Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-15 / 219. szám, szerda

Társadalmi munka .. . ÍBíSSs Pócs Béla felvétele) Értékelték a képviselők munkáját A párt aktivizálja a lakosokat'0 Az aktív képviselőket újra javasolják Dubník ( Csúzj község fej­lődéséről, jelenlegi gondjai­ról és a helyi pártszervezet tevékenységéről a pártbizott­ság három tagjától — Varga Héla alelnöktől, Majoros Mi­hálytól, Skopec Józseftől — és Gyurik Bélától, a hnb tit­kárától érdeklődtünk. A szo­kásos érdeklődésből azon­ban néhány óráig tartó be­szélgetés lett. Ennek pedig két jő oka volt: egyrészt olyan sok minden történt az utóbbi időben a nagyközség­fejlődésében, hogy még fel­sorolni sem kevés; másrészt viszont az, hogy számos érde­kes észrevételt hallhattunk. Bevezetőben el kell mondani, hogy a község a Nové Zámky-i (Érsekújvár) járásba tartozik, s lakossága számára a legna­gyobb munkalehetőséget a he­lyi egységes földművesszövetke­zet jelenti, melynek üzemi párt­szervezete 96 tagú. Külön falusi pártszervezet nincs Dubníkon. A falu kommunistái és pártonkí­vüli lakosai helytálltak a tár­sadalom legválságosabb idősza­kában is. Sőt, politikai tisztán­látásukra és internacionalista gondolkodásukra vall, hogy már 1968 augusztus 22-én megven­dégelték a községbe érkező szovjet katonákat. Hogy a falu lakosai a nemzetek és nemzeti­ségek közti szoros barátság szükségességének elvét nem­csak vallják, hanem a gyakor­latban is bizonyítják, arról egyéb példa ls tanúskodik. Olyan őszinte barátság fűzi ösz­sze a helyi szövetkezetet a szomszédos, szlovák lakosságú Jasov (Jászfalu) község szövet­kezetével, amely valóban köve­tésre méltó. Ha ki kell egymást segíteni, akkor a jasoviak akár az utolsó alkatrészt is odaad­ják a dubníkiaknak, és fordítva. Nem csoda tehát, hogy a Jaso­viak az aratóünnepélyen kije­lentették: egyetlen szövetkezet­tel sem értik meg magukat úgy, mint a dubníkival. A szomszédos szövetkezet többször ís szóba került beszél­getésünk folyamán. Mégpedig a hektárhozamok összehasonlítá­sakor. A pártbizottság tagjai rá­mutattak, hogy amíg 1955-től 1960-ig a dubnikiak tíz méter mázsával nagyobb .hektárhoza­mot értek el a gabonatermesz­tésben, mint a szomszédos szö­vetkezetek, addig 1970-ben tíz métermázsával kevesebbet ter­meltek. Vagyis a különbség el­éri a húsz métermázsát. Ezt azért tartják fontosnak kiemel­ni, mert már nagy viták, nézet­eltérések származtak belőle. Ugyanis éppen a kis termésho­zam miatt a dubníki gazdasági tisztségviselők — más szövetke­zetek gyakorlatától eltérően — nem kapják meg az ismert év­végi 32 százalékot. Ennek ellen­súlyozására a járási termelési igazgatóság azt javasolja, hogy emeljék egyes gazdasági funk­cionáriusok fizetését. Ezzel a pártvezetőség inem ért egyet. A nézeteltérés okát a termelési igazgatóságon állítólag úgy ma­gyarázzák, hogy Dubník „egy kü­lön köztársaság". A pártveze'ő­ség tagjai szerint a vitás kérdést az oldhatná meg, ha jobb gazda­sági eredményeket érnének el. Például ha jobban szántanának. Ha nem a műtrágya megvásár­lásánál igyekeznének takarékos­kodni, mert az nem haszonnal, hanem kárral jár. — Ha ezt megmondjuk, nem tetszik a vezetőségnek — mond­ja Varga Béla, a pártbizottság alelnöke. Szavai annál is inkább figye­lemre méltóak, mivel Varga elv­társ egyben a szövetkezet el­lenőrző bizottságának az elnö­ke ís. Vagyis a szövetkezetben is vezető szerepet tölt be. Mé­gis kapott már ő is például olyan választ jogos bírálatra a szövetkezet vezetőségében, hogy „mindig fúrtok bennünket". Ezért rendkívül fontosnak tart­ja a pártszervezet vezető szere­pének megszilárdítását mind a szövetkezetben, mind