Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-05 / 35. szám, Vasárnapi Új Szó

ó már megkezdte az „előmunkálatokat". Gyurikát az öregmama szövege nem érdekli, fütyörészve megy a konyhába, de nem feleit el fintorogni a háta mögött, és nagyot rúg még az útjában heverő futball-labdába. A labda magasra ugrik, nagyi felsikolt, gyorsan kinyitja előttem a nappaliba vezető ajtót... Szeretném felajánlani, hogy ha már itt vagyok, szívesen segítenék Gyurikának a vacsorakészítésben. de az öregasszony leint. — Elveszi ő azt egyedül magának... Megszokta, hiszen többnyire magára van utalva... Az anyja most is túlórázik ... az apja pedig ... öregmama nem tartja érdemesnek befejezni a mondatot. Gondolhatok, amit akarok. A lényeg úgyis: nem kell Gyurikát elkényeztetni. Jobb, ha minél előbb rászokik az önállóságra. Ezen kicsit elgondolkodom. — Valóban jó lesz-e, ha Gyurika nagyobb önállóságra tesz szert. Viszont, ha elmulasztja, előfordulhat, hogy olykor vacsora nélkül fekszik le... Öregmama közben előszedte a frissen sült aprósüteményt, Ital ls kerül az asztalra, tölt, koccintunk és iszunk ... Mindnyájunk egészségére! A Gyurika ténykedéséről égett zsír szaga tesz tanúbizonyságot — no meg egy táskarádió bömbölése Pampám . . . pampamapamm pamparapam ... Nagymama beteszi az ajtót, mert nem bírja a ricsajt. Figyelmeztetni szeretném, hogy a veje, aki egy-* ben Gyurika papája, efajta ricsajzenéből tűrhetően eltartja a családját. No de hát nem azért jöttem, nem is tartozik a feladataim közé a nagyi zenei ízlését befolyásolni. Akad neki baia ezen kívül ls temérdek, a lányával, vejével, anyós társával, mindennel és mindenkivel, az egész világgal, Rá is tér rögtön kedvenc témájára ... — Ki hitte volna, hogy ezek megérnek együtt tíz esztendőt? Bizony ő nem! — Tudja ... amikor beállítottak hozzám, a fiú azzal a boglyas fejével ... és bejelentették, hogy ő a gyerek apja ... bizony, se szó, se beszéd, hanyatt estem. Elájultam bizony Mert én már akkor éreztem, ami beigazolódott, hogy — nem értek meg ők még a házasságra! Zöldfülűek voltak mindketten. A gyümölcsnek a fán kell beérni, nem a kosárban. Hát talán nem volt igazam. A legszebb éveit elfecsérelte az a lány, nem volt feje a tanulásra ... A fiú meg az esküvő után rögtön berukkolt, két évre, amikor hazajött, fejébe vette, hogy külföldre megy... Mert hogy ott zenével többet lehet keresni... A lányom nem tudta, vizsgára készülődjék-e, vagy a gyerekről gondoskodjék ... Mondtam is neki... hát élet ez? De ől Hogy csak bízzák rá... Hát rábfztuk! És mi lett belőle? Az lett belőle, hogy egyszer csak beszélni kezdik, hogy a férjének van odakint valakije ... Megmondta kerek-perec, olyan, aki találkozott vele Párizsban, hogy már haza se lön, kint marad, disszidálni fog. Hazugság — kiabáíta ekkor az én drágám és kapta magát, rohant az anyósához, ahhoz a Lilihez, — hogyhát neki tudnia kell, ml az igazság ... Csak úgy ment, ahogy volt, épphogy odakiabálta nekem — mama menjen az óvodába a gyerekért! És rohant... Én meg visszakiabáltam ... megyek, csak előbb elszaladok a kertbe, le kell szedni az almát, mert lopják ... Nos, hát úgy ls volt, elmentem a kertbe, de későn kerültem haza, akkor meg vacsorát kellett főznöm, elfelejtettem a fiúért menni... megtörténik, nem igaz? Jön haza a lányom, már egész sötét volt... — Hol a gyerek? — kérdi. Jesszusmárjáml — kiáltottam — hát nem elfeledtem érte menni. Rohan erre a lányom, úgy, ahogy volt vörös szemekkel, mai napig se tudom, mit mondtak neki azok... nem került sor arra, hogy erről elbeszélgessünk, mert hogy a fiúcska várta őt az óvoda kapujában türelmetlenül, mivelhogy a többi gyerek már hazament, és aztán, amikor meglátta az anyját, rohant feléje, át az úttesten ... hát így ... így került a kocsi alá Miatta történt minden, a művész úr miatt, mert ha róla nem pletykálnak, ha nem mondják, hogy van kint valakije, meg hogy disszidál ... hát akkor nem