Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-03 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó

DAL IS POLITIKA A Nová Doba a közelmúltban közölte A. Ignatov érdekes cikkét a pop-music hatásáról, arról, hogyan használják fel Nyugaton a burzsoá körök ezt is saját céljaikra. Az alábbiakban rövidítve ismertetjük a cikket. A

dal mindenüvé elkíséri az embert, az űrutazásokra, a sivatagba és a tengerre. Énekelnek a kongói dzsungelben a bennszülöttek, a barátságtalan vidéket építő szibériaiak, a legkisebb szigetek és a világ legnagyobb városainak lakosai. Dalban születik az ember, ebben nő fel, nősül és öregszik meg. Sokszor dal kíséri el utolsó útjára, a temetőbe is. Az ember már örök idők óta elsősorban az énekkel fejezte ki érzéseit. Az éneknek mindig társadalmi értelme volt, segített az embernek a munkában, a pihenésben. Az utóbbi időben számos funkciójához még egy társult: a dalok erkölcsi és kulturális vonatkozásban az ifjúság széles rétegeinek kifejező eszközévé váltak. Ezért a hangversenypódiumokon, a rádiókban, a sajtóban, a lemezgyártó vállalatokban láthatatlan és könyörtelen harc folyik és ebben a harcban fontos politikai kérdésről döntenek — milyen dal befolyásolja az ifjúság gondolkodását. Melyik dal éri el a legnagyobb népszerűséget? Az álmok és vágyak fülbemászó dallama, amely a gondtalan mulatozást, az elégedettséget, a sikert, az „édes életet" dicsőíti? Vagy talán a vikingek dala, amely a cinizmust, a keménységet és az erkölcstelenséget dicsőíti? Vagy talán a banális, szentimentális, a kispolgári eszméket kifejező slágerek? Vagy más dalok kerülnek előtérbe? Például a vietnami háború amerikai ellenzői, a faji megkülönböztetés ellen harcoló erők dalai? Melina Mercouri a bátor színésznő dalai, vagy a börtönben sem meghátráló Mikisz Theodorakisz szerzeménye? A dal, mint fegyver Az Egyesült Államokban idén nyáron rendkívül népszerű volt Calley százados indulója. A hírhedt gyilkost dicsőítő dal milliós példányszámban, néhány hét alatt elkelt. A dél-vietnami bárokban gyakran hangzik fel a Song My, a dél-vietnami falu hóhérát dicsőítő ének. Ugyanakkor Saigon utcáin és más dél-vietnami városokban a tömeges tüntetéseken egészen más indulókat hallhatunk. A dalok emberemlékezet óta összefüggtek a politikával. Vegyük pl. Franciaországot, melynek dalaľ világhírűek. A középkori kéziratok olyan dalok szövegét is megőrizték, melyek akkoriban a tiltakozás és harc eszközei voltak. A trubadúrok nemcsak a hölgyek szépségéről daloltak, hanem énekeltek a nép nehéz sorsáról is, kinevették a hatalmasokat, a buta kapzsi papokat, dicsőítették a népi hősöket. Csak röviden említsük meg a Marseilles-t a forradalom indulóját, az Internacionálét, a Párizsi Kommün dalait, a híres Partizánok dalát, mely a hitleristákat támadta, az Októberi Forradalmat, a békét, a szovjet—francia barátságot éltető, az amerikai háborús gaztetteket leleplező dalokat. A történelem azt mutatja, hogy a francia monarchisták, klerikálisok, fasiszták és ellenforradalmárok dalai nem arattak sikert. Nyilván nem véletlen, hogy a francia gyarmatosítóknak, az OAS tagjainak, Csombé francia zsoldosainak és az újfasisztáknak még ma sincs saját daluk. A dal, mint áru Nyugaton a dalok nemcsak a politikai harc eszközei. A rádió, a televízió