Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-03 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó

„Arkagyij Kamanyin volt a neve. Apja, Nyikolaj Petrovics Kamanyin vezérezredes, a Szovjetunió Hőse. Arkágytj tizenhárom éves korában került a repülőszázadom állományába. Tizennégy éves korára harci pilóta lett. jól repült, becsülettel harcolt. Három magas kitüntetés birtokosaként lejezte be a háborút" — emlékezik a világ legfiatalabb harci repülőiére egykori századparancsnoka, Pjoti Grigorjevics Trofimov, tartalékos repülőőrnagy, Nyikolaj Kotis kitűnő dokumentumregényéhez írt bevezetőjében. A könyv szerzője, a Krasznaja Zvezda főmunkatársa több évi kutatómunkával gyűjtötte össze azokat a dokumentumokat, visszaemlékezéseket, amelyek alapján megírta Arkagyij Kamanyin, e férfiasan bátor gyerekember nagyszerű történetét. Mint mondja, első Ízben Jurij Gagarintól hallott a „Kisfecskének" becézett ifjú pilótáról. Mintha példaképe lett volna, úgy emlegette őt a világ első űrhajósa. Az ifjan elhunyt harci repülő élettörténete Nyikolaj Kotis könyve nyomán 1968-ban vált ismertté a Szovjetunióban. A dokumentumregényböl azóta filmforgatókönyv készült, a film forgatását meg is kezdték. Szerepel benne Arkagyij édesapja, Kamanyin vezérezredes, a szovjet űrhajósok volt parancsnoka, Georgij TyimofejeviCs Beregovoj űrhajós vezérőrnagy, a Szovjetunió kétszeres Hőse, aki a Nagy Honvédő Háború éveiben fiatal tisztként együtt harcolt a legkeményebb akaratú férfiakat is meghökkentően bátor Arkagyijjal. Taskentbol érkezett Csendes, front mögötti falu. Mel lette repülőtér, javarészt JAK típusú gépekkel. Itt folyt a csatarepülő hadtest szervezése, felkészítése harci feladatokra. Ekkor még nyomasztó volt a hitleri hadigépezet légierejének fölénye a frontokon. Sürgős szükség volt harci repülőgépekre és jól képzett pilótákra. Nagy volt tehát Nyikolaj Petrovics Kamanyin repülő-vezérőrnagy felelőssége, hogy az irányítása alatt szervezett és kiképzett repülőhadtest állománya mielőbb alkalmas legyen harci bevetésre. A tábori körülmények között berendezett repülőtéren gyorsított ütemben folyt a kiképzés. Éjjel-nappal dübörögtek a JAK-ok motorjai, a kissé hepehupás pázsiton egymást követték a fel- és leszálló géf>ek. Azon a napon különösen nagy ló"tás-futás volt a repülőtéren, mert Kamanyin vezérőrnagy valamit nem talált rendjén ellenőrzése során. A tábornok éppen a gépek technikai felkészítését ellenőrizte, amikor az ügyeletes jelentette, hogy egy kamaszgyerek szeretne beszélni vele. — Nincs időm most semmiféle gyerekre! — dörgött a katonára a tábornok. — Én vagyok, papa! — szólalt meg ' egy vékony hang a háttérben. -r- Arkagyij? — mosolyodott el hirtelen a vezérőrnagy. — Csak holnapra vártalak, fiam. A mama azt írta ... Apa és fiú összeölelkeztek. A tábornok már néhány napja levélben értesült feleségétől, hogy nagyobbik fia, a tizenhárom éves Arkagyij mindenáron utána akar utazni Taskentbol, ahol eddig a repülőgépjavító üzemben dolgozott. A fasiszta orvtámadás kezdetekor több társával együtt félbehagyta iskolai tanulmányait. — És mivel szeretnél itt foglalkozni, fiam? — hangzott az édesapa első kérdése. — Természetesen a repülőgépekkel, papa. Ai első repülés Senki sem tudta volna megmondani, mit gondolt és mit érzett Kamanyin vezérőrnagy, amikor megtudta, hogy Arkagyij egy PO—2-vel a levegőbe emelkedett. Nem sokkal azután történt ez, amikor a repülőhadtestet Kurszk alá vezényelték, hogy a javarészt frissiben kiképzett pilótákkal első ízben vegyen részt a hadműveletekben. Arkagyij a hadtesthez érkezésének első napjától kezdve szenvedélyesen tanulni kezdett. Részletesen kikérdezte a pilótákat, különösen az oktatókat a repülőgépvezetés mesterségbeli fogásairól, élményeikről, tapasztalataikról. S íme, Arkagyij most a levegőben száguld egy PO—2-vel. Pedig erre nem kapott engedélyt. A papa csak abba egyezett bele, hogy Trofimov századparancsnokkal utasként repülhessen a fiú. Ki a felelős azért, hogy mégis ő vezeti a gépet? És egyáltalán hogyan történhet meg ilyesmi a hadtestnél? A tábornok és a közelében tartózkodók feszült