Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-19 / 196. szám, csütörtök

az irányítás fontos tényezője A dolgozók részvétele a termelés irányításában sokak széniében elvont, túl általános, vagy formális dolognak tűnik, mert — úgymond — végeredményben úgyis azt kell csinálni a munkahelyen, amire a vezető utasítást ad. Ez a felfogás abból ered, hogy ösztönszerűen gyakran úgy véljük, csupán akkor van beleszólásunk a dolgok menetébe, amikor valami ellen kardoskodhatunk, valaminek a gyökeres megváltoztatására törekszünk úgy, hogy az számunkra közvetlen, kézzelfogható előnyt hozzon. Ez a felfogás nem csekély mértékben az 1968-as évre vezethető vissza, amikor a szakszervezetek opportunista gyakorlata sok helyütt felelevenítette a szociáldemokrata szemléletet: „A dolgozónak az a jó, ha minél többet csikar ki a maga javára a munkaadótól". Csakhogy a szocialista társadalomban a munkaadó a népgazdaság, s ebből az összességből egy-egy csoport, vagy réteg javára elvont összeg egy más csoportot, illetve a népgazda- ' Ságot károsítja meg, s nem a tőkést. A tőkés nyereségéből kicsikarni minél többet — elvégre ő úgyis a munkást zsákmányolja ki — más, mint ugyanezt a szemléletet átültetnünk a szocialista termelési viszonyok közé. Más az egyes ágazatokban vagy szakmákban uralkodó bérezést torzítások, aránytalanságok megszüntetését követelni és más, ha egy-egy vállalat, vagy szakma megfelelően fokozott termelés nélkül követel előnyt, kiváltságos juttatást! A vasútnál, de másutt is tapasztaltuk, hogy a népgazdaságot tőkés munkaadónak tekintették, akitől, illetve amelytől annyi juttatást kell kicsikarni, amennyit csak lehet — és „ez a dolgozók törekvésének fő iránya". A gazdasági vezetés törődjék azzal, hogy teljesítsük a termelési tervet, mi meg majd azzal törődünk, hogy ezért minél nagyobb juttatást kapjunk. Ež a szociáldemokrata gondolatmenet sokak szemében azért látszott rokonszenvesnek — demagóg jsllego ellenére is —, mert közvetlen előnyökkel kecsegtetett: követelmény — sztrájk — fizetésemelés. Az eredmény: az árak rohamos emelkedése, inflációs tendenciák. Minek ls ismételnénk, mindenki emlékszik rá. Ha ez a gondolatmenet következetesen érvényesült volna, akkor ma 20 korona a kenyér kilója, s öt korona a villamosjegy (ha ugyan Járnának éppen a villamosok, hiszen ilyen drágaság láttán jogosan sztrájkolnának a kalauzok). Nyilvánvaló tehát, hogy a dolgozók beleszólása a termelés menetébe ilyen, a tőkés viszonyokra jelemző módon, nem vezethet eredményekhez, hanem Inkább a gazdasági helyzet romlásához. A párt- és állami vezetés megújhodása után, a kongresszus előtti időszakban a dolgozók hallatták szavukat, s válaszoltak a kérdésre: hogyan értelmezzük tehát a dolgozók részvételét a termelés irányításában? a felajánlási mozgalom hatalmas eddig nem tapasztalt hulláma egyértelmű választ adott a kérdésre. A dolgozók óriási tömegei tettekkel mondták ki: a népgazdaság gyarapításával, a termelés javításával akarunk hozzájárulni az ország népének boldogulásához, az eddiginél jobb életkörülmények megteremtéséhez. Az óriási megmozdulás valamiért, a párt politikájáért valósult meg, nem pedig valami ellen. Tehát nem a „munkaadó" ellen, hanem a népgazdaságért. És ez az 1968. évi gyakorlattal ellentétes irányelv ellenkező eredményt is hozott. Nem árdrágítást, hanem árleszállítást, stabilizálódást a piacon, nagyobb árukészletet az üzletekben, biztonságérzetet a köztudatban. Ezt sem kell részletesen taglalni, ezt is mindenki ismeri a hétköznapok gyakorlatából. Ha az itt leírt kétféle szemléletet eredményeiben összehasonlítjuk, választ tálálunk a dolgozóknak a termelés Irányításában való részvétele hogyanjának kérdésére is. Elsősorban tehát az állami terv teljesítése az, amely módjainak keresésében tág tér nyílik a dolgozók előtt észrevételeik, ja-. vaslataik