Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)
1971-09-26 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó
LÁNYOK A PÁLYÁN Nem mindennapos esemény színhelye volt a tvrdošovcei (Tardoskedd) labdarúgópálya: bemutatkozott a SZISZ helvii szervezetének női futballcsapata. Ellenfelük a SZISZ beäeňovl (Nyitrabesenyő) szervezetének csapata volt. Négyszáz főnyi közönség nézte végig az érdekes és küzdelmes mérkőzést. Igazságos döntetlen volt a végeredmény. A lányok főleg a küzdőszellemért érdemlik meg a dicséretet. Remélhető azonban, hogy a következő idényben már gólképesen fognak harcolni a bajnoki pontokért. Bogdány Géza SZÁZÉVES Vrútky, ez a Martin tőszomszédságában levő, sokarcú, csendes város, vasúti gócpont. Itt üzemel a Keletf Vasútvonal Igazgatóság egyik legnagyobb javító- és karbantartó műhelye, az úgynevezett DEPO, mely az idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját. Az egykori kis műhelyek helyén ma már modern, tágas szerelőcsarnokokban végzik a vasúti vontató és vontatott kocsik javítását. Az évforduló ünneplését a műhely dolgozói jó munkaeredmények elérésével akarják méítóvá tenni. Az év elején a dolgozók 82 százaléka bekapcsolódott a szocialista munkaversenybe. Az első félévben a Keleti Vasútvonal Igazgatóság hasonló műhelyei között foíyó versenyben a második helyezést érték el. Az 51 kollektív és 534 egyéni kötelezettségvállalás több mint 75 százalékát már teljesítették és így 700 000 korona értekkel gyarapították népgazdaságunkat. Dicséretre méító, hogy az üzemben jelenleg 31 munkacsoport versenyez a „Szocialista munkabrigád" címért. Mindezekért és az elmúlt száz év alatt végzett becsületes munkáért köztársasági elnökünk Munkaérdemrenddel tüntette kl a vállalatot. Benyák József CSUPA FARAGVÁNY Karlovy Varyban a Dvofák-parkban, a Sadov-forrás mellett található a fürdőváros legrégibb fedett sétánya. Felvételünkön ls ellenőrizhető ennek a sétánynak Jellegzetesen eredeti mivolta: fából faragták minden részét, az oszlopait, tetejét, még a legkisebb díszeket is. Csupa faragvány. Kovács Árpád FliSTPRÖBÁVAL A kőzetek kialakulásának ismeretére támaszkodva a Szlovák Barlangkutató Társaság rožňavai (Rozsnyó] csoportjának tagjai megállapították, hogy a Pelsőci-fennsík rendkívül értékes baríangképződményt rejteget. Több éves kutatómunka után a csoport tagjai 1965-ben megkezdték a feltárás munkálatait. Szorgalmasan dolgoznak azóta ls. Szabad Idejüket felhasználva rendszeresen végzik ezt a veszélyes és fáradságos munkát. A feltárást Kunova Teplica (Kúntapolca) községtöl északra eső Zúgóhegy alól kiömlő patak forrásának és medrének lemélyítésével, kiszélesítésével kezdték. Az eddig kivájt, több mint 80 méteres alagútból a köveket apró vaskosarakban, térden és hason kúszva hordják a külszínre. Csak nagyon kis erejű robbantásokkal törnek előre, nehogy a légnyomás kárt tegyen a barlang felépítésében. Minden kivájt méter után izgatottan vizsgálják a rések léghuzatának alakulását. Füstprőbát végeznek, Igy győződnek meg arról, hogy a huzat nem a felszín, hanem a hegy gyomra felé húzódik. Hosszú percekig hallgatják az általuk gerjesztett hang, vagy a víz csobogásának visszhangját. Remélik, hogy előbb-utóbb eléjük tárul a Zúgó forrásának alvilági csodája. Bafji Arpád ÖRVENDEZNEK Kicsinek bizonyult Streda n./Bodrogom (Bodrogszerdahely ) községben a klubhelyiség, melyet a SZISZ helyi szervezetének fiataljai használnak. Boszszankodtak is emiatt eleget. De most örvendeznek, mert megkapták a régi óvodaépület egy részét. Nagyon megörültek a már nem Is új helyiségnek, azonnal munkához láttak. Ugyanis csak kellő átaíakítás és rendezés, takarítás és csinosítás után lesz használható a helyiség. Ettől a munkától azonban nem riadnak vissza a fiatalok. Különösen olyan körülmények között, hogy számukra kellő támogatást nyújt a hnb és az állami gazdaság vezetősége ls. örvendeznek a fiatalok, mert véleményük szerint a helyiség elég tágas. Dusík Veronika VETELKEM A Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége Szlovákia néhány járásában