Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-21 / 250. szám, csütörtök

ÜLÉST TARTOTT A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS (Folytatás az 1. oldalról) szocialista nemzetközi munka­megosztásban. A kormányelnök-helyettes vá­zolta, hogy az egyes népgazda­sági ágazatokban milyen üte­mű fejlesztést irányoz elő az ötéves tev, és mit kell tenni ezen feladatok teljesítése érde­kében. Hangsúlyozta a gazda­ságosság elvének fokozottabb érvényesítését és a munkakez­deményezés, a szocialista mun­kaverseny kiszélesítését. Az ötéves tervről szóló tör­vényjavaslat vitájában négyen szólaltak fel, majd a képvise­lők egyhangúlag elfogadták az előterjesztett javaslatot. A népi ellenőrző bizottságok tevékenységét szabályozó tör­vényjavaslatot Peter Lupe j kép­viselő ismertette, majd Ján Paš­ko miniszter Indokolta meg a javaslat elfogadásának szüksé­gességét. Hangsúlyozta, hogy a XfV. pártkongresszus határoza­tának alapelvei szerint a Szö­vetségi Gyűlésben elfogadott törvénnyel összhangban készí­tették el a törvényjavaslatot, melynek egyik alapelve, hogy az ellenőrzés szerves része az irányításnak, és aki irányít, az az ellenőrzésért is felelős. A népi ellenőrök a pártnak, az állami szerveknek segítenek a szocialista törvényesség meg­szilárdításában, felelősségre vonva a társadalmi Vagyont megkárosítókat és a kötelessé­gük teljesítését elmulasztó egyéneket. A képviselők az indokolás el­Üdvözlő távirat (CSTK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök üdvözlő táv­iratot küldött Mohammed Ziád Bárrá vezérőrnagynak, a Szo­máli Demokratikus Köztársaság Legfelső Forradalmi Tanácsa elnökének a Szomáli Demokra­tikus Köztársaság államünnepe alkalmából. hangzása után egyhangúlag jó­váhagyták a népi ellenőrzésről szóló törvényjavaslatot. Elfogadták a nyereségelvo­násról, a nyugdíjadóról és a szociális biztosítási iľleiék költ­ségvetési felhasználásáról sző­lő törvényjavaslatot is. Ebédszünet után Jozef Gajdo­Sík, az SZNT alelnöke vezette a tanácskozást. Napirenden szerepelt néhány hivatásos bíró felmentése, valamint az SZSZK Legfelsőbb Bírósága elnökének megválasztása. A Nemzeti Front szlovákiai Käžponti Bi­zottsága javaslatának alapján három bírót választottak a Legfelsőbb Bíróságba, 25-öt pe­dig a kerületi, a városi és a já­rási bíróságokba, javasolták, hogy a Legfelsőbb Bíróság el­nökének tisztségét dr. Ján Ben­čura töltse be, aki jelenleg a Košicei Kerületi Bíróság elnö­ke. A képviselők az említett javaslatokat elfogadták. A tanácskozás végén Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke érté­kelte a választott szerveknek az 1964—71-es választási idő­szakban végzett tevékenységét. Hangsúlyozta a föderációs ál­lamforma kialakításának jelen­tőségét, kiemelte az SZNT, a CSNT, valamint a Szövetségi Gyűlés azon igyekezetét, hogy biztosítsák Szlovákia sokoldalú fejlesztését. Az SZNT elnöke zárszavában köszönetet mondott a képvise­lőknek az elmúlt választási idő­szakban végzett munkájukért. -es­FOGADÄS (CSTK) — A Szlovák Nemze­ti Tanács ülésének befejeztével Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke fogadta dr. Ján Benčurát, a Szlovák Szocialista Köztársa­ság Legfelsőbb Bíróságának újonnan megválasztott