Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-01 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó

Ham Marchwitzer: AMVSACÖK A

Siepenstrassét szörnyű izgalom fogta el, azaz, hogy nem is magát az utcát, hanem azokat a jámbor asszonyságokat, akik a Siepenstrasséban laktak, és akiket egy ritka esemény kirángatott mindennapi életük egyhangúságából. Az utca jobb oldalán háromemeletes ház állt, ahová éppen egy idegen nő költözött be. Két kis helyiséget bérelt ki fent a tető alatt, ezek mostanáig üresen álltak. Mint valami gránát, amely a legnagyobb béke közepette robban fel, úgy hatott az idegen nő beköltözése a jámbor siepenstrassei asszonyságok kedélyére. Odakint álltak az utcán, és vészjósló ábrázattal méregették végig az idegen asszony kevéske holmiját. Az új lakó minden segítség nélkül, nagy nehezen cipelte fel bútorait a lépcsőn. Kuhmilchné hegyes ujjaival megragadta az egyik nem egészen tiszta ágyhuzatot, és sokatmondó tekintetet vetett a szomszédasszonyokra: látjátok! — No, ez is valami jobbféle lehet! — sziszegte Kramné a foga között, és áhítatosan nézett fel az égre, ahol komor viharfelhők gyülekeztek. Kramné asszony ugyanis az új lakó megjelenésének tulajdonította a sötét felhőket, és aggódva folytatta: — Csak ne legyen semmi bajunk ezzel a perszónával! Az idegen asszony már verejtékezett a sok cípekedéstől, megállt hát néhány percre a kis kézikocsi mellett, hogy lélegzethez jusson. Közben meglátta a rémült asszonyokat, amint kis csoportokban félrevonultak, és gyűlölködő tekintettel meredtek rá. Az idegen asszony kurtán, gúnyosan felnevetett, azután beleköpött érdes, kidolgozott tenyerébe, és megpróbálta lerángatni a kocsiról a kis fekete tűzhelyet. A tűzhely azonban túlságosan nehéz volt egy embernek. Az asszony tanácstalanul nézett körül. Mindjárt látta, hogy a csoportokban állók közül egyiktől sem várhat segítséget. Ekkor egy bányász ment el mellettük, zsebéből tarka kockás törülköző meg újságpapírba csomagolt uzsonnája bukkant elő, vállán bádogkulacs. — Hé, barátom — kiáltotta oda az asszony —, gyere csak, segíts egy kicsit, átkozottul nehéz ez a tűzhely! A jámbor asszonyságok rémülten bújtak össze. — Hallották? — sziszegte felháborodva Krämné. — Hogy átkozódik ez a perszóna! — Csak úgy, ukmukfuk megszólít egy idegen embert! A bányász megállt, tekintetével végigmérte a fecsegő asszonyokat, akik lekicsinylően meresztették rá a szemüket, kedélyesen köpött egyet, és a kocsihoz lépett. Ketten az asszonnyal leszedték a kis tűzhelyet, azután bukdácsolva felvitték a meredek lépcsőn. — Na, mit mondtam? — suttogta a kiaszott Mikarrné, akinek már csak három kiálló foga volt örökké nyitott szájában. — Csak ne legyen semmi baj! — suttogta izgatottan Krämné. és úgy nézett a lépcsőn cipekedők után, mintha legalábbis gonosz szellemek lennének. Az asszonyok gondterhelten várták a fejleményeket. Arckifejezésük egyre több aggodalmat árult el. Valamennyien ugyanazt gondolták: „Jó lesz vigyázni, itt még történni fog valami!" Múltak a percek, de az idegen asszony még mindig nem jött le a lépcsőn. Szemérmetlenül várakoztatta a többieket, akik kíváncsiságukban és felháborodásukban már szinte görcsbe