Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-29 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

BÁBI TIBOR KEZEM ÖT OJJÚ GYÖKERÉVEL A sortűz nyelte el futó, vod lépteink zaját. Csitt! Csitt! Csend! Micsoda ordító szabadság, hiszen a félelemtől se félünk már. Testvér, elmentek mind a katonák. S ő ott maradt a hóban. Csittl Csendl Valahol sebzett kis madárka sír - anyám, Ilyen a gyilkosság. Tág, nyitott szemmel a hajló erdőt, megvesszőzött eget nézte. A szálló sast, futó vadot megverte, megigézte. Arany tölcsér a nap, azon folyik el most a világ vére, s kővé válva lassan-lassan beledermedt ő is a halálba > didergő, téli semmiségbe. Terstvértelen testvéri rög porlasztja csontjait. Helyettem s értem halt szegény, s nekem csak egy a bűnöm hogy meg nem haltam. Világnak vándora, űzötten, hontalan, de megmaradtam árnyék a fényben, nehéz, nagy súly a könnyűségben - sorsot és népet én magam választottom. A pitypang bolyhát könnyűcske szél sodorja, fennen száll a felhő, hab lejt az ár színén; a friss tavasz törvényszerű győzelmeit siet sietve ünnepelni . . . Mehettem volna én is a könnyű széllel, árral, de bennem furcsa, fekete fájdalom nyerít, vad könnyek tengere árad; Igy adom magamat a meghosonlott, széthulló vliágnak: győztesnek, megtiportnak egyaránt, leölt, szegény testvéremet így folytatom, hisz, aki meghalt, nem vesztes, nem is győztes, csak áldozat. Én istenem, ez a legfurcsább, legkínzóbb kórhozat: nem örülni a fénynek - ozokkal tartani, okik már nem élnek, mintha egy koporsó folait, fedelét döngetném. Szemem, szám, fülem betapasztották fekete sárral, ótokkal vertek, sújtottak fekete vájldcl Ne panaszold most, lelkem, a szálló napnak, még okkor sem, ha nem is így akartad. Fájjon a fájdalom őzért is, aki nem érdemli, azért is, akit nem szerettem. o vereség alázó terheit lossan mind a vállamra vettem. Vak szememnek nem kell a fény, s a legkiáltább némaság legyen szavam Nem kell o lármás, fülembe tóduló világ - az igazság nem o világban, bennem van. Nemesen, tisztán adtom érte a bu|dosásom, o rettegést, a hontalanság űzött, keserves éveit, o megcsonkított, árva ifjúságot, a tértikor magóba forduló magányát, elvetélt örömeit, mindent, amit én magom választottam. Ki meri mondani, hogy értelmetlen holt, okit húszévesen holálos, orv lövés térit le? A verejtékem; vérének hullása, fájdalmam: piros égő sebe, álmom; az ő fekete aléltsága, egem: koporsófödele A sírjo: szegény szülőföldem. Kitépnek engem, kitépnek, jaj, gyökerestül, mint a szél az árva bokrot, tövestül. Aki bánt, nem érti, hogy porladó szivét is bántja, ha meggyaláz, a sírját is gyalázza. Kezem öt ujjú, bokros gyökerével húsz éve holt kezébe kapaszkodom. (1964) il í- ^ Nemecká: — a mészégető kemence emlékfelirata a felkelés áldozatait gyászolja. (Pavol Haško felvétele) A HAŠEK - MÍTOSZ ELLEN Voltképpen örülni kellene, hogy alig egy évvel Dobossy László budapesti tanár igen alapos és mindenkitől elismeréssel fogadott monográfiája után a magyar könyvpiacon máris új mű jelent meg Jaroslav Hašekrol: Gustáv Janouch, Svájcban élő emigráns író regényesíteft életrajzi tanulmánya, A nevető bíró. Jaroslav Hašek életrajza. (Gondolái Kiadó, 1971.) Látszólag azt mutatja ez hogy a magyar olvasókban van igény és érdeklődés arra, hogy a cseh irodalom .főbb Jelenségeit közelebbről megismerjék. Csakhogy: janouch könyve alkalmas-e erre? — Az életrajz-regényesítés mindig vitatható vállalkozás. Különösen vitatható olyan esetben, amikor nem — vagy csak alig — érződött meg a hiteles dokumentum-anyag, a személy pedig, akinek az életét, tetteit és — tóként — szavait rekonstruálják, a folytonos rögtönzések művésze volt. Ilyenkor az életrajz-írónak fölöttébb óvatosan kel) bánnia a rendelkezésére álló kusza anyaggal, kritikusan kell mérlegelnie a kortársak emlékezéseit, s az egyéni életmozzanatok anekdotikus fölidézése helyett sokkal inkább az életmű hitelességét kell bizonyítania. Ahogyan ezt Dobossy ís tette az Európa Kiadónál tavaly megjelent Hažek világa című könyvében. Bizonyára ez a fő oka annak, hogy a cseh Hašek-kutatók érdeme szerint méltatták Dobossy munkáját, viszont egyértelműen elutasították Janouch könyvének módszerét és allítólagos eredményeit. A Rudé pravo ez évi április 9-i száma