Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-16 / 220. szám, csütörtök

U T H A N T : „lényegesen biztatóbbak a lehetőségek../ 7 Max Jakobson nem lép vissza Q Forrásban a gyarmati kérdés £ Namíbia ismét napirenden New York — U Thant ENSZ­főtitkár, az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszakának megnyitását meg­előző szokásos sajtóértekezlet keretében elbúcsúzott a világ­szervezet New York-i központ­jába akkreditált újságíróktól. Közölte, hogy amennyiben az 1972. január 1-vel lejáró főtit­kári megbízatásának végéig kü­lönleges események nem indo­kolják, akkor ez a mostani saj­tóértekezlete egyszersmind az utolsó, amelyet ebben a minő­ségben tart. U Thant ismételten és kate­gorikusan kijelentette: megmá­síthatatlan és visszavonhatatlan az az elhatározás, hogy jelen­legi mandátumának lejártával visszavonul tisztségéből. A továbbiakban kérdésekre válaszolva az ENSZ-főtitkár ki­jelentette: egyelőre nehéz meg­ítélni Nixon elnök tervezett pe­kingi látogatásának kihatásait. Ami a kínaf ENSZ-képvíselet rendezésének kilátásait illeti, U Thant úgy nyilatkozott, hogy „lényegesen biztatóbbak a le­hetőségek a gyors rendezésre, mint azt korábban vélte". Le­hetségesnek látszik, hogy a kí­nai ENSZ-képviselet kérdése már az ENSZ szeptember 21-én kezdődő soron következő ülés­szakán rendeződik. A Jarríng-mtsszió felújításá­nak lehetőségéről szólva U Thant nem volt hajlandó spe­kulációkba bocsátkozni, de je­lezte, hogy ehhez Izrael ré­széről „pozitívabb" állásfogla­lásra számit. Megjegyezte, hogy a közel-keleti konfliktusban érintett országok és a nagyha­talmak külügyminiszterei, vala­mint jarring nagykövet is je­len lesz a közgyűlés üléssza­kán és „jelenlétük elősegíthe­ti az eszmecserét". U Thant úgy vélte, hogy van­nak bizonyos „reményekre jo­gosító jelek" a vietnami háború békés rendezésére. Mint nyo­matékosan hangsúlyozta, a DIFK 7 pontos javaslata „a leg­jobb lehetőséget nyújtja a ren­dezésre". Az ENSZ-főtitkár búcsú-sajtó­értekezletének befejezéseként üdvözölte és melegen méltatta a leszerelési világértekezlet összehívására előterjesztett szovjet kormányjavaslatot. Hangsúlyozta, hogy az „érde­kes új vonásokat tartalmaz" és azt a reményét fejezte ki, hogy az ENSZ tagállamai „nagy fi­gyelmet szentelnek majd a szovjet javaslatnak". U Thant búcsú-sajtóértekezle­te után az ENSZ székhelyén most már mind nagyobb figye-. lem fordul az utódlás kérdése felé. A finn delegáció• tagjai cáfolták azokat a híreket, hogy Max JaTcobson fődelegátus visz­sza szándékozik lépni a jelölt­ségtől, mert arra számít, hogy a betegeskedő Leskinen külügy­miniszter helyére léphet. A finn diplomaták azt is cá­folták, hogy Svédország esetleg saját jelöltjét, Gunnar jarring moszkvai nagykövetet terjeszti elő a főtitkári poszt ideiglenes betöltésére. A fajgyűlölő Dél-Afrika tör­vénytelen uralma alatt álló délnyugat-afrikai területek Egyesült Nemzeti Frontja azt tervezi, hogy ideiglenes nami­biat kormányt hoz létre. A fel­szabadítás! szervezet egyik szóvivője, Murumba Kerina, az ENSZ központjában úgy nyilat­kozott, hogy remélik, a köz­gyűlés behatóan foglalkozik majd Namibia sorsával. Módosul a tokiói álláspont? 1971. Tokió — Nakaszone Jaszuhi­ro, a Japán Liberális Demokra­ta Párt Végrehajtő Bizottságá­nak elnöke, akit Szato minisz­terelnök esélyes utódjelöltje­ként tartanak számon, a párt és a tokiói kormány vezetőinek ülésén Ismertette azokat az el­veket, amelyek alapján — vé­leménye szerint — Japán szo­rosabb kapcsolatokat építhetne kl Kínával. Nakaszone megfogalmazása szerint ezek az elvek az aláb­biak: „A Kínai Népköztársaság kormánya törvényes kínai kor­mány; Kínának helyet kell fog­lalnia az ENSZ Biztonsági Ta­nácsában; Tajvan Kína része." Szato miniszterelnök és a Kommentárunk A z idei, politikailag is ter­mékeny ősz idején rend­kívül gazdag a