a község­ben. Ennek egyik feltétele, hogy a szövetkezet szűkebb körű ve­zetősége és a nemzeti bizottság jobban informálja a pártvezető­séget. Az egység megteremté­sének a feltételei megvannak mind a faluban, mind a szövet­kezetben. Nem tűrhető az az ál­lapot, hogy a pártvezetőség és egyes funkcionáriusok között nézeteltérések legyenek. Továb­bá az, hogy egyes funkcionáriu­sok érvényt szerezhessenek el­határozásaiknak a pártvezetőség vagy a nemzeti bizottság taná­csa rovására. Mindez bizonyára hozzájárul­na a lakosság aktivitásának to­vábbi növeléséhez. S hogy ed­dig is szép eredményeket ért el a község, azt mindenekelőtt a most záruló választási idő­szakban végzett tevékenység bi­zonyítja. A hét évvel ezelőtt ki­tűzött célokat csaknem mara­déktalanul teljesítették. Csupán új egészségügyi központot nem építettek. Ez sem rajtuk mú­lott, hanem a járási nemzeti bi­zottságon, mely a rendelkezés­re bocsájtott pénzt csak egy ré­gi épület tatarozására engedte felhasználni. Ez meg is történt. Am a befektetett összegen új rendelőt (a mostaninál megfe­lelőbbet!) építhettek volna — annál is inkább, mivel telkük is volt hozzá. Hasonlóképpen jártak az óvo­da épületének tatarozására ka­pott pénzzel. Azt sem használ­hatták fel új óvoda építésére. Pedig ha megtehették volna, ak­kor most nem kellene a nedves falakkal járó gondokkal kiizde­niök. A régi óvoda ugyanis a ta­tarozás után sem felel meg a követelményeknek, noha 378 000 koronát fordítottak rá ... Szo­morúak a tapasztalataik a mű­velődési ház építésével kapcso­latban is. A már épülő művelő­dési ház ugyanis méreteit te­kintve — ez már most nyilván­való —, nem felel meg a köve­telményeknek, főleg a jövő igé­nyeinek. Ennek ellenére kény­telenek voltak elfogadni a ter­vet, mert a járás azzal fenyeget­te őket, hogy ellenkező esetben semmilyen művelődési ház épí­tésére nem kapnak támogatást. A valóra váltott célkitűzések közül a legjelentősebbeket em­lítjük meg. Befejezték a nyári fürdő és a sportpálya építését 650, Illetve 540 ezer korona ér­tékben. 0) iskolát építettek Mi­kulášon. Az iskola értéke 501 ezer korona. Gyalogjárót és mű­utat létesítettek, bővítették a helyi hangszóróhálózatot, kor­szerűsítették a közvilágítást. A község némely helyeit vízveze­tékkel látták el. Vizet kapott például az óvoda, az egészség­ügyi ház stb. A faluban, kevés a víz. A kérdés megoldásához a község úgy igyekszik hozzájá­rulni, hogy munkaerőt biztosít a készülő víztároló építkezésé­hez. Az utóbbi években 89 csa­ládi ház épült a faluban. Rövide­sen elkészül egy hategységes tanítói lakás is. Oj halottas­ház is van a faluban. Ezzel kap­csolatban meg kell jegyezni, hogy többször rendeztek már polgári temetést is Dubníkon. Ha kommunista halálozik el, a párt­szervezet gyászjelentés kinyom­tatásáról is gondoskodik. Joggal lehet büszke tehát a község azokra az eredmények­re, melyeket a most záruló vá­lasztási időszakban a párt veze­tésével elért. A pártbizottság, majd a tagság már értékelte a képviselők munkáját. Megálla­pította, hogy a képviselők 70 százaléka volt aktív. Ugyanilyen arányban javasolják a régi kép­viselők újraválasztását. A kép­viselőtestület jelenleg 30 tagú. A választásokra történő előké­születeken kívül nem feledkezik meg a pártszervezet egyéb teen­dőkről sem. Nagy gondot fordít például a tagság ideológiai neve­lésére, a pártoktatás biztosítá­sára. Sikeresen oldja meg a la­kosság aktivitásénak fokozását is. Jelenleg készülő művelődési ház építkezéseinél van szükség a lakosság nagyarányú bevoná­sára. A társadalmi munkát a pártszervezet szervezi az egyes tömegszervezetek segítségével — nagyon