Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-31 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó

Ml REJLIK A „SEMLEGES INFORMÁCIÓ A pszichológiai háború háttere Néhány nyugati országból nemrég egybegyűltek a műkedvelő csalók és hazudozók és megalakították a „Hazugok Nemzetközi Szövetségét". Elnöke bizonyos 0. Wlett, kijelentette, hogy a szervezetbe az illető országok politikusait nem veszik fel, mert azok ... „hivatásos hazudozók". A légynek sem vétő amatőr füllentőket és a veszedelmes politikai zsonglőröket — akik a hazugságot hivatásként művelik — az különbözteti meg egyebek között egymástól —. hangsúlyozza a „főhazug" —, hogy más és más a viszonyuk az ismert szői ondáshoz: hazudj, de ne vesd el nagyon a sulykot. Münchhausen dilettáns utódai árv tatlan gyerekek módjára, vagy ahogy mondani szokás, „vicc kedvéért" hazudnak, saját kontójukra. A kitalálás számukra öhcél. A burzsoá közéleti személyiségek haszonleső politikai célok érdekében élnek a rosszindulatú megtévesztés eszközével és osztályuk javára — a dolgozó tömegek kárára merítenek belőle hasznot. Számukra az igazság eltorzítása igen fontos eszköz a tömegtudat „manipulálásához". Az előbbiek nem szégyenlik bevallani, hogy hazudnak, számukra a leleplezés csupán a ;,mesterség" fokmérője és alkalom arra, hogy jót nevessenek. A nagyotmondást nemcsak szabadnak, de kötelezőnek is tartják. Az utóbbiak minden erejükkel azon vannak, hogy senki se ismerje fel őket, amikor szükséges, igaz valójukban. A nyugati világ legtapasztaltabb rádióállomása, az angol BBC, a tényekre alapozott valószerűség eszközével élve évtizedeken keresztül hatalmas tekintélyre tett szert ál-„objektivitásával". Az Informatív propaganda ré. gi kedvelt kelléke a londoni rádiónak. Az utóbbi időben azonban nemcsak a BBC, hanem az egész imperialista propaganda átrendezi sorait, az új körülmények között új utakat keres, hogy elkábíthassa és becsaphassa a tömegeket. A burzsoá propagandisták — látva, hogy a marxizmus—leninizmus terjed, a tömegek politikai tudata nő és a szocializmus erősödik — „semleges" és „feddhetetlen" informátoroknak adják ki magukat. Mindenáron szeretnék elhatárolni magukat a „nagy hazugság" önmagát kompromittált rendszerétől, melyet a háború utáni években fegyvertárukba vettek. A „nagy hazugság" néven ismert propagandarendszert annak idején a nácik eszelték ki, majd a „hidegháborús" években az imperialista országok szovjetellenes körei éltek vele. Lényege: a tömegeket bármi áron, bármilyen eszközökkel meg kell szerezni. A „cél szentesíti az eszközt"elv filozófiai megalapozásának kiindulópontja az a náci tétel volt, hogy az uralkodó fa] „erős személyiségi" fölött állnak „a tömegek alacsony intellektusának", amelyet ráadásul még „hihetetlen mértékű feledékenység" is terhel. Nem nehéz észrevenni, hogy az antikommunizmus mai prófétáinak tétele — a tömegmagatartást „manipulálhatjuk", ha az emberek tudatának megkerülésével emócionálisan hatunk rá — mennyire hasonlít az elsőre. A közös filozófiai lényeg — a dolgozó tömegek lenézése folytán a mai nyugati propaganda természetesként fogadta el a náci elveket. Az a körülmény, hogy az amerikai és angol propagandisták Göbbelshez fordultak, sok egyéb más ok mellett azzal is magyarázható, hogy az általuk irányított propagandaszervezet kiemelkedő szerepet játszott a németországi antikommunista hisztéria megszervezésében, amely aztán hatalomra segítette Hitlert. A háborút követő években Nyugaton az volt az elképzelés, hogy hasonló politikai eszközökkel végeznek a szocializmussal. Alighogy befejeződött a háború, a nyugati propagandateoretikusok szinte a szó szoros értelmében rávetették magukat Göbbels írásaira és beszédeire, felforgatták archívumait, angolra fordították naplóit. Egymás után jelennek meg a könyvek, amelyek tevékenységét méltatják és arról értekeznek, hogy milyen helyet foglalt el a göbbelsi propaganda a nácizmus struktúrájában. Figyelemre méltó jelenség, hogy az Egyesült Államok Tájékoztató Ügynöksége, rögtön megalakulása után egy olyan cikket helyezett el első propaganda-elméleti cikk gyűjteményében, amely a göbbelsi propaganda elveiről szól. Az igazságba szőtt hazugság Azt hinné az ember, hogy a sok eredménytelen felhívás, melyben nyíltan a szocializmus megdöntésére, a szovjethatalom megsemmisítésére szólítottak fel, no meg az a tény, hogy a „nagy hazugság" fogásai