaerő különleges árufajta, többet produkál mint amennyi az ára és itt már a munkaerő eladásának folyamata a társadalmi egyenlőtlenség megnyilvánulása. Ez az absztrakt egyenlőség és állítólagos szabadság a legszemléletesebben éppen a politikai-jogi területen nyilvánul meg, ahol az egyes osztályok tagjai mint névtelen egyének lépnek fel, akik a törvény előtt formálisan egyenlőek. A formális egyenlőség [mint a tényleges egyenlőtlenség megnyilvánulása) a burzsoá állam egyik tipikus jellemvonása. Külsőleg elsősorban a parlamentben, mint a választások intézményes népi képviseletének szervében, a több politikai párt tevékenységében és abban nyilvánul meg, hogy a burzsoá Jog egyforma mércéül szolgál á társadalom és a szociális szempontból nem egyenrangú polgárok számára. A München előtti köztársaság húszéves történelme szemléltetően mutat ia, hogy a burzsoá demokrácia minden intézménye megszilárdí- j totta a kapitalisták vezető szerepét a társadalmi irányítás rendszerében és segítséget nyújtott nekik a nép feletti ural- kodásban. A burzsoá demokrácia helyzete a mai kapitalista államokban teljes mértékben bizonyítja Leninnek azt a tanítását, üogy az Imperializmus időszakában teljes az elhajlás a demokráciától a reakció felé, mivel az állami monopol-kapitallzmus betetőzi a burzsoáziának szélsőséges reakciós osztállyá való átváltozásának folyamatát. E reakciós irányvonal formái különbözőek. Az egyes államokban a fejlődés bizonyos szakaszaiban az uralkodó monopol-burzsoázia szükségesnek tartja a demokratikus intézmények felszámolását és a közvetlen fasiszta önkény bevezetését, más szakaszokban viszont általános, maradi' és reakciós politikai irányvonal érvényesítését tartja szükségesnek, figyelembe véve, hogy a dolgozók egyre nagyobb ellenállást tanúsítanak a leplezett, „jogos" és látszólag demokratikus úttal szemben. A monopolburzsoázia érdekeinek a hagyományos burzsoá demokráciától jobban megfelelnek az uralkodás technokrata, oligarchikus formái az állami monopolkapitalizmus Időszakában. A kapitalista államok úgynevezett „demokratizálási intézkedéseit" értékelve arra a következtetésre lutunk, szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy a társadalmi és politikai élet mély deformálása a monopolkapitalizmus időszakában lehetővé teszi, hogy az uralkodókörök olyan mértékben uralják és szabályozzák a közvéleményt a kapitalista államokban, hogy nem veszélyes számukra bizonyos demokratizálási reformok végrehajtása, mivel elég lehetőségük van arra, hogy gyakorlati úton megakadályozzák, hogy ezeket a reformokat a dolgozók is kihasználják. Abban az esetben, ha az uralkodó köröknek elegendő eszközük van ahhoz, hogy tartalmilag befolyásolják a reform-intézkedések társadalmi és politikai hatását, ezek az intézkedések alkalmas, „rugalmas" és demagóg módon kihasznált eszközökké válnak a monopolburzsoázia diktatúrájának megszilárdítására. A mai kapitalista állam társadalmi és politikai életének sok területén, a valós helyzet szempontjából, lényegesen rosszabb a demokratikus Intézmények reális funkciója, mint abban az időben, amikor a burzsoá demokrácia teljésen leplezetlenül az uralkodó osztály javára korlátozódott. Ehhez hozzájárul elsősorban az a tény, hogy a mai kapitalista állam már nem mint egy egész osztály fejezi ki a burzsoázia érdekeit, hanem elsősorban a monopolburzsoázia uralkodó körei diktatúrájának eszköze. Ezek osztályalapja egyre leszűkül. A proletárdiktatúra a szocializmus építésének alapfeltétele Az államra vonatkozó marxista—leninista elmélet legfontosabb része a proletárdiktatúráról szóló tanítás. Ez a marxizmus-leninizmus magva. Lenin az Állam és forradalom című müvében azt írja, hogy „Marxista csak az, aki az osztályharc elismerését kiterjeszti a proletárdiktatúra elismeréséig. Ez a leglényegesebb különbség a marxista és az átlagos kisburzsoá (és nagyburzscá) között. Ez a marxizmus valóságos megértésének és elismerésének próbaköve. (Lenin müvei, 25. kötet, 441. oldal.) Az a tény, hogy a proletárdiktatúra kérdése olyan lelentős szerepet tölt be a marxizmus—leninizmusban a dolog lényegéből következik: a politikai hatalom megszerzése nélkül, a proletárdiktatúra nélkül nem érhetjük el a szocializmus győzelmét. A szocialista forradalom megfosztja a burzsoáziát a politikai hatalomtól, széttöri államgépezetét és proletárdiktatúrát létesít. A munkásosztály veszi át a hatalmat, amely a dolgozók széles tömegeinek élén áll és a forradalom történelmi feladatainak teljesítéséhez: a