Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-21 / 250. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1971. október 21. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXIV. ÉVFOLYAM 250. szám Ara 50 fillér EGYIPTOM SOKAT VÁR TITO KÖZVETÍTÉSÉTŐL ^ Ülést tartott a Szlovák Nemzet! Tanács GYORSUL A FEJLŐDÉS ÜTEME Jóváhagyták az SZSZK népgazdasága fejlesztésének ötödik ötéves tervét (Tudósítónktól) — Tegnap Bratislavában Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke nyitotta meg a Szlovák Nemzeti Tanács 15. ülé­sét. Ismertette a tanácskozás napirendjét és az első pontban a Bratislaváról szóló törvényja­vaslat módosítását terjesztette elő. Erre azért került sor, mert változik Szlovákia fővárosának területi elrendezése, és öt kör­zet helyett a jövő évben már csak négy körzetre tagozódik Bratislava. Az előterjesztett javaslatot egyhangúlag jóváhagyták. Miloš Hrušovský képviselő is­mertette Szlovákia népgazdasá­ga ötéves tervéről szóló tör­vényjavaslatot. Hangsúlyozta, hogy a terv, hasonlóképpen mint a Szövetségi Gyűlésen el­fogadott törvény, a lakosság igényeinek és szükségleteinek kielégítését szorgalmazza, biz­tosítja, hogy tovább szilárdul­jon a szocialista állam, erősöd­jön védelmi képessége és haté­konyabban részt vállaljon a szo­cialista gazdasági integráció­ban, ami elősegíti a két or­szágrész közötti gazdasági kü­lönbségek kiegyenlítését. A munkamegosztás maximális el­mélyítése érdekében elsősorban azokat az ágazatokat kell fej­lesztenünk, amelyek a legmeg­felelőbb feltételekkel rendel­keznek. Igen lényeges vonása a tör­vényjavaslatnak az ötéves terv direktív jellege, amely kötele­ző érvényű irányelv az SZSZK kormánya, a központi szervek, a nemzeti bizottságok és a gaz­dasági szervezetek számára. Herbert Ďurkovič mérnök, az SZSZK kormányelnök-helyette­se, a Szlovák Tervezési Bizott­ság elnöke indokolta meg a tör­vényjavaslatot. — A Szlovák Szocialista Köz­társaság népgazdaságának fej­lesztési terve az első középtá­vú terv, amely figyelembe ve­szi a föderációs államformát. A terv szerves része az ország öt­éves fejlesztési tervének ős ki­fejezi mindkét egyenjogú nem­zet, ós a nemzetiségek érde­keit, valamint Szlovákia gazda­ságának a szocialista nemzet­közi munkamegosztásba való bekapcsolását, bővülő kapcso­latainkat elsősorban a Szovjet­unióval és a többi szocialista országgal. Az ötéves terv nagyon jelen­tős szakaszát képezi szocialista társadalmunk fejlesztésének. Gazdasági politikánk számol a meglevő termelési kapacitások és energiaforrások intenzívebb kihasználásával. Szerkezeti vál­tozásokat eszközlünk az ipari termelésben, ami lehetőséget nyújt a szakképzett munkaerők jobb kihasználására. Ésszerűb­ben kell kihasználnunk a mun­kaidőt, az állóalapokat és fo­koznunk kell a nyersanyaggal ós az energiával való takaré­kosságot. A következő öt évben Szlo­vákiában a nemzeti jövedelem évente 7 százalékkal nő, míg országos méretben 5 százalékos növekedéssel számolnak. Az igényességet fejezi iki, hogy a nemzeti jövedelem döntő részét (ČSTK) — A Szlovák Szocia lista Köztársaság mezőgazdasá­gi dolgozói október 20-án 101 százalékra teljesítették a bur­gonyafelvásárlási tervet. Az ál lami alapokba 2B2 700 tonna burgonyát