elnökét. A fogadáson részt vett Ján Szenei, az SZNT alelnöke és dr. Pavol Király, az SZSZK igazság­ügyi minisztere. A bolgár katonai küldöttság Dél-Csebországban (CSTK) — A bolgár néphad­sereg küldöttsége, amely Dobri Marinov Dzsurov hadseregtá­bornok, a BKP KB tagjának, a BNK honvédelmi miniszterének vezetésével legfelsőbb párt- és kormányszerveink meghívására hatnapos hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban, tegnap Dél-Csehországba érkezett, ahol szívélyesen fogadták a kerület képviselői. A bolgár vendégek Evžen Blahut vezérőrnagynak, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere he­lyettesének és Vasil Való altá­bornagynak, a nyugati katonai körzet parancsnokának kísére­tében délelőtt érdeklődéssel megtekintették a hadikiképzés bemutatóját. Dzsurov elvtárs ebből az alkalomból értékelte a csehszlovák katonák magas fokú harci felkészültségét és a kiképzési berendezések korsze­rűségét. Délután a bolgár katonai kül­döttség České Budéjovioében megtekintette a Koh-i-Noor vi­lághírű ceruzagyár részlegeit, és azután részt vett a csehszlo­vák néphadseregnek a cseh­szlovák—bolgár barátság nevét viselő ezredével rendezett ta­lálkozón. Katonai tematikájú filmek fesztiválja (ČSTK) — Tegnap Brnóban befejeződött a Varsói Szerződés fegyveres erőinek VI. filmfeszti­válja. A záró összejövetelen jelen voltak: ]osef Novi.vedlák vezér­őrnagy, a csehszlovák néphad­sereg politikai főcsoportja fő­nökének helyettese, Vlagyimir Fjodorovics Zajikin ezredes, a Varsói Szerződés egyesült pa­rancsnokságának képviselője, a Varsói Szerződés katonai- és légügyi megbízottai, valamint a délmorvaországi kerület és Br­no párt- és állami szerveinek küldöttei. Jelen voltak továbbá: a bol­gár néphadsereg, a magyar nép­hadsereg, az NDK nemzeti nép­hadserege, a lengyel néphadse­reg, a román néphadsereg, a r> / a szovjet hadsereg és a cseh­szlovák néphadsereg küldöttsé­gei. A fesztivál fő díját J I. Ver­misevov szovjet rendező „Már felnőttek a fiúk" című alkotá­sa nyerte. A redezésért a fő díjat V. Fiala csehszlovák rendező film­jének ítélték. Az eredményhirdetés résztve­vői üdvözlő levelet intéztek I. L Jakubovszkij marsallhoz, a Varsói Szerződés fegyveres erői főparancsnokához, amelyben rá­mutattak, hogy a VI. filmfeszti­vál is bizonyította a testvéri hadseregek filmművészeti dol­gozóinak azt a törekvését, hogy meggyőző módon juttassák ki­fejezésre a proletár internacio­nalizmus eszméjét. Ifjúsági évzáró taggyűlések Ezekben a napokban zajlanak le országszerte a SZISZ-alap­szervezetek évzáró taggyűlései, amelyek a jövő év májusában megrendezésre kerülő első SZISZ-kongresszus előkészüle­teit jelentik. A közép-szlovákiai kerületben a 2500 alapszervezet közül 581-ben már lezajlottak az évzáró taggyűlések. A SZISZ 65 ezer közép-szlovákiai tagja nagy érdeklődést tanúsít az év­záró gyűlések iránt, amelyeken a részvétel 80—95 százalékos. A taggyűléseken az üzemi párt­szervezetek és a vállalatvezető­ségek fokozott érdeklődést ta­núsítanak a fiatalok munkája iránt. A gyűléseken megtárgyal­ják a SZISZ, a pártszervezet és a vállalatvezetőség kölcsönös kapcsolatait, a választási elő­készületeket, a szabad idő prob­lémáit is. A közép-szlovákiai fiatalok