merevedtek. Végül valaki megtörte a csendet: — Ugyan hol marad ez a nőszemély? — Tán azl hiszitek, hogy ez az ember i sak úgy ellenszolgáltatás nélkül segített neki? - robbant ki a szikár Mikarrné. A többiek attól féltek, az öregasszonyt menten megüti a guta. Pedig csak mindnyájuk közös gondolatát mondta ki. — Ugyan mire gondol már megint! - szólt a kövér Pohlné. — Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, ő, dehogy, isten ments — mondta Kuhmilchné. És közben mindnyájan egyet gondoltak: „Ez az ember nem ingyen segített ae asszonynak!" Azt azután még szemérmetlenebb dolognak találták, mikor végül együtt, vidáman nevetgélve jöttek le a lépcsőn. — Jön már! — bökte oldalba Kramné a szomszédait. — Na halljátok, ezt a szégyentelent! — suttogta felháborodva Kuhmilcluié. és közben tűzvörös lett az arca, mert a fickó, aki felment az idegen aszszonnyal. csakugyan jóképű ember volt. Kuhmilchné férje pedig görnyedt, ványadt alak, mindenbe beleütközött kiálló csontjaival, ha az asszony nem vigyázott rá. —- Ezek közt volt valami, annyi hizo uyosl — mondta reszketve felindultságában, irigykedve. — Hát persze, mindjárt megmondtam — győzedelmeskedett Mikarrné. — Pszt! . . . A jámbor asszonyságok megint egy kupacba gyűltek, mikor azok ketten kiléptek a házból. Az idegen asszony vidáman nézett a bányászra, és erősen megszorította a kezét. — Köszönöm szépen! — szólt nevetve, és az arcán két apró gödröcske Jelent meg. Azután jelentőségteljesen rákacsintott, és így folytatta: — El ne felejtsd, hogy újra meglátogass, hallod-e! — Eljövök nemsokára — felelte a férfi és elindult. A többi holmit maga cipelte fel az asszony a lépcsőn. — Ezek közt biztosan volt valami! — jajdult fel Mikarrné. — Uramisten, egy ilyen nőszemély a mi házunkban! — sopánkodott Krämné asszony. — Egy pillanatig sem maradok ezzel egy házban — fenyegette meg Mcrgeidicknét, a háztulajdonosnőt, aki éppen megjött a piacról, és csatlakozott hozzájuk. — Mi történt, az isten szerelmére? — kérdezte halálos rémülettel Mergeklickné, aki nagyon félt a kísértetektől. Ebben a pillanatban is a lesroszszabbra gondolt. — Beköltözött odafent! — magyarázta izgatottan Krämné. — És mindjárt fel is vitt egy pasast! — szolt közbe elfúló lélegzettel Kuhmilchné asszony. — Ki tudja, mit művelhettek ezek! Micsoda botrányt — És még azt mondta, hogy majd újra meRlátogatja! — szakította félbe Mikarrné a beszédözönt. — Igen, szó szerint azt mondta, nem igaz? Talán nem ezt mondta? — Do bizony ezt! — Miután ez a nőszemély leiszólította, hogv látogassa meg újra! — hangsúlyozta felháhorodva Krämné. — És méghozzá milyen hangon mondtál — Krämné összecsapta a kezét a hasa iölött, es szemét ájtalosan az égre vetette. A lakáshivataltól kaptam az írást, iiogy :oga van beköltözni — magyarázkodott Mergeldickné —, de ha egyszer így áll a dolog, hát én ebben a szempillantásban elmegyek a hatóságokhoz! — A tiszteletes úrtól kérjünk tanácsot, ha a hatóság nem lakoltatja ki! — javasolta Kuhmilchné, mialatt Krämné még mindig az égboltot kutatta tekintetével, pedig közben már el is oszlottak a viharfelhők ... Mergeldickné feljelentette a „szemérmetlen nószemélyt" az Illetékes lakásügyi