Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-05 / 35. szám, Vasárnapi Új Szó

isebb fajta csődület az K

utcán. Gyarapodik, egyre gyarapodik. Mi történik itt? — érdeklődöm. „Semmi, csak püfölnek egy srácot." Nincsen kedvemre a fogalmazás ... -hogy „semmi" meg hogy r

fcsak"... Odafurakodom. Elejtett szófoszlányokból összevetődik az esemény. Egy nyffic év körüli kisfiú a zöldségárús asztaláról ellop,egy vevő tíz koronáját... Nem először teszi, régen figyelik, most elcsípték és leszámolnak vele. Valaki rendőrért kiált, valaki futni engedné ... van, aki csupán módosítaná a megtorlást. A fiú vergődik ítéíő bírája kezei között, karját védekezően tartja arca elé, rúgkapálózik, menekülni akar, de a megtorló kéz erősebb, a fiú kéS

ét jobbról balról érik a pofonok... völtés, sajnálkozás, szitkozódás keveredik a levegőben. Némelyek a szülőket emlegetik, akik így' nevelik a gyereküket... mai gyereket nem lehet neveíni — hangzik az ellenvélemény ..: — Hja bizony, elvették tőlük a hitet, mitől tartson szegény srác, ha már az istentől sem félhet? A srácnak, akitől „elvették a hitet", megered az orra vére. Az igazságosztogató zöldségárus kissé megszeppen. Neki is van otthon gyereke. Ellődítja magától a fiút, de mintha enyhülne dühe, a lódítás nem elég lendüíetes, a fifl pont az én karjaimba esik. Ekkor ismerem fel Gyurikát, vagy ahogy otthon becézik „pici Gyurit". Ö is megismer engem, tekintete pillanatra felragyog, szövetséget remél tőlem, de aztán gyorsan elfordul, és menekülni próbál — nyilván eszébe ötlött, hogy beszámolok róla odahaza, és akkor apjával elölről kezdődik az ütközet. De én szorosan fogom, szinte csak sóhajtom. — Gyurikái Mi történik veled? Mit csináltál megint. Szavaimra többen felfigyelnek. — Ismeri? — Bólintok ... persze, högy Ismerem. Mindennapos vendég vagyok a házukban. De a vallomás után már megyek is, kezénél fogva vonszolom magammal a fiút, hogy minél távolabb legyünk, még mielőtt újbóí erőre kap ismét a közvélemény hangja, melynek foszlányai ott lebegnek még mindig a fejünk felett. Gyurika ls lapul, csak akkor próbálkozik szorításomból szabadulni, amikor már teljes biztonságban érzi magát. — Hadd, Gyurika... — figyelmeztetem — hagyd az erőlködést, úgysem eresztlek ell — És külömben is ... nyomunkban van a rendőr... Ez hat. Gyurika egy pillantást vet lopva hátra, aztán törülgetni kezdi véres, maszatos arcál. Csak nagysokára kérdezi: — Most hová visz? — Bemegyünk egy kávéházi mosdófülkébe és megmossuk az arcod. Így nem mehetsz haza. Azután megeszünk egy fagylaltot. Gyurika rám néz, 'láthatólag gondolkodik azon, hogy ml lehet ajánlatomban a kelepce, hogyan kívánom őt „átejteni"? De azért jön. — És ha megkérdik otthon, hogy ml történt velem? — érdeklődik tovább gondterhelten. — Mit mondunk? — Még nem törtem rajta a fejem ... — térek kl az egyenes válasz elöl. — Ezt még meg kell fontolni... — Mondjuk azt, hogy elestem ... — segít megoldáshoz jutnom Gyurika. — Nem lehet... — válaszolom. — Nem íehet, mert én nem szoktam hazudni — Akkor meg mit mondunk? — Egyelőre megesszük a fagylalDÁVID TERÉZ: tot, lehet, hogy közben eszünkbe jut valami... Beszélgetés közben .. Gyurika ezt már ismeri. Prédikálni kezdek majd, mint a felnőttek általában — példákat hozok fel haszontalan gyerekekről, viselkedése aggasztó kilátásairól, szülei bánatára hivatkozom, eszébe juttatom, hová vezet az út, amelyiken elindult :.. Elhatározza magában, hogy javulást ígér, úgy tesz, mintha szánná-bánná tettét... így szokott