Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-30 / 205. szám, hétfő

Nagyra értékeik az ifjúság eredményeit (Folytatás az 1. oldalról) r / ' y megvauHítk a kilátásai a Jövőt illetően is. A politikai konszolidáció eredményei megnyilvántllnak gazdasági .vonalon i?. Jó ered­ményeket érünk ei az iparban, a mezőgazdaságban és másutt is. Az elmúlt hónapok figyelem­re méltó jelensége a dolgozók hatalmas kezdeményezése a bá­nyákban, az iparban, a mező­gazdaságban és a ttfbbi munka­helyen. Az emberek százezrei tudatosítják, hogy egyéni hoz­zájárulásukkal nemcsak a tár­sadalomnak, hanem önmaguk­nak és családjuknak is segíte­nek. Munkakezdeményezésük nem csupán népgazdaságunkat Javítja, hanem lehetővé teszi az életszínvonal emelésével kap­csolatos feladatok megoldását is. A kezdeményezés egyúttal a lakosság állásfoglalásának meg­nyilvánulása a szocialista rend­szerrel és azzal az irányvonal­lal kapcsolatban, amelyet a XIV. kongresszus biztosít. Hazánkban az életszínvonal felülmúlja az európai átlagot. Nincs miért szégyenkeznünk. A mutatók túlnyomó többségét nyugodtan összehasonlíthatjuk az Egyesült Államokkal. Tudjuk azonban, hogy akadnak hiá­nyosságok is, és azt is tudjuk, hogy ezek hol találhatók. Az 5. ötéves terv keretében azon­ban fokozatosan kiküszöböljük ezeket a hiányosságokat. Az el­múlt évek központi problémája az volt, hogy be kellett biztosí­tanunk azt, hogy a becsületes munka árán megkeresett pén­zért az ember meg tudja venni a létfenntartáshoz szükséges eszközöket, tehát biztosítanunk kellett a piac jó ellátását. Bizo­nyos mértékben ez sikerült is, a jelenlegi helyzet ezen a sza­kaszon Is lassan kielégítővé vá­lik. Májusban csökkentettük a kiskereskedelmi árakat. Nép­gazdaságunk néhány területén rendeztük a dolgozók fizetését. A közeljövőben összeül pártunk központi bizottsága, hogy meg­vitasson néhány új szociális-po­litikai intézkedést, azokat, ame-^ lyek még kedvezőbbé teszik la­kosságunk életét. Azokról a pozitív eredmé­nyekről, amelyeket politikai, gazdasági, szociális és más te­rületeken értünk el az elmúlt években, sokáig beszélhetnék. Nem a dicsekvés kedvéért mon­dom ezt. Lakosságunk ismeri a fennálló helyzetet. Azért mon­dottam el mindezt, hogy figyel­münket a'jövőben a hiányossá­gokra és a megoldatlan prob­lémákra összpontosítsuk. Tetszik nekem a „Fiatalok fényszórója" akció. Ezzel a fényszóróval rá kellene világí­tanunk minden olyan helyre, ahol hiányosság mutatkozik, ám nemcsak rávilágítani kellene, hanem felelősségre is kell von­ni azokat az embereket, akik nem tudják vagy nem akarják megoldani feladataikat és ez­zel megkeserítik embertársaik életét. Előfordul olykor, hogyha va­lakit felelősségre vonunk mun­kájáért, a múltban szerzett ér­demeire és egykori állásfogla­lására hivatkozik. Nyilvánvaló, hogy a múlt érdemeit és a szi­lárd állásfoglalást becsülni kell és köszönetet kell érte monda­nunk. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy min­den újabb nap értékeli mun­kánkat, igazolja érdemeinket és állásfoglalásainkat, és az is Igaz, hogy az egykori érdemek­ből és állásfoglalásokból senki sem emelhet magának öröklétű emlékművet. Hogy mindezt el­háríthassuk, épp az Ifjú gene­rációtól várjuk a segítséget. Híml elvtárs az Ifjúság kép­viselője felszólalásában nagyon helyesen mutatott rá két ténye­zőre. A cseh és szlovák nem­zet, valamint a nemzetiségek szilárd egységére, ifjúságunk, államunk és munkásnépünk együvétartozására. Ez az egy­ség Internacionalizmusunk meg­nyilvánulása, annak az elvnek a megnyilvánulása, amelyben országunk ereje rejlik.*A máso­dik tényező,' társadalmunk szo­ros együttműködése a szovjet elvtársakkal, a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal. Ezen alapszik nem­zeti és állami Szabadságunk, ez biztosítja fejlődésünket. Ez a barátság és együvé tartozás ké­pezi politikai gondolkodásunk alapját. Fizikailag és lelkileg egész­séges ifjúságunk van. A mai if­jú nemzedéke becsülettel fel­készül hivatásárá és politikai örökségére, arra, hogy fokoza­tosan átvehesse államunk irá­nyítását és igazgatását. Az ifjú generációval való kapcsolatra a bizalom a jellemző. Hiszünk a fiataloknak, hiszen a saját gyermekeinkről van szó. Értel­münk azt diktálja, hogy az If­júság nevelésére még több gon­dot fordítsunk és egyre több lehetőséget és teret biztosít­sunk fejlődésének. Igazunk van, amikor azt állítjuk, hogy ami­lyen az ifjúságunk és ahogyan az ifjúsággal törődünk, úgy biz­tosltjuk államunk jövőjét. A központi bizottság, a kormány és a többi állami szerv olyan lépésekre készül, hogy az ifjú­ságról való gondoskodás még koncentráltabb legyen, hogy a fiataloknak jobb feltételeket biztosíthassunk. Támogatni és segíteni fogjuk Ifjúságunkat, hogy igényes feladatalt kellő­képpen teljesíteni tudja. Köszönöm az elvégzett mun­kát, azokat a sikereket, ame­lyeket a Szocialista Ifjúsági Szövetség elért és ifjú generá­ciónk szocialista társadalmunk és az egész szocialista tábor érdekében, teljes szívből továb bi sikereket kívánok. Éljen a Szocialista Ifjúsági Szövetségi Éljen szeretett hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztár­sasági Éljen barátságunk a Szovjet­unióval és a testvéri szocialis­ta államokkal! Éljen Csehszlovákia Kommu­nista Pártja! Dicső napokra emlékezett az ország (ČSTK) — Hazánk lakossága országszerte megünnepelte a Szlovák Nemzeti Felkelés 27. évfordulóját. A Banská Bystrica közelében fekvő Báláié község a fasizmus elleni becsületes harcért és szo­cialista hazánk békés építéséért a csehszlovák Békedíjat kapta. A kitüntetést dr. Ondrej Hara­zín, a kerületi béketanács el­nöke, a Béke-világtanács és a Csehszlovák Békebizottság tag­ja adta át. A csehszlovák Békedíjjal tün­tették ki KaliStie községet Is, amelyet a fasiszták a Szlovák Nemzeti Felkelés Idején fel­égettek. Zvolenban az ünnepély soro­zat keretében tartották meg az „Ismerd és védd" országos ver­senyt. A járás lakossága a zvo­lení vízduzzasztó festői környe­zetében nagy érdeklődéssel néz­te végig a legjobb modellezők, ejtőernyősök és rádiósok mu­tatványait. Ezt követően a dol­gozók ünnepi nagygyűlést tar­tottak, amelyen felszólalt Miloš Hrušovský elvtárs, az Antifa­siszta Harcosok Szövetsége Szö­vetségi Bizottságának elnöke. Prlevtdzán a Szlovák Nemzeti Felkelés 27. évfordulója tiszte­JUBILÁLÓ VAROSOK (CSTK) — Spišská Belfin teg­nap kezdődtek meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 27. évfordulójá­nak és a város