hatóságnál. Azután a papnak is tudtára adta a történteket, a tiszteletes úr azonban, mint gondos lelkipásztor, nem nyilvánított elítélő véleményt, hanem megnyugtatta Mergeldícknét, és megígérte, hogy .személyesen néz utána, hogyan is áll a dolog ezze! az idegen asszonnyal. így történt, hogy a pap néhány nap múlva kopogtatott az idegen asszony ajtaján, és amikor belülről elhangzott a .szabad", belépett a ferde falú konyhába. — Nem ismer még, ugye, kedves asszonyom? — kezdte bizonytalan hangon, és kíváncsian körülnézett. — A lelkipásztor vagyok. — Akkor eltévesztette az ajtót, tiszteletes úr — mondta Pfefferné, mert így hívták az ismeretlen asszonyt. — A báránykái egy emeletlel lejjebb laknak! A pap elsápadt, nagyokat nyelt, majd télovázva kérdezte: — Magát a lakáshivatal helyezte ide? — Az hát — felelte Pfefferné —, tudja, nem vehettek villát a munkanélküli-segélyből! — Maga iz . .. — a pap torkát köszörülte, majd igy folytatta: — Maga katolikus? — Hogyisne, arra se időm, se pénzem — mondta vidáman Pfefferné. -r De asszonyom! — Tudja, kiiratkoztam — mondta Pfefferné, es nevetve nézett a lelkipásztor rémült szemébe — No de hát hogyan? — Ej, hát' nagyon könnyen! — lelelte az ,iszszony. — Könnyebben, mintsem gondolná a tiszter letes úr. A kiiratkozás olcsóbb, mint az egyházi adó. — Az asszony harsányan felnevetett, majd folytatta: — Tudja, azokat a meséket a túlvilági örömökről csak olyanoknak lehet beadni, akik nem járnak munkanélküli-segélyérl. és nem néhány rongyos márkából élnek! — De, asszonyom, gondolja meg, mit beszél! — szolt megütközve a pap. Ekkor Pfefferné. még mindig nevetve, eléje lépett, összecsapta a kezét a pap gömbölyű hasa előtt, amely mint valami léggömb, feszült a mellény alatt. — Beszéljünk csak okosan egymással, tisztelendő úr — mondta. — Maga talán azt hiszi, hogy ez a micsoda itt a jámborságtól meg a munkanélküli-segélytől lett Ilyen gömbölyű? Hagyjon ensem békén a tisztelendő úr. A porig sújtott pap még a lépcsőházban is hallotta az asszony vidám nevetését. Gyors léptekkel csont ki a házból, és senkinek nem merte elmondani, hogyan zajlott le látogatása az idegen aszszonynál. Néhány hét múlva azonban történt valami, ami még sokkal jobban felizgatta a jámbor siepenstrassei asszonyságokat, mint az előző események. Egy napon az idegen asszony már kora reggelelment, és később egy idegen férfival tért vissza, aki felment vele a lakásába. Az asszonyok pillanatok alatt összefutottak. — Hol van az az ember? — kérdezték egymástól, és meredt szemmel bámultak a lépcső felé. — Miféle pasas volt? — Valami csavargóféle lehet, gallér nélkül, piszkos cipőben! — Azonnal értesíteni az erkölcsrendészetet! — kiáltotta remegve Pohlné. — Előbb meg kell tudnunk, mi történik odafenn! — mondta Mergeldickné, mert féltette a háza jó hírét; irtózott minden botránytól. — Akkor valakinek fel kell menni, de ki legven az? — Majd én fölmegyek — nyomakodott előre Kuhmilchné —, egyszer úgyis meg kell tudnunk, mit művel az a személy odafenn. — Egy percig se maradok tovább ezzel a nőszeméllyel egy fedél alatti — sopánkodott Krämné, és Kuhmilchné után sietett. A kíváncsiság a többieket is utánuk hajtotta. Mikarrné azonban