eredményesen. (Er­ről tanúskodik felvételünk is.). Befejezésül röviden csak any­nyit mondhatunk, hogy a dubni­kiak valóban szép eredménye­ket értek el az elmúlt hét év­ben. Am ha a községben az egy­ség megszilárdul, akkor eredmé­nyeik a mostaniaknál is szeb­bek lesznek. FULOP IMRE BELPOLITIKAI KOMMEIMTÄR Szűrjük le a tanulságot Mindnyájunkat örömmai tölt el az a tudat, hogy népgazda­ságunk az utóbbi időben szép eredményeket ér el. Kevésbé lehet azonban örvendetes az a tény, hogy a munkabalese­tek következtében Szlovákiá­ban naponta mintegy 5000 ember hiányzik a munkahely­ről. Mindjárt azt is hozzá kell tenni, hogy a balesetek követ­keztében sokan teljesen mun­kaképtelenekké, rokkantakká válnak. Az év első hat hónap­ja alatt — eltekintve a bányá­szattól és a magántulajdonban levő autók karamboljaitól — az üzemi balesetek következ­tében 132 ember vesztette éle­tét. Senki előtt nem ismeretlen az üzemi balesetek nagy ré­szének oka. A munkabiztonsá­gi előírások be nem tartása a legtöbb esetben megbosszulja magát. Többször maguk a dol­gozók követnek el mulasztást, de sok vezető és mester is fe­lületesen veszi a munkabiz­tonsági normákat, előírásokat. Egyszóval: a könnyelműséget és a hanyagságot még nem si­került gyárainkból, üzemeink­ből száműzni. Nem véletlenül foglalkozott pártunk XIV. kongresszusa is ezzel a kér­déssel, és feladatként tűzte ki a munkabalesetek elleni har­cot, a munkabiztonság fokozá­sát. Nein ok nélkül foglalkoztak a munkabiztonság kérdésével a legfelsőbb állami szervek is. Számos szomorú példával le­het aláhúzni a munkabalese­tek elleni harc fokozására irá­nyuló intézkedéseket. Két kőműves a gyárkéményt javította. Munka közben nem használtak biztonsági övet. Az állvány megcsúszott... Négy gyerek maradt árván. Egy húszéves brigádmunkás áram­ütés következtében halt meg, csupán azért, mert a beton­keverőbe nem megfelelően kapcsolták be az áramot. Egy idénymunkásnő, észrevétlenül befeküdt a silógödörbe, ahol elaludt, s egy lánctalpas trak­tor halálra gázolta. Egy nyom­dai munkás, alkoholtól meg­bátorodva, kifeszítette az el­romlott felvonó ajtaját, s ez végzetes lett számára. Csupán néhány esetet emlí­tettünk meg a sok közül. Ezek is meggyőzően bizonyítják, hogy nincs helye a felesleges hősködésnek, a munkabizton­sági előírások lebecsülésének. Olykor-olykor fel kellene idéz­nünk a régi közmondást: az óvatosság sohasem ártl Gon­doljunk arra, néha elég egy másodperc ahhoz, hogy kéz nélkül maradjunk, avagy hó­napokig a kórházban feküd­jünk, s a legrosszabb esetben családunkat ne lássuk viszont. A munkabiztonság ellenőr­zése és megteremtése az üze­mek vezetőinek a feladata. A közelmúltban végzett ellenőr­zés azt mutatja, hogy e téren nincs minden rendben. Az el­ső félévben 2G90 munkahe­lyen, illetve üzemben végez­tek ellenőrzést, ahol 54 5S2 fo­gyatékosságot állapítottak meg a munkabiztonsággal kapcso­latban. Ezekre felhívták a ve­zetők figyelmét és felszólítot­ták őket eltávolításukra. A szép szó azonban, úgy látszik, nem volt elég. Később az el­lenőrzést megismételték, és megállapították, hogy a fel­tárt fogyatékosságok 80 szá­zalékát nem távolították el. Éppen ezért 19 egyént és 20 üzemet megbírságoltak. To­vábbi 82 egyén és 60 szerve­zet esetének lezárása folya­matban van, és több mint 2 millió korona pénzbüntetés vár rájuk. Tehát nem érdemes elhanyagolni a munkabizton­ságot. A munkabalesetek elleni harc csakis akkor lesz ered­ményes, ha az társadalmi ér­dekké válik. A szakszervezet sok jót tehet a balesetek meg­előzése érdekében. A dolgo­zók számára iskolázásokat tarthat stb. Mindez azonban nem elég, s mindenkinek