Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-24 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó

BALOGH EDGÁR: EMLÉKEZÉS EGY SZEPTEMBERI VITÄRA Negyven év után átszűrjük már az emlékeinket. Kihagyjuk a fölöslegest, élénkebbé villanyozzuk fel a máig beválót. S ez helyes is. A múltból mindig csak annak van értéke, amiből egy történelmi sor rendjén kibontakozott, beteljesült, igazolódott valami; aminek a folytatásában élünk. A Sarló kongresszusa 1931 szeptemberében tulajdonképpen csak ifjúsági, s azon belül is főleg értelmiségi esemény volt, s a lüktető közélet azóta igazán nagyobb jelentősebb tömegenergiákat mozgatott, de ama kisközösségi forrongás mégis olyan eszmei hatásokkal járt, amelyekben találunk napjainknak szóló tanulságokat. A legjelentősebbet emelem ki az emlékek bonyolult kötegéből. Mii- ö'.ben itt, az Új Szó szerkesztőségében, rovom e sorokat, kikiiekintgetek az ablakfalon, s a szemközt fekvő, hasonlóan új tömbház képére rávetíthetem a valamikor volt régi Scharitzer-ház kisablakos homlokzatát. Itt volt a diáktanyánk, itt gyűltünk vitára hol Jászi Oszkár, hol Balázs Béla köré, s azon a szeptemberi napon itt villant fel két éles karbunkulus-szem, s törte át magát az ajtóba szorultakon egy késve érkezeit prágai vendég. Bárhol fordulok meg s idézem ezt a jelenetet, kolozsvári hallgatóim előtt vagy a kijevi írószövetségben, felfigyelnek a névre: Július Fučík! Igaz, mártírsorsa, irodalmi hagyatéka, mely a cseh ellenállás jelképévé vált, sajátos jelentőséget adott személyiségének, az a gesztus azonban, ahogy akkor, ifjúságunk képlékenv pillanatában közénk jött. önmagában is nagy volt, s eleve tartalmazta egész későbbi pályaívének magasságát. Mert az a csehszlovákiai magvar ifjúsági csoport messze önmagán túl népsorsot mért, s a cseh munkásság forradalmi íróküldötte ezt a sorsproblematikát kapcsolta egybe más kibontakozások párhuzamos és keresztező történelmével. Az anyag szinte iskolakönyvszerűen ismeretes: Július Fučík azon a magyar diákgyűlésen a jogos és természetes kisebbségi igények teljesülésének legbiztosabb zálogát a többségi nép munkásosztályának igazságos társadalmi harcában mutatta fel. Amit most, negyven év távlatából, szükségesnek érzek még hozzátenni, az a gyűlésünkön felszólaló vendég józanító realizmusa volt. Ott állott meg az ajtóban, fiatal arcok sűrűjében látom, s egyszerű érveivel a mindennapokra méretezte át zajongó utópizmusunkat. Két nagy kérdés körül kavargott fantáziánk: a parasztság és a nemzetiség ügye körül. Hatalmas földterületeken eleve a mezőgazdasági nagyüzemek műszaki győzelmét képzeltük el. szemben a vándorlásainkon megismert szociográfiai szemináriumainkon feldolgozott szegényparaszti világ keserveivel. Július Fučík azonban lenini módra a soros feladatra figyelmeztetett: a parasztok földhözjuttatására, hogy valóban felszabadult földművesek társulhassanak ... £s ábrándozásokat oszlatott szét az a felvilágosítás is, hogy a népek lehetséges és kellő együttélését tájainkon ne „konföderációs" tervmonstrumokban keressük, hanem az új nemzeti államok adott keretein belül megvalósítható forradalmi szolidaritásban találjuk meg. Nos, azóta Kelet-Európa egészében szocialista lett, s ha követjük az események kibontakozásának lácnszemeit, szerre fölfedezhetjük, hogy akár a parasztkérdés, akár a nemzeti kérdés megoldási folyamataiban milyen logikus a sorrend a földosztáson át a termelőszövetkezetekig vagy szocialista államaink sajátos benső strukturálódásán át a nemzetközi együttműködésig. Amióta Csehszlovákiából elkerültem, szülőhazámban, Romániában élek és sokszor megfordultam Magyarországon is, de tapasztalatom mindig ugyanaz: a nemzeti államkeretekben hallatlanul nagy népi erőtartalékokat szabadított fel a szocializmus' (ezt különben mindenki éli és tudja J, s szinte űgy mondhatnók, az államközi kapcsolatok szorosabbá válása e benső nemzeti fölerősödések közvetlen függvénye. Mi kisebbségbeliek is mint szlávokkal, románokkal egvüttélő és közösen fejlődő nemzetiségek ott s annyit valósíthatunk meg s valósítunk meg folytatólag