megalapítása 700. évfordulójának ünnepségei. Az ülésen Emil Majerčak, a Spišská Belá-I Városi Nemzeti Bizottság elnöke beszédet mondott, amely­ben értékelte a város fejlődését, • kommunista pártnak • város életére gyakorolt hatását, majd a város érdemes polgárainak, válla­latainak és intézményeinek az év­forduló alkalmából Összesen 263 emlékérmet nyújtott át. Az ün­nepség résztvevői megkoszorúzták az elesett hősök emlékművét. • • • Trslenában tegnap kezdődtek a város megalapítása B00., valamint az ottani gimnázium megalapítása 100. évfordulójának ünnepségei. Az ünnepségek keretében megtar­tották a jubiláló Iskola diákjainak és tanárainak találkozóját. letére leleplezték a Béke győ­zelme emlékmüvet, amely Gi­bala szobrászművész alkotása. A járás dolgozói Bojnlcén tar­tottak járási méretű manifesz­tációi, amelyen FrantíSek Mi­šeje, az SZSZK pénzügyminisz­tere mondott ünnepi beszédet. Košice lakossága a Bankov­hegyen gyújtott partizán-tábor­tüzet, amely mellett a SZISZ tagjai találkoztak a Szlovák Nemzeti Felkelés közvetlen részvevőivel. Ünnepélyes légkör uralkodott a környező közsé­gekben ls. Az Észak-Garam menti ifjú­ság 7. találkozójának részvevői megkoszorúzták Jasenlen Ján Sverma, a Szlovák Nemzeti Fel­kelés hőse emlékművét. Jašenie község és környéke gazdag partizánhagyományokra tekint vissza. Gelnlcán, a proletariátus for­radalmi központjában, a Szlo­vák Nemzeti Felkelés 27. évfor­dulójának megünneplését egy­bekapcsolták a CSKP megala­pítása 50. évfordulója és az Al­só-Szepesség munkásosztálya forradalmi harcainak megün­neplésével. Ebből az alkalom­ból ünnepi ülést tartottak a párt- és államszervek, amelyen jelen voltak a fél évszázaddal ezelőtti forradalmi események tanúi, a párt alapító tagjai, a sztrájkok részvevői és a Szlo­vák Tanácsköztársaság egykori harcosai. A nitrai járás SkCjcov közsé­ge a Szlovák Nemzeti Felkelés 27. évfordulóján magas kitünte­tést kapott — dr. Eubor Cun­derlík, a nyugat-szlovákiai ke­rületi béketanács elnöke átad­ta a község képviselőinek a csehszlovák Békedíjat. Svidniken és a történelmi ne­vezetességű Duklán megkoszo­rúzták a szovjet és a csehszlo­vák hadsereg hőseinek emlék­művét, akik a Nagy Honvédő Háborúban feláldozták életüket szabadságunkért. Ünnepélyes légkör uralkodott Partlzánskeban is. Ez a város a nevével és az Augusztus 29. Üzem elnevezésével halhatat­lanná tette a partizánok 27 év­vel ezelőtti harcainak emlékét. Az ünnepély keretében a cseh­szlovák néphadsereg újoncai letették az esküt. A košicei, valamint a Košice­vidékl és a tőketerebesi (Trebi­šov) járás lakossága a dargo­vi Rózsaligetben a Győzelem emlékmű megkoszorúzásával ünnepelte meg az SZNF 27. év­fordulóját. A több mint 80000 hős örök dicsőségét őrző em­lékműnél örök tűz égett, mely­nél a csehszlovák néphadsereg, a biztonsági testület, a népi mi­lícia tagjai, valamint a pionírok dlszőrséget álltak. 