és a film reklámcélokra is felhasználja. Énekelnek a világ legjobb karórájáról, a leggyorsabb személygépkocsikról, a legfehérebb ingről és a legjobb gitárról. A dalok a kabarékba, klubokba, a music-hallokba, a különböző fesztiválokra vonzzák az embereket. Abban a világban, ahol minden adás és vé tel tárgya lehet, a dal is eszközül szolgál a pénzszerzéshez. Mint minden árunak, a daloknak is megvan a piacuk. MIDEM-nek, a hanglemezek és szerzemények nemzetközi piacának hívják, s évente egyszer, januárban a francia Cannesban tartják meg. Az egyik ilyen dalvásáron 400 művész 4000 dalt adott el. Franciaországban évente 50 millió hanglemezt adnak ki, és a hanglemezvállalatok forgalma nem teljes adatok szerint 520 millió frank. Még nagyobb a bevétel azokban az országokban, melyek a franciáknál több lemezt adnak ki, az Egyesült Államokban, Nyugat-Németországban, Nagy-Britanniában és Japánban. Nemcsak a dalokat árusítják, a dalokkal más „árut" is rá kényszerítenek a fiatalságra. Széles körű reklámot biztosítanak az énekeseknek, olyan nadrág megvételére beszélik rá a fiatalokat, mint amilyent johnny Hallyday visel, olyan frizurára beszélik rá, mint amilyent Sheila visel. Nagy példányszámban adnak ki olyan különleges újságokat és folyóiratokat, mely által „személyes" kapcsolatot köthetnek az olvasók Johnnyval, Cliffel, Eddyvel vagy Charlieval. A reklám azt hangoztatja, egy sikeres dal is hírnevet szerezhet, ezért vegyen gyermekének gitárt, és milliomossá válik! Annak ellenére, hogy ez a reklám nagyon naiv, szinte nevetséges, az ifjúság bízva a nagy szerencsében énekelni kezdett. A producerek könnyű, gyors bevételre számítva olyan embereket bírtak rá az éneklésre, akfk eddig sohasem csinálták. így Franciaországban — és nemcsak ott — énekelni kezdtek a színészek is, Michel Simon, Danielie Darrieux, Brigitte Bárdot, Jean Moreau és mások. Hanglemezeket adtak ki cirkuszi sztárok, balettművészek, neves labdarúgók, síbajnokok és úszók dalaival. Énekelni kezdtek a papok is — Duval atya, Mosoly nővér, Colombi apát és Cocognac atya. Ilyen konkurrenciában igazán nem könnyű csillaggá válni. Mégis hogyan születnek a sztárok? Mutassuk be egyes nyugati bálványok sorsának alakulását Elvis Presley karrierje Ügy mondják, hogy a modern rock'n-roli egy kis amerikai városban született meg amatőr énekesek versenyén. A szerzője egy akkoriban még ismeretlen fiatalember volt, aki nyilván hisztérikus rohamában értelmetlen szavakat ordítozott. Elvis Presleynek hívták. Nem tudjuk, menyire igaz ez a legenda, de az biztos, hogy Elvis alkotta meg azt az előadói stílust, melyet a természetellenes hang, az értelmében jáá-jáá és jéé-jéé rikkantások jellemeztek. Ű kezdett éneklés közben visongni, zokogni és állati hangokat utánozni. Ű kezdett a pódiumon ide-oda rohangálni, csúszkálni, a hangszerekre rávetődni. Kísérete ugyanolyan veszettül viselkedett, mint ő. A zenészek a lehető legélesebb, legerősebb és legvadabb hangokat csalták elő hangszereikből. Erre a zajra szükség volt már csak azért is, hogy túlkiabálják a nézőtér zaját. Presley hangversenyein ugyanis a nézők fütyültek, ordítottak, dobogtak, összetörték a székeket, verekedtek, röviden, nagyon aktív részesei voltak a hangversenynek. A rózsás arcú Elvis király, bálvány, félisten