Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-15 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

SZÍVJUNK? .-NESZÍVJUNK?. 1800-ban megjelent egy magyar orvosi könyv: „Falusi ember patikája "címmel, amelyben a szerző, Enyedi J. egyik regulájában kitért a do­hányzásra is. 31. Regula: „A bőr nedvességű Emberek dohányozhat­nak mértékletesen, de se nyálokat, se annak füstit el ne-nyeljék, se pedig reá semmit se igyanak. — A' száraz sovány, Hecticus Emberek éppen ne dohányozzanak, mert az által még^ apasztjak testekben lévő kevés nedvességeket. Lám már az 1800 esztendőben is, amikor a tudomány még korántsem állott azon a szinten, mint ma, Enyedi J. szükségesnek tartotta, hogy a mértéktelen dohányzás miatt felemelje a sza­vát, és óvja „a sovány, hektikus embereket a dohányzás ártalmaitól. 1800 óta sok minden történt a dohányzással kapcsolatosan. A dohányzás allándó téma az egész világon, mert nincs még egy olyan szen­vedély, amely annyira elterjedt volna, mint a kék füst élvezete. Aggasztó mértékben dohá­nyoznak a serdülő korban levők, akiknek fej­lődését akadályozza a dohányzás, cigarettáz­nák a gyengébb fizikumú nők, no meg a fér­fiak kb. 80 %-a. Közülük legszánandóbbak a fia­talok, akik érzik a mérgezés tüneteit, mégis to­vább szívják kétségbeesetten, keserű szájjal fej­fájósan éš undorodva cigarettájukat. A Tarry és a Platt jelentés Érdekes megemlíteni, hogy az Egyesült Ál­lamokban, 1964 ben megjelent a Tarry jelentés, amely statisztikáival, grafikonjaival pánikot idézett elő a cigarettázók táborában. Angliá­ban a Platt jelentés mutatta ki meggyőzően a dohányzás ártalmasságát. Ez a könyv, amely az angol könyvpiac legnagyob sikere lett, ugyan­csak elgondolkoztatta az embereket. De mind­két jelentés hatása csak átmenetinek bizonyult. Sokan megrémültek, s a cigarettázók száma feltűnő mértékben csökkent. De ez az állapot nem tartott sokáig, mert az ijedelem elmúlásá­val a cigaretta-fogyasztás ismét a régi szintre emelkedett. Látszólag tehát nincs segítség. De az orvosok, akik aggódnak az emberiség sorsáért, nem ad­ják fel a reményt. Nem arra gondolnak, hogy az embereket lebeszéljék a dohányzás szenvedé­lyéről, inkább a mértéktelen dohányzás ellen veszik fel a küzdelmet,- és tilalomfát állítanak azok elé, akiknek kimutathatóan árt a dohány­zás. Tiltják a dohányzást azoknak, akik életü­ket teszik kockára, ha tovább hódolnak szenve­délyüknek. A feladat azonban így sem köny­nyű. Nemcsak a tüdőrák.,. Az utóbbi években az embereknek — ha tet­szett, ha nem — tudomásul kellett venniök, hogy a hosszas és mértéktelen cigarettázás következménye a tüdőrák. Az orvosok olyan megyőző erővel és tudományos eszközökkel bi­zonyították be igazukat, hogy a hitetlenek is tudomásul vették, és már nem legyintenek olyan könnyedén, ha tüdőrákról esik szó. Azonban nemcsak a tüdő van veszélyben a mértéktelen és hosszas cigarettázás miatt, ha­nem a szív és az erek is. Erről általában ke­vesebb szó esik. Köztudomású pedig, hogy a szív és az erek megbetegedése következtében beállott elhalálozás a statisztika szerint már az első helyen áll a halált okozó betegségek kö­zött. Veszélyben a szív és az erek A szív, amely öklömnyi szerv, az egész életen keresztül működik, és percenként a test teljes vérmennyiségét átáramoltatja a szívkamrákon. A vérkeringést Harvey fedezte fel, amikor 1616­ban azt írta: „A vér állandóan