érvényesítésére. E téren a dolgozók- pozitív részvétele az irányításban tehát annak a keresése, hogyan teljesítsük a tervet. Nem olyan egyszerű ez, ahogy tűnik. Szlovákia ipara úgyszólván minden üzemben munkaerőhiánnyal küzd. Tehát a teljes létszámra felállított tervet kell kisebb létszámmal teljesíteni. Ez már önmagában is bő lehetőséget ad javaslatok, felajánlások, szervezés! módosítások tételére. Ezenkívül a tervet lehet hatékonyan és kevésbé hatékonyan teljesíteni. Az általános tervmutatók nem minden esetben mutatják ki a hatékonysági tényezőket. A nagyszerű félévi gazdasági eredmények elérése lehetetlen lett volna a kongresszusi időszakban megnyilvánult nagyszabású versenymozgalom nélkül, mert éppen a versenymozgalomban érvényesült a dolgozók akarata, eltökéltsége, tudása — tehát részvétele a kitűzött. céklái jobb eredmények elérésében. Bebizonyosodott tehát, hogy a szocialista munkaverseny a termelés irányításának igen fontos, előrevezető, serkentő té nyezője. VILCSEK GÉZA BELPOLITIKAI KOMMENTÁR NEMCSAK KÖTELESSÉG... A Szlovák. Nemzeti Felkelés emlékmüve Banská Bystricán. (f^. Remp felvétele) Pártunk egységének bázisa a marxizmus—leninizmus ismerete, ami iránytűként teszi lehetővé az eligazodást társadalmunk összetett folyamataiban, az élet sokrétű jelenségeiben és egyben a legcélravezetőbb következtetések levonását. Az eszmei felvértezottség az alapvető feltétele annak, liogy a tudomány eredményeit hasznosítani tudjuk a forradalmi gyakorlatban. A szocialista társadalom fejlesztésével járó problémák megoldása is múlhatatlanul megkívánja a kommunisták eszmei és elméleti színvonalának emelését, a dolgozók erkölcsi-politikai egységének megszilárdítását. Számtalanszor elhangzottak már ezek a követelmények, nem egy határozat hangsúlyozta sarkalatos fontosságukat, s ma több mint egy negyedévszázaddal a felszabadulás után — kiváltképp a közelmúlt elevenbe vágó tapasztalatai hátterén — még mindig felette időszerűek. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy a negyvenes évek végén zárult az az időszak, amikor a kommunisták tömegei még valóban önmaguktól, lelkesen. a cél tudatában búvárkodtak a marxizmus—leninizmus klasszikusainak műveiben, szorgosan tanultak, tágították világnézeti horizont jukat. Ezt követően — tisztelet a kivételnek — olyan időszak vette kezdetét, amelyben ugyan erre a témára sok szó esett, sőt számtalan szervezeti intézkedés is tört-5 de a tanulás valahogy „muszájjá", kényszerré vált, amelyet mind többen, s nem csak egyének, hanem egész pártszervezetek is igyekeztek így vagy amúgy kijátszani. Nem egy rövid cikk feladata elemezni ennek okait, feltárni az eszmei nevelés ellaposodásának, elsekélyedésének, sőt nem egy helyen teljes elhalásának körülményeit, indítékait és megállapítani ezért a felelősséget. Tény, liugy az ideológiai munka legnagyobb rákfenéje a formalizmus lett, amely elsatnyulással fenyegette a világnézeti nevelést. Többek között ezzel magyarázható 1968 —1969-ben egy fél évszázados múltra visszatekintő forradalmi pártnak, vezetősége és tagsága jelentős hányadának megingása, letérése a helyes útról. Ezért foglalkozott a CSKP XIV. kongresszusa olyan hangsúlyozottan az eszmei nevelés elsőrendű fontosságával. Nemcsak a pártban, hanem a pártonkívüliek körében is a tudományos világnézet alapján formálnunk kell a szocialista tudatot, erősítve a szocialista hazafiságot és a proletár internacionalizmust, szolidaritásunkat az imperializmus ellen világszerte karcoló erűkkel. Nem kevésbé fontos nevelni a munka iránti szocialista viszonyra, a társadalommal szembeni felelősségtudatra, a kispolgári mentalitás, a vallási előítéletek, a nacionalizmus, a szovjetellenesség és más burzsoá ideológiák elleni harcra. Az elméleti munka, az eszmei nevelés további kibontakoztatásának tehát két