Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-03 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó

SZÍNES ALMOK A komáromi Magyar Területi Színház színlapjain rendszerint ott található egy kurta sor, díszlettervező: Platzner Tibor. Paradoxon, pedig tény - a későbbiek során még szó lesz róla - ő akkor örül igazán, ha a közönség vele kapcsolatban legfeljebb ezt veszi észre. AKEPBE L HELY ALBÍN BRUNOVSKÝ eddig magas színvonalú grafikai művészként s hazai és külföldi irodalmi művek kongeniális Illusztrátoraként ismertük. Itthon és három világrészben rendezett egyéni és kollektív tárlatai szerepelt alkotásait rangos díjakkal tüntették ki. A Városi Képtár bemutatóján meglepetésszerűen Brunovský, a piktor állítja ki fára festett képeit, melyeket SZlNES ALMOKNAK nevez. Valóban azok. A reális és irreális elemek egymásba olvadnak. Az élet s az álmok világának határa elmosódik, s az átlényegítő képességgel újonnan teremtett költői valóságban a színek, összhangjuk és ellentéteik élnek és hatnak. Közülük egy-egy arc finom éle, egy-egy szem bús vagy töprengő pillantása tűnik elő. Női testek üde idomai szomszédságában csontvázszerű végtagok, gonosz karmokban végződő kéz s groteszk állatfejek riasztanak. .S mindezt körülöleli a természet zsongása. Susogó falombok, kecses, természethű, szelíd virágocskák, a Sólyom utolsó szárnycsapásai. A művész alkotó impulzusa, gazdag érzelmi és képzeletvilága a formák és színek kifejező ereje érezteti a NYÁR VEGET, a VASÁRNAP ILLATÁT, az ÉGI ES FÖLDI SZERELMET. A természet és ember örök kapcsolatát érzékelteti. Elhisszük neki, hogy a Föld a nő mozgását követi és sejtjük, mit suttog a KIS ÖZVEGY: Látomásszerűen bukkannak föl LEDA ES ZSUZSANNA S PUTIFARNE. Elékeket idéznek, gondolatokat társítanak. Finoman megformált árkádos paloták lebegni látszanak s BÁBEL-TORNYÁN AK kaotikus tömege fölött fantasztikus felhős ég feszül. Mindezt nem odavetett foltok szuggerálják, hanem ritka csiszolt müvészséggel, klasszikus gondossággal, tökélete sen járó finom ecsettel megvalósított színköltemények. Hatásukat fokozza, hogy a falemez, melyre a művész a képet felrakja, helyenként természetes állapotában tűnik elő. Megmutatja szeszélyes repedéseit, göcsörtjeit. Olykor az alapnak csak egyik részét borítja a festmény s nyers eredetiségében üresen marad egy-egy kisebb-nagyobb felület. Brunovský újonnan megismert alkotásai új műfajjal teljesítették ki művészetét s öregbítették a különben még fiatal mester hírnevét. BARKANY JENONE Szemben ülök vele. írni szeretnék róla, mondtam. Azután másrúl beszéltünk. Ezek az összpontosítás, a gondolatrendezés percei. Eltelik egy kevés idő, amikor a szürke mondatok végére azzal teszek pontot, hogy kinyitom jegyzetfüzetemet. Megérti szándékomat. — A kezdetről nem tudok sokat moudani. 1965-től vagyok területi színházunk tagja. Azóta 34 díszlettervet készítettem el. A legtöbbjét itt, Nitrán, Zvolenban és Košicén. Ennyi a szerintem fontos statisztika. — A díszlettervező két lehetséges véglet között mozog: az egyik típus a csaknem teljesen szabad ember, akinél egyegy színmű tulajdonképpen csak eszköz saját gondolatai, tervei megvalósítására. A másik véglet leginkább a szabómesterhez hasonlítható: megrendelésre, pontos méretre dolgozik. — így van. Az optimális díszlettervező szerintem mindig valahol a két véglet között van. A díszlettervezés, bármilyen szempontból nézzük is, alkalmazkodó művészet. Nem szuverén. Függ a kiválasztott darabtól, rendezőtől, az adott Színház körül létező körülményektől. Konkrétan: ha egy színmű például a lakásban játszódik, akkor ezen a díszlettervező nem változtathat. Azután figyelembe kell venni a rendező koncepcióját. Mit hangsúlyoz ki a darabból, milyen problémákat helyez előtérbe. S neon utolsósorban: tudni kell azt is, hogy a mi színházunk tájoló társulat. Ez az én i,nyelvemre" fordítva: a díszlet nem lehet 2,60 méternél magasabb, 2,20 méternél szélesebbre tervezni sem ajánlatos, mert nem fér be az autóbuszba... Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy színpadjaink különbözőek. A díszletnek tehát „passzolni" kell egy kilencméteres, de egy fele nagyságú térben is. Süllyesztő, forgó színpadok, zsinóros és egyéb emelők nincsenek, így tulajdonképpen a technika által kínált lehetőségeket ki lehet zárni. — Ilyen körülmények között díszletet tervezni „művészet". — Igen. De művészet a szó valódi, szép értelmében is. Amit itt felsoroltam, azok a határok, melyen belül lehet és kell művészit tervezni, s nem nagyképűség mondatja velem — alkotni, mert alkotóművészet ez is, legfeljebb sajátos összetevőkkel és követelményekkel párosítva. — Ezek után hadd érdeklődjem az ideálisát megközelítő díszlettervről. — Annyi