Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)
1971-10-13 / 243. szám, szerda
r Újságírók országos aktívaértekezlete Prágában (Folytatás az 1. oldalról) bel- és külpolitika legfontosabb kérdéseiről szóló széles körű tájékoztatás. Az újságíró sohasem volt és nem is lehet független dolgozó. Reá is vonatkoznak a demokratikus centralizmus elvei, amelyekre pártunk, államunk és gazdaságunk egész élete épült. Az újságírók nem vonhatják ki magukat ebből a folyamatból. Ez szabja meg az újságírói tevékenység minden vonatkozását. A fegyelem és felelősségtudat a párttal és a társadalommal szemben olyan képesség, amellyel felmérhető annak hatása, amit az emberek elé terjesztenek a sajtó hasábjain, a rádióban és a televízióban. Ezeknek az alapvető elveknek betartásában rejlik egyben a pártpolitika kérdései tárgyilagos, nyílt megvitatásának szükségszerűsége ugyanúgy, mint a bírálattal és önbírálattal szemben, az elvtársi megértéssel, a kölcsönős segítséggel és támogatással szemben támasztott magas fokú igényesség. 2 Ezért továbbra is a mar• xizmus—leninizmus alapján kell egyesíteni a szerkesztőségi kollektívákat, ami akcióképességük fokozásának alapvető feltétele. A legfőbb kritérium, amely szerint megítélik majd az újságírók tetteit, marad és lesz a pártnak a XIV. kongresszuson kitűzött jelenlegi politikája. Ezért nem engedhető meg a szerkesztőségekben a szerkesztők eszmei és politikai nevelésének elhanyagolása. Az újságíró ideológiai fejlődése nem az újságíró magánügye. Nemcsak a pártszervek állandó feladata ez, hanem a szerkesztőségek vezetőségének a feladata is, amikor az újságíróknak marxista—lenini és osztályszempontbői kell magyarázniok a szocializmusnak a kapitalizmussal vívott történelmi küzdelmét s szerepüket e küzdelemben. Ezek a követelmények, amelyek egyben az 1968—69-es években szerzett tanulságból származnak, kifejezik azokat az alapvető változásokat, amelyek nálunk 1969 áprilisa óta lejátszódtak. Röviden szólva, akkor elsősorban a jobboldali és más ellenséges nézetekkel vettük fel a harcot és ma elsősorban valamiért — a XIV. kongresszus határozatainak megvalósításáért harcolunk, bár még sok tennivaló maradt f nem marxista megnyilvánuld- leményt, melyet az aktívaértesok ellejii harcban is. Egyes kezlet résztvevőinek tolmácsolt újságírók még nem értették Vladimír DiviS, a CSKP KB oszmeg eléggé ezt a tényt. Szo- tályvezetője, miszerint Gustáv cialista társadalmunk általános Husák, a CSKP KB főtitkára fejlődéséért, a szocialista em- nagy elismerését fejezi kl az bérért vívott küzdelem, a szo- újságíróknak az eddigi muncialista kapcsolatok fejlesztésé- kásságukért, és sok sikert, kiért, a gazdaság fejlődéséért és tartást kíván az elkövetkező a többi társadalmi szakaszok időszakban, amely fokozott igéfejlődéséért vívott küzdelem nyeket támaszt majd a tömeg— ez ma a tömegtájékoztatási tájékoztatási eszközök tevéeszközök fő küldetése. kenységével szemben. • Befejezésül Svestka elvtárs, A széles körű vitában összea CSKP KB nevében köszönetet sen 12 elvtárs és elvtársnő lémondott mindazoknak, akiknek pett fel. Többek között a sajtó, érdeme, hogy a sajtó, a rádió a rádió és a televízió feladaés a televízió újra a kommu- taival foglalkoztak a választámsta párt célkitűzései megva- sok előtti időszakban és más lósításának, hazánk szocialista általános problémákkal, jövőjének elkötelezett harcosa Befejezésül egyértelműen ellett. fogadták az alábbi nyilatkozaTapssal nyugtázták azt a köz- tot: Mi, csehszlovák újságírók, a CSKP tagjai, a többi politikai pártok tagjai, a pártonkívüliek, a Nemzeti Frontban tömörült szervezetek tagjai kifejezzük a társadalomfejlesztés, a biztonság ój bizonyosság azon programjának feltétlen támogatását, amely' lyel Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Nemzeti Front a novemberi választásokhoz lép. A tapasztalatok után, melyeket társadalmunk az 1968—69-es évek válságos időszakában szerzett, újra magunkénak valljuk a csehszlovák forradalmi újságírás hagyományait, Klement Gottwaldnak, az első munkáselnöknek hagyatékát. Július Fučík nemzeti hös üzenetét, forradalmi, nemzeti hagyományaink örökségét. Csehszlovákia Kommunista Pártjának és az egész dolgozó népnek aktív segítőtársai akarunk lenni a XIV. kongresszuson kitűzött program népszerűsítésében és kiharcolásában, amely egyre nagyobb mértékben megnyeri köztársaságunk valamenynyi becsületes, hazafiasan gondolkodó polgárának támogatását. 