történik semmi. És amíg mi megtudtuk, hogy a gyerek életben marad, és hogy nem lesz nyomorék hogy mi addig mennyit szenvedtünk! Végül még neki állt feljebb, a művész úrnak, amikor hazajött ... hogyhát biztos a szeretőjénél időzött az asszony, azért feledkezett meg a fiúról... Nem tudom, ki tehette a fülébe a bolhát... Vagy nagyon is Jól tudom! Az ő drágáil A nagyságos asszony, az a Lili, hogy az Isten verje meg... Ezt a mániát azóta sem lehet a vőm fejéből kiverni, hiába esküdözik neki az emberi Én már nem ls beszélek vele... ő se szól hozzám, jobb ls... Csak a lányomat kínozza, mondtam ls — miért nem vágsz oda ... Képzelje! Azt mondja erre ... „Haggyon maga ls ... jobb lesz, ha maga is békén hagy... I" Mindezt pedig haílja az a gyerkőc, hát hogyan tisztelje akkor az embert? Ah, higyje el, akármilyen is ez a fiú, csak sajnálatraméltó ... Nem kívánták jöttét a világra, hát most olyan élete ls van ... Megvesznek neki mindent, nem mondom, arait csak kér, mindent megkap, csak éppen szeretni őt, ... arra nincs idejük ... „Haggyál, kisfiam!" — „Ne idegesíts, kisfiam!" — Ne kérdezz annyit, kisfiam! — Nem hall ez egyebet. Aztán előfordul, hogy reggeltől, másnap reggelig nem íátja a szülőket, mivelhogy korán megy az iskolába, mire megjön, azok már nincsenek otthon, odakészítik neki az ennivalót, ő meg naphosszat. csinál, amit akar. Ha kedve van tanul, ... ha nincs kedve, kószál az utcákon, barátkozik, televíziózik ... lefekszik, a szülők még mindig nincsenek ... Várja őket, várja, amióta a világra jött, mindig csak várakozik. Amíg aprócska volt, kiskocsiban a fűszeresbolt előtt, amíg az anyja bevásárolt, később a fodrásznál, fogorvosnál ... Amióta pedig megáll a saját lábán, azóta lakáskulcsot visel a nyakában. Hallottak Ilyet valaha? Csoda, hogy magára nem gyújtotta még a házat. Már azt is megcsinálta, hogy felfeszítette a bárszekrényt és leitta magát. De hát nem is csodálkozok rajta nagyon, egyedül van szegényke, hát unatkozik. Mert nálam nem bírja kl soká... Igaz, én se nagyon kívánom, csúfolkodó, pajkos, haszontalan ... Fene érti az egészetl Pedig nem lehet mondani, hogy nem törődnek a fiúval, nincs olyan kívánsága, amit ne teljesítenének. Csakhát az se jó... hogyhát — Gyurika, ha megcsinálod a leckét, kapsz öt koronát ... Gyurikám, ha nem feleselsz, elmehetsz a moziba ... Hát ki látott már olyat, hogy a jóságot pénzért vásárolják a szülők. Én csak egyszerű iparosleány voltam, de bizony, ha rám nézett az apám, haptákba vágtam magam előtte... Meg az is, hogy kikérdezik egymás doigai felől — Mikor jött haza anyú? Ki volt ma nálunk, Gyurika? De ha megbetegszik, kezdődik a rohangálás, telefon ide, telefon oda, anyám jöjjön hamar ... hívják az orvost... hívják a gyorssegélyt ... anyám maradjon a fiúnál... Mondtam ls már, miért nem marad a fiúnál egyszer a nagyasszony? Hisz az ő unokája is ... de ő csak hordozza az orrát jó magasan, nem tart minket magukhoz valónak ... hát kérem, ez se használt ennek a házasságnak ... Az öregasszony letörölte előcsordulő könnyeit, ki tudja, mennyi sírással adózott már ezeknek az emlékeknek, azután folytatta ... — Bizony, bizony meglátogatott minket a teremtő, jaj, beh meglátogatott, mert meg akarta mutatni a jelen valóságát, büntetni akart, amiért nem kívánták ezt a gyereket, amiért el akarták emészteni... Születése előtt... meg akarták ölni... Igenl Akarták ... bizony!... Én nem ... én nem voltam benne, én megmondtam, ilyesmire nem adok pénzt, ezt intézzétek el nélkülem. Én Ilyen bűnt nem veszek a lelkemre, mert ez a gyerek már él... — akkor kellett volna okosabbnak lenni, amikor összefeküdtetek ... Persze, most már érti a fiú, hogy a szülők miket mondogatnak egymásnak ... Nem ls tudom, miért nem válnak el? De ezek úgy vannak, hogy — sem együtt — sem egymás nélkül... Mintha már a marakodás ls hiányozna nekik, mintha abban is gyönyörűségüket lelnék. És még azt merik mondani, hogy a gyerek