lelepleződtek, arra kényszerítették a burzsoáziát, hogy teljesen változtasson propagandakelléktárán. Valójában azonban nem történt más, mint hogy ideológiai kacatját színéről visszájára fordította. De hát mi is tulajdonképpen a „nagy hazugság" propagandatechnikájának alapja? Alapvető módszere abban rejlik — neves amerikai és angol szerzők számolnak be erről —, hogy olyan tényre hivatkoznak, amelyet lehetetlen ellenőrizni. Nos, a mai antikommunista és szovjetellenes imperialista propaganda alapját is ez a faktológiai elv képezi, csak éppen bővebb, részletesebb formában. Azokban az években, amikor az amerikai propaganda lázasan igyekezett elsajátítani a göbbelsi örökséget, vetette papírra a következő sorokat a pszichológiai háború egyik amerikai szakértője, L. Faragó: „A propaganda soha nem lehet objektív, csupán igaznak kell látszania, mivel a durva hamisítás gyorsan lelepleződik (v. ö. Göbbelsnél: „A kitalálások akkor célszerűek, ha nem lehet mégcáfolni őket". — A szerző). A propaganda csak annyira legyen igaz, s nem Jobban, hogy az igazsághoz hasonlóvá lehessen tenni." A hidegháborús korszak imperialista propagandája nyíltan — mind formájában, mind tartalmában — a „birodalmi propagandaügyi miniszter" nyomdokain haladt. Nézzük meg már most, hogyan értelmezik ezt a kérdést a visszájára fordított antikommunista propaganda mai elméleti szakemberei. W. Doggerty és M. Denowitz amerikai szakemberek „A pszichológiai háború kézikönyve" című könyvükben többnyire más hangot ütnek meg: „Az igazság művészete (I) éppen abban áll, hogy nem hazudunk közvetlenül, hanem minden esetben azt választjuk ki, ami szükséges, s vegyítjük azzal az igazsággal, amit a hallgatóság szeretne hallani". Ez tehát a tényekre alapozott propaganda alapja, „a maga teljes súlyával, durván és szembetűnően". Az -igazság szövetébe szőtt hazugság. A tények, a valódi információ segítségével végrehajtott hazugság. A kétarcú tény „A tény még nem a teljes igazság". — mondta M. Gorkij. A tény „csupán" nyersanyag, amiből még ki kell olvasztani, ki kell vonni a valódi igazságot." Idézhetünk tipikus, a valóságot általánosító és tömegméretekben érvényes tényt, de előrángathatunk véletlen, törvényszerű összefüggésekkel egybe nem kapcsolt tényeket is. Elővehetünk például az élet sűrűjéből egy tényt, különböző módon előadhatjuk egész nap a hírösszefoglalókben, speciális kommentárokat és észrevételeket fűzhetünk hozzá, több napon keresztül. Ily módon az egyedi tény — a valóban Jelentős eseményekkel hátterében — a valódi Jelenség látszatára tesz szert. Kiemelése — különösen, ha hiányoznak mellőle a szovjet társadalom életéről tájékoztató egyéb hírek, mindenekelőtt pedig azok, amelyek a szovjet embereket valóban érdeklő, a szovjet társadalom fejlődési perspektíváit és arculatát valóban meghatározó eseményekről számolnak be — a „Jelenségnek" központi Jelentőséget ad, mintha az ország társadalmi fejlődésének fő vonalában helyezkedne el. így lehet az embereket egyetlen tény segítségével tévútra vezetni. Az eseményeket — bármilyenek is legyenek azok — több oldalról lehet jellemezni, más és más szemmel lehet nézni, eltérő szavakkal leírni, különböző hanglejtéssel hangsúlyozni és értékelésük is eltérhet, az érdekek különbözőségének megfelelően. Egy és ugyanazon tényt — a forradalmi események során felszaggatott petrográdi utcaköveket — két külföldi is megírta a szovjethatalom első éveiben-: H. G. Wells, az angol utópikus regényíró, és Clara Zetkin, a német kommunista politikus. Wells számára ezek a kövek a pusztulás, az elmaradottság sötétségébe való visszalépés Jelel voltak. Zetkin úgy fogadta őket, mint az ezerszer elátkozott régi rend romjain létrejövő új világ születésének szimbólumát. Zetkin képes volt a tényből „kiolvasztani" az élet igazságát, Wells viszont — híres képzelőereje ellenére — megmaradt a kispolgár politikai szintjén, aki képtelen a társadalmi élet törvényeinek mélyére hatolni. A kapitalista renddel, a polgári életformával szemben tantúsltott hűsége meghatározta világlátását. Nincs abban semmi csodálatos, hogy a szociális ténynek csak azokat az oldalait vette észre, amelyek a múltba nyúltak vissza. A polgári alapelvek lerombolását katasztrófának érezte. lippmann: „Az igazságnak nincs semmiféle kritériuma" A társadalmi tény és jelenség feltárásának mélységét és a róluk szóló információ tónusát az határozza meg, hogy