figyelemmel szinte dermedten nézték, hogyan kering a repülőtér fölött a rakoncátlan kamasz egy valódi harci géppel. S lélegzetvisszafojtva figyelték, midőn hirtelen landolás után leszállt a kissé egyenetlen pázsitra. Amikor Arkagyij kiszállt a gépből, kissé sápadtan, megszeppenve, bűntudatosan lépett az apja elé. „Most mi lesz?" — néztek össze a jelenlevők. Biztosan hazazavarja a fiút az „öreg". — Legközelebb finomabban bánj a kormányszerkezettel — mondta váratlan nyugalommal a hadtestparancsnok, majd hirtelen megfordult és sietve távozott. Arkagyij egy futárrepülőgép pilótája lett. Még nem volt egészen tizennégy éves! A tűzkeresztség A hadtestet a harkovi frontra vezényelték. A futárrepülő századnál megszaporodott a munka. Az elöljátom és irányítalak! Tedd, amit mondok! A „Messer" észrevette a szovjet futárgépet. Gyorsan, vésztjóslóan közelgett. Arkagyij lefelé Irányította a „hatost". Egyetlen menekülési lehetőség: minél alacsonyabbra! Megpillantott egy folyómenti völgyet. Oda! A könnyű gép egészen alacsonyra ereszkedett. A völgy azonban igen kicsinynek bizonyult, s utána a folyó szűk, szakadékos mederbe szorult. Erre nem lehetett továbbrepülni földközelben. Az ifjú pilóta már-már feladta a küzdelmet. „Vedd át papa a vezetést! Te jobban tudod, mit kell csinálni ilyenkor!" — mondta. Édesapja azonban nem vette át a gépet. Nyugodt hangon parancsot adott fiának: — Az erdő felé! És ne kapkodjl Hát perszel Jobbra jókora erdőség. S a magas fák között eléggé széles erdei csapás. Ez a mi mentő folyosónk! A „Messer" egyre közelebb ért. A futárgép már a fák között repült, néhány méternyire a földtől, amikor az ellenséges pilóta tüzet nyitott. Lövedékei egészen közel robbantak. Néhány szilánk felhasította a „hatos" oldalát. Arkagyij egy pillanatra fela eves pilot rókkal és az együttműködésre kijelölt magasabb egységek törzseivel szüntelenül tartani kellett a kapcsolatot. Egyre gyakrabban érkezett sürgető rádióüzenet: — Mi van a hatossal? Azonnal indítsák útba a hatost! Kevesen tudták, hogy a „hatos" fedőnevű PO—2 futárgép pilótája egy tizennnégy éves kamaszfiú. És még kevesebben tudhatták, milyen nehéz feladatot lát ei ez a siheder futárpilóta. A környéken „Messerschmitt"ek tucatjai járőröztek. A futárpilótának oly ügyesen és észrevétlenül kellett repülnie, hogy ne találkozzon a „Messerekkel". És ha véletlenül mégis bekövetkezik a találkozás, gyorsan egérutat kellett nyernie. Igen ám! De hogyan? Hová? Egy alkalommal a hadtestparancsnok a fia vezette „hatoson" indult útnak. Sietnie kellett a frontparancsnokságra és egyúttal kitűnő alkalom kínálkozott arra, hogy ellenőrizze Arkagyij repülési készségét, felkészültségét. Hallgatagon ültek egymás mellett a gép kabinjában, amikor a fiú hirtelen felkiáltott: — Egy százkilencesl Felénk tartl A szovjet pilóták jól ismerték a német fasiszták „Messerschmitt—109" típus repülőgépét. Fegyvertelen futárrepülőgépnek semmiképpen sem volt ajánlatos találkozni vele. Arkagyij is sokat hallott már róla. Hirtelen hideg futott végig a hátán. Azután egyszeriben a keze fején érezte édesapja tenyerét. A fülhallgatón pedig felcsendült a parancs: — További Majd én szemmel tarlélegzett. Megkönnyebbülése azonban tüstént újabb szorongással párosult. „Biztosan újra támad a „Messerschmitt". A fekete keresztet viselő gép azonban nem ismételte meg a rácsapást. Talán elfogyott a lőszere, vagy fogytán volt az üzemanyaga. Tovarepült. Amikor földet értek a frontparancsnokság tábori repülőterén, s kiszálltak a gépből, Arkagyij édesapja csupán annyit mondott: — Tanuld meg, fiam, hogy repülőgépet-vezetni nem egyenlő a repülni tudással. Gondolkodni és gyorsan dönteni. Ez is nagyon fontos! Ványa hősi halála Másnap a „hatos" egy másik géppel együtt indult feladatra. A kísérő gép pilótája Arkagyij egyik legjobb barátja és harcostársa, az alig húszéves Ványa volt. Már hazafelé tartottak, amikor rájuk rontott egy „Messerschmltt—109". Arkagyij reflexszerű mozdulattal azonnal mélyrepülésbe buktatta gépét. Kísérője néhány pillanatot késlekedett, s a „százkilences" haladéktalanul tüzet nyitott rá. A gép kigyulladt. Arkagyij