cselekedni általában. Ez az eljárás kipróbált és többnyire eredményes. Én is tudom ezt, épp azért töröm a fejem, — hogyan lehetne mégis ... most, valahogy másképp csinálni? Ogy, hogy valóban legyen eredményei Bemegyünk a kávéházba, rendbehozzuk Gyurikát — ez úgy ahogy sikerűi, csupán a kék foltot nem lehet eltüntetni a szeme alól, meg a karcolást a homlokáról, azután megrendeljük a fagylaltot. Azaz — csak én rendelkezem, Gyurika gyanakodva figyel, résen áll, még mindig nem hisz a személyébe helyezett bizalmam őszinteségében. Tart attól, hogy túljárok az eszén. Igaza van, ezt szeretném. Csakhogy Gyurika eszén nem könnyű túljárni. Akkor nyugszik meg kissé, amikor már előtte párázik a hideg csemege, pohárban ostyával, tejszínhabbal. Mohón nekiesik, figyelmeztetnem kell — ne nyeldessen olyan mohón, mert megfájdul a torka. Ekkor már láthatólag kibékült a helyzetével. Voít ő már kutyábbul is... — Tulajdonképpen hogyan képzeled el az életedet? — kezdek tapintatosan az átneveléséhez. Már sokszor kérdezhették ezt Gyurikától, mert nem késik a felelettel. — Sehogyl Huligán leszek, vagy repülőgéprabló. De az is Sehet, hogy gangszter ... Még nem tudom egész biztosan ... — Hm ... különös ízlésed van. Akkor pedig számíthatunk arra, hogy előbb-utóbb börtönben csücsülsz. Az ilyesminek rendszerint ez a végei Gyurika gondolkodik. — Van olyan rabló is, akit sohase fognak el, vagy aki megszökik a börtönből és beáll az Idegen légióba ... Én iiyen leszek .. — Na persze, ha sikerül megszöknöd. És ha nem sikerül? — Nekem sikerülni fog ... — Látod, most is elcsíptek, és ha közbe nem lépek, bizony, rosszabbúl is végződhetett volna ... Gyurika szakértelemmel nyalogatja a fagylaltos kanalat, ezért nincs ideje válaszoígatni. Türelmesen várok és csak akkor folytatom a beszélgetést, amikor szálát illedelmesen megtörülgette a papírszalvétával és úgy viselkedik, mint akinek nincs vaj a fején. — Nos ... — Mit is tetszett kérdezni? — Nem hallottad? — Már elfelejtettem, — hazudja folyékonyan. — Ejnye, de feledékeny vagy... Erre sem válaszol Gyurika. Látom, nem sokra megyek vele. — Hát akkor gyerünk... — mondom, és körülnézek, fizetni szeretnék. A fiú ls előszedi a pénztárcáját. — Az én vendégem voltál, — figyelmeztetem. Fölényesen legyint. — Azt hiszi, nekem nincs pénzem? — Dehogy is hiszek ilyesmit... Hiszen loptál I Gyurika tágra nyitja ámuló gyerekszemeit. Most oíyan ártatlan képe van, mint egy Benczúr angyalkának. — Al Azt én eldobtam, amikor vertek. Azt hiszi, .nekem nincsen saját pénzem? Megkérdezheti apukámtól, ha nem hiszi... — Meiinyi pénzed van? Olyan, amihez becsületes úton jutottál? — Gyurika kinyitja szép, piros bőrtárcáját, amit Párizsból hozott neki apu ... Lebet benne vagy ötven korona. — Honnan van ennyi pénzed? — De hiszen mondtam. Aputól, meg anyutól, meg Lili nagyi is adott és Klári... Megígértem nekik, hogy nekifekszem a tanulásnak ... meg szUlnapom is volt. A nycrtcadik ... — És azzal a pénzzel mit csinálsz? Tudod, amit „úgy" szerzel? — Összegyűjtöm és ha nagy leszek, szervezek egy bandát. — És otthon miként adsz számot róla? Hol szerezted? — Nem adok számot... Eldugom .. — Hova? — Hogyne! Hogy eláruljon... j — Tudod mit? Nem is érdekei. Nem szövetkezem tolvajokkal. És a fagyit sem engedem, hogy kifizesd. — Miért? — Először azért, mert én hívtalak meg. Másodszor nem vagy szimpatikus nekem. Küíönös nézeteid vannak a becsületről. Pici Gyuri bámul, bámul, elgondolkodik saját nézetei felől, a becsületről, azután belenyugszik, hogy