tud­nia kell, hogy a munkabizton­ság megteremtéséért elsősor­ban is a gazdasági vezetők felelnek. Végre itt az ideje annak, hogy e nem kívánatos jelen­ségből leszűrjük a tanulságot. NÉMETH JÁNOS Találmány—szabadalom—kooperáció Három érdekesség az MNK brnói expozíciójából 1 A Magyar Népközitársa­ság a brnói nemzetközi gépipari vásár „C" pavilonjában kiállítja az elektroforettkus festőberendezést. A laikus szempontjából a berendezés annyiban érdekes, hogy a gép a látogató szeme láttára szem­pillantás alatt egyenletes, tar­tós és szép színekkel bevon egy csomó sörnyitót, amelyekből kap egyet emlékül... A szak­ember a bemutatott munkafo­lyamat népszerűségén túl fel­ismeri benne a hatékony és magas színvonalú felületi meg­munkálás nagyszerű módszerét. Az elektroforetikus festés, vagy röviden ELFŐ, az úgynevezett „száraz festés" módszere, s kü­lönösen olyan üzemekben elő­nyös az alkalmazása, ahol évente 300 000 négyzetméternél nagyobb felületeket festenek be, tehát ahol tömeggyártás folyik. A Magyar Népköztársaság állít­ja elő és a KGST-n belül együtt­működés keretében szerezhető be. Mielőtt az MNK-ban e be­rendezések gyártását megkezd­ték, az összes KGST-tagállam nyugati valutáért volt kényte­len beszerezni hasonló beren­dezéseket. Az ELFŐ legnagyobb vásárlói közé tartozik Csehszlo­vákia. Több berendeziés műkö­dik belőle pl. Frýdlandban, a košicei Kelet-szlovákiai Vas­műben, a Nové Zámky-i (Érsek­újvári Elektrosvitben, és a fi­lakovoi (Fülek) Kovosmaltban. A Magyar Népköztársa­ság idén Brnóban nem­csak gépeket és berendezéseket kínál fel. hanem találmányokat is. A LICENCIA vállalat nem árusít készárut, hanem kizáró­lag tudást, ötletet, leleményt exportál. A licenc-kivitel a ma­gyar export jelentős tétele lett. Brnóban kilenc találmány ko­rült bemutatásra. A fokozott biztonságú felvonó elektromos vezérléssel például Bálint Ist­ván és Baumann Sándor talál­mánya. Érdekes az antistatikus polieszter műanyag, amely áramvezető — Gál László és Gots Ottó találmánya. Baranyai József és Lakatos László talál­mánya a gyümölcs érettségi fo­kát mérő műszer. Dr. Sárkány Endre találta fel a Hypokerá­mia nevű szigetelőanyagot, amely a belőle készült alkatré­szek különleges pontosságát 'te. sízi lehetővé. Érdekes az Ödor —Gömöri féle korrózió elleni eljárás, amely műanyagbevonat­tal látja el a fémfelületeket és védelmet nyújt a sajtolással ké­szített fémalkatrészek felületi megrongálódása ellen. O A kooperáció néhány ér­dekességére hívja fel a figyelmet Bacsák Nándor mér­nök, külkereskedelmi tanácsos: — Jelentős mértékben növel­tük a kooperációt külföldi au­tógyárakkal a személy gépko­csi gyártás terén. Nagy mennyi­ségben szállítunk elektromos autóberendezéseket, műbőrt, és műszereket a többi között a Fiat cégnek, a Volkswagennek és más gyáraknak. Legnagyobb méretű a kooperáció a Zsiguli gépkocsiknál. Ennek a személy­gépkocsinak is például a teljes műszerfalát és egyes elektro­mos berendezéseit szállítjuk a Szovjetuniónak. Teljes személy­gépkocsi behozatalunk a tőkés államokból nem kerül egy dollárunkban sem, ezt az importot kooperációból fedez­zük. Talán érdekes, hogy a Zsi­guli alkatrészeinek egy-egy té telét 300 000-es darabszámban szállítjuk. Kormányszinten már megállapodás jött létre Magyar ország és Csehszlovákia között, hogy ugyancsak kooperálni jo­gunk a személygépkocsi gyár tásban. Jelenleg a műszaki .tár­gyalások folynak a többi között a Mladá Boleslav-i Skodával, nevezetesen e vállalat igazgató­jával, a „csehszlovák Forddal" Felajánlottuk, mindent szállí­tunk, amit a Skoda kíván ... tvilcsekj 1971. IX. 15. f

Next

/
Thumbnails
Contents