Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)
1971-09-29 / 231. szám, szerda
Akik bumeránggal hadakoznak A Pravda az angliai kémkedési mániáról Leonyid Brezsnyev fogadia Indira Gandhit. (TASZSZ felvétele) Szovjet—indiai tárgyalások Brezsnyev fogadta Indira Gandhit Moszkva — Kedden a Kremlben Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Nyikolaj Podgorni j, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke megkezdte tárgyalásait Indira Gandhi indiai miniszterelnökkel, aki, mint ismeretes, hivatalos látogatásra érkezett a Szovjetunióba. A felek megvitatták a szovjet—indiai kapcsolatok további erősítésének és fejlesztésének kérdéseit, az augusztus 9-i szerződés alapján, majd a két országot kölcsönö.sen érdeklő fontos külpolitikai problémákról tárgyaltak. A tárgyalások a szívélyes őszinteség és a kölcsönös megértés szellemében folytak le és ugyanebben a szellemben folytatódnak. Egységfront a dollár ellen? Washington — Washingtoni Jól értesült körök szerint a valutaválsággal kapcsolatban elfoglalt merev amerikai álláspont következtében az Egyesült Államok kereskedelmi partnerei esetleg szilárd frontot alakítanak ki Washingtonnal szemben. Ez a lehetőség rajzolódik ki a Nemzetközi Valuta Alap évi konferenciája első napjának végén. Hétfőn az Európai Gazdasági Közösség pénzügyminiszterei külön értekezletet tartottak Washingtonban. Itt Schiller nyugatnémet gazdaságügyl miniszter figyelmeztette kollégáit, hogy az október 27-re kitűzött párizsi ülésükön „nemcsak kommünikékre" lesz szükség, hanem konkrét javaslatokat kell kidolgozni. Az értekezlet után Schiller újságírók előtt világosan utalt arra, hogy az NSZK Washington iránti eddigi „jóakaratúan várakozó" álláspontján esetleg változtat. A nyugat-európai pénzügyminiszterek különértekezlete után megfigyelők körében az a vélemény alakult kl, hogy amenynyiben az amerikaiak mereven ragaszkodnak korábbi álláspontjukhoz, ez a nyugat-európai országok közt még meglévő ellentétek áthidalásához vezethet. Ebben az esetben megvalósulhat Schiller elképzelése, amelynek értelmében a nyugateurópai valutákból közös „valutablokkot" hoznak létre, amelyet a dollárhoz képest lebegtetnének. Valószínűnek tartják, hogy Japán is csatlakozik a Washingtonnal szemben kialakult közös nyugat-európai fronthoz. A Reuter washingtoni tudósítójának értesülése szerint megállapodás jött létre, amelynek értelmében amerikai—japán kétoldalú tárgyalásokattartanak a két ország külkereskedelmi mérlegének egyensúlyba hozására teendő Intézkedésekről. Hírek szerint a kétoldalú tárgyalások már e héten megkezdődnek Washingtonban. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG kormánya és a szentszék közötti megállapodás alapján Mindszenty József bíboros tegnap véglegesen elhagyta Magyarország területét és Rómába utazott. BUDAPESTRE érkezett Václav Svoboda, a CSSZK és Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdaságügyi és élelmezésügyi minisztere, hogy megtekintsék a vadászkiállítást. VÁCLAV HÁjEK kerületi bizottság titkárának vezetésével megérkezett Moszkvába a CSKP közép-csehországi kerületi bizottságának küldöttsége. MOHAMED ZAHIR SAH, afgán király és felesége befejezte rövid krími üdülését és Bécsbe repült. A CHILEI kormány államosította az ITT nevű amerikai tulajdonban lévő telefontársaságot. A chilei kormány e lépésével végett vetett az ITT 40 éves „feketeüzleteinek" és különféle szabálytalanságainak. SZŰFIÁBAN az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szimpóziumot szervezett a talajkutatás kérdéséről. A tanácskozás munkájában a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia, az