Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-21 / 198. szám, szombat

A leningrádi védelem kezdetének 30. évfordulójára A háború kezdetén a leningvádi fronton harcoltam mint katona, parancsnok és politikai dolgozó. Küzdöttem a pulkovói magaslatokért. A fasiszta hódítók ellen vívott kegyetlen véres harcban nemcsak népeink viselkedtek igazi hősökként, hanem városaink is katonai erődökké váltak és harci dicsőséget vívtak ki maguknak. Hősiességével, bátorságával és kitartásával az egész világ bámulatát kivívta Leningrád. Kilencven napig ostromolta a fasiszta ellenség. Huszonhét hónapon keresztül volt a város ellenséges tüzérségi tűz alatt. A fasiszták már Leningrád falainál álltak. A hitlerista agresz* szorok több mint 750 ezer katonája és tisztje állta el a Leningrádba vezető utakat. Sok német tábornok és náci politikus már 1941 júliusában megnyertnék látta a liáborút. A párt felhívására az egész nép fegyvert fogott hazája védelmére. Az ellenség kegyetlen hadjáratot indított. Kelet-Po. roszországból észak-nyugat irányban több mint 30 hadosztályt, összesen több mint 700 ezer harcost vetett be azzal a céllal, hogy július 21-én bevegyék Leningrádot. Csapataink nem tudták feltartóztatni a számbelileg ls erős fasiszta hordákat. Katonai erőink az északnyugati fronton gyengébbek voltak a támadó teeö-csoportnól. Az ellenségnek páncélosokban, géppisztolyokban és repülőkben Is. fölénye volt. Az ellenség legfőbb előnye abban volt, hogy azokra a csapatrészekre mérhetett csapásokat, amelyeknek hadosztályai a határtól messzire, szétforgácsoltán állomásoztak. Ebben az irányban mintegy 150 ezer katonánk volt. A szovjet nép hazaszeretetéből és elszánt győzniakarásából kiindulva a szovjet hadvezetőség Vorosilov marsall vezetésével és a leningrádi városi pártszervezet aktív segítségével minden eszközt a veszélyeztetett város védelmére fordított. A leningrádiak rövid idő alatt tíz népfelkelő hadosztályt állították fel. amelyek jelentős szerepet játszottak a város védelmében. Az önkéntesek rövid kiképzés után mindjárt a frontra vonultak. A polgári lakosság erődítéseket épített a város körül. Naponta több mint félmillió személy vett részt az erődítési munkálatokban. Az ellenállás fő erejét azonban katonáink és tisztjeink védelmi állásai, hősiessége és szilárdsága alkotta. A fasiszták röpiratokban hetykélkedtek: „Orosz katonák, körül vagytok zárva. Adjátok . meg magatokat és hozzátok magatokkal a kommunistákat". Am a háború első pillanataitól kezdve a támadók emberükre találtak az orosz katonákban, s ez váratlanul érte őket. Hisz már egy francia emlékiratíró is így jellemezte az orosz katoA hós város nát: „Ilyen gyalogsággal a poklot is meg lehet ostromolni". Azzal a szovjet katonával találkoztak, akiknek ezrei fagyban és sárban, rongyos bakancsban vörös zászlót tartva és az Internacionálét énekelve morzsolták fel az intervenciósokat a polgárháborúban és most retlenthetetlenül néztek szembe a halállal, mert a szovjet haza az életüknél is drágább volt nekik. Ilyen katonák sohasem adják meg magukat! Ezért kudarcot vallottak a német támadások. A náci felvonulás egész térségében megsemmisültek a német tankok és a hódítók ezreinek holtteste borította a csatamezőt. Egész nyáron át, az őszi esőkben és a téli förgetegekben, fagyban folytak a harcok. Elképzelhetetlen nehézségeket állt ki a város, bevehetetlen erőddé vált. Emlékszem egy idősebb munkásra, aki kijött hozzánk a plukovöi magaslatra az első vonalba. Elvtársai nevében is kifejezte a fasisztákkal szemben érzett gyűlöletüket. „Mi, akik láttuk Lenint és az első között emeltük ma gasba Október zászlaját, mi, aktk emlékezünk 1905-re — az első orosz forradalom évére és a polgárháborúban Retrográd védelmére, ml nyitnánk uta' Leningrádba? Ezt sohasem engedjük meg!" A város nem adta meg magát! A városi és a területi pártszervezet bátor és hű egyénekből megszervezte a partizánharcot az ellenséges hátországban. Szinte égett a föld a megszállók talpa alatt. A fasiszták többször