lett. Néhány év múlva azonban a rock'n-roli. csillaga lehanyatlott, és lassan megfeledkeztek Elvisről is. Elvis nem vonult vissza, tovább énekelt, de a rock már nem érdekelte a hallgatókat. Ügy tűnt, hogy Elvis végleg feledésbe merül. Ekkor azonban a liverpooli négy fiú által terjesztett új divat új távlatot nyitott a volt király előtt. Utánozni kezdte a Beatleseket, de első kísérletei sikertelenek voltak, mert az új beatstílus sok énekese, akik még nemrég az angol munkások, amerikai diákok, holland vagy nyugatnémet munkások közé tartoztak új témákat, az ifjúsági mozgalom kifejezéseit használták. így feltűntek a békéről szóló dalok, az Egyesült Államok vietnami agresszióját, a kapitalizmust, a fajüldözést, a gyarmati háborúkat elítélő dalok. Elvis megértette, hogy a népszerű ség már új témákat követel meg. És így 1969-ben teljesen szokatlan dalok kerültek a repertoárjába. Az egyik legjobb, a Ghetto, egy nyomorgó amerikai fiatal keserves sorsáról szólt, akinek nincs más választása, mint az öngyilkosság. A dal élesen elítéli a kapitalizmust. Presley népszerűsége gyorsan nőtt a fiatal amerikaiak körében. 1971 tavaszán Las Vegasban, a hazárdjátékosok amerikai központjában újból találkozhattunk Elvis Presleyvei. Elvis azonban nézőinek egész más dalokat énekelt, és csábos tekinteteket vetett az első sorokban ülő idős, de gazdag hölgyekre. A 40 éves Presley ma 30 milliós vagyon tulajdonosa. ö, akit a beat-hullám emelt magasra, újból visszatért az egyhangú szerenádokhoz, a vágyakozásról és álmokról szóló hagyományos hollywoodi dalokhoz. Las Vegas látogatóinak nincs szükségük „problémákra". A gazdag szállókba nem térhet be a lázongó ifjúság. Las Vegasban nem akarnak hallani a szegényekről, a munkásokról. Yves Montand fejlődése Vannak olyan ismert énekesek is, akik eleinte haladó szelleműségükkal váltak ismertekké, de később lemondanak eszméikről. Amikor nevet és pénzt szereznek, műsorukból tudatosan kihagyják a politikai dalokat, és azokkal szövetkeznek, akiket azelőtt bíráltak, lenéztek. Kevés énekes aratott olyan sikert, mint a francia Yves Montand 1956ban a Szovjetunióban tett körútján. Az olasz földműves fia gépkocsivezetőkről, fiatal munkásokról, mindennapi gondjaikról, Párizsról énekelt. Azonosult azzal a katonával, aki nem akart részt venni a gyarmati kalandokban, azzal a négerrel, aki a Broadwayon cipőt tisztított. Montand, az ismert színész, nemrég Hollywoodban a „Gyertek szeretkezni" című dalt énekelte Mari'yn Monreovai jó pénzért és egy tyúkot üldöző kakas kukorékolását utánozta. Mondtand egyre kevesebbet szerepel Franciaországban. Ez nem azt jelenti, hogy rosszabbul énekelne. Művészetéből azonban fokozatosan elvész az, ami közel hozta őt az egyszerű néphez. Műsorából eltűntek a munkásokról szóló dalok, a problémákat felvető dalok. Végül oda jutott, hogy szerepet vállalt egy nyíltan kommunistaellenes filmben és ilyen nyilatkozatot adott a L'Express burzsoá lapnak: „Nem, sohasem voltam kommunista. Mi jut eszükbe! Semmi esetre sem voltam az!" Valóban nem volt kommunista. Sok kommunista azonban tehetséges és becsületes embernek tartotta, őket nem árulta el, csupán önmagát. És hallgatóságát is, melynek népszerűségét köszönheti, és amelyet most könnyű garasokért elárult. Két csillag rejtertaárja Több