kedvéért tartanak ki... Ugyan már, hát mi van ennek a szerencsétlennek az ő kitartásukból? És most még rosszabbodott a helyzet, mióta a lányomat fényképezik az újságokba. Nem szereti az ura ... felhántjrgatja, hogy miért vállait Ilyen foglalkozást. Hát nem mondom, én sem Ilyesmiért imádkoztam az istenhez, de ha már elszalajtotta a diplomát, csak nem állhat ki velem a piacra? Almát árulni! Meg ami jön... De a vőm ráfogja, hogy azért jő neki az ilyen állás, mert ennél nem keli gondolkozni. Ehhez nem kell ész, csak láb kell, ezt mondja és hozzá tesz még valami ordénáréságot. Igaz, a lányom sem marad veszteg — te meg ott szerzed a muzsikádat, ahol találod ... Ilyeneket vágnak egymás fejéhez, pedig hát az én lányom letette volna a felvételi vizsgát, nem igaz, hogy nem volt elég esze, csak éppen nem arra használta, amire kellett volna ... Hirtelen elhallgatott az öregasszony és figyelni kezdett, én is felfigyeltem, s mindketten hallottuk a csendet, ami körülöttünk terjengett. Az öreg az ajtóhoz rohant, feltépte — úgy volt, ahogyan sejtette. Gyurika ott guggolt a földön és hallgatózott. Kétség nem férhetett hozzá, minden szót hallott, mindent felfogott, de nem beszélt, nem kérdezett, csak sápadt volt, és nézett, nézett a nagyanyjára, az meg vissza rá, bámulták egymást, mint macska az egeret, mielőtt bekapja, mint egér a macskát, mielőtt nekiugrik ... Csak éppen nem lehetett tudni, hogy kettőjük közül melyik a macska és melyik az egér. Könözsi István Jelvétele Wiktor Wwoszylski: IMáMB Ha meghalt volna az ötödik napon, akkor, amikor azt hitte, hogy meghal, s hálás megkönnyebbüléssel fogadta volna sorsát, — ma utcák és rohambrigádok viselnék dicsfény övezte nevét, arcképét lelkesen hordozná körül a fiatalság a felvonulásokon, s a külföldi újságírók, akik nem sokat tudnak róluk, de szívesen vetik szemünkre ingatagságunkat és törpeségünket, ellentétül az ö áldozatos életére hivatkoznának példamutató, hősi halálára. De másképp történt: ez az ember él, s nem csupán a dicsőség nem jut osztályrészéül, hanem az emberi rokonszenv legcsekélyebb jele sem, megalázottan él és kitaszítva ama közösségből, melyet öt napon át védelmezett elkínzott, halandó testével. Az első nap könnyűnek tetszett előtte. Épp eleget hallottatok a hitleristák kínzási módszereiről, nem szükséges magyaráznom, hogy nem azért tetszett könnyűnek, mert kímélték. Szenvedett, de érezte, hogy el tudfa viselni a szenvedést: először életében ismerte meg azt az énjét, aki elviseli a szenvedést és nem adja meg magát — nem nyugtalanította, hogy mi lesz később, mert nem volt elég képzelőereje ahhoz, hogy megsejtse: ugyanaz a dolog egészen mássá válhat csupán azáltal, hogy tovább tart. A második nap eltompulást hozott. Hozzászokott már a szüntelen fájdalomhoz, a fájdalom összenőtt a testével, a fáfdalom burok volt, melyen nem hatoltak át a vallatók makacs kérdései sem. Ezen a napon a hallgatás nem került erőfeszítésébe, a játszma közte és köztük csak látszatra folyt. A harmadik napon megrepedt a burok: vergődött és vonított, hallotta röhögésüket, külön-külön érzett minden újabb fájdalmat, mely régi szenvedését tetézte. A kérdések világosan és nyomatékosan hatoltak el hozzá, azzal a tudattál együtt, hogy elég lenne megszólalnia, és rögtön... Fogatlan ínyét összeszorítva, azt gondolta: „arra ugyan várhattok". A negyedik napon félt, hogy nem bírja ki, s hívta a hálált, vessen véget a próbatételnek. Az ötödik napon érezte, hogy csak egy szívrebbenés választja el tőle, egyetlen lélegzet — se gondolattal köszöntötte: „Mégis erősebb voltam, mint ök, nem értek el semmit". Vajon ök is így gondolkoztak, s ezért hagytak neki békét aznap? Ha meghalt volna... De a hatodik napon ámulva vette észre, hogy él. S megint elvezették oda, s amikor eljött az ideje, hogy me gint elölről kezdődjék minden: ő már tudta, hogy ezen a napon elviselhetetlen lesz a fájdalom. KERÉNYI GRÁCIA fordítás