kísérlelték meg támadással bevenni a várost, de minduntalan kudarcot vallottak. A városi pártszervezet tagjainak 70 százaléka és a komszomolisták 90 százaléka részt vett Leningrád védelmében. Szinte a város közvetlen közelében folytak a harcok. A front közelségét a legjobban szemlélteti, hogy ha a Névaisugárúton felszálltunk a 13-as villamosra, fél óra múlva már a védelem élvonalában voltunk. Leningrád védelmében a legfeszültebb hónap 1941 augusztusa volt. Az ellenség több mint ezer tankot és repülőgépet vetett De. hogy támadással elfogialaja a várost. Felszerelésével ötszörte-hatszorta múlta felül a szovjet haditechnikát. Minden oldalról körülzárta Leningrádot. Szeptember 8-tól szárazföldi blokád alá vették a várost. megbénult a hajózás a Ladoga-tótől felfelé a Néván. Szeptember elején az ellenség messzehordó ágyúkat vetett be és 240 mm-es lövegekkel lőtte a várost. Az ellenség kémeiket és felderítőket küldött a váirosba, hogy rádióadók és rakéták segítségével irányítsák a tüzet. Ám a kémeket elérte sorsuk. A

z ellenség gyors győzelemre számított, de az ideiglenesen megszállt föld saját sírjuk lett. 1941. szeptember 25-ig már 200 ezer halottjuk és sebesültjük volt a németeknek, 500 ágyút és több mint 700 páncélost vesztettek. Aztán a megtorlás ideje is eljött. A leningrádi front csapatai 1944 derekán Leningrádnál felmorzsolták az ellenséget és felszabadították a várost a blokád alól. Az egész világ megcsodálta a leningrádiak kitartását. Miben rejlett a szovjet embe rek ereje? Elsősorban eszmei meggyőződésükben, a kommunista pártba vetett rendületlen bizalmukban és mérhetetlen szocialista hazaszeretetükben. Ez az erő edzette meg és vezette harcba a katonát, a partizánt és minden szovjet hazafit. D. DMlTRljEV ezredes, Leningrád védelmének részvevője BELPOLITIKAI KOMMENTÄR Szerencsénk kovácsai va Kétségtelenül őrültnek minősítenék azt a dolgozót, aki kisebb fizetést kérne, mint amennyi jár neki. És ha megkérdeznénk valakitől, arányos é a fizetése vagy a bére munkaeredményével, minden bizonnyal kitudódna, hogy az elégedetlenekben sincs nálunk hiány, azokban, akik többre becsülik teljesítményüket, mint amennyit valójában a társadalomnak nyújtanak. Tapasztalatból tudjuk, bogy ez a megállapítás nemcsajt az egyénekre, hanem a munkacsoportokra, sőt az egyes gazdasági ágazatokra is érvényes. Ugyanakkor azonban nem téveszthető szem elől az igazságos bérezés elve, mely kimondja, bogy mindenkinek érdeme szerint olyan fizetés jár, amilyen mértékben a társadalmi értékek képzéséhez az illető hozzájárni. Természetes, bogy a munkateljesítmények kiértékelése olyan objektív kritériumokat feltételez, amelyek senkit sem károsítanak meg, de nem is részesítik előnyben az érdemteleneket. Ezeknek a kritériumoknak a megállapítása persze nem könnyű feladat, sőt többnyire nem is lehet egészen pontos a becslés. A szakemberek tehát csupán arra törekszenek, hogy a bérezéssel a dolgozók teljesítményét a lehető legigazságosabban juttassák kifejezésre, úgy, hogy megakadályozzák akár az egyének, akár a munkacsoportok, vagy az ágazatok esetében a „szemet szóró" indokolatlan különbségeket. Erre a bérpolitikára törekedett a XIV. pártkongreszszus irányelveiben, melyek a többi között kimondják, hogy a munkaeredmények fokozása az anyagi ösztönzéssel biztosítható. A dolgozók teljesítménye és jövedelme teliát szorosan összefügg egymással. Mindebből az következik, hogy az ötéves terv folyamán a bérek és a fizetések gyünk a dolgozók teljesítményének arányában emelkedhetnek csupán, vagyis annyival többet kereshetünk, amennyivel többet jobban és gazdaságosabban termeltünk. Csakhogy a bérpolitikában még sok a megoldatlan probléma. Ahhoz, hogy ezen a téren is gyakorlati módosításokra kerülhessen sor, hogy fokozatosan megszűnjenek a fogyatékosságok, mint pl. a béregyenlősdi és, hogy a hanyag és lusta dolgozók lényegesen kevesebbet keressenek a szakképzett, szorgalmas dolgozóknál, számos hatékony intézkedésre lesz szükség. A legfontosabb