nyugati, népszerű énekes azonban éppen az ellenkező fejlődésen ment át. Közéjük tartozik John Lennon a híres Beatles-csoport tagja. Az együttes annak idején Nagy-Britannia legjobb kiviteli cikke volt. A hatvanas évek elején négy fiatal liverpooli munkás átvette a rock'n-roli stafétáját és sajátságos stílust alakított ki. Dicsőségük tetőpontján és később, mikor feloszlottak és külön kezdtek szerepelni új témákat vettek fel dalaikban. Lennon egyszer kijelentette: „Amikor a dalok királya vagy, elárasztanak pénzzel, amikor megbecsülésben és dicsőségben részesülsz, nagyon nehéz azt mondani: nem akarok király lenni, az igazat akarom mondani". John Lennon ezt a kijelentést szavakkal is alátámasztotta. Bemutatta „A munkásosztály hőse" című dalt, és a bevételből békeharcra felszólító plakátokat nyomtatott. Ezenkívül nagyon gyakran büntetést fizet, mint a faji megkülönböztetés ellenzője, tiltakozó gyűlések szervezője. Nagy népszerűséget szerzett Lennon „Néphatalom" című dala, ezt azonban nem mindenki hallja szívesen. A reakciós sajtó például élesen elítélte. A „szabad világ" sajtója állandóan támadja azokat a „rossz" énekeseket, akik kényes kérdéseket vetnek fel, és betiltott témákról énekelnek. Mindent megtesznek, hogy az ilyen énekest megfosszák alkotó szabadságától. Jó példa erre Raimonnak, a fiatal spanyol énekesnek a sorsa. A hivatalos Spanyolország következetesen hallgat Raimon dalairól. Hogy miért?/ Azért, mert azok dinamitként hatnak. Dalait nem adják ki, a külföldön megjelent hanglemezeket nem árusítják az énekes hazájában. Nem szabad nyilvánosan énekelnie. Dalait azonban ismeri egész Spanyolország annak ellenére, hogy a spanyol rádió és televízió sohasem közvetíti őket. 1968. május 18-án diákösszejövetelt rendeztek a madridi egyetemen. Az összejövetelen mintegy 10 000 diák vett részt, köztük több munkás is. A színpadra egy alacsonyabb, gitáros férfi lépett, szerényen öltözve. Nem volt zenekara, sem hangerősítő berendezése, és egyedül énekelt. Szülőföldje, Katalánia nyelvén énekelt, és ez már önmagában kihívás volt, mert Spanyolországban mindent betiltottak, ami katalániai. Raimon dala az egész országban elterjedt. Már a dal címe sokat mond. „Mondjunk nemet!" Mondjunk nemet az éhezésnek, a kenyér nélküli napoknak, mondjunk nemet a börtönöknek, ahova a munkásokat zárják — énekelte d fiatal költő, majd a békéről dalolt. A madridi egyetemen több ezer fiatal együtt énekelte a dal refrénjét, majd kitódult az utcákra és együtt énekelte: Mondjunk nemet. A rendőrség közbelépett, s a rendfenntartók és a fiatalok órákon át verekedtek. A hatóságok ezután több héten keresztül „rendet csináltak" az egyetemen. Azóta Raimon dalait betiltották Spanyolországban. Ö azonban tovább énekel Che Guevaráról, a baszkokról, a szabadságról. A betiltott dalokat titokban terjesztik, a határokon átcsempészik Raimon külföldön felvett hanglemezeit. A pop-music olyan fontos propaganda, hogy állandó figyelmet követel. Vlagyimir Iljics Lenin 1913-ban megállapította, hogy semmi sem tudja megakadályozni, hogy a világ valamennyi nagyvárosában, a munkásnegyedekben és egyre gyakrabban a mezőgazdasági munkások viskóiban is felhangozzék a proletár dal az emberiség közeli felszabadításáról a rabszolgaságból. Ezek a szavak ma is időszerűek.