adtak. Jozef Lenárt, a CSKP KB el­nökségének tagja, az SZLKP KB első titkára ebből az alkalom­ból fogadta ján Janovicot, az SZSZK mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterét, valamint Jozef Balážt, a Mezőgazdasági Termékfelvásárló Szakigazgató­ság vezérigazgatóját. A fogadá son jelen volt J. Janik, az SZLKP KB elnökségének tagja, a KB titkára, Július Hanus, a szlo vák kormány alelnöke, és |ú lius Turoíi, az SZLKP KB osz tályvezetője. Janovic miniszter közölte Le­nárt elvtárssal, hogy a felvá­sárlást folytatják és a tervet feltételezhetően 1800 vagon burgonyával túlteljesítik. Az örvendetes hírt az SZLKP KB elnöksége és a szlovák kor­mány tegnap levélben közölte társadalmi munkatermelékeny­séggel kell biztosítanunk. Az Ipari termelés 55 százalékkal nő és az ötéves terv utolsó évében az egy főre eső termelés Szlo­vákiában eléri azt a szintet, amit a cseh országrészekben 1972—73-ban elérnek. Gyors ütemben fejlődik majd a kémiai, valamint a gépipar. Az ipari termelés gyors ütemű növekedése lehetőséget teremt arra, hogy 1975-ig 77 százalék­kal növeljük kivitelünket, eb­ből 62 százalékkal a szocialista országokba. A szocialista gazdasági integ­ráció bővítése biztosítékot nyújt gazadasági fejlődésünkhöz és egész sor kiemelt fejlesztési program megvalósítása egyúttal Szlovákia gazdaságának na­gyobb részesedését jelenti a (Folytatás a 2. oldaloo) a CSKP Központi Bizottságával. A levélben többek között hang­súlyozzák, hogy a burgonyabe­takarítás és felvásárlás sikeré­ben jelentős részük van az ál­dozatkész munkát végző szö­vetkezeti dolgozóknak, az álla­mi gazdaságok és a felvásárló szervezetek dolgozóinak, a párt­és az állami irányítószervek­nek, valamint az ifjúsági bri­gádok tagjai és a néphadsereg katonái kiadós brigádsegítségé­nek. Az őszi munkák sikeres előrehaladása és az állami terv­feladatok teljesítése bizonyítja mezőgazdasági dolgozóink poli­tikai és munkaaktivitását a vá­lasztásokat megelőző időszak­ban. Biztosítjuk Önöket, tisztelt elvtársak — hangsúlyozza a le­vél —, hogy a mezőgazdasági feladatokat továbbra is azzal a tudattal fogjuk teljesíteni, mi­szerint nagymértékben felelő­sek vagyunk azért, hogy Cseh­szlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusa célkitűzései­nek megfelelően biztosítsuk a lakosság élelmiszerellátását. kés célokra való felhasználásá­val a Szovjetunió különösen az iparban, a mezőgazdaságban és az egészségügyben ér el jelen­tős sikereket. Mindezekről a közönség is meggyőződhetik a modellek, a makettek, az ere­deti készülékek, a gépek és gépberendezések láttán, melyek a tudományos-műszaki forrada­lom jelenlegi színvonalát, és az előirányzott fejlődés további út­ját ismertetik meg és érdeklő­dőkkel. A kiállított tárgyak közt lát­hatjuk pl. a VVER típusú atom­reaktor modelljét. Ez a reaktor rövidesen nekünk is nagy se­gítségünkre lesz atomenergeti­kánk továbbfejlesztésében. A látványosságok közé tartozik a híres „Lenin" atomjégtörő mo­dellje, és ezúttal először néz­hetjük meg a sokat emlegetett Lunohod modelljét is. A kiállítás szerves részét ké­pezi a KGST-tagországok nem­zetközi együttműködését, külö­nösen a Szovjetunió és a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság egyre