NSZK és más országok neves tudósat vesznek részt. A SZOVJETUNIÓBAN pályájára bocsátották a „Kozmosz 441" nevű mübolygót, amely előre meghatározott program szerint végez űrkutatást. ARGENTÍNA Altalános Munkásszövetsége a mai napra országszerte általános 24 órás sztrájkot hirdetett, melynek célja a béremelés, a politikai foglyok szabadon bocsátása, valamint a represszív törvények megszüntetése. MÁLTA és Nagy-Britannia képviselői megkezdték tárgyalásukat a máltai támaszpontok bérbeadásáról szóló új egyezmény előkészítéséről. A TOKIÓI egyetem űrkutató munkatársai egy négylépcsős MU—4 mintájú rakétával műszereket juttattak Föld körüli pályára, hogy pontos adatokat kapjanak a napsugárzásról. Moszkva — A kémkedési mánia angliai hulláma határozott politikai célokat szolgál, mégpedig az angol konzervatívok európai politikáját, akik minden lehető módon igyekeznek megzavarni az enyhülést és az európai biztonsági konferencia összehívását — írja a moszkvai Pravda keddi számában a lap londoni tudósítója, Oleg Oresztov. 1 A jobboldali polgári sajtó — írja a lap — a White Hall beleegyezésével szinte tökélyre vitte a rágalmazó koholmányok gyártását. A szovjetellenes hisztéria azonban már most nyugtalanságot kelt sok józanul gondolkodó angolban. William Mulley parlamenti képviselő például kijelentette, hogy reményeinek megfelelően megkezdődött a nemzetközi feszültség enyhülése", az angol kormány lépései azonban „újabb elhidegüléshez vezetnek, és egyértelműen szakítanak a nemzetközi diplomácia összes elveivel". „Külügyminisztériumunk — írja a Morning Star vezércikke — minden lehetőséget igyekszik felhasználni arra, hogy megrontsa a kelet—nyugati viszonyt és elvonja a figyelmet a konzervatív kormány Észak-Írországban és másutt követett katasztrófális politikájáról". „A szovjetellenes kampány kezdeményezőinek — mutat rá végül a Pravda tudósítója — meg kellene érteniük, hogy bumeránggal hadakoznak. A Szovjetunió elleni szemtelen, provokatív kirohanások nem maradhatnak komoly következmények nélkül saját magukra nézve sem". Változások a NATO-ban? Ottawa — A NATO-parlament Ottawában folyó 17. ülésszakának részvevői több kérdésben fogadtak el határozatot. Az egyik határozat a „demokrácia helyreállítására" sürgeti az athéni fekete ezredesek kormányzatát, mert — úgymond — „a demokratikus szabadságjogok mindennemű elfojtása Görögországban veszélyezteti a NATO nemzetközi összetartását ..." Három további határozati javaslatot egyhangúlag fogadtak el az ottawai ülésszak résztvevői. Az egyik a kelet—nyugati kapcsolatokat érinti, s kimondja, hogy az európai biztonság kérdésének mindennemű megvitatásakor „fontolóra kell venni az európai kölcsönös és kiegyensúlyozott csapatcsökkentésnek és a nukleáris taktikai fegyverek esetleges korlátozásának kérdését ls". A második egyhangúlag elfogadott határozati javaslat az „atlanti együttműködés kiszélesítésére" vonatkozik, s kilátásba helyezi a NATO-tagországok közös kezdeményezéseit más nemzetközi szervezetekben ís. A harmadik megszavazott határozat értelmében a NATO-tagországok jelenlegi vagy volt prominens parlamenti képviselőiből nyolctagú bizottság alakul „az Atlanti Szövetség és jövendő szerepe mélyreható tanulmányozására". Az ülésszakon 13 NATO-tagország képviselteti magát. Lynch elégedett London — Edward Heath an-. gol kormányfő és a két ír miniszterelnök, Jack Lynch, a dublini kormány feje és Brian Faulkner, az északír rezsim vezetője kedden folytatta tárgyalásait Chequersben. A tárgyalások első napjáról nem adtak ki közleményt, de Lynch a londoni ír nagykövetségen később kijelentette, hogy