Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-15 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

ERÜL BIZONYÍTANIUK? Mire e sorok nyomdafestéket lát­nak, Helsinkiben már Javában folynak az atlétikai Európa-bajnokság küzdel­mei. Az elm.últ hetekben jónéhány vá­logatott viadalt, hazai és nemzetközi versenyt rendeztek Európában, és az eredményekből következtethetünk ar­ra, melyik ország atlétái milyen sze­repet játszanak Helsinkiben. Kétségte­len, hogy'az idei EB-n is a szovjet at­léták aratják a legtöbb babért. Bor­zov, Bratcsikov, Arzsanov, Szanyejev, Klimm, Luszisz és a többiek — köztük a kilenc athéni aranyérmes — ezúttal is igyekezni fognak bebizonyítani eu­rópai elsőségüket. Természetesen a szovjeteken kívül csatasorban állnak a többi, neves atlé­tákat felvonultató ország versenyzői is, mint az NDK-beli, nyugatnémet, francia, svéd, finn, agol, olasz, len­gyel, csehszlovák, magyar atléták. A televíziónak köszönhetően mi ís az érdekesnek ígérkező eseménynek szemtanúi lehetünk, bizonyára sok, szép és színvonalas versenyt látha­tunk. Most hadd mutassunk be néhányat azok közül, akiket a szakemberek és a szurkolók egyaránt az Európa-baj­nokság esélyeseinek tartanak: A csehszlovák atléták koziil Plachý egyi ke azoknak, akiktől jó szereplést várnak. Nemcsak Európa, hanem az egész világ rövidtávfutói tartanak tőle. Igen, Valerij Borzov befutott a világ élvonalába. És mindez nem is tartott oly sokáig. 1966-ban (17 éves korá­ban) 100 m-en 10,5, 200 m-en kerek 22 mp volt a legjobb ideje. Ma, 10,0, illetve 20,2 mp-es időkkel dicseked­het; mindkettő Európa-csúcs. A szakemberek nemcsak az EB, ha­nem a jövő évi olimpia első számú esé­lyesének tartják. Athénban 100 m-en Európa-bajnokságot, nyert, kétszeres fedettpályás Európa-bajnok és az el­múlt évben az amerikaiak elleni ta­lálkozókon legyőzte a tengeren túli vágtázőkat is. Valószínűleg az idei EB-n is az övé lesz az aranyérem. Esélyeiről így nyilatkozott: „A vág­taszámokban jelenleg nincs rendkí­vüli egyéniség, nincs esélyes. Úgy ér­zem, a győzelemhez Münchenben is elegendő lesz a kerek 10 mp. Ezt az időt már én is elértem. így jövőre ne­kem is lesznek esélyeim. Edzőm azt várja tőlem, hogy még ebben az év­ben 10 másodpercen belüli időt érek el. Ö már eddigi eredményeimet is megjósolta, miért ne lenne a jövőt il­letően is igaza. Érdekes, hogy edzőjének, Petransz­kijnak fő foglalkozása nem a testne­velés, hanem a biológia tanára. — Azt hiszem, szaktudásom nagyon hasznos Valerij edzésterveinek felépí­tésénél, melyet tudományosan dolgo­zott ki, s amelynél az étkezés, az ed­zés, az erőnlét stb., nagy szerepet ját­szik. Borzov két kitűnő tulajdonsággal rendelkezik: van becsvágya, és tud ál­dozatot hozni, mert tudatában van annak, hogy a sikerek nem hnllanak áldozatok nélkül az ölébe. Borzov gyorsan lendül formába, nagyrészt azért, mert a téli évadot nem tölti tétlenül, ami a vágtázókuál szokatlan. Kiegészítő sportként a lab darúgást űzi, kitűnő idegeit pedig a hogászásnak köszönheti. Már nemcsak tehetséges... Aresc még nem gondol a visszavonulásra, sót érmet akar szerezni Helsinkiben. idejét a tanulásnak és az atlétikának szenteli. Ez az oka annak, hogy edtlig még nem házasodott meg. A távolugrók veteránja, Igor Ter­Ovaneszjan sem fog hiányozni a hel­sinki EB-ről, pedig már 1968-ban be­jelentette, hogy az olimpia után visz­szavonul. Nem így történt, és a ma 33 éves szovjet atléta még mindig ott van a legjobbak között, és minden ver­senyen vele is számolni kell. Első olimpiáján Melbourne-ben 18 éves tapasztalatlan, fiatal távolugró létére nem sikerült a bemutatkozása. 