Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)
1971-08-04 / 183. szám, szerda
A szudáni kormány TOVÁBBI NAGYKÖVETEKET HÍVOTT VISSZA Újabb ítéletek Khartúmban terror ellen Khartum — A szudáni kormány elhatározta, hogy visszahívja nagykövetét Nagy-Britanniából, Olaszországból, Jugoszláviából és ügyvivőjét Kenyából. A külügyminisztérium e diplomatáknak utasítást adott, liogy azonnal térjenek vissza Khartumba. Szudán guineai "nagykövetét juár a múlt héten visszahívták, aki azonban nem volt hajlandó hazatérni, és jelenleg NagyBritanniában tartózkodik. A szudáni katonai bíróság Ítéletet hozott nyolc tiszt felett, — közölte az egyiptomi MENA hírügynökség. A szudáni hadsereg négy tisztjét két évtől öt évig terjedő börtönbüntetésre és katonai rangjuk elvesztésére ítélték. További négy tisztet lefokoztak és kizártak a hadseregből. Ulánbátor — Nimeri tábornok az ítéleteket megerősítette. Világszerte folyik a tiltakojás a szudáni véres terror ellen. Dzsamszrangin Szambu, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségének elnöke táviratban szólította fel Nimeri tábornokot, hogy vegye figyelembe a világ haladó közvéleményének tiltakozását, amelynek érdeke az arab egység megőrzése. Táviratban felszólítja Nimerit, szüntesse be azonnal a kommunisták és általában a szudáni hazafiak kegyetlen üldözését. Moszkva — A Krímen megrendezett a lustái nemzetközi ifjúsági találkozó résztvevői ugyancsak elítélték a szudáni véres terrort. A találkozón 34 ázsiai, afrikai és latin-amerikai ország diákjai vettek részt, akik a Szovjetunióban folytatják tanulmányaikat. A diákok élesen elítélték a szudáni demokraták kivégzését, akik életüket az imperializmus ellen, a szabadságért és a nemzeti függetlenségért vívott harcnak szentelték. A leningrádi Izsorszki üzem szakszervezeti bizottságának elnöke J. Bulanov kijelentette, hogy Mahgubnak, a Szudáni Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, Amhad Sejknek, a kiváló békeharcosuak és további hazafiaknak a kivégzése a szovjet emberekben mély fájdalmat és haragot keltett. Kifejezte reményét, hogy a szudáni vezetés tudatára ébred, milyen veszélyes útra sodorta országát, és azonnal megTiltakozósok a véres szünteti a haladó és demokratikus erők elleni megtorlásokat. A szudáni terror azonnali megszüntetését és a bebörtönzött hazafiak szabadon bocsátását követelték az azerbajdzsáni, az üzbegisztáni üzemek és más szovjet köztársaságok dolgozói is. Kairó — Tegnap Kairóba érkezett Hamidi belügyminiszter, a líbiai forradalmi parancsnokság tanácsának tagja. Hamidi részt vett az Arab Köztársaságok Szövetsége tagállami belügyminisztereinek értekezletén. Aden — A jemeni Népi Demokratikus Köztársaság ideiglenes legfelsőbb népi tanácsa (parlament) hétfőn új tizenkilenc tagú kormányt választott, amelynek elnöke Ali Nasszer Hasszani lett. Egy bejrúti jelentés szerint Damaszkuszban tegnap leszállásra kényszerítették a libanoni MEA légiforgalmi társaságnak a Bejrút—Amman közötti vonalon rendszeresen közlekedő repülőgépét. A kényszerleszállás okai nem ismeretesek, de a Reuter hírügynökség szerint a szíriai hatóságok adtak parancsot a repülőgép leszállítására. A Caravelle típusú repülőgép 90 perces veszteglés után folytatta útját Bejrút felé. Az AFP hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy Libanon és Jordánia közötti határ július 25-én történt lezárása óta eddig zavartalan volt a Jordánia területe feletti libanoni légi közlekedés.