Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)
1971-08-01 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó
T érdig állt a vízben és süttette magát a nappal. — Teljesen ki kell kapcsolódnom — mondogatta gépiesen. — Nem érdekel semmi, csak a nap, a víz, a levegő... Gábori — kiáltotta hátra — nem jössz? — Rohanok! — hangzott a válasz. Áttüzesedett .testére ráfröccsent a víz. Összerezzent. — Megijedtél? — szólalt meg egy kicsi hal és kerekrenyitott száját a combjához nyomta. — Ne félj, nem bántalak! Csak meg akarok kérdezni valamit... — Na ne viccelj, mert megfoglak, te csibész! — mondta nevetve és magabiztos mozdulattal az eltűnő hal után kapott. — Mit mondtál? — kérdezte Gábor. — Neked semmit! A hallal beszélgettem. — Kivel? — Itt volt egy hal. Nem láttad? — Nem ... — Nem is hallottál semmit? — Nem! — Akkor nincs probléma. — Az nincs, csak lassan ideges leszek. Elcsaltok kirándulni. Én a bozótban akartam feküdni és szalonnát sütni. Bozót nincs, de beton van. Tüzet nem szabad rakni, mert a füst beszáll a szomszéd szobájába. Így szó nélkül megettem a feleséged tejszínes sonkatekercsét, amit még most is itt érzek a torkomban, mert mire elkészítette, már szédelegtem az éhségtől és egyszerre három tekercset dugtam a számba ... Egész héten be vagyok zárva a könyvtárba. Viszketni kezd a bőröm, ha egy író nevét, vagy könyv címét hallom. A húgom melltartóban fekszik a nyugágyon és Senecát olvassa fel az egybegyűlteknek. Itt a szenei tó partján, most, vasárnap délután kettőkor. És te öregem halakkal beszélgetsz ... Hát ez már egy kicsit sok nekem. Ez a te hal ügyed, ez túl abszurd ... Nem gondolod? Csak nem kaptál ^napszúrást? — Nem hiszem. Egészen jól érzem magam. Azt mondod, abszurd... Na és? lonesconak lehetett egy rinocerosza, akkor nekem lehet egy halam, — mondta cinikusan és belenevetett a Napba. Egy pillanatra lehányta a szemét. A hal akkor már az ágyában úszott. — Te valóban nem hallottál semmit? — ismételte meg a kérdést. — Most már ne viccelj, mert itthagylak! — Nyilván halucináltam. Nem úszunk egyet? — indítványozta kedélyesen. — Örömmel! — válaszolta Gábor és belevetette magát a vízbe. A fene a jódolgodat, — gondolta néhány méter leúszás után. — Semmi gondja fó dolgában már a halakkal társalog ... És olyan szuggesztíven beszél, hogy a végén már magam ís gondolkozni kezdtem, hogy láttam-e halat vagy sem. Még szerencse, hogy nem ugrottam be neki. Soha nem'változik meg ... diákkorában is ilyen volt. 'És már akkor mindenben szerencséje volt... Ő volt az intézet legjobb sportolója és neki voltak a legjobb női. Ha már megúnta őket, akkor átpasszolta nekem. Mindig annak udvaroltam, akit rámsózott. Nem is volt időm olyan nőt keresni, aki illett volna hozzám. Mai napig sem találtam... Ö boldog apa és a gyerekeivel egymás után háromszor nézi meg a Hófehérkét és a hét törpét... Még kezében sem volt a diplomája, Monoszlóy Éva: és utána képes volt megkérdezni, hogy nem kaptam-e napszúrást. Mindig ilyen volt... Mindig a kis dolgokon akadt fenn. Az, hogy egy hal odajön hozzám és elkezd velem beszélgetni, az neki semmi! Észre sem veszi. Irigylésre méltó ember... Én ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak ... Nekem az egész életemben mindent észre kellett vennem és mindenre nagyon oda kellett figyelnem ... Dolgoztam, mint egy barom ... okosan hallgattam a butaságokat ... sejt voltam mások agyában ... Szeretni sem értem rá soha ... de már megvolt a kitűnő állása. Én vidékre kerültem kulinak, ő hozott fel évek múltán ... És ez így megy ... Most is úszik, mint egy őrült, és én megyek utána. Kifáradtam ... vissza kellene fordulnom ... Persze, most már nincs értelme. Már átúsztuk a tó két harmadát... Kibírom ... Ogy úszik, mintha valaki húzná. Hajtja az akaratereje, a gondtalansága. Holnap döntenek élete egyik legfontosabb kérdésében. Húsz év munkája. Megkapja a kinevezését vagy sem. Én meprobamattal kezdem a napomat, ő most sem gondol a holnapra. Kék japán kabátkájában heverészik a napon és utána halakkal beszélget. Engem még soha nem szólított meg egy hal. Biztos, hogy