1969. májusában a „Sorainkba intézett szó" akció keretében több száz újságíró vállalta a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus elveit, és felszólították valamennyi becsületes újságírót, a Husák elvtárs vezette új pártvezetőság támogatására. A társadalomban, az újságírók soraiban tanúi voltunk a jobboldali opportunizmus és a szocializmus ellenségei elleni éles küzdelemnek. Ma már kijelenthetjük, hogy a gyümölcsöző alkotó munka gondolata valamennyi becsületes újságíró krédója lett, akik szocialista hazájukat őszintén szeretik. Az elmúlt időszakban igyekeztünk becsületes munkát végezni, tájékoztatni, szervezni és nevelni. Nem eshetünk azonban hamis önelégültségbe. Munkánk sikere továbbra is megköveteli tőlünk az alkotó nyugtalanságot, a keresést, az elszántságot és a harcot. Ezért a mai aktívaértekezletről biztosítjuk Csehszlovákia dolgozó népét, hogy fokozni fogjuk munkánk hatékonyságát, meggyőző voltát, érvelő jellegét. A tömegtájékoztatási eszközök ereje elsősorban abban rejlik, hogy megnyernek és meggyőznek. Ilyen módon akarjuk értelmezni részvételünket az „Arccal a tömegekhez" gottwaldi politikában. Tevékenyen hozzá akarunk járulni társadalmunk egészséges erőjének fejlődéséhez, a tömegek marxista—lenini osztályöntudatának kialakításához, az öntudatos szocialista ember neveléséhez. ígérjük, hogy nem sajnáljuk az erőt társadalmunk fejlesztési programjának megvalósításában, nemzeteink politikai-erkölcsi egységének szilárdításában, nemzeteinknek a Szovjetunió nemzetei és a további szocialista országok nemzetei iránti barátsága elmélyítésében, a jelen forradalmi erőinek támogatásában. A Nemzeti Front jelöltjeinek győzelméért a novemberi választásokon! A szocializmus hazánkban való fejlesztése lenini útjáért! AZ OjSÁGÍRÚK PRÁGAI AKTÍVAÉRTEKEZLETÉNEK RÉSZTVEVŐI Lenárt elvtárs fogadta a magyar munkásőrség küldöttségét (ČSTK J — Jozef Lenárt, a CSKP KB elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, a népi milícia szlovákiai parancsnoka tegnap a délelőtti órákban fogadta a Magyar Népköztársság munkásőrségének négy. tagú küldöttségét, amelyet Papp Arpád tábornok, a munkásőrség országos parancsnoka, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja vezet. A CSKP Központi Bizottságának meghívására hazánkban tartózkodó magyar vendégeket egvheti látogatásuk során Rudolf Horčíc, a csehszlovák népi milícia törzskari főnöke, és Panel Korbet, a szlovák népj milícia törzskari főnöke kíséri. A magyar munkásőrség képviselői a Lenárt elvtárssal tar tott szívélyes megbeszélésen tapasztalatcserét tartottak a munkásőrség alakulatainak munká járói, és megvitatták a további konkrét kölcsönös kapcsolatok elmélyítésének kérdéseit. A fogadáson Jelen volt Bjelik György, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja is. Eltemették V. Šírokýt Tegnap délután a prágai strašnicei krematóriumban került sor a napokban elhunyt Viliam Široký elvtárs, a CSKP KB volt tagja, egykori csehszlovák miniszterelnök gyászszertartására. A búcsúztatáson részt vett a CSSZSZK kormányának és a prágai nemzeti bizottságnak küldöttsége, továbbá az elhunyt hozzátartozói és tisztelői. Bányászaink világrekordja (ČSTK) — Az ostrava—karvinái szénmedence orlováj Antonín Zápotocký Bányájának dolgozói, akik szeptember 13-a óta rekordfejtésre törekedtek, 22 nap elmúltával tegnap 6 órakor világrekordról tettek jelentést. Milan Žabčík, a szocialista ifjúsági munkabrigárl élmunkása jelentette Ladislav Chrustnak, a szénmedence vezérigazgatójának és a bánya vezető dolgozóinak azon ígéret teljesítését, amelyet a bányászok szeptember 10-én tettek Ľubomír Štrougal elvtársnak, a CSKP KB elnökségi tagjának, a CSSZSZK kormánya elnökének. A bányászok egy szovjet kombájn segítségével 22 munkanap alatt 51 224 tonna szenet jövesztettek. Az egy műszak alatt . 