^ Újra működésijén a Lunohod Moszkva — Az Esők tengere térségében, ahol a Lunohod —1 szovjet holdjármü működik, ismét feivirradt a holdnap. A Lunohoddal felvett hétfői kapcsolat során szerzett távmérési adatok azt bizonyították, hogy a hold jármű jól kibírta a 14 napos holdéjszakát. A műszerkabinban a gáznyomás normális, a hőmérséklet 20 C fok. A Földdel való tegnapi kapcsolat során kinyílt a napelem panellje és feltöltődtek a vegyi akkumulátorok. Az irányító központ állandó rádiókapcsolatban áll a tudományos kutatásokat folytató Lunohoddal. néhány sorban DÉL-VIETNAMI szakszervezeti dolgozok egy csoportja fejezte be csehszlovákiai látogatását, akik a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Tanácsa meghívására tartózkodtak hazánkban. SZOVJET küldöttség érkezett Párizsba, hogy a két ország közötti gazdasági, tudományosműszaki együttműködés kérdéseit, illetve a kapcsolatok további fejlődéseit vitassa meg. HEINZ VETTER vezetésével nyugatnémet szakszervezett küldöttség tartózkodott a Magyar Népköztársaságban. A nyugatnémet és a magyar delegáció kicserélte tapasztalatait a szakszervezeti mozgalom időszerű nemzetköz} kérdéseiről. CHILÉBEN befejeződött a dolgozó fiatalok szövetségének 4. kongresszusa. A kongresszus felhívással fordult a fiatalokhoz, hogy hatékonyabban járuljanak hozzá az ország gazdasága további fejlesztéséhez. MARCHAIS, a Francia Kommunista Párt főtitkár-helyettese kijelentette: semmi sem áll útjában annak, hogy a legrövidebb időn belül közös programot dolgozzanak ki a baloldali és demokratikus programot hirdető pártok. AZ AMERIKAI vasutasok bérét az elkövetkező 42 hónapban 42 százalékkal emelik. A béremelést a vasutasok szakszervezete az új kollektív szerződésben rögzítette. TAMOCU KUMA, a japán légierő századosa felelős a legutóbbi repülőgép-szerencsétlenségért, amelynek során 162 ember vesztette életét — tűnik ki a japán rendőrség hivatalos jelentéséből. A százados navigációs tévedéssel indokolta a katasztrófa bekövetkezését. ATHÉNBEN tegnap újabb politikai per kezdődött. A vádlottak padján ezúttal a Rigas Ferraios elnevezésű illegális ifjúsági mozgalom 17 tagja ül. A vádlottak nagyobb része diák. A hivatalos közlemény szerint állítólag röpiratokat terjesztettek és egyéb ellenzéki akciókat hajtottak végre. VISSZA A FÖLDRE Houston — Mint jelentettük, az Apollo—15 holdkompja — a Falcon (Sólyom) — hétfőn közép-európai idő szerint 18 óra 11 perckor elhagyta a Holdat. A Hold felszínén hagyott televíziós kamera közvetítette a felszállást. A holdkomp 20.09 órakor összekapcsolódott az Apollo—15 parancsnoki kabinjával. Az Apollo—15 normálisan folytatja útját a Hold körtili pályán. Az anyahajó legénysége negyedórás késéssel választotta le a már feleslegessé vált holdkompot, amely tegnap 4.04 óra kor zuhant a Hold felszínére é» a szeizmométerek által rögzített rengéseket okozott. fiz űrhajósok ezután nyugovóra térteik. A legfrissebb jelentések szerint az űrhajósok előzőleg jelentéktelen mennyiségű levegő elillanását észlelték Felvették ürruhájukat és gondosan kitisztították a tömítéseket és záródásokat. A levegő elillanása azonnal megszűnt. A tavaszi saigoni—amerikai hadművelet teljes csőddel zárult Washington — Hétfőn közzétették az Egyesült Államokban az amerikai szenátus külügyi bizottsága számára kidolgozott titkos jelentést. A Reuter hírügynökség szerint a jelentésből kitűnik, hogy a tavaszi saigoni—amerikai agresszív hadművelet Dél-Vietnamban teljes csőddel végződött. Ismeretes, hogy az amerikai és a saigoni propaganda akkoriban a lam Szon 719 fedőnévvel jelölt hadműveletet ragyogó katonai győzelemként igyekezett feltüntetni. A jelentést James Lowenstein és Richard Moose, az amerikai külföldi kapcsolatok szenátusi albizottsága vezérkarának tagjai dolgozták ki, akik április végén 14 napos tanulmányi úton voltak Laoszban. Habár az Egyesült Államok a laoszi „leplezett háborúba" nagy pénzösszegeket fektet be, az idén például 350 millió dollárt „a laoszi helyzet egyre roszszabb, és a kezdeményezést kétségtelenül az ellenfél tartja kezében", — állapítják meg a jelentés szerzői. A jelentés azt állítja, hogy a Lam Szon 719 fedőnevű hírhedt hadművelet ^befejezése