szovjet diplomáciai naptár. Leonyid Brezsnyev szeptember második felére tervezett, nem hivatalos, baráti látogatása Jugoszláviá­ban, majd október végi fran­ciaországi hivatalos látogatása, továbbá a Podgorníj elnök ve­zette párt- és kormányküldött­ség október elejére tervezett VDK-beli útja, valamint Koszi­gin miniszterelnök októberre tervezett algériai és kanadai, valamint a december első felé­re tervezett dániai és norvégiai hivatalos látogatása azt bizo­nyítja, felfokozódott a diplomá­ciai aktivitás, s az időszerű kül­politikai kérdések megoldása érdekében tett szovjet diplo­máciai kezdeményezés tovább­ra is lankadatlan. Az előtérben a .legfontosabb nemzetközi kérdések állnak. A tárgyalások sorát Brandt nyugatnémet kancellár ma kez­dődő krími útja nyitja meg, s folytatódik az indokínai kérdés megoldására tett erőfeszítések­kel, illetve az európai enyhü­lést szolgáló gyakorlati lépé­sek kimunkálásával. Nem Is szólva a jövő héten kezdődő ENSZ-ülésről, ahol az égető kérdések között a közel-keleti helyzet rendezése, és a Gro­miko szovjet külügyminiszter gyűlésen jelenlevő más vezetők nem foglaltak állást Nakaszo­ne nyilatkozatával kapcsolat­ban, de nem jelentéktelen tény, hogy nem is határolták el ma­gukat tőle. Nakaszone titkára mindazon­által felhívta a figyelmet arra, hogy a Liberális Párt Végrehaj­tó Bizottságának elnöke az első elv ismertetésekor nem „Kfna egyedüli, törvényes kormányá­ról" beszélt, hanem csak „tör­vényes kfnai kormányról". Japán kormány Kína-politiká­jának alapelve továbbra is az, hogy a Kínai Népköztársaságot be kell bocsátani az ENSZ-be, de Tajvant sem szabad kizárni a világszervezetből. néhány T X*. ' jS—I A lUGOSZLAVIAI Kragujevac­ban kiállítást rendeztek a Szlo­vák Nemzeti Felkelésről. JUMZSAGIJN CEDENBAL, o mongol minisztertanács elnö­ke, aki jelenleg a Szovjetunió­ban tartózkodik, Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP főtitká­rának átnyújtotta a Szuhe Bá­tor' Érdemrendet és a Mongol Népköztársaság 50. évfordulója alkalmából létesített jubileumi emlékérmet. ERICH HONECKER, a Német Szocialista Egységpárt első tit­kára fogadta Konyevet, a Szovjetunió marsallját. A SZOVJETUNIÓBAN az utób­bi 8 hónapban 8,2 százalékkal növekedett az ipari termelés. LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke hivatalos láto­gatásra Phenjanba érkezett. A MOCAMBIQUE-I szabadság­harcosok az utóbbi esztendő­ben 1603 portugál katonát tet­tek harcképtelenné. BULGÁRIÁBAN megünnepel­ték a népköztársaság kikiáltá­sának 25. évfordulóját. VARSÓBAN ülést? tartott a lengyel—nyugatnémet gazda­sági és kereskedelmi együttmű­ködési vegyes bizottság, ame­lyet Brandt kancellár tavaly de­cemberi varsói tárgyalásai ered­ményeként létesítettek. JÓSÉ TOHA, chilei belügymi­niszter újságíróknak adott nyi­latkozatában elítélte a Jobbol­dali erők mesterkedéseit, akik az utóbbi időben fokozzák a Népi Egység kormánya elleni tevékenységüket. AZ ARGENTIN kormány 60 napra leállította a külföldi áruk behozatalát. Ezzel az In­tézkedéssel igyekszik beszün­tetni a deviza külföldre áram­lását és megakadályozni a pe­so leértékelését. LENGYELORSZÁGBAN széles körű vita bontakozott ki a LEMP Központi Bizottságának a párt VI. kongresszusa elé terjesztendő irányelveiről. Az országos vitát a járási és ke­rületi pártbizottságok aktíva­ülései nyitották meg. LA PLATABAN a helyi tör­vényhozás úgy döntött, hogy a politikai pártok újraengedé­lyezésére vonatkozó törvény ha­tályát a kommunista pártra is ki kell terjeszteni. Az Argen­tin Kommunista Pártot 1959­ben Frondizi elnök uralma alatt tiltották be. MEIR KAHANE rabbi, a hír­hedt Zsidővédelmi Liga veze­tője az Egyesült Államokból Iz­raelbe tette át székhelyét. A SAO PAOLO-I katonai bí­róság „kormányellenes tevé­kenység" vádjával négy-négy évi elzárásra Ítélt három domi­nikánus szerzetest. A