1 dolgozora eső átlagos teljesítmény 337 tonna — ami világrekordot jelént. (ČSTK) — Václav Vaäok, az SZLKP KB elnökségének tagja, a KB titkára tegnap átadta a Munkaérdemrendet 60. születésnapja alkalmából Michal Kolečani elvtársnak, a bratislavai vasútállomás főnökének. A köztársasági elnök a kitüntetést politikai és gazdasági tevékenységéért adományozta a jubilánsnak. közélete — LÜDVlK SVOBODA köztársa sági elnök dr. |iM Skoumalt nevezte ki Csehszlovákia dániai rendkívüli és meghatalmazott nagykövelévé. — VÉGLEGESEN elutazott Csehszlovákiából Malcolm Toon, az Egyesült Államok rendkívfili és meghatalmazott nagykövete. — A SZOVJET szociálisügyi dol gozók küldöttségét, élén Domna Pavlovna Komarovával, az Orosz SZSZSZK szociálisügyi miniszterével, tegnap fogadta Michal Stanceí, a CSSZSZK munkaügyi és népjóléti minisztere, aki a minisztérium struktúrájáról és feladatairól tájékoztatta a szovjet vendé geket. Elutazott a magyar Hazafias Népfront küldöttsége (ČSTK) — A Magyar Népköztársaság Hazafias Népfrontja Központi Bizottságának Baráti József titkár vezette háromtagú küldöttsége, amely a Nemzeti Front Szövetségi Központi Bizottságának meghívására látogatott hazánkba, tegnap látogatást tett az SZSZK Nemzeti Frontjának Központi Bizottságán. Az SZSZK NF KB vezető titkárával, dr, Fedor Gullával, tartott megbeszélésen részt vett Bjelik György, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja is. A Mágvar Hazafias Népfront Központi Bizottságának küldöttsége az esti órákban visszautazott hazájába. A barátság, a szívélyesség és a kölcsönös megértés szellemében folynak a szovjet—egyiptomi tárgyalások Moszkva — Moszkvában megkezdődtek a tárgyalások Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Nyikolai Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alek'szej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, valamint Anvar Szadat egyiptomi elnök kőzött. A barátság, a szívélyesség és a teljes kölcsönös megértés légkörében folytatott tárgyalások sorún megvitatták a szovjet—egyiptomi kapcsolatok további erősítésének és fejlesztésének kérdéseit az 1971. május 27-én aláírt barátsági és együttműködési szerződésnek megfelelően. Ugyancsak megvitatták a kölcsönös érdeklődésre számot tartó fontos nemzetközi kérdéseket. Különös figyelmet szenteltek a közel-keleti helyzetnek, és azoknak a kérdéseknek, amelyek az izraeli agresszió következményeinek felszámolását és a Közel-Kelet tartós békéjének megteremtését szolgálják a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata valamennyi tételének teljesítése alapján. Tegnap a vendéglátók a Kremlben ebédet adtak Anvar Szadat elnök tiszteletére. Az ünnepi ebéden Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke mondott beszédet. Hangsúlyozta, a megkezdődött tárgyalások a Szovjetunió és az Egyiptomi Arab Köztársaság képviselői között tovább mélyíti a sokoldalú együttműködést, az imperializmus elleni közös harc érdekeiből indut ki, erősítve a szovjet és az egyiptomi nép közötti megbonthatatlan barátságot. Anvar Szadat egyiptomi elnök tegnap koszorút helyezett el a Lenin Mauzóleum falánál és megkoszorúzta az Ismeretlen katona sírját. A tárgyalások ma folytalódnak. Kairói értesülések szerint valószínűleg meghosszabbítják Szadat elnök eredetileg 48 órára tervezett moszkvai látogatását. Az Al Akhbar szerint a szovjet—egyiptomi tárgyalások csütörtökön fejeződnek be. Magas szintű szovjet—amerikai találkozóra kerül sor 1972 májusában Moszkva — Moszkvában tegnap közölték az alábbi hivatalos Jelentést: „A Szovjetunió és az Egyesült Államok vezető személyiségei tavaly véleménycseréjük alkalmával megegyeztek abban, hogy kívánatos lenne a két fél közti találkozó, amint megfelelő haladást érnek el az alacsonyabb szintű