Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-29 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

Az egyseges Izrael több mim evtizedes illúziója után a nyuj;. tó egyre többet foglalkozik az , belső gondjaival, problémáival. Lzi a tényt húzza alá az a tömegmegmozdulás is, melyre július elején, Jeruzsálemben került sor. Ez nemcsak azt bizonyította, hogy a mai izraeli kormánypolitika a társadalom egy — nem is jelentéktelen — része számumára elfogadhatatlan, hanem arra is fényt vet, szerveződik az az-erő, mely elsősorban szociális helyzeténél fogva másodrendűnek érzi magát, s tűrlietetlen helyzete megváltoztatásáért küzd. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Izrael adóbevételeinek 80 százalékát — ahogy azt a közelmúltban a Die Presse megírta — katonai célokra fordítja, így nem rendelkezik kellő eszközökkel a szegénység eljeni küzdelemhez. A probléma lényege ugyanis — a szociális, kulturális, tudati sőt származásbeli különbségeken túl — osztályjellegű, s ezek a különbségek egyre inkább szembeállítják egymással az ország lakosságának két csoportját. A növekvő belső ellentéi magyarázza azt is, egyre erősödik az a szemlélet, mely a hivatalos Izraellel szemben azt vallja: ,,A béke fontosabb, mint Sharm el Shetk". Társadalmi ellentétek Az ellentétek gyökerei az államalapítás éveibe nyúlnak, s az egy éve tartó fegyvernyugvást követően váratlanul bukkantak^felszínre. Az ellentét lényege; szociális probléma, éspedig a keleti és a nyugati, a szefárd és az askenázi zsidók közti társadalmi ellentét. S hogy két évtized után éppen most. a fegyvernyugvás idején, s az arab-veszéllyel manipuláló izraeli propaganda-gépezet törekvése ellenére került erre sor, azt elsősorban azzal magyarázhatjuk, hogy a mindent megemésztő háború elsősorban az utca embere számára jelent súlyos gazdasági, s nem utolsósorban pszichológiai tehert. Az elmúlt két • évtized fejlődése ugyanakkor azt is bizonyítja, demográfiai vpnatkozásban is alaposan megváltoztak a zsidó társadalom belső arányai, s az integrálás és az egyen iősítés szándékai ellenére ma már éles választóvonal húzható az európai—amerikai és az ázsiai—afrikai bevándorlók és azok első nemzedéke között. Annak idején főbb mint egymillió menekült érkezett a keleti országokból Izraelbe, s ezeket átmeneti táborokba. először sátrakba, majd később kunvhókban helyezték el. Nétiány^év utón elérték, hogy lakásokba költöztek, melyek 24 négyzetméternél nern voltak nagyobbak. A „hihetetlen- luxusból" azonban — ahogy az osztrák Die Presse írta — nyomorúságos szegénynegyedek lettek. „A mindennapi élet különösképpen pedig a katonai szolgálat olvasztótégelyének hatása ellenére, az izraeli társadalom továbbra is két részre oszlik — írja a párizsi Héalités —• az európai származású/ikra, és azokra, akik Ázsiából vagy Észak Afrikából származnak. Kulturális és nevelési színvonaluknál fogva ez utóbbiak nem rendelkeznek azoknak az Európából érkezett bevándorlóknak kivételes képességeivel, akik az új állam fejlődésének tulajdonképpeni magvát szolgálták. A keleti izraeliek többségének meg kell elégedniük alárendelt beosztásokkal. Gyakorlatilag ninvsenek képviselve a gazdásági, tudornáiTyos és politikai elitben ...." A ipjiw mezsgyéjén Hillel rendőrminiszter az Izraeli Munkáspárt egyik gyűlésén kijelentette: „Izrael három egyforma jelenuséyű fronton néz szembe óhatatlanul belső küzdelemmel — a belbiztonság, a közgazdaság és a szigorúan vett társadalmi diszkrimináció frontján". Pillanatnyilag a gazdasági kérdés került előtérbe. Az ország tartozása 2,6 milliárd dollár, s az 1971-es külkereskedelmi mérleg ebből 1,2 milliárd deficitet mutat. A költségvetés öC százalékát katonai célokra fordítják, s a- lakosság 20 százaléka — 600 000 ember — az amerikai Time szerint a minimális jövedelmen alul keres, s a szegénység és a nyomor mezsgyéjén tengődik. A szegénység nem korlátozódik a városok nyomornegyedeire, sőt vidéken még komolyabb arányokat ölt. Falvakat ugyanis általában ott létesítettek, ahol az átmeneti, táborok voltak, s itt gyakorlatilag semmi sem volt, így kedvező feltételek sem a mezőgazdasági termeléshez. 