kapitalisták vagyonának kisajátításához és a tőkés osztály felszámolásához, a szocialista gazdaság felépítéséhez, a nép forradalmi vívmányait védő hadsereg szervezéséhez és a társadalmi tudat minden területén végbemenő, döntő fontosságú, minőségi változásokhoz szükséges feltételek kialakításához vezeti őket. A proletárdiktatúra alapgondolatát, mind a munkásosztály hatalma kivívásának, a proletariátus uralkodó osztállyá való felemelésének és a demokrácia kivívásának alapgondolatát Marx és Engels már a Kommunista Párt Kiáltványában kifejezte, melyet 1848-ban adtak kí. A proletariátus — írják — arra használja fel polliikai uralmát, hogy fokozatosan kiragadja a burzsoázia kezéből a tökét, minden termelési eszközt az állam, vagyis az uralkodó osztállyá szervezett proletariátus kezében összpontosítson, s a lehető leggyorsabban fejlessze a termelőerőt. A franciaországi politikai harcok (1848—1851) tapasztalatai alapján Marx arra a következtetésre jutott, hogy a proletár forradalom győzelme és a proletariátus politikai hatalmának kivívása lehetetlen a burzsoázia államgépezetének erőszakos megdöntése nélkül. A proletárdiktatúrára vonatkozó tanítás fejlesztése szempontjából nagy jelentősége volt a Párizsi Kommünnek. A párizsi kommunárdok 1871. évi tapasztalatai alapján Marx Polgárháború Franciaországban című müvében arra a következtetésre jutott, hogy a proletárdiktatúra reális formája csupán a Párizsi Kommün típusú szervek lehetnek. A proletárdiktatúrára vonatkozó tudományos tanításnak ezt a logikus összetételét Marx A gothal program kritikája (1875) című müvében tetőzte be, ahol levonta azt a következtetést, hogy a kapitalista és a kommunista társadalom közötti időszakra esik az egyik társadalomnak másikká való forradalmi átváltozásának időszaka. Az átmeneti időszak a forradalmi proletárdiktatúra Időszaka. A proletariátus forradalmi állami hatalma lényegére, formáira és funkcióira vonatkozó ismereteket legjobban Vlagyimir Iljics Lenin összegezte. Lenin a munkásosztálynak az Imperializmus szakaszában folytatott harca tapasztalatai alapján tovább fejlesztette Marx és Engels tanítását a proletár diktatúráról. A proletárdiktatúra kérdésére vonatkozó tanulmányokat Az állam és forradalom című műben, a marxizmus—leninizmus egyik legértékesebb alkotásában összegezte. A proletárdiktatúra lényegének és funkciójának megértéséhez alapul és a munkásosztály államhatalma fejlesztése gyakorlati kérdéseinek konkrét megoldásához kiindulópontul a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet egész időszakában Lenin elméleti következtetései szolgálnak. Ezekből ered annak szükségessége, hogy a proletárdiktatúra jellegét 4 III. A választások szerepe a szocialista állam és a szocialista demokrácia fejlesztésében A kapitalizmusban megvalósított választások marxista—leninista értelmezése és bírálata A parlamenti választások a képviselők megválasztását jelentik a parlamentbe, amely a burzsoá államgépezet része és ez az egész gépezet a burzsoázia hatalmi eszköze. Az alapvető döntő kérdés tehát a parlament és a választások osztály-lényege és a parlamentnek, valamint a választásoknak ebből adódó funkciója. Ezek a kérdések határozzák meg a többit, vagyis a választási harc keretét, a választási politikai kampány politikai ideológiai tartalmát, a választások formáját, a választási fog érvényesítését, a választási módszereket stb. A választási rendszer a burzsoázia érdekei szempontjából eszköz annak elérésére, hogy a parlament összetétele megfelelő legyen és ezáltal a parlament a törvényhozó tevékenység területén osztály szempontból megbízhatóan működjön. Lenin az „Imperializmus és a szakadás a szcializmus táborában" című munkájában rámutat, hogy a burzsoázia a politikai demokrácia mechanizmusa segítségével próbálja leplezni a valós helyzetet és egyúttal el akarja terelni a munkások figyelmét a burzsoázia megdöntéséért folytatott forradalmi harcról: „Választások nélkül korunkban nem lehet meglenni; tömegek nélkül semmire sem mehetünk, márpedig a tömegeket a könyvnyomtatás és a parlamentarizmus korában nem lehet vezetni a hízelgés, a hazugság, a szemfényvesztés szélesen elágazó, módszeresen folytatott, szilárdan alátámasztott rendszere nélkül, divatos és népszerű jelszavak hangoztatása nélkül, anélkül, hogy a munkásoknak ne ígérgetnének Jobbra-balra mindenféle reformokat és mindenféle előnyöket — csakhogy lemondjanak a burzsoázia megdöntésére irányuló forradalmi harcról". (Lenin Müvei, 23. kötet, 120. oldal.) A