megbeszéléseken. Az utóbbi időben tapasztalt előrehaladás alapján megegyezlek abban, hogy ezt a találkozót 1972. május második felében tartják meg Moszkvában. A Szovjetunió vezető személyiségei és Nixon elnök megvitatják az összes alapvető kérdéseket, szem előtt tartva a két ország közti kapcsolatok • további javítását és a világbéke távlatának megszilárdítását." Scbeel: az NSZK törekvései egy világpolitikai törekvésbe illeszkednek Bonn — Az 1972-es esztendő számos igen fontos külpolitikai eredményt ígér a Német Szövetségi Köztársaság számára — mondotta hétfő esti televíziós nyilatkozatában Scheel nyugatnémet külügyminiszter. A nyugatnémet politikus megvonta az NSZK kormánya külpolitikai tevékenységének kétéves mérlegét és azt a következtetést vonta le belőle, hogy a nyugatnémet kormány nem hagyta kihasználatlanul a lehetőségeket, hanem gondosan felépített ütemterv alapján maximális eredményeket ért el egész külpolitikájában, beleértve Nyugat-Németország és a kelet-európai szocialista országok közti viszony fejlesztését. Az 1972-es esztendőben már „számos párhuzamos tevékenyOszlik a kémhisztéria köde Moszkva — A szovjet kormánynak az angol hatóságok szovjetellenes kampányával szemben hozott mélységesen megalapozott és határozott intézkedései zavart keltettek azok körében, akik a provokációk hívei és ellenzik a nemzetközi enyhülést — írja kedden Gennagyij Vasziljev, a Pravda londoni tudósítója. A tudósító rámutat: bár a Fleet-Street sajtója valamilyen láthatatlan karmester pálcájának intésére tovább próbálkozik a kémhisztéria szításával, a kampány mégis észrevehetően veszít erejéből. Ugyanakkor egyre határozottabb kételyek és bírálatok hangzanak azokkal szemben, aicik az angol—szovjet kapcsolatod a Kiásása céljából ezt a provokációs cselekménysorozatot kezdeményezték. Harold \Vilson. a Munkáspárt vezére „hamisna 1;" nevezte ezt a szovjetellenes kamoányt. „A brit szig'í*p'ren a szovjetellenes kémhlsztéria összesűrűsödött köde lassan szétoszlik. Azok, akik tegnap még készpénznek vették a „vörös kémekről" szóló meséket, ma már nyíltan elítélik a konzervatívok szovjetellenes tevékenységét, amely mindenekelőtt az angol nép érdekeit károsítja meg" — hangoztatja végezetül a tudósító. ség" várható — mpndotta Scheel. A folyamat elkezdődik a nyugat-berlini egyezmény végleges aláírásával. Ezután lezajlik a ratifikációs vita a Szövetségi Gyűlésben és megtörténik a Szovjetunióval és Lengyelországgal kötött szerződések ratifikálása. Ezt követi — az előbbiekkel összhangban — a diplomáciai kapcsolatok felvétele Lengyelországgal, s esetleg más kelet-európai államokkal. Mindezzel párhuzamosan megkezdődik az európai biztonsági és együttműködés kérdéseiről tartandó értekezlet sokoldalú előkészítése. Ugyancsak ezzel párhuzamosan, de ve)e összefüggésben, megkezdődnek a véleménycserék a NATO-szövetségesek zöme és a Varsói Szerződés tagáiamai között a csapatok és fegyverzet kölcsönös és kiegyensúlyozott csökkentéséről. Scheel visszautasította azokat az ellenzéki vádaskodásokat, amelyek szerint az NSZK túlságosan gyorsan haladt előre külpolitikai céljainak érvényesítése útján. Rámutatott, hogy az NSZK törekvései egy világpolitikai folyamatba illeszkednek bele, amelytől nem szabad lemaradni, miként a múltban olykor megesett. M. Chudík átadta megbízólevelét Szófia — Michal Chudik. Csehszlovákia bulgáriai nagykövete átadta tegjiap megbízóleveleit Todor Zsivkov-na'-, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének. Beszédében tolmácsolta Todor Zsivkovnak és általa az egész bolgár népnek Ludvík Svoboda köztársasági elnöknek, a Szö vetségi Gyűlésnek, a CSSZSZK kormányának és a csehszlovák népnek szívélyes üdvözletét. Todor Zsivkov, a BNK Államtanácsának elnöke válaszában hangsúlyozta, hogy a két országnak a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus alapjaira fektetett együttműködése és testvéri, baráti kapcsolatai biztosítják a még nagyobb sikerek elérését a szocializmus építésében a BNKban és a CSSZSZK-ban.