bizonyos: nem önmagáért van. S önmagában is egységet alkot. Ez éz egység „szinkronban" van a darab és a rendező mondanivalójával. Az én elvem az, hogy a maga egyszerűségében jelezzen, sokat mondjon a díszlet. Ne legyen a színpadon sok tárgy, de annak a kevésnek legyen funkciója. Például egy bírósági tárgyaláson sokat mondhat el egy megfelelően beállított szék, amelyen mondjuk a vádlott ül. Még egy példa: egy családi dráma elején az üde szín, rendezettség a harmonikus kapcsolatokat jelzi. A dráma végén a szétzilált család lakásának díszletén jelentéktelen, de rendkívül sokat mondó változásokat hajtunk végre: ugyanazok a tárgyak sötétebbek lesznek és rendezetlenül, felfordulásban hevernek a színen. — Kérdés az is, hogy a közönség mit vesz észre a díszlettervező elgondolásaiból? — Szerintem az a jó, ha csak a díszletből semmit, vagy legalábbis minél kevesebbet. Tehát, mint már mondtam, a díszlet akkor jó igazán, ha „elvegyül" a színmű egészében, mert a dráma domináló ereje a gondolat s a tett, vagyis a művészi szó. A díszletek teret, környezetet teremtenek ehhez. Ha a közönség — a kivétel természetesen itt is ea-ősíti a szabályt — túlságosan egy-egy díszletre összpontosít, akkor valahol baj van. Vagy a darabban, vagy a rendezésben, esetleg a színészi játékban, de megtör ténhet, hogy a díszlettervező a ludas. — A közönséq „figyelmetlensége" tehát valójában sokat mondó. Ezen kívül még milyen mércével értékelhető a munkája? — Az ideális elképzelés szerint a szakemberek véleménye lenne a fontos, ez azonban a mi körülményeink között egy kissé illuzórikus. Marad tehát a jól kifejlett önkritikám, vagy ha tetszik, lelkiismeretem. Azután a színház tagjainak észrevételei. Komoly jelentőséget tulajdonítok a díszlettervező társaimmal folytatott párbeszédeknek is, de ezek meglehetősen ritkák. — Ha már az ideális elképzeléseknél tar tunk. Milyen ön szerint a rendező díszlettervező kapcsolata? — Bizonyos, hogy úgy mondjam hierrerchia-rendszert betartva mindkettő önálló legyen. Fontos a kölcsönös bizalom. Közösek a művészi célkitűzésben, s önállóak ezek megvalósításában saját szakaszukon belül. Ez természetesen elmélet. A gyakorlat akkor jó, ha ehhez közel áll, még akkor is, ha bonyolultabb. — A díszletek tervezésénél milyen anyagokat használ legszívesebben? — Itt is kötve vagyok. Teszem azt, egy darabhoz valamilyen különleges. mondjuk műanyagból terveznék a díszletet. Ezt Prágában kell megrendelni, s beletelik két hónap, míg szállítják. Nálunk pedig a díszletterv elkészülését nem hónapokban, hanem hetekben mérik. Ezeket az objektív nehézségeket leszámítva: szeretem a természetes, natúr anyagokat. Ezeknek van szerintem jövője. Mondhatnám úgy is, hogy őszinték, mert természetesek, és szinte mindent ki lehet velük fejezni. — Eddigi legsikerültebb díszletei? — Ha már az említett kritériumokat közös nevezőre hozom, akkor a Volponet említhetem meg, ahol a durva, gyalulatlan deszkákból, „összeeszkábált" díszletekből — úgy érzem — sikerült olyan környezetet és teret teremteni, amely jól jelezte Ben Jonson figuráinak durva, nyers lelkivilágát, többségük komiszságát, s nem utolsósorban az uzsorás világ minden szennyét. A sikerült díszletek közé sorolhatom Lahola A boszszú című darabjának szcenikáját, valamint Háy Isten, császár, parasztját, ahol ^ az epikai szélességű történelmi drámá-* hoz monumentális díszleteket kellett tervezni, a mi körülményeink közötti Hihetetlennek tűnik, de úgy érzem, nem vallottam szégyent. Ha már itt tartunk, hadd mondjam el, hogy a több mint harminc díszlet között akadt néhány „szürke" is, dehát rossz darabhoz nehéz valamit is hozzáadni, ami több mint rutin és kötelesség. — Titkos tervek? — Ilyen szempontból csaknem teljesen a dramaturgiai terv kiszolgáltatottja vagyok. Mégis szeretném minél több Arthur Miller-darab díszletét elkészíteni. S az egyik évek óta dédelgetett vágyam a Tartuffe. Egyéni, s szerintem nagyon életrevaló elképzelésem van a díszlettervet illetően. Persze, ki tudja, megvalósíthatom-e valamikor? ... A kávéházból, ahol eddig beszélgettünk, a műtermébe invitál. Platzner Tibor nem „csak" díszlettervező, hanem fest is. Nemrég mutatták be festményeit szülővárosában, s a következő év elején Bratislavában állít majd ki. Ezen kívül művészi fotókat is készít. Sokoldalú, vizuális művész. Halk szavú, de ez nem valami különös „manír", csupán őszinteség. Azt az alapállását fejezi ki, hogy ő a színpadon és műtermében egyaránt lát és láttat, a szónak nála tehát kevés funkciója van. A kép beszél helyette. Ezen keresztül fogalmazza gondolatait, érzéseit és véleményét a világ dolgairól . .. SZILVASSY JÓZSEF Solovič: Ez aztán a meglepetés című színművének díszlete. A Volpone díszletterve.