kering és a szív­működés tartja mozgásban". Az erekről való is­mereteink akkor lettek teljesek, amikor Malpig­hi kezdetleges mikroszkópján megpillantotta a béka uszonyán a hajszálereket, amelyek a ve­rőeres és a visszeres rendszer közötti összeköt­tetést képezik. A következő lépés az oxigén fel­fedezése volt. Végre teljes lett a kép, a vér az ereken keresztül szállítja többek között az életet adó oxigént a szövetekhez. Nézzük meg, milyen hatása van a nikofín­nak a vérkeringésre. A nikotin egyes idegrend­szeri „átkapcsolási" helyeket bénít meg, ame­lyek hatására a vérkeringésbe változás követke­zik be. A nikotin elsősorban a hajszálerekre hat, szűkíti azokat. Ugyanakkor fokozza a nagyobb erek görcskészségét is. Kétségtelenül bebizonyo­sodott, hogy az erek falai lassan mebetegszenek a nikotintól, az érszűkülettel együtt sorvadnak az érfalak, amelyekben aztán lerakodások kép­ződnek. így fejlődik ki lassan az érelmeszese­dés. Kellemetlen tünet az angina pectoris (szív­görcs), amelynek keletkezését a nikotin és a rohanó élet számlájára írják. Az ilyen beteg­ségben szenvedő emberek 60 %-ánál nikotin abuzust (mértéktelenség) mutattak ki. (Intra­vénás nikotin injekciók állatoknál az érelme­szesedéshez hasonló elváltozásokat okoznak.) A koszorúerek, amelyek az angina pectoris szenvedő „hősei", a szívizoinzat vérellátását biztosító verő és visszérágak s mint ilyenek, igen fontos feladatot töltenek be. Nos, a ko­szorúereket szűkítő mérgek közül a nikotin egyike a legerősebbeknek. A koszorúerek gör­cse ezért jelentkezik halálfélelemmel és meg­semmisülési érzéssel együttjáró rohamokban. Érdekes jelenség, hogy a dohányzás abbaha­gyása megszüntetheti az ilyen rohamok kiváltó­dását. Itt jegyezzük meg, hogy nem is annyira a nikotin toxicitása (mérgezése) váltja ki az angina pectoris egyes alakjait, hanem a dohány­zás iránti nagyfokú érzékenység. A nikotin egészséges embereknél ls hat a ke­ringési szervekre, elképzelhető, hogy a szív­betegeknél mekkora károsodást okozl Ezért leghelyesebb, ha a szívbetegek nem dohányoz­nak. Erős dohányosoknál adrenalin fokozott meny­nyiségben jelenik meg a vérkeringésben. Az adrenalin érszűkülést s ezáltal fokozott szív­munkát okoz. A szapora pulzus a szívre több munkát ró, a szív a megszokottnál többet dol­gozik, hamarabb fárad. Különösen veszélyes a pulzusgyorsulás azoknál, akik amúgyis nehéz fiizkai, a szívet erősen igénybevevő izommun­kát végeznek. Bonyolult kérdés a dohányzásnak a vérnyomás­sal való összefüggése. Egyes kutatók szerint a dohányos emberek vérnyomása is emelkedik, s mintegy 20 híganymilliméterrel magasabb, mint az ugyanolyan testsúlyú, nemdohányzó em­ber vérnyomása. Gyermekek, nők, lábadozó betegek érzékeny­sége fokozott a nikotinnal szemben. A nők és a gyermekek erei szűkebbek, ezért a nikotin által kiváltott káros jelenségeket nehezen vise­lik. Súlyosabb elbírálás alá esnek azok, akik légzőszervi, vérkeringési bántalmakban szen­vednek és nem tudnak lemondani a dohányzás­Érszűkület többnyire az alsó végtagok verő­erein keletkezik. A kutatók ebben a kérdésben egyertelmű véleményen vannak, az Ilyen beteg­seg általában erős dohányosoknál jelentkezik. A dohányzás szerepét bizonyítják ennél a baj­nál azok az esetek, amikor a dohányzás abba­hagyására visszafejlődött a betegség. Minden betegséget jobban viseli el a szerve­zet, ha a szív és az érrendszer