őt sem, csak kitalálja... Az egész meséből annyi az igazság, hogy felbukott egy hal. Én nem vettem észre. De lehet, hogy ő látta — állapította meg szomorúan és összeszedte maradék erejét, hogy elérje a partot. Igyekezett úgy úszni, hogy minél távolabb legyen Gábortól. Fejét mindúntalan a víz alá dugta. Egyenletes, gyors tempóban úszott. Ujjait néha idegesen szétfeszítette. — Most nyilván azt hiszi rólam, hogy hülye vagyok, — ágaskodott benne a hiúsága, miután már számtalanszor rekonstruálta magában a haljelenetet. — Hát tehetek én róla, hogy ő nem hall és nem lát meg semmit, ami történik körülötte? Ott állt a hátam mögött Számtalanszor úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, de soha senkinek nem vallottam be. Ogy éltem, mintha már gyermekkoromban olvastam volna Senecát: „... De Persesnek sohasem lett módja rá Paulust szomorúnak látnia ..." Gábort idegesítette a felolvasás. Engem megerősített. Ö elbújik az élet elől egy könyvtár mélyébe. Én ott megfulladnék. Persze, lehet, hogy neki van igaza. Az én agyamban dörömböl a hal. Ö süket marad. Milyen jó lehet neki! És még szerencse, hogy ilyen, mert így azt sem vette észre, hogy félek. Én ettől a haltól félek! Mint ahogyan félek a fekete macskától és a széltől... Megszoktam, hogy rendkívüli dolgok történnek velem, de mit akarhat tőlem megkérdezni egy hal. Hol vagy te hal? Megfoglak és kidoblak a partra. Ha itt fogsz élni velem, elmegy a kedved attól, hogy belecsipogj mások életébe... Miért nem mondtad meg, hogy mit akarsz tudni rólam? Befejezetlen mondatokra felhúztál, mint egy nyársra ... Honnan veszed a bátorságot. Mit akarsz? Gábor nem látott, de én igen! Most is hallom a hangod. Én megtalállak és szembenézek veled! •— Csak nem fáradtál ki — kérdezte nevetve, amikor kimásztak a vízből. — Minek kellett átúszni a tavat? — zsörtölődött lihegve Gábor. — Nem is vettem észre, hogy a másik oldalon vagyunk. Miért nem szóltál? — Mert úsztál, mint egy őrült, és nem értelek utol. Akarsz hallani egy új közmondást? Úszva ismeri meg az egyik ember a másikat. — Zseniális. Kárpótlásul van itt neked fű is meg bozót is. És milyennek ismertél meg? — Te sem vagy normális, — legyintett Gábor és végignyúlt a parton. — Egészen jól néz ki innen a chatád — Ige n ... jó kis kutyaól. .. — Csak ne vágj fel. Bár nekem lenne egy Ilyen ólam, egy autóm, meg egy fiatal feleségem .. . — Ez csak rajtad múlik ... — Igazad van. Majd varázsolok magamnak! — Feleslegesen túlkomplikálod ítl életedet. Nagyon ráérsz eltűnődni a dolgokon. Élni kell és nem töprengeni. Te minden apróságból problémát csinálsz. Én nem ismerek akadályokat és minden, ami körülöttem történik, az számomra törvényszerű és természetes. — A beszélő hal is? — Mondjuk ... — És tulajdonképpen mit akart tőled az a hal? — Ha jól tudom, a rinocerosz szerzője sem adott feleletet a hozzá intézett kérdésekre, — mondta fölényesen és ő is leheveredett a fűbe. — Te azért válaszolhatsz, — szólalt meg rövid szünet után Gábor és közben arra gondolt: a beképzeltséged az határtalan ... — Te nem vagy lonesco! — Ez igaz, de a halat azt én találtam ki! — jelentette ki szemrebbenés nélkül, határozottan, és a tó felé fordult. — Gondoltam ... Csak azt nem értem, hogy minek! — Minek? Nem is tudom . .. Lehet, hogy az ember kitalálja az egész életét . . . — Te minden esetre jól találtad ki magadnak. Irigyellek. Irigylem az önbizalmadat, a magabiztosságodat... Mondd, voltál te már igazán boldog? A víz színén kirajzolódtak a hal körvonalai. Kerekre nyílt szájánál csak szeme volt nagyobb, mely egyre nőtt. Ogy tűnt, hogy kinő a tóból és kérdő tekintetével elfedi az eget. '.. Felült és kémlelve nézte a vizet. Combján még mindig ott érezte a hal hideg érintését... — Boldog? — ismételte meg alig hallhatóan a kérdést. — Ezen még nem gondolkoztam — mondta és futásnak eredt. — Mi történt, hová mész már megint? — Halat fogni! — kiáltotta és mint a kilőtt szigony, eltűnt a tóban. Ennek semmi sem probléma — gondolta irigykedve Gábor, és lustán a hasára fordult, mert hátát megnyomtak a parti kavicsok. Könözsi István felvétele.