megmarad a pénze. Afelől kezd érdeklődni megint, hogy mik a további terveim vele... — Hazamegyünk ... — Hozzánk? — Hát hány otthonod van? — öregmamánál is szoktam íakni, amikor anyuék elmennek valahova, vagy niiics idejük velem törődni... — Hozzátok megyünk. ffi \<1) > C > ÍO N tO C :C V c <o V — És elmondja, hogy mi történt velem? — A karmolás a homlokodon beszél helyettem ... — Mondjuk azt, hogy elütött egy autó. Engem már elütött egyszer egy autó... — Szülőknek hazudni, mindennél nagyobb bűn. Fölényesen legyint Gyurika. Ne álltassam őt dajkamesékkel, ö már tudja, hogy a hazudozásnak nincsenek olyan komoly következményei mint az igazmondogatásnak. De azt is belátja, hogy engem másféle erkölcsi norma kötelez. No meg ... úgy véli... a fagyi után elég baráti köztünk a viszony, megkérhet egy apró szívességre. — Tudja mit... javasolja — maga hallgasson, majd én hazudok ... — Mire való ez Gyurika? Nem jobb, ha fejest ugrunk? Kaphatsz ugyan néhány pofont, de lega'iább nem terheli újabb vétek a lelkiismeretünket. A fiú érzi, hogy nagy követ hengerít a szívemre, segíteni kíván rajtam. — Tudja mit? Menjünk el a nagymafaiához. Nem Lilihez, hanem öregmamához... — Gondolod, hogy ő rendbe hozza a dolgot? — Azt nem tudom, de apunak egfisa biztosan nem szól, mert nem beszélnek egymással. Anyu pedig úgyis nekem ad mindig igazat. — Hogyan lehet valakinek igazat adni, akinek nincsen igaza? — Ogy, hogy anyu nekem jobban hisz ... — De ón elmesélem, amit a saját szememmel üáttam. Gyurika megint gondolkodik. Valóbanl Kitelik ilyesmi tőlem ... Gyorsan határoz. — Akkor meg betöröm maguknál az ablakokat! >— Majd apád megfizeti a kárt. Mennyibe kerül egy ablak? — Nem tudom... nem foglalkozom ablaktöréssel... Gyurika elégedetlen a fejleményekkel. összeráncolja a homlokát, megáll... Tudja... mondja —,'és valahova a távolba néz... — Nem is a pofonoktól félek én, hanem attól, hogy megint veszekedni fognak. _ Azt nem bíroml — No jő, Gyurika... ez egyszer hallgatok. Nem árullak eí. De a karcolást, meg a kék foltot hogyan magyarázod? Azt rád bízom... valahogy majd csak lesz ... Es megyünk ... A Gyurika szerencséiére „öregmama" nyit nekünk ajtót... Amikor unokáját észreveszi, elfelejt érdeklődni jöttöm iránt, már csak azt kérdezi. — Na mi az? Mit művelt már megint ez az istenátka? Én Gyurikára nézek, Gyurika rám. öregmama a karcolásokat vizsgálja, meg a kék foltot, de nem kérdezi, miként szerezte azt Gyurika, magától kitalálja. — Már megint verekedésbe keveredtél, ml? Gyurika és én hallgatólagosan beletörődünk abba, hogy némaságunk nem terheli meg a lelkiismeretünket, nem hazugság az ... Míg az őszinteségünk túlságosan igénybe venné az öregasszony idegrendszerét. És — tulajdonképpen nem is tévedett nagyot. Gyurika valóban verekedésbe keveredett, minek folytán ez egyszer abba az előnytelen helyzetbe került, hogy nem üthetett vissza. Előfordul... Öregmama ezután betessékel engem a szobába, Gyurikának pedig meghagyja, hogy csinálja meg a házifeladatát, vacsorázzon és gyorsan bújjon az ágyba, mert ha az apja meglátja összekarmolt képét — lesz nemulass! Azt is megmondja Gyurikának, hogy a jégszekrényben találja a vacsoráját, melegítse meg, de vigyázzon, ne maszatolja össze a gáztűzhelyet és evés után mosogassa eí az edényt maga után, ne hagyja az anyjára, van annak dolga anélkül is elég. Velem pedig közli sebtében „nagyi", hogy csak egy percre futott el, gyümölcsöt hozott, meg apró süteményt, mivelhogy házassági évfordulóra készülődnek és