alapvető feltétele van. Az első, hogy a központi bizottság, mint a párt politikai és elméleti centruma az eddiginél még nagyobb figyelmet szenteljen az elmélet fejlesztésének, a társadalomtudományi munka helyes irányításának, a tudomány és a politika lenini szellemű összehangolásának. A második feltétel az, hogy az eszmei és az elméleti tevékenység minden szakaszáról következetesen kiseprűzzük a formalizmust, a betűrágást, hogy elsősorban minden párttag ne csak kötelességének, hanem egyben jól felfogott érdekének, tudását gazdagító, és nehezére nem eső tevékenységnek fogja fel Marx, Engels és Lenin műveinek alkotó szellemű tanulmá. nyozását. Ezeket a követelményeket különösen most kell tudatosítanunk, amikor közeleg az új pártoktatási esztendő megnyitása. De nem elég a feladatok tisztázása, hanem ezen felül feltétlenül szükséges az egész pártnak és minden kommunistának céltudatos és hangyaszorgalmú munkája is, amelyet áthat a pártos öntuda

t- CALY IVAN 43. Búcsút vettem barótoimtól és harcostársaimtól s augusztus 23-<5n Moszkvába repültem. Még aznap este megérkeztem a fővárosba, s nyombon a vezérkarhoz indultam. Az Állami Honvédelmi Bizottság a következő különleges feladattal bízott meg. A 3. Ukrán Front törzséhez kellett indulnom, hogy a frontot felkészítsem a Bulgária elleni háborúra, minthogy o bolgár kormány továbbra is együttműködött a fasiszta Németországgal. Sztálin azt javasolta, hogy mielőtt elmegyek, feltétlen találkozzam Georgi Dimitrovval, hogy jobban megismerhessem Bulgária általános politikai helyzetét, o Bolgár Munkáspárt tevékenységét és a bolgár nép antifasiszta erőinek fegyveres harcát. Georgi Dimitrov rendkívül szerény és lelkes ember benyomását keltette bennem. Minden gondolatából és következtetéséből a mély értelem és a politikai éleslátás sugárzott. Melegen fogadott és igen részletesen elmondott mindent, amit hasznos volt tudnom. Látszott, hogy nagyon jó és gyorsan működő kapcsolatai vannak a bolgár kommunisták földalatti szervezeteivel. Dimitrov ezt mondta: - Bár ön ozzal a feladattal keresi fel o 3. Ukrán Frontot, hogy felkészítse csapatait a Bulgária elleni háborúra, de háború egészen biztosan nem lesz. A bolgár nép már nagyon nagyon várja a Vörös Hadsereget, hogy segítségével megdönt- • se Bagrjanov cári kormányát és megteremtse a Bolgár Népi Felszabadítás! Front hotalmát. önt nem ágyú- és géppuskatűzzel fogják fogadni, hanem a régi bolgár szokás szerint sóval és kenyérrel. Ami pedig a kormánycsapatokat illeti, aligha fogják megkockáztatni a Vörös Hadsereg elleni harcot. A rendelkezésemre álló adatok arról tanúskodnak, hogy a hadsereg szinte valamenyi egységénél nagy partizánerők vannak. Nem tétlenkednek, és készek arro, hogy lejöjjenek a hegyekből és támogassák a népi felkelést. Egy kis szünet utón folytatta: - A szovjet csapatok sikerei igencsak erősítik a bolgár nép felszabadító mozgalmát. Pártunk e mozgalom élére állt és határozott irányban viszi a fegyveres felkelést, amely a Vörös Hadsereg megérkezésekor fog fellángolni. Megköszöntem Dimitrovnak a beszélgetést, s ismét a vezérkarhoz mentem, hogy véglegesen tisztázzuk az elkövetkezendő bulgáriai hadművelet előkészítését. Szinte biztosra vettem, hogy nem lesz Káborű. De mi, katonák, feladatot koptunk elöljáróinktól, s azt a legpontosabban kellett végrehajtanunk. Abban oz Időben o 450 ezer fős bolgár fegyveres erők öt hadseregből és két önálló hadtestből álltak. A légierő 410 repülőgéppel, a haditengerészet 80 német és bolgár harci és kiszolgáló halóegységekkel rendelkezett. A hadműveleti-hadászati helyzet kedvezően alakult a déli irányban. Miután a 2. Ukrán Front sikeresen befejezte az iasi -•kislnyovi ellenséges csoportosítás szétzúzását és felszabadította Románia nagy részét, gyorsan nyomult nyugotl irányban a Balahszkij Fennsíkon. Az Erdélyben