óta a jobboldali laoszi kormány további területi veszteségeket szenvedett. A jelentés szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a laoszi háború sok tekintetben csupán az Egyesült Államok vientianei nagykövetségének és a CIA központi hírszerző szolgálatának az ügye. „A CIA fizeti a nem reguláris egységek kiképzését Thaiföldön, fedezi zsoldjukat és a hadászati költségeket" — állapítja meg a szenátusi bizottság jelentése. Bangkoki jelentés szerint a thaiföldi hatóságok tegnap teljes harci készültséget rendeltek el a Laosszal és Kambodzsával szomszédos hét tartományban. A thaiföldi belügyminiszter (Folytatás a 2. oldalról) a kommunista vezető bűnösségét illetően. Az újságírókat előre figyelmeztetik: Anszari khartúmi nagykereskedő, a vád tanúja szenzációs vallomást fog tenni. Rouleau megjegyzi, a tanú vallomása valóban a per nagy meglepetése volt. Vallomását hallgatva, az ügyész előbb megdöbben, aztán szemmel láthatóan haragra gerjed. Desjardins megjegyzi, hogy a tanú bal szeme be van dagadva; Rouleau hozzáfűzi, hogy Anszari, akit egy másik perben ugyancsak vád alá helyeztek, megtört hangon beszél, de egyáltalán nem „szállítja" azokat a válaszokat, amelyeket vártak tőle. Kijelenti, hogy sem nem kommunista, sem nem marxista; felesége ugyan tagja a kommunista pártvezetésnek, de tevékenységéről őt nem tájékoztatta; nem pénzelte a pártot, csupán személyes barátság alapján támogatott egyes kommunistákat. Anszari kijelenti, hogy Mahgub valóban meglátogatta őt július 19-én, Atta őrnagy államcsínyének napján, de erről nem tárgyaltak. Az ügyész dühében hirtelen a bíróság felé fordult: „Ennek az embernek az ellenségessége nyilvánvaló, nem folytatom tovább a vád tanújának kihallgatását." Az ügyész ekkor felmutat egy „bizonyítékot" — egy papírlapot, amelyre Mahgub különböző közéleti személyiségek nevét jegyezte fel. A papírt Anszari házában találták. A tanú nem hajlandó megvizsgálni sem, mert a házkutatást távollétében tartották meg, és így nem tudja igazolni a papírlap eredeti voltát. A Le Monde tudósítója így folytatja a jelenet leírását. „Általános meglepetésre Abdel Khaled Mahgub habozás nélkül kijelenti, hogy a kézírásos szöveg tőle származik; valószínűleg Anszariéknál felejtette egy doboz cigarettával együtt. A törvényszék elnöke, aki mostanáig igen zordonan figyelt, szinte ujjong: „Ezek szerint beismeri, hogy részt vett a puccsban, hiszen kormánylistát készített! Mondja meg hát, Mahgub vádlott, milyen időpontban értesült előre az államcsíny előkészületeiről?" Mahgub válasza: „Azt tudtam, hogy mélységes elégedetlenség uralkodik az országban és a hadseregben, de sem én nem tudtam semmit, sem pártunk központi bizottsága nem tudott semmit arról a mozgalomról, amely a rendszer megdöntésére készült. Csupán azután ültünk össze, hogy a rádióból meghallottuk a hatalomátvételt, és csak ekkor határoztuk el, hogy támogatjuk a mozgalmat". Az elnök türelmetlenül közbevág: „Kár tagadnia, Mahgubl Listát állított össze azokról, akiket a kormányba jelöl. Nem bizonyítja-e ez bűnösségét, a kommunista párt tevékeny részvételét az összeesküvésben?" Mahgub ironikus hangon válaszol: „Ugyanezt tettük Nimeri tábornok államcsínye idején, 1969 májusában. Sőt akkor pártunkkal konzultáltak, mégpedig a korábbi rendszer megdöntése előtt egy hónappal. De senki sem vádolt minket azzal, hogy részt vettünk a műveletben. Ezzel kapcsolatban bátorkodom megjegyezni, hogy a Miniszterjelöltek listája olyan személyeket tartalmaz, akik különböző politikai égtájakról valók, s közülük néhány tagja Nimeri tábornok kormányának, minthogy hazafiaknak tekintjük őket". Ogy tűnik, hogy Mahgub pontot szerzett. A bíróság elnöke lemond arról, hogy folytassa a vitát". A Le Monde tudósítója szerint a kommunista párt fjötitkára ezután engedélyt kért, hogy a maga részéről