kommunisták ismerik a burzsoá parlament Jellegét és funkcióját, ami azonban nem jelenti, hogy mindig ignorálják. Arra törekszenek, hogy kihasználják az általa nyújtott lehetőségeket. Ezt nemcsak azért teszik, hogy kizárólag parlamentáris módon harcolják ki a hatalmat, hanem úgy ls, mint a proletariátus osztályharcának egyik formája. A parlament megfelelő összetételét és osztály (burzsoá) funketójának biztosítását a burzsoázia minden, az uralkodó osztály rendelkezésére álló eszközzel el akarja érni. Ez elsősorban: a lakosság félrevezetése a kapitalizmus lényegét és a burzsoá demokrácia lényegét Illetően; a választási kampány és a választások igazi politikai, ideológiai tartalmának leplezése; a nép parlamenti képviseletének meghamisítása; a képviselők privilegizált helyzete. A burzsoá pártok és a burzsoá ideológusok minden rendelkezésükre álló eszközzel félrevezetik a lakosságot a kapitalizmust, a burzsoá demokráciát, a választásoknak a kapitalizmusban betöltött funkcióját illetően. Elkendőzik, hogy ezek a pártok tulajdonképpen a tőke pártjai. Hathatós segítséget kapnak a kispolgári pártoktól és a reformista pártok többségétől. A választások olyan viszonyok között folynak, amikor az államhatalom egész apparátusa, a gazdasági hatalom, a közvéleményre ható eszközök stb. a burzsoázia kezében vannak. Az ilyen viszonyok között megvalósított választásokat a burzsoázia szabad, egyenjogú, demokratikus, általános választásoknak nevezi, mivel ezek a szavak elkendőzik azt az igazságot, hogy a termelőeszközök tulajdona és a politikai hatalom a kizsákmányolók kezében marad és ezért a kizsákmányoltak igazi szabadságáról és egyenjogúságáról nem is lehet sző. Közismert tény, hogy a burzsoá pártok elsősorban azért tudnak uralkodni, mert becsapják a lakosság tömegeit. A tulajdonképpeni választási kampány legfontosabb kérdése, ideológiai politikai tartalma az, hogy miért is harcolnak a választásokban. A burzsoá választások ideológiai-politikai tartalma aszerint tér el, milyen alapvető politikai erőről van szó. A burzsoázia saját osztálycéljait tartja szem előtt, a forradalmi proletariátus pedig szintén saját céljait. Az általános választójog és a proletariátus szervezettsége viszonyai között a burzsoáziának számolnia kell a dolgozók tömegeivel, és ezért nem fogalmazhatja meg nyíltan, nem propagálhatja és érvényesítheti nyíltan osztálycéljait, melyek mély ellentétben állnak a dolgozók és a munkásosztály érdekeivel. Ezért ezeknek a politikai pártoknak két ideológiai-politikai választási programjuk van. Az egyik a választások utáni időszakra, a másik pedig a választási kampány idejére szól. A forradamt proletárpártok arra használják fel a választásokat és a parlamentet, hogy leleplezzék a burzsoázia és pártjaik igazi céljait a közvélemény előtt. Forradalmi, demokratikus és szocialista választási programot terjesztenek elő és propagálnak. Arra törekednek, hogy kivonják a dolgozók tömegeit a burzsoázia és a reformizmus hatása alól és megnyerjék őket. Ezért a választások eredményére egy bizonyos fokig úgy tekintenek, mint a munkásosztály öntudatossága foka megnyilvánulására, a dolgozókra és a kizsákmányoltakra gyakorolt befolyásuk fokának megnyilvánulására. A burzsoázia arra törekszik, hogy meghamisítsa a nép képviseletét a parlamentben még az általános választójog és a proletariátus nagyfokú szervezettségének viszonyai között ls. Ezt elsősorban a választójog elveinek, vagyis az általánosság, az egyenjogúság és a titkosság de formálásával közvetlenül a választó törvényekben, valamint a választási gyakorlatban, a mandátumok szétosztásának módjával, a választások szervezésével, azzal a ténnyel, hogy a jelölteket ás a pártokat terhelik a választási kiadások, végül pedig a kispolgárt (az úgynevezett szocialistákat is beleértve) pártok legkonzervatívabb tagjainak támogatásával, a Jelöltek kiválasztásával érik el. Minden burzsoá választási törvénynél mindig abból kell kiindulni, hogy ezek az uralkodó burzsoázia, a burzsoázia politikai csoportjainak és pártjainak hatalmi céljait szolgálja, figyelembe véve a konkrét viszonyokat, melyek között a burzsoázia hatalinét fenntartja és szilárdítja. Amennyiben szükségessé válik, megváltoztatják a választási törvényeket és a választási körzeteket ügy, hogy a legkedvezőtlenebb társadalmi viszonyok között ls megőrizzék a tőke bizonyos pártjai, a tőke pártjai csoportosulásának, a tőke és a kispolgárság pártjainak pozícióit. A választójog általánosságát sokszor megnyirbálják kfllön13