meghúzta a magassági kormányt, s ismét egy szintbe került kísérőjével. Megpillantotta a kabinban a pilótát, amint élettelenül borult a műszerfalra. Néhány pillanat múlva a kormányozatlan, lángoló gép hirtelen zuhanni kezdett, majd nagy robbanással a földre csapódott. Arkagyij eltorzult arccal kiáltotta: „Ványaaal". Az ifjú pilóta összeszorított szájjal, könnyektől elfátyolosodott tekintettel vezette gépét a repülőtérig. Miután gépe megájlt, a fiú nem mozdult. A műszakiak kinyitották a kabin tetejét. Arkagyij hátraejtett fejjel, csukott szemmel, holtfehéren ült, keza görcsösen kulcsolódott a botkormányra. Édesapja is odaérkezett. Felkapaszkodott a gépre és gyengéden fia vállára tette a kezét: — Mi történt? , Az ifjú repülő lassan felemelte a fejét és kesztyűjével letörölte könynyeit: — Ványa elesett. Alig fél óra múlva megérkezett a repülőhadtesthez Arkagyij édesanyja. A mama gyötrelmesen aggódott fiáért és mindenáron rá akarta beszélni, hagyjon fel a repüléssel és menjen haza. Amikor meglátta alaposan lesoványodott és ijesztően sápadt fiát, valósággal megrémült. — Te jó ég! Mennyire leromlottáll Hát ki kényszeritett téged a frontra? Azonnal hazamész a nagymamához! Arkagyij nem tágított. Továbbra is a futárrepülő század pilótája maradt. Maiinovszkij köszönete Az ifjabb Kamanyin egyre tapasztaltabb harci repülő lett. Olykor naponta többször is elindult fontos futárfeladatra a PO—2-vel. Parancsokat, jelentéseket továbbított, súlyos sebesülteket vitt kórházba, tartalék alkatrészeket szállított a frontvonal mögötti tábori repülőterekre. Emlékezetes eset volt, amikor egy foglyul ejtett fasiszta pilótát kellett az elöljáró törzshöz vinnie gépével. Midőn a foglyot egy kísérő őrrel együtt beszállították a PO—2-be, a „fritz" megdöbbenve meredt a pilótára: „Ez a gyerek vezeti a gépet?". A „gyerek" azután derekasan megmutatta a fa» siszta pilótának, hogy mire képes. Arkagyij sokszor került életveszélybe. Többször találkozott német vadászrepülőkkel, „messerekkel", „fokkerekkel", de lélekjelenléte és gyors, határozott cselekvése mindannyiszor kisegítette a halálveszedelemből. Tizenöt éves korában szakaszvezető, majd sztarsina (törzsőrmester) lett. Többször kapott kitüntetést bátor, férfias helytállásáért. Egy alkalommal édesapját Maiinovszkij marsallnak, a II. Ukrán Front parancsnokának harcálláspontjára kellett szállítania. A törzsben fontos megbeszélés zajlott le, egyebek között a reptilőhadtest várható további feladatairól. Arkagyij a repülőgépénél várakozott. Egyszer csak valaki váratlanul megszólította: — Kié ez a repülőgép? A fiú a kérdezőre pillantott. Meglepetten döbbent rá, hogy maga a frontparancsnok, Maiinovszkij marsall Intézte hozzá a kérdést. A marsall kíséretében néhány tábornok, köztük Arkagyij édesapja, Kamanyin vezér/ őrnagy. — A repülőgépnek én vagyok a pilótája, marsall elvtárs! A nevem: Kamanyin törzsőrmester! Maiinovszkij a hadtestparancsnok* hoz fordult: — Névrokonod, vagy a fiad? — A fiam — felelte Kamanyin. — Hány éves vagy? — Tizenöt leszek! — hangzott a felelet. A marsall pilótához lépett és kezet szorított vele: — Derék fiú vagy! Köszönet a szolgálatértl — Azután intett segédtisztjének: — Jegyezze fel, kérem: Kamanyin törzsőrmestert felterjeszteni a Vörös Zászló Érdemrend kitüntetésre I A tragikus vég Arkagyij Kamanyin férfias bátorsággal végigküzdötte a Nagy Honvédő Háborút. Miután szovjet földről az utolsó fasiszta katona is kitakarodott, a repülőhadtestet Lengyelországba, majd Csehszlovákiába vezényelték, s a fiatal tiszthelyettes itt teljesítette tovább veszélyes és nehéz feladatát. A fasiszta Németország legyőzése után Arkagyij elbúcsúzott fronttársaitól. Visszatért a családi otthonba. Tanulni akart. Tanulni minél többet és minél jobban. A középiskola befejeztével repülőakadémiára készült, mert a légierőnél kívánt szolgálni, hivatásos katonaként. Vágyai, tervei nem teljesülhettek. Röviddel a háború befejezése után tüdőgyulladásban meghalt. Akkor még nem volt penicillin, így ért véget egy rövid, de nagyon tartalmas élet, egy hős ifjú szovjet állampolgár élete. BERTALAN ISTVÁN