részt vettek a válasz­tások tiszteletére rendezett si­keres országos rendkívüli mű­szakban és most kerületi külön műszakot szerveznek az ifjúsági jelöltek támogatására. A SZISZ tagjai szervezetük fennállásá­nak első évfordulóját fokozott aktivitással ünneplik a szerve­zetekben és a munkahelyieken. l»ll.J Lengyel vendég a szövetségi miniszterelnökségen (CSTK — Dr. Ľubomír Strou­gal, a CSSZSZK miniszterelnöke tegnap fogadta Francizsko Kai­mot, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának alelnökét, a gazdasági és tudományos-mű­szaki együttműködés csehszlo­vák—lengyel bizottsága 13. ülé­sén részt vevő lengyel állami küldöttség vezetőjét. A beszélgetésen — amely a kölcsönös gazdasági együttmű­ködés kérdéseit érintette — je­len volt Václav Hüla, a CSSZSZK miniszterelnök-helyettese, az Állami Tervbizottság elnöke és Henryk Žebrowski, az LNK csehszlovákiai ügyvivője. A CSKP KB népgazdasági bizottságának ülése (ČSTK) — Tegnap Prágában megtartotta e)ső ülését a CSKP KB népgazdasági bizottsága. Az ülést Jozef Kempný, a bizottság elnöke, á CSKP KB elnökségé­nek tagja, a KB titkára vezette. A bizottság tagjai megvitatták ez évi tevékenységük tervét, és a programmal összhangban ki­fejezték azt az álláspontjukat, hogy a bizottság és egyes tag­jai részt vesznek az időszerű gazdasági kérdések megoldásá­ban. KÖZÉLET — ĽUBOMÍR ŠTROUGAL, a CSSZSZK kormányának elnöke a kormány alelnökeinek és további tagjainak jelenlétében tegnap át­adta Michal Štancelnek, a szö­vetségi munkaügyi és népjóléti miniszternek a Munkaárdemren­det, amelyet 50. születésnapja al­kalmából a köztársasági elnök adományozott a pártban, a közé­leti tisztségekben kifejtett önfel­áldozó munkásságáért. — ĽUBOMÍR STROÜGAL minisz­terelnök tegnap búcsúlátogatáson fogadta Samuét Campichet, Svájc csehszlovákiai nagykövetét, aki a közeljövőben végleg elutazik ha­zánkból. — EVŽEN ERBAN, a Cseh Nem zeti Tanács elnöke tegnap fogad­ta dr. ZdenSk Trhliket, a CSSZSZK indiai naavkövetét, és dr. Miro­slav Žemlát. a CSSZSZK nagy-bri­tanniai nagykövetét tisztségük el­foglalásával kapcsolatban. — Dr. DALIBOR HANES, a Szö­vetségi Gyűlés elnöke tegnap fo­gadta a Szovjetunió Kommunista Pártja hazánkban tartózkodó párt­munkás-küldöttségét. — FRANTIŠEK KRAJČÍR, a kül­ügyminiszter első helyettese teg­nap fogadta Raul Gainsborgot, a Bolíviai Köztársaság ügyvivőjét megbízólevelének átadásával kap­csolatban. A választások tiszteletére A Košice-vidéki Járási Ipari Vállalat bútorüzemének dolgo­zói sikeresen teljesítik idei fe­ladatukat. Az elmúlt kilenc hó­nap alatt 23,8 millió korona ér­tékű — 13,8 százalékkal többet mint az előző évben — bútort készítettek. Anton Jacko aszta­loskollektívája bejelentette, hogy a közelgő választások tisz­teletére az idén terven felül tíz „Calúdia" hálószobabútort adnak a piacra. —k— A komplex szocialista racionalizációról (ČSTK) — Tegnap Prágában nemzetközi részvétellel szimpó­zium kezdődött a komplex szo­cialista racionalizációról. A prá­gai irányítási intézmény által rendezett kétnapos tanácskozá­son részt vesznek az ipari ága­zatok, a tudományos és kutató­intézetek és a főiskolák vezető gazdasági dolgozói, valamint bolgár, jugoszláv, magyar, NDK­beli, lengyel