részletesen ismertette Dobossy tanulmányának téziseit s kiemelte, hogy „Dobossy munkája nemcsak vonzón és beavatottan elemzi Hašek írói világát, hanem általában is értékes terméke az irodalomtudománynak". Ezzel szemben a Csehszlovák Tudományos Akadémia cseh irodalomtörténeti folyóirata, a České literatúra (1969. évf. 2. sz.) tényekkel és adatokkal bizonyítja, hogy „Janouch hitelt ad a torzító történetecskéknek és anekdotáknak, s ezzel a Hasek-képet Hašek-legendává változtatja: e legendás ábrázolásnak semmi köze sincs ahhoz, hogy milyen volt Hašek valóságosan, hanem csupán azoknak a képzeteknek a kifejezője, amelyeket a bohémtársak HaSekröl megőrizték és terjesztették". (267. old.) Az illetékes cseh bírálat Janouch fő hibáját abban látja, hogy a svájci szerző nem választotta szét kritikai elemzéssel a legenda, illetve a mítosz ôsszetťfvôit a valóság fényeitől, s nem mutatta ki megbízhatóan, miként és miért kéjjződött a legenda, mivé nőtt a mítosz, s mi köze van mindennek az életműhöz, amely — író esetében — mégiscsak a legfontosabb, A Česká literatúra bírálata épp a kizárólagos anekdotikusság miatt helyteleníti és veti el az értelmezést, amellyel Janouch megpróbálja Hašek műveit, elsősorban a Švejket beilleszteni a korabeli — európai — irodalom fejlődési folyamatába. Mindebből az a tanulság, hogy a magyar könyvkiadásnak — ha valóban szükség van egv újabb Hašek-életrajzra — inkább a szovjet és a cseh Hašek-kutatás új eredményeit kellene közvetítenie és toleg Svejken kívül Haäeknek egyéb müveit is, pl. a nagyszerű szibériai elbeszéléseit, vagy akár más európai kóborlásaiból merített, többi között magyar vonatkozású novelláit. Miért nem fordítják le pl. Zdena Ančik művét, vagy a legújabb sikeres, színes és amellett teljesen megbízható Hašek-életrajzot, melynek szerzője Radko Pytlík, a prágai Akadémiának tudomá7iyos kutatója. Müvének a Címe: Toulavé house | Praha 1971, Mladá fronta 392. old.). A könyv címe magyarul: Kallódó libácska. Pytlík könyve tipikus hiteles életrajz, dokumentációs és irodalmi értékű új adalék a mindjobban növekvő Hašek-szakirodalomban. Igaz, hogy nem tagolódik különböző részekre, inkább egységes epikus zsánerszerű elbeszélő életrajz, amelyben azért találhatók nagyon érdekes, nagyobb távlatokat feltáró, vagy csak sejtető részek. Figyelemre méltó főként az, amit az első világháború előtti és utáni Európa általános szellemi válságáról ír. A világnézeti alap elvesztése, a gyökértelenség, az új célok és normák keresése jól tükröződik Pytlík leírásában. Irodalmi szempontból a legeredetibb az az állítása — és érvekkel való bebizonyítása —, hogy Hašekkel a legkevésbé hozzá illő cseh nyárspolgári légkörben megjelent tulajdonképpen a legelső autentikus és spontán, de európai szintű dadaista, jóval korábban, mintahogy a Zürichben T. Tzara által proklamált mozgalom létrejöhetett. Igaz viszont, hogy más irodalmi érdekességeket Pytlík figyelmen kivül hagy s épp azokat, amelyekre az idegen — magyar és szovjet szakirodalom a legjobban felfigyelt, így azt állítja Hašek legjobb szovjetunióbeli újságírói működéséről, hogy a Sturra — Roham folyóirat, mely büszkesége volt, és minden alkotóerőt elnyelt, végképp elveszett! Ilyesmit állítani egy évvel Dobossy Hašek-publikációja után mégsem lett volna szabad, hiszen nemcsak a magyar publikáció hoz fotókópiákat a Roham különböző számairól, de részletesen ismerteti pl. a Roham 1920 áprilisi számait is, amelyekben — jellemzően — Hašek „az építő forradalmat" magasztalja, amely nagy áttérést jelent „a munka vér nélküli harcára (Dobossy, 120). Természetesen a széjíséghibák ellenére Radkó Pytlík új Hašek publikációja (az első már 1962-ben jelent meg Profily című edicióban Prágában), értékes új adalék, amely sok helyen többet nyújt, mint amibő) a szerény alcímbőy következtetnénk: „Zpráva o Jaroslavovi Haškovi." Ezért érthetetlennek tartom, miért nem figyelt fel az avatott magyar könyvkiadás inkább az ilyen hiteles publikációkra, minthogy mindenképpen kétes értékű és az illetékesek cseh kritika által is elvetett életrajzi misztifikációt jelentessen meg. Feltételezem, hnpy ez a kérdés több szakértőt is foglalkoztat. Dr. Jaroslava PníinVová, az irodalomtudományok kandidátusa 1 '•""" 1 1 o N c/a >-5 O 1