intézkedé sek egyike az alapbérek rendszerének átdolguzása lesz, a komplex szocialista racionalizáció érdekében, melynek célja a kezdenie nyezö, jó munkát végző dolgozók megkülönböztetése azoktól, akik nem teljesítik feladataikat a követelményeknek megfelelően. Ezt a gyakorlatban elsősorban az erre a célra kiválasztott vállalatoknál próbálják majd ki. Csak az ott szerzett kedvező tapasztalatok nyújthatnak ugyanis biztosítékot arra nézve, hogy a dolgozók' munkateljesítménye értékelésének kritériumai a lehető legobjektívebbek és legigazságosabbak, s ezért meghonosításuk az egész népgazdaságban sikerrel fog járni. Ha tehát a hivatalos közlés szerint az ötödik ötéves terv végén a munkások bére eléri a havi 2300 koronát, akkor az elmondottakból arra is következtethetünk, hogy a jó munkát végző dolgozók esetében ez az összeg többet, a felelőtlenek esetében pedig kevesebbet tesz majd ki. Mindenki tehát a saját szerencséjének a kovácsa. Mindenki saját maga — a munkájával döntheti el — hogy melyik kategóriába fog tartozni. KARDOS MARTA 45. Az erősödő népgazdaság egyre szilárdobb alapjává vált a Vörös Hadseregnek. A kiszélesedő katonai tevékenység és a támadás gyors üteme megkövetelte a hadiipar fokozottabb termelését, s az mindent ki is elégített. A szovjet gazdaság sikerei nyomán nemcsak fegyveres erőinket láthattuk el minden szükségessel, hanem segíthettünk fegyverekkel a közép- és délkelet európai népek harcát is. A SzovjetunTó például abban az időben és valamivel később a lengyel hadseregnek 3500 löveget, 1200 repülőgépet, 1000 harckocsit, kb. 700 ezer puskát és géppisztolyt, valamint 18 ezer gépkocsit adott át. A jugoszláv csapatok 4429 löveget és aknavetőt, mintegy 500 repülőgépet, 1329 rádióállomást és sok egyéb katonai felszerelést kaptak. Erre az időre a szovjet csapatok teljesen kiűzték a fasiszta megszállókat a Szovjetunió területéről, visszaállították hazánk államhatárait (kivéve Kurlandiót), és részben áthelyezték a haditevékenységet a fasiszta Németország és o kelet-európai államok területére. Németországot súlyos vereség érte. 1944 végére erősen csökkent fegyvergyártása. A fasiszta Németországot keletről, délkeletről, délről és nyugatról egyaránt szorongatták. Nyugodtan mondhatjuk, hogy hadászati bekerítésbe került, amelyből nagyon nehéz volt kiutat találni. Október 18-án életbe lépett a német kormány rendelete a Volkssturm (népfelkelés) megszervezéséről. Ennek alapján behívták minden 18 - 60 év közötti németet. A Himmler vezetése alatt álló népi felkelésnek kellett volna képeznie a fegyveres erők tartalékát. Mi jól tudtuk, hogy a Volkssturm nem képes feltartóztatni tapasztalt és jól felfegyverzett reguláris fegyveres erőink csapásait. A hitleristák még egy nőkből álló kisegítő hadtestet is szerveztek. Mindezeket oz intézkedéseket a végső kétségbeesés szülte. Számunkra világos volt: Németország a maradék erőit szedi össze, s megpróbálja elodázni az elkerülhetetlen katasztrófát. 1944 végén azonban Németország még képes volt védelmi ütközeteket vívni, aktív ellenállást tanúsítani. Fegyveres erőinek létszáma még mindig 7,5 millió fő volt, amelyből 5,3 millió oz arcvonalon szolgált. A német hadvezetés a háború befejező szokaszában Ts erőinek nagyobb részét - 3,1 millió katonát, 28 500 löveget és aknavetőt, mintegy 4000 harckocsit és rohamlöveget, s kb. 200' harci repülőgépet - a szovjet - német arcvonalon alkalmazta. Emellett figyelembe kellett venni azt is, hogy a szovjet - német arcvonal majdnem a felére zsugorodott, ezért az ellenséges csapatok védelme sűrű volt. Ebben az időben a szovjet csapatok minden tekintetben felülmúlták az ellenséget. Harcoló haderőnk létszáma 1944 végén kb. hatmillió fö volt, s 91 400 löveggel és aknavetővel, mintegy 11 ezer harckocsival és rohamlöveggel, valamint 11 500 repülőgéppel rendelkezett. Harci erőinket növelték a lengyel, csehszlovák, román és bolgár csapatok, amelyek sikeresen verték a fasisztákot. 