jobban elmélyülő kap­csolatait bemutató expozíció. —km— Kairó — foszip Broz Tito ju­goszláv államelnök indiai hiva­talos tárgyalásainak befejezté­vel egynapos látogatásra Kairó­ba érkezett. Tito elnök a közel­keleti helyzetről tárgyalt Sza­dat egyiptomi elnökkel. A kairói sajtó a két ország hagyományos jóviszonya miatt is nagy jelentőséget tulajdonít Tito látogatásának. Az Al Ah­ram szerint Tito elnök nemzet­közi kapcsolatai nagyon hasz­nosak lehetnek a közel-keleti válság jelenlegi szakaszában. Tito elnök tegnapi látogatása kifejezetten munkajellegü volt, s több fontos tárgyalást ölelt fel. A jugoszláv elnök kérte az egyiptomi felet, tekintsen el az államfői látogatással kapcsola­tos szokásos formalitásoktól. Líbiától a Perzsa-öböl emirá­tusáig a keleti arab országok­ban megkezdődött a Ramadán szent hónapja. A Ramadáni Mo­hammed Khatir sejk, egyiptomi mufti nyitotta meg kedden, val­lási ünnepséggel. Annak ellenére, hogy a moha­medán vallás a Ramadán hó­napban tiltja a hívőknek, hogy napkeltétől napnyugtáig egye­nek és dohányozzanak, az utób­Saigon — Két amerikai Thun­derchief F—105 típusú harci re­pülőgép rakétákkal támadta a Vietnami Demokratikus Köztár­saság területét mintegy 70 kilo­méterrel a demilitarizált öve­zettől északra. Ezt az újabb bű­nös provokációt tegnap beismer­te a saigoni amerikai katonai képviselő. Ebben az évben ez már a hat­vankilencedik amerikai légitá­madás volt a VDK területe el­len. Phnom Penh — Lon Nol mar­sall, aki a múlt év márciusában megfosztotta hatalmától Noro­dom Szihanuk kambodzsai ál­lamfőt, tegnap Kambodzsában rendkívüli állapotot hirdetett ki és kinevezte új kormányát, amelynek az eddiginél több ka­tona tagja van. Mint ismeretes Lon Nol szombaton megfosztot­ta törvényhozó hatalmától az Elutazott a szovjet küldöttség (ČSTK) — Tegnap tért vissza hazájába a Dámna Pavlovna Ku marova, az Orosz Szovjet Szo­cialista Szövetségi Köztársaság népjóléti minisztere vezette szovjet küldöttség. Tíznapos csehszlovákiai tar­tózkodása során a küldöttség megismerkedett szociális bizto­sításunk rendszerével, valamint a minisztériumok, a központi szervek és a nemzeti bizottsá­gok munkájával. A küldöttség tagjai fokozott érdeklődést tanúsítottak a gyer­mekes családok és a nyugdíja­sok érdekében foganatosított új szociális intézkedések iránt. A szovjet vendégeket a CSKP KB, valamint a kormány képvi­selői is fogadták. A repülőtéren Michal Stan­cel szövetségi munkaügyi és népjóléti miniszter, valamint a Munkaügyi és Népjóléti Minisz­térium vezető dolgozói vettek búcsút a küldöttségtől. A búcsú­zásnál Jelen voltak a szovlet nagykövetség képviselői ls N. A. Goncsarov tanácsossal az élen. ki években Egyiptomban éppen ebben a hónapban nő az élelmi­szerfogyasztás. A mai egyipto­miaik ugyanis késő éjjeli bő va­csoráikon kárpótolják magukat az egésznapi éhezésért. A ta­valyi Ramadán hónapban pél­dául 30 százalékkal nőtt a hús­fogyasztás. Amman — Irak és Jordánia ismét megnyitotta közös hatá­rát, amelyet júliusban azért zárt le, mert a jordániai hadse­reg támadást Indított a palesz­tinai ellenállási szervezetek el­len. A jordániai szakszervezetek felszólították az arab szakszer­vezeteket és a világ szakszerve­zeteit, ítéljék el a