1944. szeptember 6-án érke­zett Sztugyenszkij őrnagy, a Vörös Hadsereg parancsnoka a Tri duby ideiglenes repülőtérre, hogy megszervezze a Szlovák Nemzeti Felkelés segítségére érkező szovjet harcosok érke­zését. Sztugyenszkij őrnagy és Szkripka vezérőrnagy, a Szov­jetunió prágai nagykövetségé­nek katonai ügyvivője az SZNF 27. évfordulójának ünnepségei alkalmából ellátogattak Banská Bystricára. A trenííni járás Bobot közsé­gében a második világháború hősei emlékének tiszteletére emléktáblát lepleztek le. Zemplén központjában, Tere­besen (Treblšov) tegnap az SZNF 27. évfordulójára meg­rendezett ünnepi manlfesztációt egybekötötték a zempléni pa­rasztfelkelés 140. évfordulójá­nak megünneplésével és a já­rási aratóünnepéllyel. A fasiszták koncentrációs tá­boraiban meghalt hősök emlé­kére Gútán (Kolárovo) emlék­művet állítottak fel, amelyet tegnap lepleztek le. A város la­kossága az emlékmű felállítá­sával tisztelettel adózott a má­sodik világháború idejében el­esett 24 gútai lakos emlékének. Az emlékművet Eugen Turzo elvtárs, az SZLKP nyugat-szlo­vákiai kerületi bizottságának vezető titkára leplezte le, majd ünnepi beszédet mondott. Az ünnepségen jelen volt Fábry István, az SZNT alelnöke és Krocsány Dezső munkaügyi és népjóléti miniszter. Nižná na Oraveben a Szlovák Nemzeti Felkelés 27 évvel ezelőt­ti hőst harcainak emlékére emlékművet lepleztek le, mely Bo­huslav Sevčík alkotása. (Felvétek AndrejCák — CSTK.i HÁLA ÉS KÖSZÖNET ILLETI A HŐSÖKET (Folytatás az 1. oldalról) maradott kerületet szocialista, korszerű ipari kerületté építet­ték át. Orava a felismerhetetlen­ségig megváltozott. A vidék egykori nyomorára emlékeztető faházak ma már csak múzeumi tárggyá váltak. A város műveltsége és kultu­rális fejlődése számára rendkí­vül nagy jelentőségű volt a gimnázium megalapítása, mely­nek 100. évfordulóját éppen a város megalapítása 600. évfor­dulójával együtt ünnepeljük. Az iskola igazi fejlődésére a második világháború után, a felszabadítás után került sor. Az iskolából évente az alapvető műveltséget megszerzett diá­kok jönnek ki, akik becsületére válnak ennek az iskolának, a városnak, Oravának, de hazánk­nak is. Ennek az intézménynek 100. évfordulója alkalmából tisztele­tünket és csodálatunkat fejez­zük kl azok előtt, akik a politi­kai és szociális szempontból nehéz időkben ezt az iskolát létrehozták. Tisztelet És hála illeti azokat a tanítókat, akik a szlovák nemzet érdekében meg­küzdöttek a nehézségekkel, akik segítettek felemelni és kulturá­lis téren gazdagítani a szegény, a nyomorúságos és a háttérbe szorított Oravát. Trstená megalapítása 600. év­fordulójának és a gimnázium 100. évfordulójának alkalmából rendezett mai találkozásunk an­nál ünnepélyesebb, mert éppen arra a napra esett, amikor a dicső Szlovák Nemzeti Felkelés 27. évfordulóját ünnepeljük. A Szlovák Nemzeti Felkelés új­kori történelmünk, egyben vá­rosuk történelmének legvilágo­sabb, ám legdrámaibb fejezetét jelenti, mert városuk polgárai Is nagy mértékben bekapcso­lódtak a fasisztaellenes küzde­lembe. Ezt bizonyltja az a tény ís, hogy a Szlovák Nemzeti Fel­kelés 20. évfordulója alkalmá­ból városuk megkapta a Szlo­vák Nemzeti Felkelés emlékér­mét. Természetesen a Szlovák Nemzeti Felkelés több szem­pontból is történelmi jelentősé­gű volt. A felkelő harcosokat a csehszlovák állam felújításának eszméje serkentette, új nemze­ti, politikai és szociális szem­pontból Igazságos alapokon. A felkelésnek ezt az egyértel­műen progresszív jelleget a kommunista párt adta, amely a felkelés szervezőjeként és ve­zetőjeként