is kérdéseket tegyen fel a tanúnak. Az elnök azonban, aki mind kevésbé tudja elrejteni haragját, válasz helyett bejelenti a tárgyalás felfüggesztését. Néhány perc múlva közlik: zárt tárgya lást rendeltek el. Az újságírókat felszólítják, hogy késedelem nélkül hagyják el a termet. „A tárgyalás zűrzavarban szakadt félbe — írja Desjardins. — Az ezredesek zavarban vannak, és nem tudják, mit csináljanak. Szemmel láthatóan mindenki sajnálja, hogy megrendezték az igazságszolgáltatás paródiáját, s mindenekelőtt azt, hogy megr hívták a sajtót olyan komédiához, amelynek szereplői nem játszották el a nekik szánt szerepeket. A zárt tárgyalás elrendelése önmagáért beszélt". A Le Monde tudósítója így fejezi be a jelentését: „A tárgyalás összesen egy óra tizenöt percig tartott. A zárt ülés négy órán át, s ezalatt a kommunista vezető szenvedélyesen és önuralommal védte magát. Mindhiába. Sorsát — mindenki tudja ezt, és minden bizonnyal ő maga is tudta — már előre megpecsételték." A Szudáni KP főtitkára jegyzeteket készít a tárgyaláson. kijelentette, hogy azért került sor e rendelkezésre, mert roszszabbodott a biztonsági helyzet ezeken a területeken. Le Duc Tho Hanoiban Le Duc Tho, a Vietnamról tárgyaló párizsi értekezleten részt vevő VDK-kiildöttség külön tanácsadója, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja hétfőn este Hanoiba érkezett. Le Duc Tho, akinek a kíséretében van Nguyen Minh Vy, a párizsi értekezleten részt vevő VDK-kiildöttség vezetőjének helyettese Párizsból Hanoiba vezető útján megállt Moszkvában, ahol találkozott Andrej Kirilenkoval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával. Útját megszakította Pekingben is, ahol fogadta őt Csou En-laj, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, az Államtanács elnöke, valamint Li Hszlen-nien, a Központi Bizottság Politikai Bizottságának tagja. Le Duc Tho elvtárs Pekingben találkozott Penn Nouthtál, a kambodzsai nemzeti egység kormányának elnökével. A Nhan Dan az Egyesült Államok agresszivitásáról Hanoi — Az Egyesült Államok gyakran emlegeti a tárgyalásokat és az amerikai kormány képviselőinek szótárában az utóbbi időben szinte naponta ismétlődnek a „tárgyalás" és a „békés törekvés" szavak — írja a Nhan Dan terjedelmes cikkében. A „Kommentátor" aláírással szereplő cikk az amerikai neokolonializmus történelmi fejlődését, és jellegzetes formáit taglalja. „A haladó emberiség azonban világosan meggyőződött arról, hogy e szavak csupán csaló mesterkedésként arra szolgálnak, hogy leplezzék az Egyesült Államok hisztérikus agresszív akcióit. A reakciós amerikai vezető politikusok sora arcátlan nyíltsággal kijelentette, hogy az Egyesült Államok mindig az erő helyzetéből szándékszik fellépni. Mindaddig, míg a világ forradalmi erőinek és népeinek többsége szoros egységben nem törekszik az amerikai imperialisták hatalmának megtörésére, az Egyesült Államok állandóan lábbal tiporja a világ népeinek alapvető jogait, és nem tér le agresszív útjáról — hangsúlyozza a Nhan Dan. Guinea veszélyben A „Forradalom Hangja" conakryi rádióállomás tegnap sugárzott híre szerint a portugál hadsereg és zsoldosok újabb fegyveres behatolása várható a szomszédos Guineából (Bissauj. A rádió hangsúlyozta, hogy az új Imperialista agresszió már a közeljövőben várható. A guineai biztonsági szolgálat ál lítólag két Idegen hadihajó és két portugál szárazföldi alakulat közötti beszélgetést hallgatott le a szomszédos Guineában. Mint ismeretes a portugál imperializmus, a lisszaboni neokolonialista körök újabb s \jabb terrorakciókat szervez a szabad és független afrikai országok ellen. Az ENSZ és általában a világ haladó közvéleményének tiltakozása ellenére újabb kalandokra bocsátkozik a lisszaboni kormány, amelyet a háttérből természetesen az Egyesült Államok és bizonyos NATO-körök támogatnak.