és a Kárpátokban, valamint o Görögországban, Jugoszláviában és Albániában harcoló német csapatokat széttagoltuk és elszigeteltük egymástól. A Fekete-tengeren a Fekete-tengeri Flottónak, a levegőben pedig légierőnk volt az úr. Mivel a bolgár fasisztabarát kormány - a szovjet kormány többszöri figyelmeztetése ellenére - továbbra Is megszegte a semlegességet és hatékonyan támogatta a hitlerista Németországot, a szovjet kormány szeptember 5-én hadba lépett Bulgáriával. Szeptember 6-dn o Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása parancsot adott a 3. Ukrán Frontnak a haditevékenység megkezdésére. Szeptember 8-án reggel minden készen állt, hogy tüzet nyissunk, de figyelőpontjainkról nem láttuk a célokat, amelyekre tüzelnünk kellett volna ... A szögtóvcsöveken, a távcsöveken és szabad szemmel a szokásos békés életet láttuk a bolgár földön: a falvakban o zak kéményei füstölögtek, az emberek napi munkájukat végezték. Katonai egységeket sehol nem lehetett felderíteni. Tolbuhin marsall megparancsolta, hogy az előrevetett osztagok induljanak meg. Még fél óra sem telt el, omikor az 57. hadsereg parancsnoka jelentette, hogy oz út mentén elhelyezkedő egyik bolgár gyalogoshadosztály csapatainkat kibontott vörös zászlókkal és ünnepélyes zenével fogadta. Nem sokkal ezután a többi irányban is hasonló események történtek. A parancsnokok jelentették, hogy a szovjet csapatok spontánul barátkoznak o bolgár néppel. Azonnal felhívtam a főhadiszállást. Sztálin a következőket mondotta: - Minden fegyvert hagyjanak meg 6 bolgár csapatoknál, hadd végezzék o megszokott feladatukat és várják kormányuk parancsát. Ezzel az egyszerű aktussal a legfelsőbb főparancsnok a teljes bizalmát fejezte ki a bolgár nép és a bolgár hadsereg iránt, amelyek barátként fogadták a Vörös Hadsereget, s azt oz erőt látták benne, amely felszabadítja őket a német megszállóé és a foslsztobarót cári rendszer uralma alól. Az országban előrenyomuló szovjet csapatokat mindenütt a legmelegebben fogadták. Hamarosan találkoztunk |ől felfegyverzett partizánosztagokkal, amelyek több várost és katonai objektumot foglaltak el. Minthogy Nis irányából Szófia felé várható volt a németek csapása, a főhadiszállás megparancsolta, hogy egy megerősített lövészhadtest helyezkedjék el o bolgár fővárosban. Szeptember 8-őn bevonultunk Várnába, Burgaszba és más körzetekbe. Amint o Fekete-tengeri Flotta erői a bolgár kikötőkhöz közeledtek, s légideszontot dobtunk le, a németek elsüllyesztették hajóikat. A hajók legénységét foglyul ejtettük. A Bolgár Munkáspárt vezette bolgár nép szeptember 9-én megdöntötte a fosisztabarát kormányt és megalakította a Hazafias Arcvonal demokratikus kormányát, amely béketárgyalósokat javasolt a szovjet kormánynak. Az Állami Honvédelmi Bizottság nyombon megparancsolta a főhadiszállásnak, hogy állítsa le csapataink előrenyomulósót Bulgáriában. A berlini irányban Ezerkilencszáznegyvennégy szeptember végén visszatértem Bulgáriából a főhadiszállásra. Néhány nap múlva a főparancsnok utasítására Varsó körzetébe utaztam, az 1. és 2. Belorusz Fronthoz. Mindenekelőtt a varsói helyzettel kellett tisztába |önnöm. Varsában a német parancsnokság különös kegyetlenséggel számolt le mindazokkal, akik részt vettek a felkelésben. A lakossággal szemben szörnyű megtorlást alkalmaztak. A várost porig lerombolták. A romok olatt a békés lakosok ezrei pusztultak el. Megállapítottuk, hogy Bór - Komorowski sem a frontparancsnoksógot, sem az I. Lengyel Hadsereget nem tájékoztatta előzőleg a készülő felkelésről. Meg sem kísérelte, hogy a varsói felkelést egyeztesse oz I. Belorusz Front tevékenységével. A szovjet csapatok parancsnoksága a felkelésről csak utólag szerzett tudomást a Visztulán át menekülőktől. A főhadiszállásnak sem volt korábbon tudomása 76lo. jFolytatjuk) 1971. VIII, 19.