is, amennyit a közös hazafiság demokratikus tartalma származási különbség nélkül mindnyájunk számára biztosít. Négy évtized után is hálás vagyok mindannak, ami a Sarló kongresszusán, dialógusaink hevében. Július Fučík egyáltalán nem dogmatikusan kioktató, de annál közvetlenebbül emberi érvelésű párttanításaként felhangzott. Egyáltalán: a dialógusnak ez a formája, mely rákapcsol a vitafél benső kérdéseire, s eleve bizalmat keltve, ezekből vezeti le a legmegfelelőbb konklúziókat — ez is maradandó. A Sarló körül mindmáig vita dúl, s e mozgalom pozitívumainak és negatívumainak megítélését csak úgy tudnók végre egyenlegbe hozni, ha a történtek során visszakövetkeztetve állapítanók meg egykori fiatalságunk elfogadható igazát. Amit Július Fučík felszólalására emlékezve most romantikus túlzásnak vagy utópizmusnak érzek, igazán csak egy részecskéje volt a felvetett kérdések tömkelegének, s kívánom a mai magyar ifjúságnak bármely országban, hogy egykori törekvéseink valós részét is, a népszolgálatba vetett hitet egészében megismerje és vállalja. Mert a lényege ennek az új nemzedéki gerjedésnek ez volt: értelmi felkészültségben hozzájárulni ahhoz, hogy tömegeink a maguk történelmét éljék, a bennük rejlő képességek szerint fejlődjenek. Ebben az értelemben ismétlem ma is annyiszor [Hét próba című emlékiratomban ls, megjelenés előtt álló Intelmek című könyvecskémben is), hogy népiség és kommunistaság, vagyis demokratikus nemzeti-nemzetiségi élethivatás és marxi—lenini tudományos világnézet egymástól eválaszthatatlan. Hiba volna a Sarló hagyományát leválasztani az 1931-es kongresszus nagy eredményéről: a pártossághoz való elérkezésről, s megrögzíteni egy népi národnyik csököttségben (akadhat ilyen szándék); de helytelen volna a másik véglet is: letagadni, kihagyni azt a fejlődésmenetet, mely éppen a népi-nemzetiségi sorskérdések érzékelésén át vezetett el a kommunizmusig (lehetséges ilyen beszűkítés isi. Ez a mozgalom éppen azért s abban volt hozzájárulás a mai valóság kialakításához, mert megőrizve haladta meg a maga fejlődési állomásait, vagyis áthozta a munkásmozgalom táborába a magyar népismeret irodalmi és művészi elemeit, történelmi hagyományaink emberi hőskultuszát, az anyanyelv hűségét s a néptestvériség minden eszmei örökségét. A mi ifjúságunk maga is válogatott akkorában a múltban, hogy folytonossággá építhesse a jövőt, s amikor mégegyszer átlesek az ablaküvegen a Sarló egykori helyisége felé, megint csak ismételem: vegyük át, adjuk tovább utódainknak mindazt, amit a mi első megmozdulásainkból szigorú önvizsgálat alapján érdemlegesnek kiválogathatunk. m JÉÉ Wmm. Wm Ŕ:ÍÍÍ:*;?; Í i •i „„ m ' 4 V ZALABAI ZSIGMOND: KÉSZÜLJETEK Túlnon o csönd birodalma Innen a reggeli lárma országhatóra / Aláaknázott répaföldek kukorica-gránát szőlők töviskorollója / Szemetek sarkóban / aprócska csónak / estileg kiköt az ólom Hát készüljetek ti fejkendős virágok megfésülni a kócos Készüljetek ti kérges fértiak a móro kiszabott halálra réteket FÜTYÖRÉSZVE, LEHAJTOTT FEJJEL A csillagokat elfújta a szél az éjszakábon úszik egy levél lehorgonyoz o semmi szélinél a semmi szélinél Fejét lehajtva esőkabátba bújik aki él s ődöng mint okinek nem jutott fedél sehonnan indul sehova se ér sehova se ér S a semmi szélinél verdes arca tüskés esők őgón mint csillagok rácsán fönnakadt denevér ŐSZI SZAVAK Láthatatlan szárán megremeg a nap OTTHON Harmot a tűben fákon fák alatt gyermekkorunk elszórt pityköve; aztán a szél / palócul beszél /; aztán oz első sugár kézfogása fény hullómo nap tisztítótüze HÁZASSÁGLEVÉL LAPJÁRA I. Szél tolóra ragosztott fészek ez a szerelem ez a szerelem Megosztjuk a nincset közösen közösen az összkomfortos hiányt senki sem érti senki sem bór szél taláro ragasztott fészek de fészek ez o szerelem II. Tenyeredben o virradat ajkadon o fény hullámverése Lehajolok Iszom a szádról Mint fecske kinek röpte sincs csak esése III. Olló lábad ollója szabdalja árnyam Szárny két szárnyad tele Írja az egem Nyelv nyelved uszonya borzolja vizem A túlsó part vagy futsz velem hol tóvol hol közel