és szovjet szakem­berek. A racionalizáció ideológiai és' politikai-gazdasági aspektusai­ról Jaroslav Jirásek, az irányí­tási intézet igazgatója tartott előadást. A kétnapos szimpózium fo­lyamán a részvevők előadásokat halhatnak a racionalizációs programokról és a hazai, vala­mint külföldi szakembereknek érvényesítésükkel kapcsolatos tapasztalataikról. A Kremlben befejeződött az ifjúság szövetségi kongresszusa Moszkva — A Kremlben be­fejeződött a diákok kétnapos szövetségi kongresszusa, ame­lyen az SZKP és a szovjet kor­mány vezető személyiségei is részt vettek. Az SZKP Központi Bizottsá­gához intézett levélben — ame­lyet a képviselők egyhangúlag jóváhagytak — a diákok kifeje­zik, hogy az Ifjúságnak min­dent el kell követnie, hogy helyt álljon a kor követelmé­nyeivel szemben, főképp ami a tudományos-műszaki forrada­lom előnyeinek a szocialista gazdasági rendszerbe való" be-' vezetését illeti: Tudatában va­gyunk annak — hangzik továb­bá — hogy ezt a feladatot csak politikailag érett és a legújabb ismeretek birtokában levő em­berek képesek teljesíteni. A kongresszuson részt vett 2500 diák és a katonai iskolák hallgatói. A résztvevőket „A kiváló munkáért" elnevezésű emlék­éremmel tüntették ki, melyet Lenin születésének 100. évfor­dulója alkalmából adtak ki. Hatmilliárd rubel... Moszkva — A szocialista or­szágok már 6 milliárd rubel ér­tékű hitelt folyósítottak a fej­lődő országoknak. Segítségük­kel ezek az országok felépítet­tek — vagy az építés folyat­matban van — kb. 2500 Ipari, mezőgazdasági és más objektu­mokat, köztük 45 kohászati üzemet, 584 villanytelepet, 132 fémfeldolgozó gépipari üzemet. A szocialista államok gazda­sági és műszaki segítsége lehe­tővé tette a fejlődő országok számára, hogy hozzáfoghassa­nak gazdasági fejlődésük alap­vető kérdéseinek eredményes megoldásához. Az elkövetkező években ez az együttműködés még tovább bő­vül. így például a Szovjetunió­nak a fejlődő országokkal foly­tatott külkereskedelmi forgal­ma 1975-ben az 1970-es évhez viszonyítva egyharmaddal növe­kedik. A szocialista országokból szerzett tapasztalatok világosan bizonyítják a szocialista gazdál­kodás előnyeit. A fejlődő orszá­gok közül már több mint ötven a népgazdaság fejlesztési prog­ramja és tervei alapján épít. Omán — az ENSZ 131. tagállama Az ENSZ tagállamainak szá­ma az Ománi Szultánság felvé­telével 131-re bővült. Omán az Arab-félsziget dél­keleti partvidékén fekszik. Te­rülete 212 379 négyzetkilomé­ter. Lakosainak száma kb. 750 ezer. Lakosainak többségét kü­lönböző törzsekből származó arabok alkotják, de kisebb számban élnek Itt beludzsok, hinduk, pakisztániak, irániak és négerek. Az állam fővárosa Maszkat, kereskedelmi kikötő. A lakosság fő foglalkozását mezőgazdaság, állattenyésztés és halászat alkotja. Az ország­ban megterem a datolya, a fü­ge, a citrus- és gabonafélék. Ipara úgyszólván nincsen. Csak rezet és ezüstöt bányásznak na­gyobb mennyiségben. 