nem tudta kivárni, amíg kiderül, mi történik odafenn; elindult az erkölcsrendészeti hivatal felé. Kuhmilchné lábujjhegyen közeledett az ajtóhoz, s a iegmélyebb hallgatás jeléül szája elé tettu mutatóujját, majd halkan továbbosont a folyosón, a többiek utána. Az ajtónál megállt és előrehajolt. Hallotta, hogy Pfefferné egy férfival beszélgel közben. Kuhmilchnét elsodorta az ajtótól a mérhetetlenül felajzott asszonyságok ereje, valamennyien reszkettek várakozásukban, annyira kíváncsiak voltak a fejleményekre. Kramné megpróbált Kuhmilchné elé nyomulni, éspedig sikerrel, mivel mozgékonyabb volt a többieknél. Most hát Krämné lesett be lélegzetét visszafojtva a kulcslyukon, de tüstént vissza is hőkölt, mint akit arcul csaptak, és kétségbeesett felháborodással meredt a :öbbiekre. — Mi történt? — kérdezték egész testükben reszketve a többiek. Pohlné félretolta a megnémult asszonyt, és maga leselkedett befelé. Most ugyanaz történt, mint az imént: mint akit kígyó mart meg, úgy ugrott vissza Pohlné, fogai vacogva verődtek össze. — No, mondd már, mi történt? — sziszegte Salzné, s az arca fehér volt, akár a fal. — Engedj! — mondta és előrenyomult. Közben Kramné is magához tért rémületéből. — Lehúzta a nadrágját! — Ogy van, lehúzta! Ott álltak a kupacban, szinte megkövülten. — Lehúzta a nadrágját! Uramisten, micsoda szerencsétlenség! Ebben a házban, ahol Krämné lakik, egy községi jegyző neje, továbbá Kuhmlich földmérő, Poh! orgonisla és Mikarr főpostamester felesége, ebben a házban egy idegen ember szemérmetlenül lehúzza a nadrágját! Közben Mikarrné is megjelent az erkölcsrenriészeti hivatal emberével. — Mit csinál? — kérdezte az öregasszony lihegve. — Lehúzta a nadrágját! L Miiii? — Lqhúzta a nadrágját! — nyöszörgött Kramné, aki a kulcslyukon keresztül újabb pillantást vetett a szobába. A tisztviselő erélyesen kopogott az ajtón. — Na, mi az? — hangzott belülről. — Nyissa ki! Pfefferné megjelent az ajtóban, alsószoknyában. — No? Annnt a reszkető asszonyokat megpillantotta, mindjárt sejtette, mi történt. Hangos nevetésio fakadt. — Miféle cirkuszt rendeznek itt az ajtóm előtt? — Idegen férfit? — tört ki Pfeffernéből újból a felháborodás. — Hogy kerülne hozzám egy idegen férfi? — Hol van most az az ember? — kérdezte durván a tisztviselő. — Mit rontják itt nekem a levegőt! - mordult ra dühösen az asszony. —- Mit akarnak tőle? Az ágyban van, ha éppen tudni akarja. — Az ágyban... — sopánkodtak egyszerre valamennyien. — Hogy képzel ilyet? — kérdezte a tisztviselő. — Hogyhogy, hogy képzelem? Semmi köze hozzá! Azt csinálok az urammal, ami jólesik! — A férje — mondta a tisztviselő zavartan. — Az uraaa . .. — nyöszörögték csalódottan a jámbor asszonyok. — Persze hogy az uram, most jött ki a dutyiból. Azért csukták le, mert elagyabugyált egy felügyelőt. aki levont a béréből. — Oúúgy! — Ogy bizony — bólintott erélyesen Pfefferné. A jámbor asszonyságok azóta messziről elkerü lik a padlásszoba lakóit. Egyvalaki jár csak gyakran hozzájuk: a bányász, aki az asszonynak a költözködésnél segített. Ű is kommunista, akárcsak Pfefferék. összebarátkozott a házaspárral, és gyakran még a cimboráit is magával hozza GERGELY ERZSÉBET FORDÍTÁSA