1945 elején e csapatok személyi állománya meghaladta a 320 ezer főt. A 3. Belorusz Front állományában hősiesen harcoltak a „Normandia-Nyeman" repülőezred francia pilótái. Nyugaton az amerikai, angol és francia csapatok 87 jól feltöltött és kiválóan felfegyverzett hadosztállyal, 6500 harckocsival, 10 000-nél több repülőgéppel rendelkeztek. Ezzel az erővel a német hadvezetés csak 74 kis létszámú hadosztályt, 1600 harckocsit és rohamlöveget, valamint kb. 1750 harci repülőgépet tudott szembeállítani. Miután a Legfelsőbb Főparancsnok Főhadiszálása alaposan elemezte a helyzetet és a harcoló felek lehetőségeit elhatározta, hogy valamennyi hadászati irányban előkészít és 1945 elején lefolytat nagy támadó hadműveleteket, a követ kező fő célokkal: - csapataink megsemmisítik a keletporoszországi csoportosítást és elfoglalják Kelet-Poroszországot; - szétzúzzák az ellenséget Lengyelországban, Csehszlovákiában, Mogyarorszógon és Ausztriában; - kijutnnk a Visztula torkolota - Bydgoszcz (Bromberg) - Poznaň - Breslau (Wroclav) - Moravska Ostrava - Bécs vonalra. Elhatároztuk, hogy a befejező hadjáratban a fő erőkifejtést a vorsói - berlini irányban összpontosítjuk . . . Alaposan elemezve a helyzetet, és megvitatva valamennyi érvet és ellenérvet a parancsnokokkal és a fegyvernemi főnökökkel, elhatároztuk, hogy közvetlenül az általános roham előtt erős harcfelderítést végzünk harmincperces tüzérségi támadással. Az ellenség peremvonola elleni rohamban minden hadosztálytól harckocsikkal és rohamlövegekkel megerősítve egy-két lövészzászlóalj vett részt. A harcfelderítést a tüzérség és a légierő csapósai támogatták. Az ellenség nem bírta ki a harcfelderítést végrehajtó zászlóaljak rohamát és megkezdte visszavonulását a peremvonaltól a mélységbe, s ekkor nyitotta meg az egész tüzérség a hatalmas tüzét, támadott a repülőerők zöme a védelem távolabbi célpontjaira, a hadseregek pedig első lépcsőink minden erejével rohamozni kezdtek. Már a hadművelet első napján, 13 órakor ütközetbe vetettük a ,11. harckocsihadtestet. Ettől kezdve már a hagyományos eljárásoknak megfelelően fejlesztettük ki oi áttörést. Egyébként ily módon sok ezer tonna lövedéket takarítottunk meg, amelyeknek később nagy hasznát láttuk. A hadművelet második napján megkezdte tevékenységét az I. és 2. górdaharckocsihadsereg, és a 9. harckocsihadtest. Csapásukkal nyomban alapjaiban rázkódtatták meg az ellenség védelmé nek egész harcászati és hadműveleti mélységét. Amikor azután a 2. gárdaharckocsihodsereg lendületesen előretört a Zyrardów - Szochaczew körzetbe, a 47, hadsereg p&dig Vorsótál északra hldföt foglalt a Visztula déli portján, az ellenség gyorson kezdte kivonni csapatait Varsóból. A városból kivonuló ellenség romholmazzó változtatta Lengyelország fővárosát, lakóit pedig tömegesen irtotta. A Visztula melletti eseményekre viszszoemlékezve Kurt von Pippelskirch német tábornok így írja le ezt ütközetet. „A csapás olyan erős volt, hogy nemcsak az első lépcső hadosztályait vetette ki állásaiból, hanem meglehetősen nogy, mozgó tartalékoktat is, melyeket Hitler külön parancsára az arcvonal közvetlen közelében vontak össze. Az utóbbiak már az orosz tüzérségi előkészítéstől is veszteségeket szenvedtek, a továbbiakban pedig az általános viszavonulás miatt egyáltalán nem sikerült őket a tervnek megfelelően felhasználni." Január 17-én az I. Belorusz Front egyvonalban volt az I. Ukrán Fronttal. Ugyanoznop oz I. Lengyel Hadsereg csapatoi behatoltak Varsóba. Utánuk érték el a várost a 47. és 61. hadseregünk csapatai. Bejártuk a lerombolt lengyel fővárost, majd a front haditanácsa a kővetkezőket jelentette a legfelsőbb főparancsnoknak: „A fasiszta barbárok megsemmisítették Lengyelország fővárosát, Varsót. A szadista hitleristák rafinált kegyetlenséggel városnegyedet városnegyed utón romboltak le. A legnagyobb ipari üzemeket eltörölték a föld színéről. A lakóházakat felrobbantották vagy felgyújtották. A város közműveit tönkretették. A lakosság tízezreit megsemmisítették, a többieket elhajtották. A város holott. (Folyt aljuk) 1971.