1964-ben kőolajlelőhelyekre bukkantak, s az elmúlt évben már 16,4 millió tonna kőolajat termeltek ki. A kőolajkiterme­lés túlnyomórészt a brit mono­póliumok kezén van. Omán magában foglalja a Maszkat Szultánságot és az Ománi Imamátust. Ez a terület a XVIII. század végétől brit fennhatóság alatt volt, de 1913­tól az ország belső területei elszakadnak a szultánságtól és Nizva székhellyel Ománi Ima­RÖVIDEN * Tegnap érkezett meg Prágába Hans Anselm Perten színházigaz­gató vezetésével a Deutsches Theater Berlin drámai együttese, amely ma és holnap a prágai Tyl Színházban vendégszerepel az NDK kulturális napjai keretében. •k A román néphadsereg meg­alakulásának 27. évfordulója al­kalmából a nb-ok, az NF, a cseh­szlovák néphadsereg és a belügy­minisztérium alakulatainak kül­döttségei tegnap megkoszorúzták a brnói központi temetőben az el­esett román katonák emlékművét. • Dr. František Valíček, a Csehszlovák Vöröskereszt Közpon­ti Bizottságának elnöke és dr. Mi­roslav Brož főtitkár tegnap fo­gadta Haluk Kúrát, Törökország rendkívüli és meghatalmazott prá­gai nagykövetét, aki kormányának megbízásából átadta a Török Vörös Félhold emlékérmét azért a segítségért, amelyet a Cseh­szlovák Vöröskereszt nyújtott a legutóbbi törökországi földrengés­kor. + Elena Litvajová, a Szlovák Nőszövetség Központi Bizottságá­nak elnöke tegnap fogadta Blrute Borejsenet, a litván nőbizóttság elnökét, a Litván Nő című folyó­irat főszerkesztőjét, akt a Sloven­ka szerkesztőség vendége. Szívé­lyes beszélgetés során megvitat­ták a litván és a csehszlovák nók munkájának eredményeit. mátus néven külön államot al­kotnak. Nagy-Britannia egy 1920-ban aláírt szerződés alap­ján lényegében elismeri az Ománi Imamátus függetlensé­gét. 1954-ben az ománi imám nem volt hajlandó respektálni Nagy-Britanniának a maszkati szultán által nyújtott kőolajke­resésre és ktiermelésre vonat­kozó engedélyét, és így ismét felújult a két ország közötti vi­szály. Brit egységek támogatá­sával 1955-ben a maszkati ka­tonaság elfoglalta Omán terü­letét, ahol aztán széles körű partizánmozgalom bontakozott ki. Az Ománban kialakult hely­zettel többször foglalkozott az Egyesült Nemzetek Szervezete is, amely Ománnak önrendelke­zési jogot adott. 1970 júliusá­ban Szaid bin Kabusz megdön­tötte apja, Szaid bin Taimur szultán uralmát és magához ra­gadta a hatalmat. Szaid bin Ka­busz az abszolút monarchiát alkotmányos monarchiára szán­dékozik változtatni. Omán te­rületén, főkép a déli részén tovább erősödik a partizánmoz­galom. -la­Willy Brandt kitüntetése Oslo — A Béke Nobel-díj odaítélésének norvég bizottsága bejelentette, hogy az 1971. évre szóló Béke Nobel-díjat Willy Brandt nyugatnémet kancellár­nak ítélték oda. Aczél György fogadta a csehszlovák küldöttséget Budapest — Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára ma fogadta a Ján Fojtik vezet­te csehszlovák pártküldöttsé­get. A CSKP Központi Bizottságá­nak küldöttsége, ellátogatott az Eötvös Loránd Tudományegye­temre, ahol szívélyes és hasz­nos eszmecserét folytatott a ta­nári kar képviselőivel. A dél­utáni órákban küldöttségünk ellátogatott a budapesti cseh­szlovák kultúra székhelyére. Irodalmi est Budapest — a Csehszlovák Kultúra budapesti székházában megrendezték Laco Novomeský neves szlovák költő és publi­cista irodalmi estjét. Novomes­ký verseit Keres Emil Kossuth­díjas művész adta elő. A költő életművét Karol Rosenbaum tör­ténész, a Csehszlovák Tudomá­nyos Akadémia tagja méltatta.

Next

/
Thumbnails
Contents