1958-ban Stockholmban azonban már Európa-bajnokságot nyert. Rómában, bronzérmet szerzett, és 1962-ben 831 cm-rel világcsúcsot ugrott. Tokió­ban az angol Davies és Boston mö­gött a harmadik helyen végzett. A bu­dapesti EB-n Devies ismét megelőzte, így kénytelen volt megelégedni a má­sodik hellyel. Közben többször ért el 8 méteren fe­lüli ugrásokat. Most, az Európa-baj­nokság előtt is kitűnő formában van. Tizenöt éve a világ élvonalában ez már valami. Bostonnal folytatott pár­harca mindig csemege volt, élmény­számba ment. A távolugrást tudomá­nyos alapon űzte, s ennek köszön­heti, hogy másfél évtizeden át a világ legjobbjai közt tudott maradni. Most kíváncsian várjuk, mily mértékben bi­zonyítja be képességeit Helsinkiben. Stai i mst Fejér végre a vart formában. Fejér Gézát nyolc évvel ezelőtt mu­tattuk be olvasóinknak, amikor ifjú­sági versenyző létére egyre-másra érte el a jobbnál-jobb eredményeket. Min­denki nagy jövőt josolt a hatalmas termetű nagyerejű atlétának. Eltelt egy-két év, és a jóslás azonban nem vált valóra. Akkor inég a súlylökés­ben is jó eredményeket ért el, és így érthetően mindkét számban rendszere­sen rajtolt. Nyilvánvalóvá vált, azon­ban , hogy ez nein mehet így sokáig. Választania kellett tehát, mert két számban nem lehet rendkívüli színvo­nalat elérni. S ö — nagyon helyesen — a diszkoszt választotta. Fokozato­san lehiggadt, férfivá érett. Mivel pe­dig új edzője, Szécsényi is „szót ér­tett" vele, rövidesen hatalmas fejlődé­sen ment keresztül. Versenyein sorozatban érte el a a 60 m-en felüli eredményeket, s az idén legyőzte a világcsúcstartó ameri­kai Sylvestert, Dauéket, néhány héttel pedig 66,92 m-rel ragyogó magyar csú­csot dobott. Ma már nemcsak tehetséges, hanem szorgalmas, és kitartásával is számol­ni lehet. Érthető, hogy bizakodva te­kintenek Európa-bajnoki szereplése elé. £gy érem még hiányzik .. Francesco Arese, torinói testnevelő ugyan már 27 éves, de még mindig a világ élvonalába tartozik; erről ered­ményei tanúskodnak a legékesebben, íme: 800 m: 1:47,1, 1500 m: 3:36,3 5000 in: 13:40, 10 000 in 28:27. Olyan teljesítmények, melyek csodálatra késztetnek. Hogy milyen távokon in­dul Helsinkiben, még nem végleges, tény azonban, hogy ellenfeleinek nem lesz könnyű dolguk. 1500 m-en ő az idei európai ranglistavezető, valószí­nűleg ebben a számban lesznek a leg­nagyobb esélyei. A kitűnő humorú, vidám, olasz at­léta jókedvét nem nagyon lehet elron­tani. Amikor azonban Helsinkire, majdpedig Münchenre terelődik a szó: — „Sok versenyt nyertem — mond­ja, — hiszen már hét éve a középtáv­iutók élvonalába tartozom. Többek kö­zött legyőztem Clarkot. YVadouxot, Ja­zyt. Odložili, Mayt, Norphotot, TUmm­lert, Liquirit, de még hiányzik egy érem a vitrinembűi. Azt sem bánnám, ha nem arany lenne. A 180 cm magas, nagyon karcsú, szinte inas atléta szeretné, ha ál­mai végre valóra válnának. Azt nem ls kell külön hangsúlyozni, hogy so­kat edz és egyben fegyelmezetten él: -—-————­nem iszik, nem dohányzik. Minden Varjú ismét az európai élvonalban Európa-bajnoki és olimpiai ér­mek, helyezések, tanúskodnak, kívé­telés képességeiről. Mikor Budapes­ten az Európa-bajnokságon az első helyen végzett, mintha megelégelte volna a sikereket. Akkor az NDK hár­mas, Briesenick és