egészsége. Övjuk hát szívünket, vigyázzunk vérkeringésünkre. Ne dohányozzunk mértéktelenül! DR. MAREK ANTAL ISülföldi folyóiratokban egy­re több és több szó esik a tv-t néző gyermekekről. Orvo­sok, pszichológusok, pedagógu­sok kérnek szót, és beszélnek erről a minden szülőt érdeklő témáról. Abból indulnak ki, hogy a jól megválasztott tv-műsor a gyer­meket szellemileg serkenti, a kis néző tudását gyarapítja. Ez azonban csak akkor van így, haa műsort a gyermek korának megfelelően választja meg a szülő. A cél az. hogy a gyermek megértse mindazt, amit a kép­ernyőn lát. Tanácsos, hogy a szülő .lehetőleg együtt nézze az adást a gyermekével és kérdé­seire válaszoljon. Különösen a kisebbeknek sok a kérdezniva­lójuk. A 5—8 éves korig a tv­nézés naponta félóránál ne tart­son tovább. Az tgazi problémát azon a 14 éven aluliak jelentik, akiknek az esti műsorok megtekintését a szakemberek nem ajánlják. A TELEVÍZIÓ ÉS A GYERMEK Nem ajánlják elsősorban azért, mert a hosszas tv-nézés veszé­lyezteti a gyermekek éjszakai nyugalmát. Már pedl gpl. a 7—9 éves gyerekeknek okvetlenül napi 11—12 órás alvásra van szükségük. A hosszadalmas tv­nézés tehát a gyermekek fejlő­désére is káros hatással van. egayrszülő. -az A túl hosszúra nyúló tv-nézés egyébként leszűkíti a gyermek képzelőerejét, elkorcsosítja a sa­ját kezdeményezéseit és satnyá­vá teszi az önálló játékhajla­mát. És léevgügy És végül egy tanács. A tv ki­tűnő nevelési eszköz lehet. A szülők csak akkor engedélyez­zék a tv-nézést, ha gyermekük leckéjét elkészítette és köteles­ségének eleget tett. Gondolni kell hovatovább a kulccsal elzárható tv-készülék­re, nehogy ,illetéktelenek" a szülők távollétében kinyissák a készüléket és esetleg nem ne­kik való műsort tekintsenek meg. (dr. m.) HATVANHÁROM MÉTERMÁZSÁS HEKTÁRHOZAM ' A növénynemesltő állomások is mezőgazdasági üzemek, az ő feladatuk azonban más, mint a gazdálkodást és termelést foly­tató állami gazdaságoké, szövetkezeteké. Űj Helyen (Nový Háj) is működik egy növénynemesítö állomás, amelynek dolgozói uj növényfajták előállításával kísérleteznek. A munkafolyamatok végzése itt másként történik, mint egyéb mezőgazdasági üze­mekben Másként takarították be például a hatvanhárom hek­tárnyi gabonájukat, mint az állami gazdaságok és szövetkeze­tek A területet, amelyen egyes növényfajtákat termesztenek te­nyészkerteknek hívják; parcellákra van osztva. Némely parcel­la nem nagyobb, mint öt négyzetméter. De még ezekről a kicsi parcellákról is kombájnokkal aratták le a termést. Olyan kom­bájnok állnak a kísérleti állomás rendelkezésére, amelyek ilyen kis területen is tökéletes munkát végeznek. A kombájnokat, miután egy parcellát learattak velük, a fajtakeveredés elkerülé­sére kl kell tisztítani. Szarnák István fönemesítő az egyik búzakertben tartózko­dott, amikor felkerestem. Tőle tudtam meg, hogy két búzafajta keresztezéséből „született" fajtajelölt, mielőtt kikerült a köz­termesztésbe több nemzedéken át még a tenyészkertben marad megfigyelés céljából, mialatt újabb fajtákkal keresztezik. A keresztezéshez 360 fajtából álló gyűjtemény áll rendelkezésük­re, amelyet a világ valamennyi búzatermő országából válogat­tak össze. Ezek közül a helyi fajtákat a kalász termékenységé­nek fokozására, használják, néhány olasz fajta segítségével a szárhosszat rövidítik, a szovjet fajtákkal pedig a betegségekkel szembeni