mennyire érintik a propaganda szervezőinek érdemeit, s hogy a propagandista mennyire érdekelt saját igazi pozíciójának feltárásában. E téren mutatkozik meg az alapvető különbség a lakosság tájékoztatását Illetően a burzsoá és a marxista felfogás között. k Mi nem csinálunk titkot abból, hogy a végtelen ténytömegből csak azokat a tényeket közöljük, amelyek igaz képet adnak az osztályharcról, feltárják a társadalmi fejlődés fő ellentmondásait, a valósághoz híven magyarázzák a marxista álláspontot, s meghatározott módon, egyértelműen tükrözik a szocializmus érdekeit. A burzsoázia nem kevesebbet követel, mint hogy tartózkodjunk a szenvedélyektől, amikor megvilágítjuk az eseményeket, legyünk elfogulatlanok a tájékoztató közlemények kiválasztásában és tanúsítsunk teljes közömbösséget az osztályszempontú értékelésekkel szemben, valamint azt, hogy alkossunk „teljesen átfogó" képet az eseményekről. De már láttuk, mi az ára az ilyen határozott kijelentéseknek. Csupán a burzsoázia osztálytörekvéseit leplezik és pszichikailag lefegyverzik a hiszékeny, kevéssé felkészült és rosszul tájékozott embereket. Elég, ha szemügyre vesszük, mit mondanak és hallgatnak el a „tiszta információ" lovagjai, s rögtön világos lesz, mennyire elkerülhetetlenül tendenciózus és célirányos a propagandista. „Az Információ a propagandista legfontosabb fegyvere" — jegyzi meg egy helyütt L. Martin amerikai külpolitikai propagandateoretikus. í—i „Az eredményesen dolgozó propagandista úgy fogja egybe a kedvező és kedvezőtlen ínformációt, hogy az utóbbit alábecsüli és jelentéktelennek mutatja, míg az elsőt többszörösére nagyltja." Ezt teszi példának okáért az Amerika Hangja, amikor az amerikai vezető körök indokínai kalandjáról tájékoztat. A bemondó szenvtelen hangon, amelyben szinte érezhetően ott reszket a vágy, hogy elfogulatlannak tűnjék, rendre beolvassa a csatákról, ütközetekről és a hazafiak veszteségeiről szóló Pentagon-összefoglalókat, közli a State Department hivatalos okmányainak tartalmát, a Fehér Ház képviselőinek nyilatkozatait és az USA szennyes háborújában részt vevő bábszövetségesek megnyilatkozásait, egyszóval mindazt, ami az Egyesült Államok helyzetének kedvező voltát és álláspontjának igazságos jellegét keltheti. Ugyanaz a hang ugyanilyen rendszeresen — csak éppen kevésbé periodikusan — és ugyanilyen monotonitással szól néhány olyan megmozdulásról is, amelyek a vietnami, kambodzsai és laoszi háború ellen léptek fel az országon belül. Az utóbbi anyag tálalási rendszere olyan, hogy semmit nem tesz hozzá az események hivatalos értelmezéséhez, aminek, természetesen, mellékesen az is feladata, hogy propagálja az Amerika Hangja, az amerikai kormány félhivatalos szervét. Emellett az ilyen „kedvezőtlen" hírek melléklésével „a mindenáron való objektivitás" légkörét igyekeznek megteremteni, s amúgy mellékesen az amerikai demokráciának is megpróbálnak egy kis reklámot csapni. Az imperialista államok információs politikájának valódi arculatáról képet alkothatunk magunknak annak alapján is, hogy milyen a hozzáállásuk a Szovjetunióról és általában a szocialista országokról szóló hírekhez. Jellemző beismerés csúszott ki egyszer ezzel kapcsolatban az amerikai újságírás doyenje, „vezére és tanítója', Walter Lippmann száján. „Amikor az oroszokról kell tájékoztatni, az amerikai propáganda számára az igazságnak nincs semmiféle kritériuma." A Harvard egyetem egyik profeszszora nemrég tüzetes vizsgálat alá vetette az elmúlt harminc év New Vork Times anyagából mindazt, ami a Szovjetunióra vonatkozott. Számi- I tásai szerint a közlemények 37 százaléka nyílt rágalom volt, 13 százaléka pedig elferdítette az életben valóságosan meglevő tényeket és eseményeket. Ilyen hát a ténypropaganda a valóságbanl V. ARTYOMOV, a történettudományok kandidátusa „A választások alkalmával újra bebizonyítjuk, hogy szilárdan és egyértelműen a szocializmus, a béke és a társadalmi haladás oldalán állunk. Igyekezetünkben nem vagyunk egyedül. A szocialista országok nagy családjának tagjai vagyunk. Összeköt bennünket a Szovjetunióval való szövetségünk, barátságunk, testvériségünk és együttműködésünk. Ezt az erőt nem győzi le a világon semmi sem. Ebben rejlik nemzeti szabadságunk, biztonságunk és állami függetlenségünk biztosítéka ma és örök időkre/' (A CSKP Központi Bizottsága és a Nemzeti Front Központi Bizottsága választási felhívásából.)'