Jordániát hatóságoknak a jordániai szak­szervezetek elleni megtorlásait. A szakszervezetek ugyanis nem voltak hajlandók támogatni a palesztinai ellenállás és haladó szervezetek elleni intézkedése­ket. Moszkva — Jasszer Arafat vezetésével a Palesztinai Fel­szabaúításl Szervezet küldött­sége érkezett tegnap Moszkvá­ba, a Szovjet Afroázsiai Szoli­daritási Bizottság meghívására. eddigi Phnom Penh-i parlamen* tet. ­Egyes nyugati hírügynöksé­gek Lon Nol intézkedéseit úgy értékelik, hogy „további lépést jelentenek a diktatúra felé'. Párizs — Pham The Truc, a dél-vietnami választási csalások ellen tiltakozó mozgalom egyik résztvevője, parlamenti képvise­lő, aki Franciaországba mene­kült a letartóztatás elől, keddi sajtóértekezletén Párizsban újabb bizonyító anyagot terjesz­tett elő a dél-vietnami válasz­tási komédiáról. A 24 OLDALAS ^Ä/^/jlJ^jJ GAZDAG TARTALMÁBÓL: A proletárdiktatúra néhány időszerű kérdése — Ladislav Tomáäek írása Hasznos együttműködés a könyvek birodalmában — Egy mezőgazdasági könyvkiállftásról A barátság hónapja előtt — Dr. Karol Savel írása Tünetek és közérzet — A galántai Járás egészség­ügyi problémáiról Válaszúton — Vladimír Mináč novellája Emlékezés egy szeptemberi vitára — Balogh Edgár írása j Igy választanak ők — Választások a tőke világában A múlt fogságában — Szaúd-arábiai jegyzetek Versek, humor Mindenről, mindenkinek Motorosok, stop! AZ RIÓM AZ EMBER SZOLGALATABAN Szovjet kiállítás a prágai Hiberniumban A csehszlovák—szovjet barát­ság hónapja keretében az idén hazánkban megrendezendő ak­ciók közül a szovjet tudomány és technika napjai máris az ér­deklődés középpontjában áll­nak. Az ezzel kapcsolatos legna­gyobb esemény „Az atom az ember szolgálatában" címen tegnap megnyílt kiállítás a prá­gai Hiberniumban, melyet no­vember 12-ig tekinthet meg a közönség. Ezután a kiállítást december 1—21-e között a bra­tislavai Kultúra és Pihenés Parkjában is bemutatják. A kiállítás ünnepélyes meg­nyitóján a szövetségi kormányt J. Zahradník és M. Lúčan mi­niszterelnök-helyettes, valamint L. Šupka műszaki és beruházás­fejlesztési miniszter képviselte. Jelen volt J. Neumann, az atomenergetika fejlesztésére lé­tesült csehszlovák bizottság el­nöke is. Szovjet részről megje­lentek V. Sz. Cservonyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete, J. Sz. Levša, az atomenergia felhasználására létesült szovjet állami bizottság elnökhelyette­se, J. M. Jeršov, a Szovjetunió prágai nagykövetségének taná­csosa és V. T. Mihajlin, a kiál­lítás vezérigazgatója. A vendégeket dr. J. Kuba, a prágai Nemzeti Műszaki Mú­zeum igazgatója üdvözölte. Utána L. Šupka miniszter a Szovjetunióval való egyre job­ban elmélyülő együttműködé­sünket méltatta, melynek tanú­bizonysága ez a kiállítás is. Végül V. Sz. Cservonyenko, a Szovjetunió nagykövete rövid beszédében a kiállítás küldeté­séről tájékoztatta a jelenlevő­ket. „Az atom az ember szolgála­tában" című kiállítás az atom­energetikában, az űrrepülésben és az elektrotechnikában elért kiváló szovjet eredményeket szemlélteti. Az eredmények bé­SZLOVÄKIA MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZOI teljesítették a burgonyafelvásárlási tervet Rakétatámadás a VDK ellen

Next

/
Thumbnails
Contents