ellenállóképességet javítják. Ez idén két hektár K 1246/53, két hektár K 1228/1 és két hek­tár K 988/5 fajta búzát vetettek. A K 1228/1 negyevnkilenc és fél, a K 1246/53 fajta hatvanhárom métermázsa termést adott hektáronként. A hatvanhárom métermázsás hektárhozam a leg­nagyobb, amit ebben a kísérleti gazdaságban elértek. Érdekességként megemlítem, hogy egy öt négyzetméteres par­cellán 240 szem búzát vetnek el. A sorok távolsága húsz centi­méter, a szemek távolsága tíz centiméter. így minden egyes nö­vénnyek megvan a bokrosodási lehetősége és valamennyi jól megfigyelhető. Egy fajtajelöltből csak akkor lesz elismert fajta, ha több termést ad s minden szempontból jobb a már közter­mesztésben levő hazai és külföldi fajtáknál. ZOBOR ROZÁIIA APRÓHIRDETÉS • Východoslovenské energetické závody n. p. Rozvodný závod Ko­šice, alkalmaz villanyóra leolvasót — leolvasónőt Moldava nad Bod­vou-ról vagy környékéről. Érdek- lődök jelentkezzenek: Košice, ul. Protifašistických bojovníkov 9. sz. alatt. ŰF—1018 B Az Udvardi Mezőgazdasági Szaktanintéznt igazgatósága szep­tember ti belépéssel felvesz: 2 mestert, szlovák tagozatra. 4 mestert, magyar tagozatra. Feltétel: szakközépiskolai végzett­ség és 2 éves gyakorlat. Fizetési lehetőség: 1620-tól 2030 koronáig. 1 szaktanítót a magyar tagozat­ra. Feltétel: Mezőgazdasági főiskolai végzettséf; és 2 éves gyakorla' a termelésben. Kérvényeket a Pofnohospodárske odborné učilište. Dvory nad Žlta- vou Igazgatóságára elmtzrii. OF-1017 • A (Junaszerdahelyi Mezőgazda­sági Műszaki Középiskola járműve­zetés (traktor, motorkerékpár, sze­mélyautó) tanításra felvesz egy munkaerőt. Követelmények: tanítá­si jogosítvány, legalább középisko­lai végzettség érettségivel. Cím: SPTS Dunajská Streda. OF-1009 • A Beszerzési Vállalatok Gép­gyára, Bratislava, Vajnorská 84. sz. felvesz: — fiúkat ipari tanulóknak gépla­katos szakmára, akik elvégez­ték az alapiskola 9. osztályát, — egy büfésnőt, — géplakatosokat, — esztergályosokat, — segédmunkásokat; nyugdíjasok, járadékosok is jelentkezhetnek. Strojárne nákupných podnikov Bratislava. Vajnorská 84. OF 871 ADÁSVÉTEL • Veszek kis szobakonyhás há­zat vagy bérletbe szobakonyhás lakást. 5 évre előre fizetek. Le­hetőleg Bratislavában vagy kör­nyékén. Cím a hirdetölrodíiban. 0 251 • Kézi szekerkék, kis szecska­vágó apróléknak és tésztavágó gépek eladők. Jelige: Utánvét mellett 0-284 A BRATISLAVAI J. DIMITROV VEGYIPARI MÜVEK azonnali belépéssel nagyobb számban felvesz: 0 víz- és gázszerelőket O épületbádogosokat % gumiipari szakmunkásokat 9 samottozókat továbbá 0 tolatókat és darukezelöket betanításra is 0 nagyobb számban munkásokat vegyi és segéd­üzemeltetéshez R 5 - 7 kategóriában 0 kőműveseket és ácsokat, számukra különélési pótlékot és útiköltség-megtérítést is biztosí­tunk 9 17 éven felüli leányokat orsózóműhelyünkbe műselyem gyártásához, továbbá 0 18 éven felüli leányokat két műszakra poli­propilén gyártásához Q női munkaerőket gépi mosáshoz A munkaerőtoborzást a városi nemzeti bizottság és a járási nemzeti bizottság is engedélyezte. Hajadonok és nőtlenek számára elszállásolást biztosítunk. Étkezés üzemünk éttermeiben. Bővebb felvilágosítást üzemünk személyzeti osztá­lya nyújt. Telefon: 177, 24-76 és 20-41-es mellékállomás Villamosjárat: 3-as, 5-ös és 7-es. Chemické závody Juraja Dimitrova národný podnik Bratislovo OF-Wt3

Next

/
Thumbnails
Contents