750 vidéki település közül 100 ilyen viszonyok közt tengődik, s ezek közül különösen a' hegyvidéklek vannak nehéz, nyomorúságos helyzetben. Egyrészt a megművelhető földterület hiátő szefárdok többségéről van szó, amikor a szoc áüs problémákat érintjük. A diszkriminációra jellemző, hogy a 120 parlamenti képviselőből mindössze 21 a szefárd, s a 18-tagú kabinet egy tagja, a vezető tisztségviselőknek pedig csupán 3 százaléka „keleti". A szakképzetlen munkaerők kétharmada „keleti", s a 70 ezret számláló többgyermekes családok közül (négynél löbb gyermek) 56 ezer szefárd zsidó él nyomorúságos körülmények között. Az érvényesülés! illetően ugyancsak a Time adatai jellemzőek: a középiskolákból a szefárd gyermekek 60 százaléka lemorzsolódik, s az egyetemekre pedig mindössze 5 százalékuk jut be. A lemorzsolódásban része van annak ls, hogy a szülők nem bírják gyermekeik tanítási költségeit fedezni. Az országban gyakorlatilag ismeretlen a munkanélküliség, és Simon Perez szállítási és közlekedési miniszter szerint a munkaerők egyneMÁSIK nva, másrészt a talajjavításhoz szükségéé befektetés hiánya miatt (ez 50 családból álló falu számára mintegy 1 millió dollárt jelentene) az elszegényedés "folytatódik ... A Die Presse megállapítása tehát erre is vonatkozik: „A háborús gazdálkodás következtében az életszínvonal egyre stagnál, sőt részben visszafejlődik". A szegénység fogalma, mely až elmúlt évtizedekben ismeretlen volt az izraeli politika szótárában, most tehát ismét megjelent. Az Archa nevű cionista folyóirat közölte statisztika szerint 1955-ben 20 százalék volt azok száma, akik a legminimálisabb jövedelemmel rendelkeztek. Ezek akkor a nemzeti jövedelem 7 százaiéikát kapták. 1964-ben ez a 20 százaléknyi réteg már csak a nemzeti jövedelem 5,1 száealékában, 1969-ben pedig mindössze 4,8 százalékában részesedett. Ezzel szemben a legnagyobb jövedelemmel rendelkezők 20 százalékának bevétele 1955-ben a nemzeti jövedelem 38 százaléka volt, s 1969re pedig már 42,7 százaléka. És ez gyakorlatilag azt jelenti — ezt a következtetést vonta le az Archa is —, hogy növekszik a szakadék u társadalom jómódú és szegény rétege között, s ezzel törvényszerűen nőnek az ellentéteik forrása) is. Ez utóbbi pedig az „osztálybéke" időszaka után a kemény szociális har cok idejét jelezhe.ti Izrael számára. Izrael „négerjei" Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a lakosság 65 százalékát jelengyede a hadseregnek dolgozik, s más területekre mindössze 750 ezer ember jut. A miniszter szerint „hirtelen egymillió emberre lenne szükség". A tervek szerint 1981-re 5 millió lakosa lesz az országnak, s azzal csalogatják a betelepülőket, hogy az ez évben felépülő 66 ezer lakás 80 százalékát nekik szánják..'