a legnagyobb szere­pet játszotta. Az SZNF érdeme elsősorban az a forradalmi tény, amely már világosan elő­revetítette, hogy a megújhodott Csehszlovák Köztársaság két — minden szempontból egyenjogú nemzet, a cseh és a szlovák nemzet állama lesz, egy olyan köztársaság, amelyben a dolgo­zó nép a szó legszorosabb ér­telmében megtalálja saját ha­záját. Amikor az SZNF jelentőségé­ről szólunk, meg kell említe­nünk, hogy a szlovák nemzet­nek 27 évvel ezelőtti felkelése elképzelhetetlen lett volna a hősi szovjet hadsereg hősies küzdelme nélkül. A szovjet ka* fonáknak a szlovák katonai és partizánegységeknek nyújtott közvetlen segítsége internacio­nális segítség volt, s egyben a felkelés fő haderőinek döntő tényezője. Államunknak az egész háború utáni, s főleg az utóbbi évek' ben elért fejlődése egyértel' müen azt bizonyltja, hogy á szocializmus első országával va­ló barátságunk, - szövetségünk és együttműködésünk csehszlo­vák államunk belső és nemzet' közi biztonságának alapvető biztosítéka. Azok az erők, ame­lyek az 1968-as válságos évek­ben meg akarták bontani é Szovjetunióval való szoros szö­vetségünket, nemcsak népünk­nek és a szovjet népnek a vé­res küzdelmekben megpecsételt testvériségét gyalázták meg, ha' nem nemzeteink sorsát akarták prédává tenni. A Szlovák Nemzeti Felkelés­re mindig hálával, tisztelettel és szeretettel gondolunk. Sza­bad csehszlovák hazánkért szlo­vákok, csehek, oroszok, ukrá­nok, bolgárok, franciák, szer­bek és más nemzetek fiai ál­dozták életüket. Trstenában, ä közeli HaleCkova alatt egy tö­megsírban alussza örök álmát az a 19 hazafi, a város és a környék polgára, akiket a Ges­tapo megkínzott és meggyil­kolt. Kegyelettel hajtunk fejet a fasiszta rémuralom áldozatai előtt. Ma, 27 év távlatából felelős­ségteljesen kijelenthetjük, hogý a sok áldozat nem volt hiába­való. Az eszmék, amelyekért szocialista társadalmunkban harcoltak és amelyekért meg­haltak, valóra váltak. Szlovákia az elmaradott ag­rárországból egy fejlett iparral, korszerű mezőgazdasággal ren­delkező országgá vált. Sohá sem térnek vissza azok az idők, amikor a szlovák dolgozó né­pet az éhínség, a nyomor és a munkanélküliség kísértette. A termelőerők általános fej­lődésével növekedett a társa­dalom és a polgárok anyagi gazdasága is. Elegendő meg­említeni, hogy Szlovákia bruttó ipari termelése 1970-ben az 1938-as évi termeléshez viszo­nyítva 24-szeresére emelkedett. A felszabadulás után Szlová­kiában mintegy 600 ezer lakás épült, tehát a családoknak a fele már új lakásokban lakik. Fiatalságunk előtt ma kitár­ták kapuikat az iskolák. Az 1970/71. iskolaévben Szlovákiá­ban a 37 tanszéken 48 895 főis­kolai hallgató tanult, míg az lá37/38-as Iskolaévben csak 2079 volt a főiskolai hallgatók száma. Kijelenthetjük, hogy mai éle­tünk meggyőzően bizonyltja, hogy a Szlovák Nemzeti Felke­lésben és más küzdőtereken el­esett hazafiaink, közeli bará­taink, főleg szovjet barátaink áldozata, akik meghozták sza­badságunkat, nem volt hiába­való. Népünknek, és az oravai népnek boldogsága is ennek a bizonyítéka. További felada­taink becsületes teljesítésével járuljunk hozzá ahhoz, hogy szocialista életünk még szebb, még gazdagabb legyen. VIII.

Next

/
Thumbnails
Contents