JAPÁN Szakszervezetek Fő­tanácsa (Szojho) elhatározta, hogy fokozza a harcot a japán —kínai kapcsolatok helyreállí­tásáért. A Szovjetunió fővárosában fogadták Mohammed Zahir Sah afgán királyt. A Kremlben folytatódnak a gyümölcsöző tár­gyalások a két fél között. A megbeszéléseken a szovjet kül­döttséget Nyikolaj Podgornij vezeti. A tárgyalásokon részt vesz Kiríll Mazurov, a minisztertanács első helyettese is. (CSTK — TASZSZ I EDMUND MUSKIE: „...valami iszonyúan elromlott Amerikában!" Washington — Az atticai bör­tönlázadás vérbefojtása Ismét mélységesen megrázta az egész amerikai közvéleményt. A fel­háborodás akkora hullámokat vetett, hogy Nelson Rockefel­ler, New York állam kormány­zója „pártatlan" emberekből álló különleges bizottság felál­lítását rendelte el. Ennek feladata az lesz, hogy kivizsgálja az atticai börtön­ben fennálló viszonyokat, ame­lyek lázadásba kergettek leg­alább ezer rabot. A rendőrség és a nemzeti gárdisták kímé­letlen fellépése a legújabb Je­lentések szerint eddig 41 em­ber életét követelte. Russel Oswald, New York ál­lam börtönfelügyelőségének ve­zetője sajtóértekezletén kény­telen volt bevallani, amit a ha­lottszemle megcáfolhatatlanul bizonyított; a fellázadt rabok kilenc túsza lőtt sebektől vesz­tette életét, tehát nem fogva­tartóik végeztek velük. Edward Kennedy után a De­mokrata Párt másik kiemelke­dő személyisége, az elnökje­löltségre legnagyobb eséllyel pályázó Edmund Muskie szená­tor is élesen elítélte az atticai vérfürdőt. Döbbenten jelentette kl: „Az atticai tragédia újabb nyers bizonyítéka annak, hoqy valami iszonyúan elromlott Amerikában". Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnöke nyilatkozatában élesen elítélte az atticai vérengzést és hangsúlyozta, hogy azért a tel­jes felelősség Rockefeller kor­mányzóra hárul. A rabok köve­telései — hangsúlyozza Henry Winston, — ismét leleplezik az Atticában és más amerikai bör­tönökben fennálló elnyomó rendszert. A megtorlás pedig közvetlenül követte azt az ocs­mány gyilkosságot, amelyet George Jackson ellen követtek el Kaliforniában. Henry Wins­ton nyilatkozatában végül köve­telte a vérfürdő szervezőinek méltó megbüntetését. Washingtonban tüntetőcso­port vonult az igazságügy-mi­nisztérium elé és tábláikon az állam legfőbb vezetőit tették felelőssé az atttcat vérengzé­sért. „Gyilkosságért körözzük Nixont, Rockyt és Mitchellt", „A foglyokat ki — Nixont be" ilyen és ehhez hasonló jelsza­vak voltak a transzparenseken. Fennmaradnak az ellentétek? London — Az angol főváros­ban összeült a tőkésvilág ipa­rilag és pénzügyileg legerősebb 10 államának értekezlete, hogy megvitassa Nixon elnök egy hó­nappal ezelőtt bejelentett gaz­dasági intézkedései által elő­idézett nemzetközi valutaválsá­got. Az értekezleten Franciaor­szág, Olaszország, az NSZK, Belgium, Hollandia, Anglia, az Egyesült Államok, Kanada, fa­pán és Svédország pénzügymi­niszterei és központi bankjai­nak kormányzói vesznek részt; megfigyelőként képviselteti ma. gát Svájc ls. Az amerikai kül­döttséget Connally pénzügymi­niszter vezeti. Megfigyelők szerint a kétna­pos értekezleten vajmi kevés kilátás van az Egyesült Álla­mok és a tőkésvllág többi ve­zető országa közti ellentétek összeegyeztetésére. Miután a Közös Piac pénzügyminiszterei hétfőn Brüsszelben kidolgozták közös álláspontjukat, amely homlokegyenest ellentétes az amerikai politikával, igen éles összecsapásokra lehet számíta­ni. Mansfield az elevenére által előterjesztett Heszerelési világértekezlet összehívását kezdeményező javaslat is sze­repel. A szovjet békeoffenzíva az SZKP XXIV. kongresszusán jóváhagyott elvek szellemében, differenciáltan közelíti meg a áz enyhülés útján.. mai világ akút kérdéseit, s a békés egymás mellett élés szel­lemében az enyhülés, a bizton­ság és a népek közötti együtt­működés érdekeit szolgálja. A