. És a belső feszültséget ez utóbbi csak fokozza. A szefáa-dok ugyanis tiltakoznak az újabb askenázi hullám ellen, s a másik Izrael nevében nem riadnak viszsza — ahogy az a közelmúltban történt -•- az erőszakos lakásfoglalásoktól sem, hogy kiköltöztessék a szefárd családokat a nyomornegyedeikből. A Fekete Pártok Aligha véletlen, hogy a Muszrara fiatal lakói, mely Jeruzsálem Harlemje, „amerikai módszerhez folyamodtak. A néger polgárjogi harcosokhoz hasonlóan szervezeti keretet adtak mozglamuknak. A marseille-i születésű, marokkói Szaaőia Marciano, a Fekete Párduc nevet adta a mozgalomnak. A mozgalom tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy a Fekete Párducok (alig húszan) engedé)yt kértek a rendőrségtől, hogy nyilvánosan tiltakozhassanak a nyomorúságos lakáshelyzet miatt. Engedély helyett azonban lecsukták őket, s amikor szabadultak, engedély nélkül is az utcára mentek. Shlomo Hillel, a szefárd rendőrminiszter kegyetlenül szétverte a tüntetést. A májusi tűzpróbát azonban „ júliusi követte, s ekkor már töbu mint 10 ezer Fekete Párduc vonult fel Jeruzsálem utcáin. A Marciano vezette mőzgalom rop céduláin — a Newsweek szerint ilyeneket olvashattak: „Torkiq va gyünk már az egésszel. Elegünk van abból, hogy nem kapunk munkát. Elegünk van abból, hogy tízen alszunk egy szobában. Elegünk van abból, hogy csak bámulthatjuk az új beván dorlók számára épülő lakónegyedeket. Elegünk van abból, hogy börtönnel és veréssel akarják befogni a szánkat... Elegünk van a megkülön böztetésből. Meddig hallgassunk még? Miért maradjunk tétlenek? Ha összefogunk — győzünk, jogunk van ahhoz, hogy úgy éljünk, mint ennek az országnak a többi polgárát" A hivatalos Izrael eleinte „huligánokként" kezelte őket, majd „kom munista bujtogatásť emlegetett ... A tüntetést szemlélő tömeg azonban megéljenezte őket, s ez mindennél jobban bizonyítja, merre tart a közhangulat ... Golda Merr miniszterelnök is találkozott a mozgalom vezetőivel, nyilatkozata azonban aligha hízelgő. „Lehet — mondta Golda Meir —, hogy valamikor ezek a fiatalok rendes gyerekek voltak és lehet, hogy azok is lesznek majd megint. Most azonban biztos, rossz utakon járnak." A gondolkodó Izrael Az izraeli változások azt mutatják, változóban vannak az „erkölcsök" s az a felfogás, mely a nemzeti egység ürügyén hallgatásra kényszerítette az ország „másodrendű" polgárait. Golda Meir számára egyelőre még az okoz fejfájást, „vajon az éjszaka született arab csecsemők száma nem volt-e nagyobb, mint a zsidó csecsemőké", a valóság azonban a jelek szerint másként rangsorolja a problémákat. A „Nagy-Izrael" eszméjét hirdetők vágyálmaival szemben a demográfiai előrejelzés azt mutatja, a jóval nagyobb családdal rendelkező arabok jelenléte (nem is szólva a megszállt terülafek egymillió arab lakosságáról ) a századfordulóra arab többségű országgá változtathatja Golda Meir és Moshe Dajan konok, a megbékélést ellenző, fajvédő államát. A „másik Izrael", mely formálja, rendezi sorait, szemben áll a fajvédő—vall ási-soviniszta kormánypoli ti. kával, s emberhez méltó életet és megbékélést követel. Izrael belső változásaira jellemző az is, hogy Dajan ezeréves "háború elméletével szemben Dávid Ben Gurion egykori miniszter elnök is a béke elsőrendű szükségessége mellett kardoskodott a Saiur day Review-nek adott nyilatkozalában. A jelek szerint fogynak tehát a szélsőjobboldali erők, s az izraeli tömegek egyre fásultabbak az „örök háborúskodás" elméletével szemben, s napról napra növekszik az agresszív politikát ellenző, háborúellenes réteg. „Az arab szomszédainkkal való tény leges békében — a kölcsönös bizalomban és barátságban — csak ebben rejlik igazi biztonságunk" — jelentette ki Ben Gurion a már említett nyilatkozatában. , A dilemmák halmozása és a térképrajzolások helyett a gondolkodó Izrael egyre inkább a realitások és a lehetőségek irányába halad... Biztató és örvendetes ez, s ha Illúziókra nem is ad okot, érzékelteti a jövőt, s impulzust adhat ahhoz, hogy az ország elindulhasson a ma még távolinak tűnő békés megoldás felé . Mert Izrael belső problémái elválaszthatatlanok ettől, s mego 1 d ha ta 11 a no k is. FONOD ZOLTÁN Szaadia Marciano, a Fekete Párduc moa galom megteremtője A jeruzsálemi Ben Jehuda utcai csata előjátéka