társai vették át a váltóbotot, és tartoznak még ma is Európa legjobbjai közé. Varjú Vilmos azonban ismét „feltá­madt". Kitűnően felkészült az Idei évadra, és a június végén lebonyolított magyar bajnokságon 19,77 méteres új rekorddal lepte meg a sportág híveit. A derűlátók örvendezve jelentették ki: „Lesz még nemsokára húsz méter is". Varjú nem okozott csalódást azok­nak, akik bíztak benne. Nem is kel­lett sokáig várni új csúcsra. A brati­slavai hármasviadalon 20,45 méteres kitűnő eredménnyel nyerte a ver­senyt, ezzel pedig Helsinkiben dobo­góra is kerülhet. A modern Apollo így nevezik Kurt Bendlin nyugatné­met szuperatlétát. S nem ok nélkül. Fejének formája a görög félisteneké­re emlékeztet. Széles váll, karcsú de­rék, a férfiak irigykedve nézik daliás alakját, a nők pedgi rajonganak érte. O azonban nem él vissza ezzel. Nem ellensége a gyengébb nemnek, de nem ls űz kultuszt a szerelemből. Kissé ál­modozó természetű azóta, amióta 1964-ben, menyasszonya néhány nap­pal az esküvő előtt egy forgalmi bal­eset áldozata lett. Amikor a sportról van szó, akkor nem álmodik. Akkor világosan látja, mit kell tennie. Szinte hihetetlen, hogy ez a ragyogó termetű atléta mily sérülékeny. Jobb Achilles-ina sérült, térdkalácsát ötször operálták. Négyszer szenvedett combizomszaka­dást, és jobb könyökét is operálták. Csaknem négy éven át novokain in­jekciót kapott a gerelyhajítás előtt, különben ordított volna a fájdalomtól. — Tudom, hogy szervezetein nagyon érzékeny — mondja komolyan — és mindig akkor történik velein valami, amikor a legkevésbé van szükség rá. 1969-ben volt egy időszak, amikor vég­leg abba akartain hagyni. Nagyon le­hangolt az az érzés, hogy szervezetem nem tud lépést tartani a követelmé­nyekkel. balszerencse üldözött, de lassan hozzászoktam a kellemetlensé­gekhez. és meg találtam, az ellenszert is, anti nem más mint erö. kitartás és gyorsaság. Ilyen volt a helyzet az idei nyugat­német bajnokság előtt is. Nem akart rajtolni, de orvosa nagyon bíztatta, hogy sikerül. — Sokat nem várhattam magamtól. Achilles-insérülés, combizomszakadás előzte meg a versenyt. Ot héten át semmit sem csináltam. Ilyen állapot­ban kellett a legjobb nyugat-német tizpróbázók ellen kiállnom. Orvosom, Schneider tanár azt mondta: „Nagyon fájdalmas lesz, de meg kell próbál­nod". És Bendlin akaratereje mindent le­győzött. 8244 pontos kitűnő eredmény­nyel nyerte a bajnokságot, és beke­rült a nyugatnémet Európa-bajnoki és olimpiai csapatba. Ml lesz Helsinki­ben? Rövidesen arra is választ ka­punk KOLLÁR JÓZSEF \tismpi ÜJSZÓ Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Köiponti Bizottsága. Szerkesili a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Lőrincz Gyula. Szerkesztőség: Bratislava. Gorkij utca 10. Telelőm 537-14, 512-23, 335-Í8. Főszerkesztő: 532-20. titkárság: 550-16 sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39, távíró: 09308. Journal Kiadó­hivatal, Bratislava Volgogradská t. Nyomja a Pravda Nyorrdovállalol brotislovai üzeme, Bratislava, Štúrovo 4. Hirdetőiroda: Bratislava, lesenského 12. Teleion: 551-63. Előfizetési díj havonta 14.70 korona, o Vasárnapi Üi Szí negyedévre 13 korona. Terjeszti o Posta Hirlapszalgálat. Előlizetésekel ellogad minden postahivatal ét postai kézbesítő. Külföldi megrendeléseit; PNS - Ústredná ezpedreia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48,VII, Bendlin újból a világranglista élén.

Next

/
Thumbnails
Contents