szovjet—nyugatnémet szer­ződés, valamint a Nyugat-Ber­linről kötött négyhatalmi meg­állapodás kedvező légkört te­remt a további, reálisnak és feltételezhetőnek tűnő lépések számára, s példaként szolgál a legbonyolultabb kérdések tár­gyalásos rendezésére. Ez nem jelenti, persze, azt, mintha az Imperialista körök enyhülést gátló mesterkedésel végképp lekerültek volna a na­pirendről. Hovatovább azonban elszigetelődnek, s ma már olyan helyzet állt elő, hogy a klerikális ellenzék vezére dr. Barzel, aki a CDU elnöki tiszt­jére és a kancellárságra pályá­zik — a közeljövőben szintén Moszkvába készül. S az okok között nemcsak az szerepel, hogy a nyugatnémet lakosság háromnegyed része kívánja a Szovjetunióval való kapcsolatok javítását, hanem feltehetően az a felismerés ls, hogy Európa az enyhülés irányába halad s ebben a kérdésben még a nyu­gatnémet ellenzéknek is „ka­póra jön" a kapcsolatok javí­tása.' Ez végsősoron nemcsak az NSZK, hanem az európai helyzet alakulása szempontjá­ból sem mellékes. Brandt kancellár mostani út­ja múlt évi moszkvai látogatá­sához kapcsolódik, és Scheel külügyminiszter szerint „a két félnek azt a törekvését jelzi, hogy a nyugatnémet—szovjet kapcsolatok normalizálásával rendszeressé tegyék a politikai véleménycserét a két állam kö­zött". Az útról annyi vált is­meretessé, hogy Brandt kis lét­számú küldöttséggel utazik és ma délután érkezik a Krím fél­szigetre. A Brezsnyev—Brandt megbeszélésekre pénteken ke­rül sor, s Ahlers szóvivő sze­rint elképzelhető a tárgyalások szombat délelőtti folytatása Is. A nyugatnémet kancellár.szom­baton délután utazik vissza Bonnba. S bár a szovjet—nyugatné­met szerződést még nem ratifi­kálták, aligha lehet kétséges, hogy a gazdasági jellegű kér­déseken túl a kapcsolatok to­vábbi javítása, az időszerű nem­zetközi kérdések, ezek között különösképpen az európai biz­tonsági értekezlet előkészítése a tanácskozások súlyponti kér­déseit képezik. Azok az erővonalak, melyek a mai európai politikai életben kirajzolódnak, s melyek az együttműködés és az enyhülés irányába hatnak, számunkra is jelentősek. Az NSZK, hazánk közvetlen szomszédja ugyanis ' az egyetlen európai állam, mellyel mind ez Ideig rende­zetlenek kapcsolataink. A ko­rábban megkezdett csehszlo­vák—nyugatnémet tárgyalások e hő végén esedékes prágai folytatása — melyet Štrougal miniszterelnök Ceské BudSJovi­ce-l beszéde ls megerősített — további lehetőséget jelent a nyugatnémet politika számára, hogy a realitások szellemében a kapcsolatok rendezésének út­ját kövesse. Ennek nyitófejezetét a szov­jet—nyugatnémet szerződés Je­lentette, s aligha lehet kétsé­ges, hogy a folytatást Illetően a mostani krími párbeszédnek is nagy jelentősége van. FONOD ZOLTÁN Washington — Az amerikai szenátus pénzügyi .bizottságá­nak külkereskedelmi albizott­sága előtt Paul Volcker pénz­ügyi államtitkár kijelentette, hogy az ország fizetési mérle­gének dificitje ebben az évben 9 milliárd dolláros rekord-ösz­szeget érhet el. Mansfíeld szenátor, a szená­tus demokrata párti csoport­jának vezetője nyugat-európai körútjáról hazatérve kijelentet­te, hogy az Egyesült Államok rendkívüli gazdasági intézkedé­sei megrázkódtatták a nyugat­európai országokat. Ezek az or­szágok nem helyeslik Nixon in­tézkedéseit. A szenátor rámutatott arra, hogy milyen terheket ró az amerikai gazdasági életre az indokínai háború, a külföldi ka­tonai támaszpontok fenntartá­sa, a külföldnek juttatott „se­gély" a NATO-kötelezettséggp.l járó kiadások. Ezek a tényezők azok, amelyek valójában aláás­sák az Egyesült Államok pénz­ügyi helyzetét. . Nixon elnök gazdasági intéz­kedéseit támadta az a közös nyilatkozat ls. amelyet a To­rontóban véget ért japán—kana­dai miniszteri értekezletről ad­tak kl. A két kormány kívána­tosnak tartja a többletvám mi­előbbi eltörlését.

Next

/
Thumbnails
Contents