elégedett a megbeszélések eddigi menetével. A tárgyalások Chequersben, az angol kormányfő London közelében lévő birtokán folynak. Valószínűleg máris szó esett a stormont, az északír parlament reformjáról. A három miniszterelnököt egy-egy tanácsadó segíti Chequersben. Észak-Írországban újabb incidensek voltak az éjjel. Londonderryben automata fegyverrel tüzeltek egy katonai megfigyelőállomásra és súlyosan megsebesítettek egy katonát, egy másik városban pedig egy rendőrautó aknára futott és felrobbant, a négy bentülő megsebesült. Kommentárunk 1971. IX. 29. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának augusztusban befejeződött XXV. ülésszakán jóváhagyott úgynevezett Komplex Program új perspektívákat nyitott meg a szocialista országok további fejlődése előtt és nagyban hozzájárul a szocializmusnak, mint világrendszernek gazdasági megerősödéséhez és politikai presztízsének a növeléséhez. Mindez a szocialista országok gazdasági integrációjának elmélyítése alapján fog megvalósulni. A szocialista országok gazdasági integrációjának a megszületése és további elmélyítése törvényszerű folyamat. Magából a termelőerők fejlődéséből ered és azok továbbfejlődésének a feltétele. A tudományos-műszaki forradalom, amely a II. világháború után a gazdasági és társadalmi haladás legfőbb tényezőjévé vált, megköveteli, hogy kellő nagyságú teret biztosítsunk vívmányainak alkalmazására. Ez viszont szükségessé teszi a széles körű nemzetközi együttműködést, amely a gazdasági integráció keretén belül realizálódik. A nemzetközi gazdasági integráció világfolyamat és nem szorítkozik csupán a szocialista országokra, hanem a kapitalista világrendszer országai ls az integrációs folyamatban látják biztosítva továbbfejlődésük feltételeit. Persze, alapvető különbségek állnak fenn a szocialista és a kapitalista gazdasági integráció jellegét, céljait és módszereit illetően. Szükséges még megjegyezni, hogy a KGST-n belüli együttműködés, mint ahogy az a Komplex Programból is kitűnik, nem szorítkozik csupán gazdasági problémákra, tehát nem csupán gazdasági integráció, hanem felöleli a tagállamok életének egyéb területeit is. Ez új minőséget jelent az eddig ismert integrációs formák között és nem hasonlítható össze a kapitalista államok által képezett gazdasági tömörülés egyikével sem. megvédésének alapvető feltételévé és biztosítékává vált. Ebben az időszakban Csehszlovákia- Igen jelentős gazdasági és műszaki segítséget nyújtott a többi szocialista országnak. Ezzel azonban hozzájárult a saját politikai rendszerének, a szocializmusnak a biztosításához és egyben külföldi piacok biztosításához a csehszlovák A KGSf-iinmok fejlődésének új perspektívái A múltban, de főleg az 1968as évben az úgynevezett „haladó" közgazdászok részéről, nagyon gyakran és nagyon éles kritika tárgyát képezte a KGST tagságunk. A kritikusok ráfizetésről beszéltek és arról, hogy a KGST majd 20-éves működése nem bizonyítja ezen tömörülés életképességét. Ezzel kapcsolatban főleg a gyengébben fejlett szocialista országoknak nyújtott segítségünkről beszéltek és a Közös Piac országai dinamikus fejlődését hasonlították a KGST-államok fejlődéséhez, azonban elég felületesen. Hogy rávilágítsunk ezen kritikák alaptalanságára, el kell mondanunk, hogy a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa olyan időszakban (194á) alakult, amikor javában dúlt a hidegháború és amikor az USA és szövetségesei a gazdasági blokád segítségével akarták térdre kényszeríteni a fiatal és gazdaságilag nagyjából gyengén fejlett szocialista államokat. A KGST ekkor a tagországok számára a szocializmus