iskolák közötti vetélkedőt szervez. Az a cél, hogy a tanulók megismerjék saját járásuk múltját, jelenét és jövőjét. Természetesen ezáltal a rádióhallgatók is megismerkednek hazánk különböző tájaival és az ott élő fiatalok gondiaival, problémáival, munkasikereivel. Már a Rimavská Sobota-1 (Rimaszombat) és a rožňavai (Rozsnyó) járásokban lezajlottak ezek a vetélkedők. Mosl a Dun. Streda-i (Dunaszerdahely) Járásban készülnek hasonló vetélkedőre a fiatalok. A SZISZ-alapszervezetek fiataljai lázasan készülődnek: tanulmányozzák járásunk munkásmozgalmi eseményeit, a felszabadulás óta tapasztalható fejlődés tényeit, érdeklődnek napjaink eseményei Iránt és a jövő terveit kutatják. A beavatottak ugyanis tudni vélik, hogy a vetélkedő kérdései majd ezen témák köréből kerülnek kl. Ogy mutatkozik a felkészülés, hogy nem fecsérlik felesleges dolgokra idejüket a fiatalok. A SZISZ-alapszervezetek vezetői ls előrelátó gondossággal készítik fel a fiatalokat erre a vetélkedőre. Így a siker sem maradhat el. Öváry Péter KICSI, DE... Kicsiny fai u Celáry (Csalár) az Ipoly mentén, alig 500 lakosa van. Büszke azonban ifjúságára. A fiatalok csak ez év márciusában alakították meg a pártszervezet és a hnb segítségével a SZÍSZ helyi alapszervezetét, de azóta tevékenyen dolgoznak. Vállalták, hogy parkot létesítenek. Adott szavukat be ls tartották. Az aratási és cséplésl munkálatokból ls kivették részüket. Legutóbb pedig elhatározták, hogy futballcsapatot szerveznek. Már be ls neveztek a Járás III. osztályú csapatainak bajnoki fordulójába. Eddig három mérkőzést játszottak. Mindig szép eredménnyel. Járási méretben a második helyen szerepel a csapat neve. A falu lakosai szívesen támogatják a csapatot. Egy-egy mérkőzésre háromszáz szurkoló ls elmegy. Példás a fiatalság összetartása. Vezetőik. Bakay Pál és Ádám Ödön, szívesen foglalkoznak velük. Hltnica László GYERMEKPORTRE Németh István felvétele PILLANTÁS A VÖLGYBE Az 1278 méter magas Babina-hegy hágójáról, ahol a képen látható felvétel készült, a Gölnic völgyébe lehet pillantani. Ebben a völgyben 1953-ban nagyméretű víztárolót létesítettek. Majd a következő esztendőben a tó és a Gölnic-patak vizének hasznosítására vízerőművet építettek. Hosszú csővezetéken érkezik a víz, mintegy 250 méteres eséssel a völgybe, és innen felhasználás után viszszaszivattyúzzák a villanymfi fölötti tartályba. A hágóról autóút vezet le a festői, hangulatos völgyben levő tóhoz, ahol nyaralőtelep és táborozási lehetőség várja a turistákat. Harczos Andrásné A felvételt Dénes László készítette iÖ KENYÉR IFJ!) SZERKESZTŐK Moldava nad Bodvou (Szepsi) városában a helyi hangszóróban minden pénteken délután és szombaton délelőtt a „Pionír híradó" műsorával jelentkeznek a felvételen látható fiatalok. Műsorukban beszámolnak a Pionírház tevékenységéről, munkájáról és a pionírok munkasikereitől. Az ifjú „szerkesztők" tevékenységét Sztupák Ilona nevelőnő szervezi, irányítja, aki nemrégiben, a Lučeneci Pedagógiai Intézetben (Losonc) elvégzett tanulmányai után került a Pionírház dolgozói közé. Farkas Rózsa Néhány évvel ezelőtt Malé Šárovce (Kissáró) község szövetkezete melléktermelési ágazatként sütödét létesített, hogy a szövetkezet doígozól korán reggel megkaphassák a friss, fzletes kenyéradagjukat Azóta nemcsak az egész község, hanem a környék szövetkezeteit ls ők látják el kenyérrel, mert pirosra sütött, ropogós héjú, kétkilós, gömbölyű kenyerüknek aligha van párja messze környéken. A sütöde vezetője Kotera István. Munkatársai Compál István, Öbert Ernő és Molnár Béla. Két műszakban dolgoznak. 24 óránként tíz sütést végeznek. Teljesítményük 1100—1200 kenyér naponta. Sütödéjük sohasem hűl ki. Náluk nincsenek szabad szombatok, vasárnapok. A ragyogó tisztaságú előkészítő helyiségben, 35 fokos hőségben, halk dübörgéssel zakatolnak a dagasztógépek. Compál István a soros „richtolő" a kemenceajtónál tettre készen figyeli az órát. „Itt percre, pontos időre történik minden" — mondja. Más magyarázatot ő sem tud adni arra, hogy miért olyan jó a sütödéjük kenyere. Varga Sándor