ipar számára, amely a nyugati piacokon erős konkurrenciának lett volna kitéve. A KGST modern értelemben vett gazdasági Integrációvá csak fokozatosan kezdett, Illetve kezd kibontakozni. Ennek az volt a feltétele, hogy a tagországok gazdasági fejlettségének a foka elérjen egy bizonyos színvonalat, olyat, mely lehetővé teszi a tömörülésben részt vevő országok együttműködését, kölcsönösen előnyös alapon. A KGST XXV. ülésszakán elfogadott Komplex Program bizonyítéka annak, hogy az elmúlt 20 év alatt a tagállamok modern értelemben vett ipari országokká váltak és hogy ezen az alapon a jövőben minőségileg magasabb színvonalú gazdasági együttműködés fog köztük kibontakozni, ami a szocialista tábornak mint gazdasági komplexumnak a további megerősödéséhez fog vezetni. Ha a XXV. ülésszak Komplex Programjának hozzájárulását vizsgáljuk a szocialista gazda-' sági integráció elmélyítéséhez és ennek előnyeit a részt vevő országokra nézve a következőket állapíthatjuk meg: A KGST integráció elősegíti — a termelőerők gyorsabb fejlődését, a legmagasabb tudományos-műszaki színvonal elérését; — a szocialista világpiac befogadóképességének és stabilitásának a növelését, amely tény lehetővé teszi a tömeges gyártás előnyeinek a realizálását; — a tagországok növekvő energia és nyersanyag-szükségletének hosszútávú kielégítését; — a tagállamok gazdasági színvonalának fokozatos közelítését és kiegyenlítését; — a tagállamok pozícióinak erősítését a világgazdaságban; — a KGST-tagállamok védelmi képességének az erősítését; — és végül, de nem utolsósorban a KGST-tagállamok népei életszínvonalának a növekedését. Ezen célokat csak a tagállamok szoros együttműködése alapján lehet megvalósítani, melynek területeit a Komplex Program ugyancsak meghatározta. Az együttműködés a termelési kooperáció és szakosítás területén a műszaki és tudomőnyos szférában, valamint a nyersanyag- és energiaellátásban fog továbbszélesedni. Ehhez járul hozzá az együttműködés a tervező tevékenységben is. A népgazdasági tervek koordinációja, melyet a KGST-tagországok már több mint 15 éve folytatnak, a közöttük meglévő tervszerű együttműködés alapvető eszköze, amely meghatározza az egyes országok gazdasági struktúráját és fejlődésének az ütemét. A XXV. ülésszak határozatai alapján a KGST-tagállamok folytatni fogják a népgazdasági tervek koordinálásának tökéletesítését és a tervező tevékenység területén megvalósuló együttműködés bővítését; szervező összefüggésben az árués pénzkapcsolatok kiszélesítésével és tervszerű használásával. Ezt a célt fogják szolgálni a közös prognózisok kidolgozása a gazdaság, a tudomány és a technika legfontosabb területein, a legfontosabb népgazdasági ágakra és termékfajtákra vonatkozó hosszútávú tervek koordinációja, az egyes iparágak és termékfajták az érdekelt országok által történő együttes tervezése stb. A komplex Program nagyon fontos részét képezi a valutáris-pénzügyi kapcsolatok tökéletesítéséről szóló határozat. Véleményem szerint a transzferábilis rubel szerepének a megszilárdítása és megerősítése a KGST-tagállamok közötti gazdasági és pénzügyi kapcsolatoknál, de főleg a kilátásba helyezett kollektív valuta (transzferábilis rubel) és a nemzeti valuták kölcsönös átválthatósága (konvertibilitása) a KGST-tagállamok gazdasági integrációjának a tervegyeztetés, valamint a közös tervezés mellett a legfontosabb eszközévé válhat. A XXV. ülésszak Komplex Programja mérföldkövet jelent a KGST-tagállamok gazdasági fejlődésének az útján. Olyan dokumentum ez, amely teret nyit a szocialista áílamok legszéleskörűbb együttműködése előtt. ING. HARNA ISTVÁN